Home Igehirdetés Van úgy, hogy kidobnak

    Van úgy, hogy kidobnak

    611

    Unalmas-izgalmas história Ap.csel. 13. rész

     Még mindig Anthiókia a nézőpontunk közepe, Lukács itt írja históriás énekét, a görög világ fellegvárában.

    Az eddigiekben eljuttattuk az evangéliumot idáig, megtudtuk, hogy az Úristen égi üzenetekben (epifániában) rendelte el, hogy a nem zsidók is kedvezményezettjei a Krisztus presensnek (Feltámadott jelenlétét bizonyító isteni erőáradásnak – a Szentlélek Isten működésének).

    Megtudtuk, hogy közösség (koinónia – az egyház második ismérve) van Anthiókia pogány-görög-zsidó gyülekezete és Jeruzsálem zsidó-zsidó gyülekezete között.

    Megtudtuk, hogy a Jeruzsálem-i gyülekezet Barnabást küldi ’komiszárnak’ Antiókiába, aki maga mellé vette Pált, ezzel hitelesíti Pált és Anthiókiát, mint az egyház mind a négy ismérvében teljes jogú gyülekezetet, akik Jeruzsálemmel koinóniában vannak, tehát amit csinálnak az olyan mintha Jeruzsálem csinálná. Ez az alapvetés, és most kezdődik annak kibontása, hogy miért is fontos ez, tehát lássuk a 13. részt.

    Egy évvel Barnabás és Pál anthiókiai szolgálatba állása után, az anthiókiai gyülekezet kézrátétellel bocsájtja útnak két nagy tanítóját Barnabást és Pált az első missziói útjukra. Szép a kép, a gyülekezet egyféle áldó szertartással hatalmazza fel őket, hogy további városokat vonjanak be a koinóniába, vigyék el az apostoli tanítást (amit ekkor még mindig Barnabás hitelesít jobban, mint Pál), kenyér megtörés misztériuma és imádság, vagyis az egyház mind a négy ismérvét gyülekezeti megbízásként vigyék magukkal az útra. Mondom ez a békét sugalló Lukács féle verziója a történetnek.

    A kekec írásmagyarázók meg ide hozzák a Galata levélből ismert történetet Pál és Péter összetűzéséről, ami azt mondja el, hogy Péter megtörte a koinóniát (az egyház második ismérvét) a pogány keresztyénekkel (Krisztus embereivel), ne ült velük egy asztalhoz, amikor újabb jeruzsálemi látogatók jöttek. Ekkor még mindig zsidó szekta a keresztyénség és nincsenek kiforrva az új játékszabályok, mennyit kötelező átvenni a zsidó rítusokból a pogányból lett ’Krisztus embereinek’. A zsidó meg nem zsidó tovább, ha egy asztalhoz ül pogánnyal. Ez dilemma. A jeruzsálemi zsinatnak ez lesz a fő témája. Pál álláspontja és Péter álláspontja feszültséget eredményez, és a kekecek azt mondják ezért hagyják ott Anthiókiát Barnabás és Pál, nem túl baráti légkörben, csak Lukács szeret mindent úgy bemutatni, mint töretlen harmonikus fejlődését az egyháznak.

    Lényeg, Barnabás és Pál útra válnak.

    Első út 25 km, egynapi járóföld a kikötőig, onnét hajóval Ciprusra, Barnabás hazájába. Na most végig gyalogolják a szigetet és eljutnak a fővárosba, ahol megesik az a történet, hogy a római helytartó keresztyén lesz. Mégpedig úgy, hogy ennek a vallásilag szenzibilis helytartónak van egy saját zsidó mágusa, bizonyos Barjézus (Jézus fia), aki kormányzati befolyást gyakorol a helytartón keresztül. Zsidó mágus alatt ne valami cirkuszi bűvészt tessék érteni, hanem – ahogy a három királyok – akadémiai elnököt. Pál konfrontál vele és időlegesen megvakítja. A história attól válik igazán izgalmassá, hogy alkalom Pált megmutatni, mint akiben ugyan az az erő (Krisztus presens – a halott Krisztus nem tudna jelen lenni) van jelen, mint István vértanúban, vagy Péterben, aki a pogánymissziót megalapozó Kornéliusz történetet megelőzően egy halott gyereket támasztott fel, ahogy a Mester is megtette.

