Home Igehirdetés és színed elé állítasz örökre

    és színed elé állítasz örökre

    825

     ”és színed elé állítasz örökre”

    Unalmas-izgalmas história 41. zsoltár

    Ahogy Mózesnek van öt könyve, úgy a zsoltároknak is öt könyve van, csak ezt egy cím alatt jeleníti meg a Szentírás, a Zsoltárok könyvén belül jelölve az egyes könyvek szakaszhatárait, mint különböző korok és szerzők gyűjteményeit. Nos, a 41. zsoltár szakasz határ a Dávidnak tulajdonított – zsoltárok első könyve – utolsó zsoltára.

    Azt mondja a szakma, hogy az első négy versnek bölcsesség zsoltár jellege van, a többinek egyéni panasz-zsoltár a műfaja, majd az utolsó két vers egy hűségnyilatkozattal végződik. Eddig inkább unalmas, sem mint izgalmas a história, legfeljebb erősebb kontúrral körbe rajzolható, hogy az eleje, ami bölcsesség a nincstelenek pártfogásba vételéről szól.Bölcsesség zsoltár 1-4 versek:

    Dávid esetében a nincstelenek pártfogásba vételének van némi bukéja, mivel a ’nincsteleneit’ nyilvántartásba veszi a Krónikák könyvének eleje 5-600 évvel Dávid után. Hallatlan jelentőséggel bír ez a lista.

    Aki Dávidhoz csatlakozott a magánhadsereg tagjaként még a sivatagi számkivetett korszakban, mint adóság elől menekülő (deviza hiteles) rabszolgajelölt, vagy igy-úgy peremre szorult nincstelen, kvázi bűnöző, egyféle migráns, aki beállt egy törvényen kívüli fegyveres csoportba terroristának, hogy maguk alá gyűrjenek nyolc országot, és a listára felkerülve – (a családjaik számára máig tartó, 3000 éves kiváltságot szerezzenek, ami minden országra érvényesen beváltható biankó-csekk).

    Ugye Dávid a jeruzsálemi arisztokrácia és templomi arisztokrácia legitimációs forrása, ’Dávid szegényei’, a zsoltár első elhangzásakor nyilván az említett célközeg státusza eltért a későbbi állapotuktól, magyarul akkor ők a szegények. Ide majd még visszatérünk.

    Egyéni panaszzsoltár rész 5-11 versek

    A panasz alapja a fordításból csak részben visszaadható, a három javaslat a fordításra összeadható és talán beszélni kezd:

    – rosszindulatú betegség,

    – halálos méreg,

    – gonosz varázslat.

    Mindenképpen olyan helyzet, ahonnan nincs visszaút, nincs visszatérés. Tehát, már jelen van a seol, ahol a lélek a nulla energiaszint állapotába süllyed az ÓSZ-i látás szerint. Ami nem jó, nem rossz, hanem tényszerű. A seol állapot nem a halállal veszi kezdetét, hanem már az is oda tartozik, aki rálépett az útra ahonnan nincs visszatérés.

    Dávid zsoltárának keservei előszámlálják a környezet tipikus viszonyulásait ehhez a visszafordíthatatlan állapothoz – öreg református mentorom, akiről azt se tudom él-e – hal-e tanította a vonatkozó bölcsességet: ’tanuld meg fiatal barátom, a csúcsról minden út lefelé vezet’. Bizonyos viselkedési, viszonyulási formák, ha 3000 év alatt nem változnak, akkor azokat már nevezhetjük tipikusnak, azt gondolom.

    Vagyis, ha ellenségeid, ismerőseid és barátaid követik a zsoltárban látható mintát, azt ne tekintsd személyes sértésnek, csupán ’tipikusak’.

    Ellenség: ’Mikor hal már meg? Mikor vész ki a neve?’

    Ezt is árnyaljuk kicsit, még az ellenségtől is ez a mondat durva átok-formula.  A név kiveszése az a teljes vérvonalad kipusztulását jelenti. A budapesti Dohány utcai zsinagógában lévő jad vasem  – nevek és kezek – emlékmű mutatja, hogy a kultúrájukban mit jelent a ’Mikor vész ki a neve?’ kérdés, a megszentelt helyen megörökített nevei a kiirtottiaknak, a magva szakadtaknak jelenti a megtartatásukat a szakrális körben, hogy a nevek fennmaradjanak.

    ( Excursus: A vonatkozó példa történet a Dávid témakörben Rúth könyve, ahol Boáz követi a hagyomány kötelezettségét és felelőséget (góhér – megváltó, felelőségetvállaló) és utódot támaszt egy prozelita-moábita özvegyen keresztül a magvaszakadt családnak.

