Home Igehirdetés Fedezék

    Fedezék

    762

    Unalmas-izgalmas história értelmezés a magyarországi református bibliaolvasó kalauz vasárnapi olvasmányait követve.

    54. zsoltár.

    2017. január, ökumené hete.

    Jó református ember az ökumené hetében betéved a római rítusú katolikusok közé, vagy az ortodox templomba és látja az ottani pazar cifraságokat, a szent képeket vagy ikonokat, bizony megébred benne a szeretetteljes vágyakozás a magunk egyszerű puritán fehérre meszelt falú temploma után.

    Szép-szép az a temérdek aranyozás meg szent képek, de nekünk nem való.

    Ugye milyen jó, hogy reformátor eleink lecserélték a szentképeket a zsoltárok éneklésére?!

    Ez a nekünk való, ez az, ami szívből és lélekből szól!

    Most akkor tegyék a szívükre a kezüket, mikor énekelték el utoljára az 54. zsoltárt?

    Hogyan? Mit mondanak? Nem értem. Mi az, hogy soha?

    De hát a zsoltárok éneklése a református ember szent képei, hordozzák a sokezer év lelki kincseit! Ezen belül az 54. zsoltár – … – na jó, hát nekem se megy a dallama,… nem, nem ismerős, nem az elmúlt 30 év lelkészi szolgálata alatt biztosan nem énekeltük,… talán a teológián, ott se biztos… – a meszelt fal az szép.

    A zsoltáros könyv ott van a padon, azt ha jól ütjük föl, annál a tucat, két tucat zsoltárnál amit el tudunk fújni, akkor a gyerekünk vagy unokánk ha véletlenül magunkkal visszük a templomba nem tesz fel olyan kínos kérdéseket, mint a római rítusú testvérekkel megesik: mi van a képen?

     – Énekelj gyerek, ne dumálj az istentiszteleten, légy jó református!

    A római rítusú atyafinak bizony keményen merítenie kell egyháza tudomány tárából, mert azt mégse mondhatja, hogy mit tudom én édes gyerekem, már a nagyapám se tudta, csak eljárunk ide egy pár száz éve és bámulunk ki a színes ólomüveg ablak figuráin át, azt nem is érdekelt soha ki volt az a Szent László király…

    (Böcsületes református ember ennél a kérdésnél se jönne zavarba, – édes gyerekem nálunk, reformátusoknál nincsenek szentek!)

    Összegezve, némi iróniával, azért is kedveljük jobban a magunk meszelt templomát a cicomás, szent képes templomoknál, mert fogalmunk sincs a képeik mögötti históriákról. A képek jó része még csak nem is bibliai tárgyú, hogy legalább a hittanórai rajzokkal beazonosíthatnánk, ugyanakkor valamit hordoznak az ő lelki mélységeikből, hozzánk meg nem beszélnek. Idegen a nyelvük, és ostoba érzés, ha úgy karattyolnak körülöttem, hogy abból egy kukkot se értek.

    Persze a római rítusú testvéreket 2000 évig nem zavarta, hogy egy kukkot se értettek a szent liturgiából, lévén az latinul, legalább zavartalanul nézegethették a képeiket…

    Remélem a református ’megértés utáni vágyakozás’, az valós vágy bennünk, ezzel a valós vággyal nézzük, rajzoljuk föl, a magunk bibliai ’szent képét’ az 54. zsoltárt.

    Első kép:

    Induljunk el onnét, hogy adott egy szakrálisan használt ősi ének, ami a zsoltár 3-7 versei. A bibliatudomány művelői azt mondják, hogy a Kre. II. században (tehát a református ember számára alig ismert Makkabeus korban, mert a Makkabeusok könyve csak a római rítusú atyafiak bibliájába került be) írták az akkori hittudósok a zsoltárok elejére a bibliai történetekre utaló feliratokat.

