Home Igehirdetés Emlékezzetek a tököli odvas ecetfára!

Emlékezzetek a tököli odvas ecetfára!

620

Unalmas-izgalmas história

Márk 7:1-23

 A tököli templom építésének históriája keveseket érdekel, 10 éve ott áll azt jól van, teszi a dolgát.

A megelőző 15 év iszapbirkózására emlékezni az egyféle szentségtörés, az egyetlen, ami szent és ezért említendő, hogy amikor hét év alatt hét templomot terveztettek velünk a keresztyéndemokrata önkormányzatosok, hogy hétszeres áron telekcserét tegyenek lehetővé a mostani templom helyére, szóval a hatodik elutasítást azzal indokolta – a később az országgyűlésben is ücsörgő (kdmp) – polgármester: a telek alkalmatlan, mert mellette van egy helyileg védett ecetfa, amit veszélyeztetne a templomépítés.

Mesteri obstrukció.

A mi Urunk, a zsoltárokból tudjuk, a vihar és a mennydörgés ura.

Még azon a héten lesújtott villámjával a 100 éve ott álló odvas ecetfára.

Ennyit érdemes megjegyezni, a többi iszapbirkózást nem, azok pedig cifra dolgok voltak-vannak máig tartóan. (A város betelepült kétezer reformátusából a fele már a népszámláláskor se református nemhogy a templomhoz akárcsak egy téglát tettek volna, a többiek közül a két kezemen meg tudom számolni hányan hozták el a tégláikat. Az önkormányzatnál jobban csak az akkori egyházvezetés fúrta a templomépítést. Aztán a következő egyházvezetés a belügyminiszterhez fordult, mert nem tudja milyen forrásból építettük fel a falakat, titkos lelkészértekezleten tájékoztatták a papokat, hogy súlyos pénzmosási ügybe keveredtem! Tizenkét év után – tavaly – még mindig nem az egyháznál voltak a három napi vizsgálatra elvitt okmányok. Értsd, semelyik egyházi szintnél nem fellelhetőek! Vajon hova tetszettek elvinni azokat a fránya papirosokat tiszteletes urak?!

Eleget nyálazták már 13 év alatt az aktákat a szolgálatos urak. Kiderült, hogy a négy gyerekemmel meg az öt unokatestvérükkel kapartuk ki a sitt kupacokból a bontott református iskola tégláit? Vagy még mindig legfelsőbb szinten rettegnek tőlünk, hogy templomot építünk néha itt ott? Vajon mien démonokkal kűzdenek azóta is egymást követő kormányok és egyházi urak, hogy összesen 28 pontban kellett módosítaniuk állami és egyházi törvényeket? Mi a démon neve, mert az még nem derült ki? Hogyan képesek országhatárokon át más kormányoknál lobbyzva üldözni a képzelt démonjaikat, akik nem mi vagyunk, csak biztosan belénk bújtak!? Jelentem nem cimbi a sátán, nálunk nem, Krisztus Urunkat szolgáljuk. Rólatok ezt nem tudom atyák. Szóval vannak itt véget nem érő viták, amiket azért sem folytatunk le mert nem is találkozunk egymással.)

Mondom az egész történetből csak az a minden akadályt széthasító villámcsapás az érdekes. Az Úristennek szüksége volt arra a templomra ott Tökölön, ránk nem.

A mai bibliai történetünket is ezen a szemüvegen keresztül nézzük.

Márk bemutat egy vitát, megjeleníti a tradicionális zsidó álláspontot szemben a Mester álláspontjával. A vita a valóságban addigra már 35 éve zajlik három kérdéskörben:

– rituális-szakrális tisztálkodás

–  a törvény értelmezés Jézus kizárólagos joga

– a kóser szabályok érvénytelenítése

A márki leírás szerint az eset úgy esett, hogy a generális vizitáció visszajött, újra ott ülnek Jézus Urunk lábainál – a hivatásosok a jeruzsálemi fizetett alkalmazottak – az írástudók és a lelkes vallási elkötelezett, ám amatőr farizeusok.  Egy közepesen ártalmatlan megjegyzést tesznek, a tanítványok kihagyták a rituális mosdást. (Csak annyira ártalmatlan, hogy vérre megy, A tanítványok is a Mester is vérpadra kerül ebből a kérdésből kifolyólag.)