    Ettől kezdve változik a sorrend, mostantól Pál és Barnabás dolgoznak együtt, nem pedig Barnabás és Pál.

    Barnabás pedig nem lehetett egy akármilyen ’piskóta fickó’, ha a saját hazájába viszonylag rövid úton a megközelíthetetlen római helytartó közelébe képes jutni, és átvette a vallási irányítását a prokonzulnak.  

    A ciprusi történet a missziói út első állomása, az első jelentős római megtérő mindjárt egy helytartó, vagyis egy ’igen magasan ülő sas’. Hangsúlyos, még egyetlen város sem került misszionálásra, Róma helytartója viszont ’nagyon barát’ – mondja el Lukács akkor, amikor az Ap.csel. leírásakor már majd 10 éve módszeres keresztyén üldözés van birodalom szerte, ami ugye csak tévedésből van így, hiszen már az elején egy római helytartó ciprus szigetét keresztyén irányítás alá helyezte, kidobva a zsidó mágust, akit Pál legyőzött a vallási párbajban (Krisztus jelenléttel véve el a szeme világát egy időre!).

    Ebből következik, hogy tévedés a keresztyén üldözés, tessék abbahagyni birodalmilag.

    Pál és Barnabás tovább indulnak, újra hajó, aztán gyalog 170 km hegyi terep, így érnek el egy másik Anthiókiába a mai Törökország területén, ami Dél-Galácia tartományának fővárosa (itt élnek a galaták, lásd Galata levél) és vagy 6-700 kilóméterre van a másik Anthiókiától. Ez is görög város, jelentős zsidó kolóniával, tehát kereskedelmi és közigazgatási központ.

    Excursus: Legközelebbi missziói útján Pál az Észak-galatákhoz is el akar menni, bár azok barbárok, vagyis nem beszélnek görögül, csak valami érthetetlen ber-ber-ber nyelven gagyognak. Az csak feltételezés, hogy németül voltak érthetetlenek. Ám Pált a Lélek akkor nem engedte északra menni, hanem jött a következő égi eligazítása, ’menj át Európába’)

    Most még maradjunk délen.

    A história úgy szól, szombaton elmentek a helyi zsinagógába, részt vettek az istentiszteleten. A liturgia végén van a hozzászólások ideje, megkérdezte helyi rabbi, van e valakinek hozzáfűzni valója az elhangzott Szentírás felolvasáshoz. Persze Pálnak volt. Pál extra-művelt, Gamáliel tanítvány, zsidó hittudós.

    Excursus: Én nem tudtam régebben, hogy a zsinagóga liturgiában sokezer éve volt-van ilyen szokás, én csak azt tudtam, hogy nálunk reformátusoknál nagy kuss van, a pap beszél, azt mindenki elmegy haza. A hollandok kitalálták a ’kirchen kaffét’ – amikor először láttam, hogy a templomban kávéznak a borjú megfordult bennem! Szentség törés! Pedig csak közösséget akartak mélyíteni (egyház második ismérve).

    Ennek a tradicionális magyar vidéki megfelelője a templommal szembeni kocsma a férfiak részére, míg az asszonyok haza siettek befejezni az ebédet.

    Láng lelkű titánként rászoktattam a kurátorokat, meg a presbitereket, hogy a hirdetések keretén belül ők mondják el a hét eseményeit, a templomok felújítása és építése dolgában meg minden lényeges egyházi kérdésben. Először döcögött a dolog, aztán szárnyalni kezdett az egyház második ismérve a koinónia döbbenetes csodákra szabadította fel a gyülekezeteinket a következő majd két évtized alatt. A Krisztus presens, a Lélek jelenlét erői valódi erők.

    Most inkább a helyzet tragikomikumának adnék szót elmondva két esetet:

    1991 húsvétjának harmadik napjára értünk két autónyi küldöttségként a szilágysági Ipp gyülekezetébe Somogyország déli végeiről utazva 500 kilómétert, hogy testvérgyülekezeti kapcsolatba lépjünk velük. Arról persze sejtésünk se volt, hogy az ünnep harmadik napja is istentisztelettel kezdődik. Éjfél után érkeztünk, reggel prédikálok mondta az öreg pap, aki már ’negyven éve ült a gyülekezetben’. Azt a döbbenetemet muszáj megosztanom, amikor húsvét harmadik napján a zsúfolásig teli templomba utolsónak bevonultak a legények fel a karzatra némán, csak a csizmájuk döngése töltötte be a templomot. Még a parókián mondtam az öreg szolgatársnak, hogy a hirdetések alatt elbeszélgetnék a gyülekezettel, ’bátorított’, csak tegyem, ’a mieink úgyse szólalnak meg a templomban soha semmilyen körülmények között’. Éreztem a kihívást, naná, hogy a másfélórás liturgia után még egy órát beszélgettünk. A végén amikor már mindenki teljesen feloldódott és boldog volt és örültünk egymásnak, lassan kifogyott a szó, kicsit teátrálisra sikerült gesztussal zártam le a beszélgetést: ’van-e valami, amit még valaki el szeretne mondani?’ Nem kellett volna legyen. Volt. Tényleg a karzat alatt leghátul volt egy tényleg nagyon öreg ember, aki nem volt szószátjár. Soha nem szólalt meg még a templomban. Ha bárhol máshol beszélt, annak mindig súlya volt. Most felállt, mindenki rá figyelt, mert olyan volt, hogy figyelni kellett rá. Azt kérdezte 6-700 ember előtt a templomban: ’Mikor lesz az egyesülés?’

    Csaucseszku után voltunk másfél évvel, döbbent csend következett. Hebegtem valamit, hogy legyünk jó reménységgel, az öreg pap áldással zárta le az alkalmat gyorsan. Kifelé menet mondta nekem, hogy sokan hallják, hogy az öreg a testvérgyülekezeti kapcsolatfelvételre értette a kérdést, ám ezt a magyarázatot mindenki elengedte a füle mellett.

    Nem veszélytelen, ha az emberek beszélni kezdenek a templomban.

    A második eset, az csupán annyi, hogy amiután, máig meg nem nevezett valódi okból, az egyház vezetése hat egyházmegyét mozgósítva háborút hirdetett ellenem egyházi közérdekből, az öreg helyettesítő pap a szószékről hirdette ki, hogy mostantól tilos a templomban megszólalni a kurátoroknak és a presbitereknek, továbbá tilos az istentisztelet előtt és után a templom közelében megállni beszélgetni a gyülekezet tagjainak.

    No comment.

     Térjünk vissza Pálékhoz. A püspöki tiltás rájuk visszamenőleg nem volt érvényes, így hát Pál beszélni kezdett a felszólítás után. A zsinagógában zsidók voltak meg prozeliták. Prozeliták voltak azok a szimpatizánsok, akiket az ottani filozófia érdekelt, vagy csak nem voltak teljesjogú zsidók, mert nem voltak körül metélve, vagy egyszerű emberek, akik az üzleti előmenetelüket építették az ottlétükkel. Lukács itt ragadja meg az alkalmat, hogy Pállal elmondassa a zsidóknak szóló prédikációját. (Meghallgatjuk majd a pogányoknak szólót is később. Péterrel is elmondatta a pünkösdi zsidóknak szóló és a Kornéliusz beszámolóban a pogányoknak szóló prédikációját, ahogy Istvánnal is elmondatta a görög-zsidó gyülekezet teológiai látását.)

    Óriási hatású beszéd, mindenkit megérint, a döntő mondata az Ézsaiás 49:6 /”A pogányok világosságául teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig.”  Azt kérik, a következő szombaton folytassa.

    A következő szombatra a város összeszalad. Pált és Barnabást viszont a zsidó-zsidók nem engedik be, mert istenkáromlók.

    A prozeliták között meg futótűz a Krisztus üzenet. Meghallgatják Pálékat, most már a zsinagógán kívül.

    Így jön létre az első prozelita-pogány gyülekezet a másik Anthiókiában. A zsinagógán kívül folytatódik a beszélgetés az Úr fenséges dolgairól, és születik az egyház akkor is, ha a templomban nem szabad szólni.

    Persze ennyivel nem érik be a zsidók, kilobbyzzák a város vezetőinél, meg a befolyásos asszonyoknál, hogy Pált és Barnabást dobják ki a városból, meg a tartományból. 

    Az apostolokat kidobják, ám a Lélek visszafordíthatatlan. Születik továbbra is az egyház feltartóztathatatlanul. 

    Ez az Anthiókia a másik Anthiókia első testvérgyülekezete.

    csbz