    A felirat, Dávid királyra utal (ismerjük az elvet, ha zsoltár, akkor Dávid, ha bölcsesség, akkor Salamon).

    Ha Dávid, akkor a Jeruzsálemi templom legitimációs mítosza.

    (A dávidi legitimáció átirányítása, Jézus Urunk betlehemi születése.)

    A felirat a zsoltárt térben és időben behelyezi Zif pusztájába, Dávid felemelkedéstörténetének egyik mélypontjára, amikor ’közérdekű bejelentőkkel’ van körülvéve, hihetetlen messze minden helytől. Ahol az élet izgalmas részei történnek, szinte lakatlan puszta, a környéken nincsenek városok, sivatag választja el minden számára fontos élettértől. Van erdő, meg vannak kiemelkedő sziklák és barlangok, mint természetes erődök, nem is kell más egy illegális szedett-vedett fegyveres rablócsapatnak. Meg vannak ’közérdekű bejelentők, akik elmennek Saul királyhoz magas jutalom reményében.

    (Ennek a résznek a bemutatásához hívjunk segítségül egy excursust:
    A keleti kávéházakban ezer év után ma is úgy mesélik a keresztes háborúk históriáját mintha épp a minap történt volna. A hallgatóság ez alapján azonosítja be a jelent. Ez az iskola, nem lévén más érvényes híranyag érvényes kommentárral százmilliók számára. Egyszerű a megfeleltetés, a keresztes háború az keresztes háború. A nyugatról jött nem muzulmán katona az keresztes háború. Nem mindegy a mesélő előadóképessége.
    Amikor véletlenül – mert nem kapcsoltam el időben – riport műsor van a tévében, sokkal nézhetőbbek a ’nagyot mondó’ kocsma múlttal rendelkező riport alanyok.
    A Dávidi történetek évezredeken át tűz melletti mesélésben élnek. A tűz melletti, meg a kávéházi mesék a korszak szent képei, jól kell tudni mesélni őket.)

     A Zif pusztájában történt Dávid-Salamon konfliktust is így kell látnunk, a mesélő fogyaszthatóvá teszi, hogy Dávid a hegy egyik oldalán megy 600 emberével, Saul a hegy másik oldalán megy, hatszoros, tehát elsöprő erejű túleröjével. Már-már bekerítik Dávidot. Nincs menekvés, nincs esély, a környezet csupa ellenséges áruló, itt már mindennek vége! Ám az Úristen ekkor úgy menti meg kedveltjét, hogy a király hírt kap, míg ő a sivatagon túl, a fontos helyektől többszáz kilóméterre üldözi eszelősen vélelmezett riválisát. Azt, aki majd a következő jól mesélhető történetben még a király életét is látványosan megkíméli (Saul családja csak véletlenül irtódott ki a későbbiekben, Dávid mindenben ártatlan), szóval hír jön, a gaz filiszteusok rabolják az országot, ezért Saul király a győzelem pillanatában visszavonul az országot menteni. Mi meg fellélegzünk, hogy hála Istennek Dávid ezt is megúszta.

    Ezzel a felirattal a zsoltárt hozzá kötötték a tábortüzektől jól ismert eseményhez, annak tanulságához, hittani képzés gyanánt, valami olyasmi, hogy a legrohadtabb mélységben is, amikor már bekerítettek, amikor te vagy az elsőszámú közellenség, amikor nincs hova hátrálni, nem kell feltenned a kezed, mert az Urad képes megmenteni gyilkosod karmai közül és megépíti a jövődet messze az álmaid felett. Dáviddal megtette, veled is megteszi 3000 év csak egy szempillantásnyi idő az Úrnál, ez az érvényes híranyag és ez az érvényes kommentár, pedig ténylegesen rohadt mélységbe vagy. Térbe és időbe helyezték a zsoltárt ezzel a felirathoz tartozó történettel, és a kávéházi keleti oktatási szokásoknak megfelelően jelen időjűvé is tették.