    Így lesz Dávid nagyapjává. Egyszersmint tisztázza Dávidot, a vád vagy gyanú alól, hogy mégiscsak Moábita volna. Nem ő moábita sem volt, hiszen a családját és a szüleit csak Saul miatt menekítette Moáb királyságába egy időre, meg a nagyszülők pedigréjéről is iratik egy könyv – Rúth könyve – a biztonság kedvéért. Tehát Dávid és dinasztiája legitim és szakrális a moábita vonatkozások ellenére is. Különben is kedves ezsdrási Jeruzsálem, aki megköveteled a tiszta-vérűséget és milliókat rekesztesz ezzel ki a templomodból, sepregethetnél a magad portája előtt, mivel Dávid sem tekinthető tisztavérűnek a játékszabályaid szerint. Márpedig Dávidot tekinted a legitimációd és arroganciád forrásának. )

    ’Mikor vész ki a neve?’- kérdés az többet tartalmaz a vulgár-magyar átokformula tartalmánál: ’Hogy döglenél meg a családoddal együtt!’, az azt is jelenti, hogy szakrálisan is semmisüljön meg a vérvonalad, tehát Krisztus urunk se származhasson Dávid házából és nemzetségéből. (Lásd karácsonyi történet Lukács szerint.) Törüljön ki az Úristen a világgal kapcsolatos terveiből, engedjen át a seolnak, ahova – az ÓSZ látása szerint – neki nincs bejárása, amelyik család oda került nulla energiaszinttel az kikerült az Úristen hatósugarából.

    (Excursus: Ezért izgalmas az apostoli hitvallásban az a mondat ’szálla alá poklokra’ – ugyanis nem a halál tényét tartalmazza eredeti értelmében, hanem azt, hogy Krisztus urunk bejelenti a hatalmát az ott lévők fölött! Többé végképp nem Isten nélküli hely a holtak birodalma, tehát átlépi-áttöri az Ósz-i gondolkodás hagyományos kereteit! Innentől kezdve nem lehetséges a családjaink szakrális megsemmisülése akkor sem, ha magvunk szakad a földi létben. Attól még az Úristen világgal kapcsolatos terveiben benne maradtunk, vagyis jövőnk van. Ezért lehetek bátor hinni ’a testnek feltámadását és az örök életet’.)

    Ennyit az ellenség átkáról.

    Most jöjjenek a visszafordíthatatlan bajban látogatók, tehát a szövetségesek:

    Szintén tipikus és nem személyes, ’hiábavalóságot beszél, szívében összegyűjt minden rosszat, azután kimegy az utcára és kibeszéli’.

    A rosszindulatú pletyka forrása a legritkább esetben az ellenség, ő inkább durván karakter-gyilkol.

    A pletyus forrása inkább a jólértesült szövetséges.

    Ez is öl, csak lassabban.

    Példák erdeit éltünk át mindnyájan, akiknek halántékát már megütötte a dér, több szót nem érdemel.

    Végül a barát: „Még a legjobb barátom is, akiben megbíztam, aki velem együtt evett, az is ellenem támadt.”

    Nos, itt válik izgalmassá a 41. zsoltár, nem azért mert a legjobb barát, akinek a hátát védtem a legrohadtabb helyzetekben, akinek kenyeret adtam, amikor mindenhonnan kiútálták! Az szúr hátba! Ez is tipikus, nincs benne semmi extrém. Meg kellett tanulnom keserves bölcseletként, hogy akinek segítesz, mert bajban van, az fog a legjobban haragudni rád, amikor már rendeződtek valamelyest a dolgai. Nem személyes, hanem tipikus, ugyanis ’láttad gyengének’. Ez megbocsáthatatlan bűnöd, tehát hátba szúr. A te hibád, ha nem vagy rá felkészülve.

    Nos itt válik izgalmassá a 41. zsoltár, ugyanis ezt a mondatot idézi János evangéliuma a lábmosás története (ahol a többi evangélium az úrvacsora szereztetését hozza) utáni szakaszban, mint olyan próféciát, aminek be kellett teljesülnie! Úgy adja vissza a zsoltárverset az evangélium írója: „aki a kenyeremet ette, az emelte fel a sarkát ellenem”. Vagyis Júdás árulása a 41. zsoltár próféciáját teljesíti be a legnagyobb az – úrvacsora után – azonnal.

    János beteljesedő messiás próféciának tekinti a zsoltárt és a zsoltárverset egyaránt.

    Hoppá akkor minden mást is jelenthet!

    Kanyarodjunk csak vissza az elejére, Dávid Krónikák könyve szerinti ’szegényei’ (arisztokrácia) helyére a Mester új arisztokráciát („Boldogok a szegények, mert ők meglátják az Isten arcát.”) az aktuális kitaszítottakat telepíti, ezzel kilódítja az ezer éves tradicionális dávidi arisztokrácia kizárólagosságra törekvő legitimációját, ami mellesleg akkor már jó ideje írta a világtörténelmet. Ez a mi Urunk nagy reformációja az Új Szövetség, vagyis a szakrális térben helyet ad a kirekesztett többség számára.

