Home Írások Száz éve született Délvidék egykori püspöke, Hodosy Imre

Száz éve született Délvidék egykori püspöke, Hodosy Imre

116
http://presbiteriszovetseg.hu

1919. február 27-én látta meg a napvilágot Hódossy Orbán alsóittebei református lelki- pásztor és Hegedűs Julianna elsőszülött gyermeke, aki az Imre nevet kapta. Akkor, ott az első világháború végóráiban senki sem gondolt arra, hogy „vajon mi lesz ebből a gyermekből?” Az Úr keze pedig valóban vele volt. Világrajövetele sem mondható szokványosnak, hisz hét hónapra született. A háború utolsó napjaiban néhány szerb katona berontott a parókiára, amitől édesanyja annyira megrémült, hogy azonnal beindult nála a szülés. Istennek viszont úgy tetszett, hogy megtartsa és később elhívja őt a maga számára.

Gazdag és szép gyermekkora volt ebben a kis bánáti faluban. Később két öccse született, Zoltán és Béla, a játszótársai között pedig ott volt az a Szabó Imre, aki később az anyaországba került és Sárbogár-don lett lelkipásztor. Viszonylag korán elkerült a szülői házból. Az alsó osztályokat még a szülőfalujában járta ki, a középiskolát azonban már Nagybecskereken, ahol 1938-ban szerzett érettségit.

A két világháború között a délvidéki diákok nem mehettek Magyarországra tanulni, így a teológus-jelöltek zöme Kolozsvárra jelentkezett. Hodosy Imre is ennek a patinás intézménynek lett a tanulója. Sok nélkülözés közepette, de nagy hittel és lelkesedéssel végezte tanulmányait.

Miután megkapta a lelkészi oklevelet, visszatért a Délvidékre. Ekkor már javában zajlott a második világháború. Ágoston Sándor püspök a drávaszögi Várdarócra rendelte ki káplánnak, a római katolikus papból református lelkipásztorrá lett Haunstádter József mellé. Buzgón végezte, ami rábízatott, nehéz körülmények közepette is. A bevonuló partizánok a papokat ellenségnek tekintették, így esett áldozatul Faragó Ferenc hercegszöllősi lelkipásztor is. Hodosy Imre „megúszta” néhány kihallgatással, életveszélyes fenyegetéssel.

Öt év után Újvidékre, majd Daruvárra kapott helyettes lelkészi kinevezést. Csaknem két esztendőt töltött ebben a szlavóniai kisvárosban, amely szórványközpontként működött. Vonattal, kerékpárral, gyalogosan járta be a környező kicsiny falvakat, ahol már csak igen kevés református élt.

1949-ben Feketicsen teljesített lelkészi szolgálatot, a betegeskedő Ágoston püspököt helyettesítette. Még ebben az évben Újvidékre választották meg másodlelkésznek Buda József mellé. Főleg a telepi és a szórványban élő reformátusok gondozása volt a feladata. Itt ismerkedett meg a pirosi származású Fogarassy Idával, akivel 1959-ben kötött házasságot. Édesapja halálát követően a szülőfalujába hívták meg, majd Ágoston Sándor halálát követően, a püspök úr végakaratának megfelelően Feketicsre választották meg lelkipásztornak.

1961 nyarán érkezett meg ebbe a közép-bácskai faluba, ahol zömében a Nagykunságból származó református telepesek éltek. Isten azonban megáldotta itt a fáradozásait és a gyülekezet hamarosan felvirágzott.

Antal József, Pénzes János, Hodosy Imre

Hodosy Imre nem vágyott rangok, pozíciók után. Teológiai évei alatt úgy képzelte el, hogy élete majd csöndes munkálkodásban telik. Isten azonban ennél többet szánt neki: 1971-ben a Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház zsinati jegyzőjévé, 1982-ben pedig – Csete K. István nyugdíjba vonulását követően – püspökévé választották meg. 1990-ben a Debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktorává fogadta. Később tagja lett a Magyar Református Egyetemes Tanácskozó Zsinat, valamint a Magyar Református Világszövetség elnökségének.