    Ez egy jó kép, vállalható. Egyben provokatív is, van e benned annyi bizalom a rohadt időkben – mert a rohadt idők mindig megjönnek – hogy akkor se tedd fel a kezed, ha már bekerítettek a rohadt idők?

     Második kép, az 54. zsoltár a felirata nélkül. (A jelentős bibliafordítások egy része hagyományosan nem is számozza a feliratokat, mondván azok nem tartoznak a zsoltárhoz. Mi számozzuk.)

    A bibliatudorok annyit mondanak, hogy igen, talán a felirattól függetlenül is lehet Dávidé a zsoltár. (Exsursus: Kicsit olyan, mint egy rossz amerikai film pszihoanalítikája: ’ja persze azért lett tömeggyilkos, mert az anyja egyszer nyakon vágta!’ Vagyis, ha valóban Dávidé a zsoltár, akkor 800 évvel mélyebb rétegből származik, egy igazi királytól, akkor biztosan értékesebb az Úristen üzenete mintha, ’csak egy szakrális szövegíró’ írta le párszáz évvel később, vagy párszáz évvel Dávid előtt.)

    Nézzük magát a zsoltár szöveget:

    Kezdődik egy beavatkozás kéréssel a szakrális ének.

    Aztán megnevezésre kerülnek, akik ellen kéri a beavatkozást a zsoltáros: idegenek, akik attól ellenségesek, mert nem törődnek az Istennel.

    Vagyis azok, akik semmibe veszik az Úristen azon törvényes rendelkezéseit, amik nekünk kedveznek és nem nekik. Így aztán nem törődnek az Úristennel.

    Ez egy jó részlete a képnek, mindenki idegen, aki kétségbe vonja Jeruzsálem kizárólagosságát és jogalapját, az ’nem törődik az Istennel’, azzal szemben jogosan kérhető az Úristen beavatkozása! (Én tuti, hogy minden zarándokünnepen többször elénekeltettem volna ezt a zsoltárt.)

    Az isteni beavatkozás mértékét is meghatározza a zsoltáros:

    Szálljon a baj támadóimra, semmisítsd meg őket igazságoddal!”

    A biblikusok szerint itt a ’szemet szemért elv’ található a szövegben, ami Dávid idejében elfogadható törvényi norma. (Cö-cö…)

    (Excursus: tanult professzorainktól tudjuk a négy etikai normakategória:

              Törvény nélküliség, ahol szabályozatlan a tett és a rá adott válasz nagysága.
              Vastörvény – ’szemet szemért’ arányosság elve, erre épülnek a jogrendszerek.
              Ezüstszabály – a legmagasabb rabbinikus elv – ’ne kívánd ellenségednek, amit magadnak ne kívánnál’.
              Aranyszabály – Jézus Urunk tanítása – ’azt kívánd ellenségednek, amit magadnak kívánsz’.

    Az ötödik, egyben legfontosabb etikai normakategóriát kifelejtették a tanításunkból a profok:

              Az önmegáldozás törvényét – Jézus Urunk önmagát adta váltság-áldozatul az övéiért, és ha olvasod a Jelenések könyvét, akkor azt látod, hogy a legexkluzívabb helyen, a mennyei oltár alatt gyűjtettnek azok a lelkek, akik elég bátrak ebben is követni a Mestert, sőt ehhez az etoszhoz kötődik az ’elsők közötti feltámadás’ ígérete. Részese lehetsz annak a csapatnak akik eltakarítják az új teremtésen kívüli részét az univerzumnak.)

     A zsoltár, látásom szerint nélkülözi a szemet-szemért elvet, nem kér arányosságot az ellenséggel szemben az Úrtól.

    Ne szépítsük ez egy átok helyzet, ’semmisítsd meg őket igazságoddal’, ez a kifejezés nélkülöz minden arányosságot. Pusztuljon, aki kétségbe vonja az Isten törvényét, vagyis a mi kiváltságos helyzetünket.