A probléma nagyságát úgy tessék érteni, mint amikor a római rítusú katolikusok templomába kihagyjuk a szentelt vizes medencét, vagy amikor az ortodoxoknál a pópa rád fröcsköli a szentelt vizet te meg óvatosan elhajolsz. (Egyszer egy azóta már meghalt lelkésszel egymás mellett álltunk egy ökumenikus istentiszteleten a görögöknél, jóba voltunk a papjukkal, aki nem állhatta meg, hogy a liturgia keretében, teli templomban a két palástos fekete reformátust be ne próbálja locsolni a sriccelőjével. Fuldokoltunk a röhögéstől, amikor láttuk, hogy milyen óvatos és ösztönösen – gyülekezet felől észrevehetetlen – mozdulattal tértünk ki mindketten a víz irányából, ami közöttünk elsüvített.  A pópa újratöltött, egy csak nekünk szóló észrevehetetlen mozdulattal jelezte, hogy töltve a fegyvere ismét, majd megkegyelmezve tovább ment fröcskölni a népeket.) Higénés célra alkalmatlan, már csak a mennyisége okán is. A ritusban résztveszel akkor odatartozol, ha nem akkor a sátán ügynökeként vagy jelen, tök mindegy mennyire mást hitelesít az Úristen rólad és a munkádról.

Akkor meg minek a rituális tisztálkodás?

Nahát ez az, a dolog a mózesi törvényekben a szent és a profán határmezsgyéjén szolgálatra jogosult papokra vonatkozó előírás eredetileg. Tisztálkodási szertartással kellett felkészülniük az aznapi templomi szolgálatukra.

Lelkes farizeusi kiterjesztése kívánt lenni a törvénynek a szokás– egyetemes papság – mindenki mosakodjon be papnak.

Ezt a képet a kánai menyegzővel igazán érdekes összevetni, amikor Jézus szól, hogy hordják teli az ott lévő cserépedényeket, azok a bemosakodó szenteltvíz tartók, amik abban a házban dekorációnak voltak csupán. – Jól tessék érteni, Kána zsidó település, nem római város, nincs vízvezeték a házban. A falu kutjáról hoznak mintegy 600 liter vizet, az igen jó kis meló – annak egyetlen irracionális oka van, hogy meg is teszik, Jézus a rabbi ott van, aki számon kéri az ősök hagyományát a házon. Gondolják ők.

Azt nem gondolják, hogy abból bor lesz, az nem rendeltetésszerű használat.

Képzeljék, ha a pópa egyszer csak bort sriccelne, vagy a katolikusok misebort találnának a szenteltvíz tartóban. Közepesnél kicsit nagyobb botrány kerekedne belőle.

 

A Mester az értelmetlen ritualítás helyébe az Atya valódi rendeléseit helyezi hatályba.

A rítusok kisiklására hozza fel a ’korbán’ (áldozati ajándék) esetét példaként:

Apád bajban van, ott a kezedben az összeg, amivel kisegíthetnéd, de neked van fontosabb dolgod mert áldozati ajándéknak, korbánnak szántad a pénzt, így nem segíthetsz.

Ma áldozati ajándék helyett mondjunk okos telefont, hisz az a vallásos révület tárgya, a házi oltár. A ’házi oltárod’ fontosabb, mint apád. A tízparancsolatból a tiszteld apádat kezdetűt felül írja, hogy egy újabb telefonmodellt adtak ki.

Jézus azt mondja, hogy dehogy, a vallásos révületed, a házi oltárod – vagy bármiféle drogod, vagy drog pótlékod, nem lehet fontosabb, mint a családod ez az Úristen törvénye!

(Egy közvetlen visszacsatolás, a városunkban az elmúlt két hónapban a gyalázatos népesedési mutatók mellett is születnie kellett volna tíz gyereknek. Született egy. Százas nagyságrendben vettek a népek ’házi oltár okostelefont’, a ’családnak épülésére’.)

Jézus azt fogalmazza meg, hogy az emberi okosságok nem szoríthatják ki az Úristen rendeléseit, mert azokban van a bor, azok nem üresen ottfelejtett valamikori rítusok emlékét őrző köcsögök, amiket, ha újra töltesz emberi okosságból, akkor sem jók semmire.

Vicces ma már, de a sírokba tett értékek védelmére felírták, hogy az ‘korbán’, így gondolták visszariasztani a sírrablókat.

Ebben a gondolatkörben mi a keresztyén kontra írástudó és farizeus ütközet témája?

Mózes óta a rabbik folyamatos láncolata kipótolta a hagyomány hiányzó láncszemeit, tehát a szent történetek egyes részleteit kiegészítette, pontosította, ha ellentmondást talált, azt egy másik történetbe helyezve feloldotta.

(Pl: József felesége egy egyiptomi pap lánya, tehát ’siksza’, írja a szentírás. Két vezető zsidó törzs ősanyja mégse lehet ’siksza’, ezért beiktattak egy történetet a hagyományba arról, hogy a feleség zsidó hitre tér. Ugyan ezt megcsinálják Sába királynőjével és az országával is. Ezek nem kerültek a szentírásba.)

