Home Írások A mai napon született Kálvin János

A mai napon született Kálvin János

870

calvin-john-reformed-theology-common-grace

Kálvin János  (franciául: Jean Calvin [korabeli helyesírással: Caulvin/Cauvin]; latinul Johannes Calvinus; Noyon, 1509. július 10. – Genf, 1564. május 27.), francia származású svájci reformátor, keresztény tudós, a kálvinizmus névadója, Bamber Gascoigne szerint „a legnagyobb elme és a legjobb szervező” a reformáció vezéralakjai között, aki megteremtette Genfben az „istenfélő város tökéletesen működő prototípusát”.  Elsősorban teológiai és egyházszervezői munkássága miatt nevezetes, de fontos szerepet játszott a francia irodalmi nyelv kialakulásában is.   Huszonhat éves korában írt fő műve, amelyet aztán egész életében bővített és átdolgozott, az Institutio Christianae religionis („A keresztény vallás rendszere”), illetve az általa felállított genfi egyházszervezet Európa-szerte mintaként szolgált a református egyházak megalakulásához. A vallástörténeti szemponton túlmenően Kálvin azzal is hatott a nyugati kultúrára, hogy megváltoztatta a munkaszemléletet, ideológiai alapot biztosítva a kapitalizmus fejlődéséhez.

Kálvin teológiájára hatottak a korábbi reformátorok, elsősorban Martin Bucer és Heinrich Bullinger, ugyanakkor felismerhető benne Hippói Szent Ágoston és a középkori skolasztikusok (Duns Scotus, Canterburyi Szent Anzelm) alapos ismerete is.  Kiindulási pontja a Biblia, amelynek – a hagyományos értelmezéssel ellentétben – nem az egyház, hanem a Szentlélek biztosítja a tekintélyt.   A kereszténység középpontjában azonban nem a Biblia, hanem Krisztus áll – a könyv csak eszköz, amelynek segítségével eljuthatunk a Krisztussal való találkozásig. A Szentírás kijelentésével Isten igazodik az ember felfogóképességéhez, és ebben a hozzáigazodásban megnyilvánul az emberek iránti kegyelme és gondossága.

Kálvin alapvető gondolata, hogy Isten bárki által megismerhető, aki racionálisan szemléli az emberiséget, a természet rendjét és a történelem menetét, ez a fajta ismeret tehát nem csak a keresztények sajátja, Jézus Krisztus ezzel szemben csakis a Szentírás szövegeiből ismerhető meg.  Az Ószövetség és Újszövetség között alapvető folytonosság áll fenn, lényegüket illetően azonosak, de az üdvözülés időrendjében elfoglalt különböző helyük miatt egyes dolgokban eltérnek. Mindkettő Jézus Krisztusról és az isteni kegyelemről szól, de az Újtestamentum sokkal világosabban.

Kálvin értelmezése szerint az ember a hit által misztikus kapcsolatba kerül Krisztussal, ennek ellenére továbbra is bűnös marad. A bűnök eltörölhetetlenségéből következik a kettős predestináció tana: az Isten eleve eldönti, hogy „némelyeket örök életre, másokat örök kárhozatra rendel”  és ennek megfelelően alakítja sorsát. A szabad akarat, amellyel az ember teremtésekor még rendelkezett, a bűnbeesés következtében annyira legyengült, hogy képtelen szembeszállni a bűnnel.  A predesztináció tanát az angol nyelvű katolikus enciklopédia visszataszítónak minősíti és istenkáromlásnak tartja,  ugyanakkor egy unitárius vélemény szerint „a kettős predestináció tana nem volt Kálvin János teológiájának alaptétele, hanem csak utódainak elferdítése révén lett azzá.”  Az anglikán McGrath szintén úgy véli, hogy az eleve elrendelés nem központi elem Kálvin teológiájában, „csak amolyan kisegítő tan, adalék a kegyelem evangéliumának hirdetéséből fakadó rejtélyek magyarázatához.”

A reformáció többi nagy egyéniségéhez hasonlóan Kálvin is ragaszkodott a csecsemőkereszteléshez, amely a körülmetéléshez hasonlóan az újszülöttnek a szövetséghez való tartozását jelenti. Kálvin úgy tartotta, hogy a csecsemőkeresztelés a korai keresztény egyház fontos hagyománya, nem pedig – ahogy az anabaptisták állítják – középkori fejlemény.

Az eucharisztiát illetően Kálvin három elemet különböztet meg: a jelentése vagy jelentősége az isteni ígéret, lényege vagy tartalma Krisztus testének elfogadása, érdeme vagy hatása pedig a Krisztus jótéteményeiben való részesülés

Kálvin hozta létre a svájci reformáció sikeres ágát, amelynek alapján a református egyházak világszerte ma is működnek. Rendszerét és a református egyházat kálvinizmus néven is szokás emlegetni.