    A világ történelem (valójában nem egy tantárgy, hanem  a szakralitás kibontakozásának és visszaszorulásának története) tovább írása innentől a mi dolgunk kellene legyen. Ha még sem így van, akkor ezt a feladatot valakik illetéktelenül elorozták tőlünk, tehát volna tere a reformáció tovább vitelének, a saját házunk táján kezdve, végig nyílt sisakkal minden ál- és szubkultúrán, kormányzatokon és állam berendezkedéseken keresztül, stb… (pl.: a reformáció megfogalmazta a saját tanítását a katolicizmussal szemben, na és az ortodoxia tanításához képesti megfogalmazás?)

    Jézus urunk a vallási vagy szakrális önsúly nélkülieket (súlytalanok, mint a Farkas Berci) teszi meg a szakrális maximum birtokosaivá, az Isten arcának meglátóivá, mintegy leváltja azokat, akik bele kényelmesedtek a szakralitás birtoklásába – elmúltak ’szegények’ lenni.

    Tehát a zsoltár prófétai olvasata az új választott nép, az egyház, vagyis mi vagyunk az Isten arcának meglátói a Krisztus nevéről vallást tevők. Mózesi kiváltság volt az Úr arcának látása, mindenki más belehalt a szakralitás deficitje miatt.

    A zsoltár záróverse előtt az utolsó gondolat: ”és színed elé állítasz örökre”.

    A zsoltáros nem tudta volna a kockázatát az Úr előtt állásnak?!

    Ez az új szakrális nép, ráadásul nem a grál-lovagok nemes társasága, hisz benne vannak a júdások is a csapatban, ahogy ezt Dávid zsoltára megprófétálta.  Érdekes olvasmányként kaptam meg a magyarországi történelem egy porosodó dokumentum gyűjteményét a minap az Állami Egyházügyi Hivatal kartoték dobozainak címlistáját. Júdás névsor.

    Engem inkább érdekelne a XXI. századi lista, kik is azok, akiket valójában külső szervezetek delegálnak az egyházunk nomenklatúrájába? Kik és miért gyakorolnak fedett invesztitúrát az egyházban? Miért születnek olyan egyházi törvények és határozatok évtizedek óta, amikkel csak az a baj, hogy nem reformátusok?

    A zsoltáros életérzésével osztozva, rosszindulatú betegség – halálos méreg – gonosz varázslat elegye az, amitől az útunk visszafordíthatatlanná vált. Ellenségeink – szövetségeseink – barátaink teszik a dolgukat.

    Nem veszélytelen az Úr színe elé állni testvérek, még sincs más út a szakralitáshoz!

    A 11. verstől pedig a passió és feltámadás történet és a parúzia (visszajövetel, világvége) próféciájává válik a zsoltár:

    „De te Uram légy kegyelmes, segíts fel engem, hadd fizessek meg nekik!

    Abból tudom, hogy kedvelsz, ha nem ujjonghat rajtam ellenségem, engem pedig megtartasz, mert feddhetetlen vagyok, és színed elé állítasz örökre.”

    János prófécia értelmezése szerint ebben minden benne van a szent misztériumból, az Istenről való tudásunkból, csak tudni kell olvasni:

    –    A Messiás király keresztre feszítése olyan ’út, amiről nincs visszatérés’, ugye beszéltük, ez a zsoltár alapszituációja.

    –   Az Úr kegyelmes és mégis felsegíti-feltámasztja azt, aki megfizet ellenségeinek, mert igaz bíróként jön el ítélni eleveneket és holtakat (seol feletti hatalom) az idők teljességében.

    –   ’Feddhetetlen vagyok’: ’emberré lett és magatartásában is embernek bizonyult, kivéve a bűnt’ János ev. prológ.

    –   ’Színed elé állítasz örökre’: „Ül az Atya Istennek jobbján, onnan lészen eljövendő…”

    Ezzel a jánosi zsoltár olvasattal – az akkor már többszáz éves szöveg – elnyeri ezt az olvasatát, ezt, amibe belekapaszkodhat az Isten előtt megállni (a legnagyobb szakralitásban részesülni) vágyakozó lélek.

    Most már csak az a kérdés: hogyan lehet visszafordítani olyan nyelvre az itt talált kincseket, amit a közönséges földi halandó is megért, akkor is, ha a vallási nyelvezetben fél-analfabéta, vagy tán egészen az?!

    Ha ez sikerülne, akkor a reformáció új lendületet venne világszerte a keresztyénségen belül és azon kívül is.

     csbz