Az írástudók alapállítása, hogy az ő joguk az írások értelmezése, ők a profik. Van egy 1200 évre visszanyúló hagyomány anyaguk, az úgy van jól, ahogy van, ez hordozza a zsidó lét lényegét, ehhez tessék igazodni. Ami ezen kívül van az idegen kultúra, tehát a sátán birodalma.

A keresztyén álláspont pedig úgy szól, Jézus az egyetlen hiteles értelmező. A vallási profi írástudók a hangsúlyokban eltévedtetek az 1200 év alatt. A tanképződés egy tanburjánzás lett, olyan szabálygyűjtemény amit az Úristen nem rendelt. Amit meg rendelt, azok alól felmentitek magatokat a burjánzó szabályitokkal, amik amúgy is politikai érdekek mentén fertőződtek.

A vitának a leglátványosabb terepe az étkezés kérdése. Pál és Péter vitája, hogy nem kóser társaságban, pogány keresztyénekkel közösen lehet e enni? A vita végig húzódik az újszövetségi iratokon. A jeruzsálemi zsinatnak egyik alapkérdése. Pál többszörösen kifejti.

A történet bukkéját adja, hogy három lelkes misszionárius fickó vágott neki a zsidó kolóniák hálózatának, hogy hírt vigyenek Krisztus feltámadásáról. Egy Barnabás nevű, aztán Pál nevű és János nevű a harmadik. Jól megy a misszió, aztán összevesznek. Ez a János nem ért egyet a kóser kérdésben Pállal és ott hagyja őket. Abból is balhé van, hogy a második missziói útba be akar szállni újra, Pál azt mondja ez kizárt. Ez a János nevű a péteri álláspontot tartja ekkor még érvényesnek. Csatlakozik is Péterhez, tőle hallja töviről hegyére a históriát azokról az időkről amikor a fiatal tanítványok, akik most már öreg apostolok, még együtt járhattak Jézus Urunkkal. Annyit hallgatta Pétert, hogy úgy döntött le is írja a halottakat.

Na ezt a Jánost, akit Márkként ismerünk, tartják – a második századtól – a most olvasott evangéliumunk szerzőjének.

A fiatalkori önmagához képest így lényegesen megengedőbb a kóser étkezés kérdésében, hisz elmondja a Mester példázatát a 15. verset, nagy hangsúllyal, hogy ezt a példázatot már a tömegnek mondja Jézus, nem az Írástudókkal folytatott szűkebb körű vitában, tehát sokan tanúsíthatják (persze, ha azóta ki nem végezték őket a zsidók, vagy a rómaiak, vagy megöregedve meg nem haltak eddigre): ’Nem az tesz tisztátalanná, ami a szádon bemegy, hanem ami kijön.’

Ami a tápcsatornán közlekedik az nem érintheti, nem szennyezheti be a szívből jövő dolgokat. A kóser étkezés hagyománya csak céltalan rítus, nem követelmény (bocs hetednapos advantisták).

Namost, két dolog, Márk az olvasóinak magyarázza a zsidó szokásokat, feltehetően azok nem zsidók, mert nem ismerik. Vagyis pogány-keresztyén környezet számára ír, akik nem esznek kósert, mégis keresztyének.

A legkekecebb íráskutatók azt a kérdést teszik fel, ha a Mester egy ilyen közismert állásfoglalást adott ki a kóser kérdésben nagy tömeg előtt, akkor az evangélium megírását megelőző harmincöt év kóser vitájában miért nem hangzott el egyszer sem a Jézustól származó közismert mondat: ’Nem az tesz tisztátalanná, ami a szádon bemegy, hanem ami kijön.’ Pedig perdöntő lehetett volna.

Három történet képez egységet a 6-7. fejezetekben, a három történet csúcsa a vita leírása.

A keresztyén – írástudó és farizeus vita, ez már rég nem vita az evangélium leírásakor Kru. 68 táján, hanem bemerevedett álláspontok az Isten kiválasztottja lét tartalmáról. A felek nem is találkoznak a vita nem is párbeszéd egymás meggyőzésére, hanem egyoldalú ráolvasó monológ.