    Mintegy válaszként az idegent elpusztító isteni beavatkozásra ’készségesen áldozok neked…’, ’Mert minden nyomorúságomból kimentettél engem, megvetéssel nézek ellenségemre.’

    Látják a zsoltárból rajzolt szent képünket?

    Látják, hogy nem is egyszerűen egy szép és áhítatos zsoltár van előttünk?

    Ez egy durva nem (PC) politikailag korrekt zsoltár, aminek érzékeny lelkű keresztyének körében nincs is igazán helye. Az etikai játékszabályok között – valóban érzékeny lelkű testvérek – meg sem közelíti a Jézusi magasságokat!

    Vagy mégis?

    Avagy Krisztus Urunk nem fog-e ítélni eleveneket és holtakat ama napon?!

    Avagy nem épp az Isten igazságát tartjuk annak a kínos megsemmisítő erőnek, amitől az atombiztos bunkerek se védenek meg, sőt a halál se?

    Avagy nem épp az a bajunk, hogy a teljes teremtettség alkalmatlan fedezék Isten igazságával szemben mindenkinek, aki ezen az igazságon kívül van?

    Az Isten igazságán belül meg csak Krisztus Urunk az egyetlen biztos pont, a ’mi fedezékünk.’

    Az ökumenikus barátkozásaink véghatára ez a pont, aki olyan fedezéket ajánl ami, bár szimpatikus, de nem áll ellen az Úristen megsemmisítő erejű igazságának, az a legjobb szándékkal is csak a saját pusztulásában akar osztozni velünk meg a családunkkal.

    Ökumenikus testvérek mi tisztelünk titeket a szentjeitekkel, ikonjaitokkal, szentnek tekintett egyházszervezeteitekkel egyetemben, de csak addig, amíg a Krisztus fedezékében vagyunk együtt, mert egyedül az ér valamit (Solus Christus), amúgy meg, el a kezekkel a családomtól.

     Összegezve:

    Az 54. zsoltár egy kőkemény szakrális szöveg, az Úr pusztítsa el, akik az Ő védelmi körén (kegyelmén, Sola Gratia) kívül vannak, tehát idegenek.

    (A védelmi kör a feltámadás óta Krisztus Urunk, akinek a visszajövetelével az új teremtésben már csak a körön belüliek maradhatnak. Tehát a zsoltár tart a beteljesedése felé, hitvallásunk szerint. Bocs külsős srácok nektek vélhetőleg hamarosan menni kell!)

    A zsoltár felirata a Kre. II. századból, Dávid mélyrepüléséhez köti az éneket, ezzel szelídíti és kicsit Jeruzsálemhez is kódolja, ezzel jól taníthatóvá teszi, de Krisztus óta nem osztozunk a cion kérdésben. (Krisztus a mi templomunk, aki lerombolta és három nap alatt megépítette a templomot. Nekünk nem kell másik cion, csak a Krisztus (Solus Christus)).

    A zsoltár nyilván messze túlmutat a megjelölt Dávidi bibliai eseményen, túlmutat Jeruzsálem és az Ószövetség kizárólagos kiválasztotti igényén, hordozza az esélyünket, hordozza a – racionális képtelenséget – az öröklétünket. Tanít a világ valódi magasságára és mélységére, szélességére és hosszúságára.

    Egy kép, amit nagyon vastag kontúrokkal rajzoltatott a mi Urunk a zsoltárossal, amit felelős dolog lenne megmutatni a fiadnak és az unokádnak. Valódi szent kép a Krisztusban lét ikonja.

    Bárcsak égnének tüzek még valahol, ahol izgalmasan elmesélheted a tieidnek, lennének valahol forró bögre kávék, amiket, amíg fúj az ember, meghallgathat kortalan történeteket az Úristen valóságából.

    csbz