Az egyházi szervezet átalakítása során Kálvin túllépett a katolikus egyházszervezet kritikáján; munkássága arra irányult, hogy a Szentírás elvein alapuló szervezetet létesítsen.  Az Institutio-ban leírtaknak megfelelően a látható egyház a hívek összessége, akik tisztelik Istent és Krisztust, felveszik a keresztség szentségét, az úrvacsora vételével bizonyítják az igaz hitben és a szeretetben való egységet, valamint az Ige szavának engedelmeskednek.   Ennek a látható egyháznak a részei az egyes gyülekezetek, amelyek jogilag önállóak. A gyülekezet tagjai egymással egyenlőek, az egyházi hatalom forrása a gyülekezet akarata. Az egyházi tisztségeket választás útján töltik be. A kálvini egyház jellemző vonása a szigorú egyházi fegyelem.

Az egyházi hatalom gyakorlói egyrészt az igehirdetők, másrészt a nép soraiból választott presbitérium. A presbitérium feladata az egyház anyagi és szellemi ügyeinek gondozása mellett az egyházi fegyelem ellen vétők megbüntetése is.

Kálvin felfogása szerint az állam és az egyház összefonódása ellentétes a Bibliával. Az evilági élet szempontjából az állami hatalomra szükség van.   Noha az állam és az egyház más-más területeken működnek, végeredményben azonos a céljuk: a bűnök elleni küzdelem és a rend fenntartása. Ebből következően az államnak saját érdekében támogatnia kell az egyházat.

Az egyének kötelesek a kormányzatnak – még a rossznak is – engedelmeskedni. Egy esetben szabad a világi hatóságnak ellenszegülni: ha az az Istennek való engedelmesség megtagadását jelentené.

Az egyházszervezet reformja során Kálvin 1542-ben megalapította a „lelkészek testületét” (La vénérable compagnie des pasteurs), amelynek az volt a feladata, hogy a lelkészek között a tanításbeli összhangot és tisztaságot fenntartsa.

Kálvin megreformálta az egyházi énekek használatának rendjét is. Első emlékiratában a tanácshoz (1538) templomi használatra a zsoltárok behozatalát ajánlotta. Clément Marot francia költő zsoltárfordítása alapján, Strasbourgban 1539-ben énekeskönyvet adott ki, amely 19 zsoltárt és három liturgikus éneket tartalmazott.  Miután a száműzött Marot maga is Genfbe érkezett 1542-ben, Kálvin kérésére új fordításokkal bővítette az eddigieket. Az 1543-ban megjelent második kiadás már 50 zsoltárból állt.  Marot halála után a zsoltárkönyv teljes fordítását Béza Tódor fejezte be.  Számos nyelvre lefordították, magyar nyelvre elsőként 1606-ban Szenczi Molnár Albert.

Kálvin szorgalmazta egy teológiai főiskola felállítását, amelyhez személyes gyűjtéssel is hozzájárult.   A genfi akadémiát 3 fakultással 1559. január 5-én nyitották meg. Kálvin vezető tanárként meghívta hű tanítványát és barátját, Théodore de Bèze-t.  Az Akadémia azóta is tevékenyen hozzájárul a kálvinista teológia tanításához.

Kálvin hatása nem csak szűkebb környezetében érvényesült. 1559-ben a hugenotta egyház első zsinatán Kálvin egyik tanítványa, Chandieu által fogalmazott hitvallást (Confessio Gallicana) fogadták el, az istentiszteletet, egyházfegyelmet és szervezetet illetően pedig teljesen Kálvin elvei alapján döntöttek. Anglia, Skócia, Hollandia, Észak-Amerika, Cseh-, Morva-, Lengyel- és Magyarország református egyházai, amelyek ezt követően alakultak, a kálvini hitelvek mentén szerveződtek

„Kálvin egyéniségéből hiányzott a humor és kellem. Keresztény sztoikus volt: komor, szigorú, hajthatatlan, ám a márvány felület alatt a szenvedély és vonzalom tüze égett” – írja róla Philip Schaff (1819-1893) teológus és egyháztörténész.  A humortalanságát kiemeli az angol nyelvű katolikus enciklopédia, illetve Alister E. McGrath könyve is, noha utóbbinak egy mellékmondatából kiviláglik, hogy Kálvin egyéniségére vonatkozó állításait részben spekulatív jellegűeknek tartja: „Az is valószínű azonban, hogy nem vagyunk igazságtalanok, mikor Kálvint úgy képzeljük el, mint nem különösebben vonzó teremtést, akiből hiányzik az a fajta szellemesség, melegség és humor, amely Luthert oly szórakoztatóvá tette az asztal mellett.” Magánemberként nyájas és érzékeny ember volt, akit a barátai kímélő figyelemmel kezeltek