Az érveikkel gyomrozták már egymást elégszer, és mivel nincs kivel vitázni, az elmondatlan érvek tanrendszerbe foglalódnak. Most Márk döntő érvekkel szembesíti (bár ez képletes, hisz nincsenek szemben) az ellentábor hittudós írástudóit, a vita kérdéseit befoglalja a megelőző fejezet perdöntő környezetébe, ami világossá teszi a tudoroknak is igazolt módon a keresztyén álláspont kizárólagos érvényét:

– ötezer ember megvendégelése, (Messiási lakoma, ahol Jézus ül az asztalfőn, előképek Illés megetet százat, Mózes puszta manna, úrvacsora kenyér megtörése)

– vízen járás története (Isten specialitása Jób könyve szerint, Teofánia – Isten megjelenés leírása)

Magyarul, zsidó barátaink csukjátok be a kóser boltjaitokat, felejtsétek el a rabbinikus hagyományaitokat meg a rituális mosakodási szokásaitokat. Nem ezek a dolgok jelentik az Isten kiválasztottja lét tartalmát, hanem és ide betesz egy tizenhárom kifejezést tartalmazó úgynevezett ’bűnkatalógust’. A ’bűnkatalógusok’ megvoltak a görög-római és a zsidó világban is egyaránt.

Pál is és a pásztori levelek is írnak le ilyeneket. A felsorolt bűnök mindegyike valóban a szívből jövő rossz, ezeknek az elkerülése jelenti egyetemlegesen az Úr kegyeltje állapotot. Mindezt azzal helyezzük a lelketekre, hogy számotokra nyilvánvaló jelentésű történetekben mutatjuk be Jézust, aki a Messiás, mert főhelyen ült a messiási lakomán, ahol sokkal több embert etetett meg, mint Illés. Tudjátok, hogy a világ végkifejlete ez a lakoma!

Tudjátok, hogy a vízen járás Teofániájára csak az Úristen képes, Jézus megtette. Tehát kellően hiteles ahhoz, hogy törvény kizárólagos értelmezőjeként fogadjátok el, tehát, zsidó barátaink csukjátok be a kóser boltjaitokat, felejtsétek el a rabbinikus hagyományaitokat meg a rituális mosakodási szokásaitokat. Nem ezek a dolgok jelentik az Isten kiválasztottja lét tartalmát.

Márk a vitát lezárni próbálta, hiszen ezek mellett az égi jelek mellett nincs is miről vitatkozni tovább. Ehhez képest a vita kiszélesedett és elmélyült, ma is folyik a világ minden országában, jobb esetben nem fegyverekkel és gazdasági fegyverekkel győzködve egymástr . Az álláspontok nem közelednek, csak a gyomorba vágások száma nő, ugyanakkor az Úr nagy neve magasztaltatik újabb és újabb életekben és templomokban. Ezek az utak kifürkészhetetlenek.

A vita hevében a Lélek vezetésével templomok százezrei nőttek ki a földből világszerte az Úr dicsőségére és ember generációkban sokmilliárdan szembesültek a bűnkatalógusokban felsorolt dolgok tarthatatlanságával, így egy kicsivel élhetőbb lett a föld, talán. (Kivéve, ha politikusok és uralkodók, meg helyi hatalmasságok… stb.) Igy épült a tököli templom is, hitvallásos türelemmel tűrtük a gyomrosokat.

Sohasem szólt volna az Ige ennyi néphez, ha márkék nem nyitják ki a kaput a rabbinikus zsidó rítuson kívüliek számára épp a mai igével – mint Jézus felszabadító kinyilatkoztatásával.

Nem kell zsidó hitvilág bugyraiban eltévedve kóvályogni, hogy az Úristen sajátjának tudjon. Van néhány egyszerű főszabály, amit Mózes óta ismerünk.

A többi így-úgy rárakódott hordalékból épült rítus pedig ’szükségtelen alkalmazás’ törlendő fájl.

Aztán új fölösleges rítusokkal építették körbe a Krisztusi felszabadítás valóságát, újabb bölcselő generációk, újra meg újra. Így lett miért egymást marnunk. Marjuk is, a felekezeti és felekezeten belüli viták túlélnek minket. 

Néha meglepő és megrettentő, ha a vitákat megelégeli az Úr és precíziós rakétákat megcsúfoló pontossággal súlyt le az odvas álkifogásainkra.

Itt csatolnék vissza a tököli templom históriájához, a vitáink túl fognak élni bennünket is, de az Úr dicsőségét hirdeti az Ő megépült temploma, aminek az útjából villámjával takarította el az ’álhitvallásos politikai kekeckedést’.

 Valamiért szüksége van erre a templomra, azt az Úr maga – a törvény egyedül hiteles magyarázója – mutatta meg villájával.

Ezért dicsőség volt az építéshez tíz körömmel kaparni ki egyenként a téglákat a sittből és további tízenhárom évig elviselni a gyalázkodásokat az Úrért.

 Megjegyzem, a reformáció alapgondolata is az volt, hogy Jézus Krisztus a törvény egyedül hiteles magyarázója, és a reformáció nem valami rendszerszintű odvas fa, ’álhitvallásos politikai kekeckedés’ ugye?

Emlékeztek még rá atyák?!

Emlékezzetek a tököli odvas ecetfára, nagy annak a tanítása!

csbz