Jómagam hittanosa voltam, nála konfirmáltam. Igazán azonban akkor ismertem meg őt, miután 1987-ben feleségül vettem a leányát, Julikát. Két esztendeig éltünk együtt a parókián. Önmagáról keveset beszélt, de olykor azért elmondott egy-egy epizódot életéből. A megtapasztalásai sok tanulsággal szolgáltak. Mindig idegenkedett attól, hogy ő legyen a középpontban, ugyanakkor a lelki szolgálat, az Isten ügyéért való munkálkodás megvidámította a szívét. A gyülekezetéért, egyházáért élt, egész életében a délvidéki reformátusság fennmaradásáért küzdött. Amikor már annyira legyengült, hogy a szószékre nem tudott felmenni, buzgó imádságban vitte Atyja elé a rábízott nyájat, szeretteit.

Nem volt karizmatikus egyházkormányzó, de mégis tekintélyt vívott ki magának. Vészterhes időkben élt, püspöki szolgálatát beárnyékolta az akkor kibontakozó véres délszláv polgárháború. Nem tudott az egyháza megújításán fáradozni, felemésztette a puszta megmaradásért vívott harc: összetett politikai helyzetben, nehéz anyagi körülmények között kellett egyensúlyoznia, hogy egyháza betöltse valódi elhívatását. Az egyházában szerették és tisztelték, a testvéregyházak vezetőivel szinte kivétel nélkül jó kapcsolatokat ápolt. Hogy a személyét milyen elismerés övezte, igazából csak a halálát követően derült ki. Temetésén az anyaországi és határon túli egyháztestek képviselői mellett a vajdasági egyházi vezetők is szinte valamennyien megjelentek.

Amikor 1996. július 2-án elhunyt, a fegyverek zaja itt-ott még felhallatszott. Nem volt könnyű lecsillapítani a felforrósodott indulatokat. Viszont a bácsfeketehegyi református templom falai között tartott gyászszertartás egyféle béketüntetéssé lett. Egymás mellett ültek az ortodox egyházi főméltóságok és a római katolikus püspökök, a muzulmán imám és a zsidó hitközség elnöke, a szerb kormányzat képviselői és a vajdasági magyarság vezetői, a vallásügyi iroda vezetői és a magyar követség munkatársai. Sajnos, az anyaországi és a határon túli református egyházfők közül csak kevesen tudtak eljönni, hisz legtöbben a tengerentúlon tartózkodtak: ekkor ülésezett a Magyar Reformátusok III. Világtalálkozójának előkészítő bizottsága.

Életét a legtalálóbban az egykori teológustárs, Kiss Antal nyugalmazott bácskai református esperes, bácskossuthfalvi lelkipásztor jellemezte: „Minden egyszerűsége és szelídsége mellett is tiszteletet ébresztett maga iránt, de maga is megadta a tiszteletet minden rendű és rangú embernek. Bántásért nem fizetett hántással, a sérelmeket meg tudta bocsátani. Lelkésztársai iránt is mindig a szeretet vezérelte és el tudta ismerni azok hűséges munkáját. Nem volt irigység vagy féltékenység benne. Nem törtetett a püspökségre. Amikor megválasztották püspöknek. Isten kezéből vette, mint ráruházott szolgálatot. Püspöki méltóságát nem méltóságnak, hanem szolgálatnak vette. Isten ennyi időt adott neki a földön eltölteni. Élt 77 évet, ebből 54 évet szolgált, mint lelkész, 14 évet, mint püspök. Szolgálata lejárt. Az Úr szólította és mennie kellett. Áldott legyen emlékezete közöttünk!”.

MARGIT ISTVÁN

PRESBITER
A MAGYAR PRESBITERI SZÖVETSÉG LAPJA MINDENKINEK
XXVIII. évfolyam 1. szám 2019. január-február 7. oldal

http://presbiteriszovetseg.hu