Home hírek Gyászhír – elhunyt Kovách Attila püspök

Gyászhír – elhunyt Kovách Attila püspök

792

2016-06-08 16:20:32

„Velünk az Isten“ (Máté 1,23) 

Gyászoló szívvel, de a feltámadás és az örök élet reménységével tudatjuk, hogy Főtiszteletű Dr. Kovách Attila püspök életének 82. évében, június 7-én elhunyt. Dr. Kovách Attila 1979 – 1990 között töltötte be a Dunántúli Református Egyházkerület püspöki tisztét.

Temetése 2016. június 20-án, 11 órakor lesz, Steinbach József püspök szolgálatával, a pócsmegyeri református temetőben.

Kovách Attila püspököt a Dunántúli Református Egyházkerület saját halottjának tekinti.

 Kovách Attila életrajza

Kovách Attila Igaron született 1935. január 15-én. Édesapja Kovách Imre, községi főjegyző, majd főkönyvelő. Édesanyja Kovács Berta. Felesége Kocsis Piroska, óvónő. Gyermekei: Péter, Tamás, András és János.

kovacsattilapuspok

Az általános iskolát Cecén a református elemi iskolában és a hajdúnánási általános iskolában végezte. A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában érettségizett 1953-ban. Teológiai tanulmányait a Debreceni Református Teológiai Akadémián végezte 1953-1958 között. Posztgraduális tanulmányokat a münsteri egyetem protestáns teológiai fakultásán folytatott (1959-1960).

Szolgálati helyei: internátusi lelkigondozó teológus (1953-1955), kollégiumi senior (1958-1959), segédlelkész a Debrecen Nagytemplomi és a Debrecen Kossuth utcai Református Egyházközségekben, vallástanár a Svetits Katolikus Gimnáziumban (1960-1961).

1961-től a Konventi majd Zsinati Iroda Külügyi osztályának előadója, 1968-tól osztályvezetője. 1973-tól a Zsinati Iroda irodavezetője, 1976-tól zsinati tanácsos.

A Dunántúli Református Egyházkerület püspöke 1979. július 20. és 1991. február 2. között. A Veszprémi Református Egyházközség püspök-lelkésze (1979-1991). Ezt követően besegítő lelkészi szolgálatot végez a veszprémi gyülekezetben. A veszprémi Kékkereszt-kör lelkészi vezetője. Az Országos Református Gyűjteményi Tanács (Pápai Református Kollégiumhoz tartozó) tudományos munkatársa 1991-től 2005-ig.

Egyházi tisztségei: a Zsinat lelkészi alelnöke (1986-1989), a Doktorok Kollégiuma Ökumenikus szekciójának elnöke (1986-2000), a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának alelnöke (1979-1990). Az Európai Egyházak Konferenciája Tanácsadó bizottságának tagja (1974-1992).

A Budapesti Református Teológiai Akadémia tiszteletbeli doktora (1988).

Számos írása jelent meg a magyar és nemzetközi református és ökumenikus sajtóban. Az Ökumenikus Tanulmányi Központ 16 tanulmányi füzetének egyik írója és összeállítója. Fordítói munkásságából kiemelkedik Ingo Baldermann: Megnyílt az ég – A Názáreti Jézus, napjaink reménysége című műve (Kálvin Kiadó, 1993)

2005-től feleségével együtt a budapesti Kálvin János Református Idősek Otthona lakója. A bibliakör vezetőjeként aktív szolgálatot vállalt az otthon lelki életében.

A dunántúli reformátusság egész közössége nevében osztozunk a család gyászában és Isten vigasztaló kegyelmét kérjük életükre és szolgálatukra.

http://refdunantul.hu/hir/mutat/17373/

A.B.F.R.A