kedd, december 12, 2017
Home Blog Page 14

A hivatalos agymosás tíz pontban

Hatalom tömegeket manipuláló mesterkedéseinek lényegét. Chomsky tízparancsolata nagyon tanulságos és mindenkinek ajánlott, aki el szeretné kerülni az agymosást

chomsky

 

Íme, a híres tételsor, aminek igazságtartalmáról nap, mint nap meggyőződhetünk:

1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.

2.) A nép úgy kell tekintsen politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nem létező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nem létező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.

3.) A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a “fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a “szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a “feketét” (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezek karöltve azon kell munkálkodjanak, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentsék a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.

4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek, akik ezt az érvet (“majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk”) évszázadokon keresztül hajlandó benyelni és elfogadni.

5.) Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetők egyszerűen kell megfogalmazzák az üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naiv lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.

6.) Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.

7.) Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.

8.) A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.

9.) A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség­érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.

10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Ezt elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat kell felfektetni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani. Megfoghatatlan, érzelmi töltetű, nagy és közös célokat kell kitűzni, amelyek alkalmasak arra, hogy lelkesítsék a tömegeket. Ha nyilvánosságra kerülnek, ezeket a törekvéseinket határozottan (ha kell: erőszakosan) tagadni és cáfolni kell.

forrás: www.szineshir.hu

Forrás: konteo.blogrepublik.eu

Megemlékezés Dietrich Bonhoefferre

dietrichbonhoeffer

Dietrich Bonhoeffer:

Ki vagyok én?

Ki vagyok én? Gyakran mondják:
cellámból úgy lépek elő,
derűsen, nyugodtan, keményen,
mint várából a földesúr.
Ki vagyok én? Gyakran mondják:
őreimmel úgy beszélek,
szabadon, tisztán, kedvesen,
mintha parancsnokuk volnék.
Ki vagyok én? Azt is mondják:
sorsomat úgy viselem,
mosollyal, nyugodtan, büszkén,
mint aki váltig győzni szokott.

Az vagyok valóban, aminek mondanak?
Vagy csak az, aminek magamat ismerem?
Kalitkába zárt madár; sóvárgó, nyugtalan beteg,
aki levegőért kapkod, fuldokol,
színekre, virágra, madárdalra vágyik,
jó szóra, baráti melegre,
dühíti oktalan erőszak, kicsinyes bántás,
hánykolódik nagy dolgokra várva,
tehetetlenül aggódik, messze van barátja,
imádságra, gondolatra, alkotásra fáradt,
szíve üres, kész már mindentől búcsúzni?
Ki vagyok én? Ez vagy az?
Hol ez, hol amaz?
Egyszerre mindkettő? Másokat ámító,
magában sápító hitvány alak?
Vagy vert had fut bennem
szanaszét a már kivívott győzelem elől?
Ki vagyok én? Váltig faggat, gúnyol a magány, a gyötrelem.
Bárki vagyok, Te tudod, ismersz: Tiéd vagyok én, Istenem!

Dietrich Bonhoeffer (1906. február 4 – 1945. április 9)

Dietrich Bonhoeffer német evangélikus lelkészt 1945. április 9-én halálra ítélték és felakasztották a flossenbürgi (Észak-Bajorország) koncentrációs táborban. Ezen a napon és a következő napokban Hitler személyes parancsára végezték ki mindazokat a Német Birodalomban fogva tartott politikai foglyokat, akik kapcsolatban álltak bármelyik, a Führer ellen megkísérelt merénylettel. A megtorlás áldozatai között Bonhoeffer mellett ott volt fiatalabb bátyja és két sógora is.

Hogyan legyünk újra magyarok

2016-04-06 Kultúra, Vélemény, ZanaDiána

megosztás435

Ismerős Önöknek Dr. Takaró Mihály neve? Ő is ahhoz a harcos magyar fajtához tartozik, akit anno megpróbáltak háttérbe szorítani, elhallgattatni. Hogy miért? Mert féltek tőle. Féltek, hogy ha egy ilyen kaliberű ember a magyarságról szónokol tömegek előtt, akkor azok a tömegek visszanyerik magyarságukat, hogy újra nemzeti öntudatra ébrednek. Hogy a majd’ félévszázados erőszakos, szándékolt, destruktív jellegű elnyomás, értékeinktől, kultúránktól, hagyományainktól való megfosztás, nemzettársainktól való eltiltás után mindezt visszaköveteljük és bekövetkezik a kollektív felébredés, amely folytán egységesen állunk majd ki értékeinkért és visszaköveteljük mindazt, amitől a kommunista, a szocialista kor megfosztott bennünket.

takaromihalyDr. Takaró Mihály előadása “A magyar kultúra tegnap, ma, holnap” címmel. / Fotó: PolgárPortál

Tudjuk, hogy ma is van egy olyan – magát liberálisnak nevező – értelmiségi réteg, amelynek érdeke, hogy a nemzeti gyökereitől megfosztott nép tudatlan, ezáltal manipulálható legyen. Mert akitől a tervszerű pusztítás révén elvették a nemzeti önazonosságát, aki nem ismeri múltjátSzántai Lajos művelődéstörténész szavaival élve –, arra méretik a legnagyobb csapás. Hiszen, ha nincs már, ami előhívja egy nép emlékezetét, hontalanná válik, majd előbb-utóbb kénytelen beolvadni a hódítói közé. És ezek a hódítók nem csak fegyveres harcosok lehetnek, hanem sokkal alattomosabb támadók is. S a legalattomosabbak mind közül, akik ahhoz a néphez tartozónak vallják magukat, amelyet el akarnak pusztítani, amelyet be akarnak olvasztani, amelyből minden nemzeti érzelmet ki akarnak irtani.

Takaró Mihály professzor úr forradalmár. Szavakkal harcol a manipuláció, az elnyomás ellen. Olyan nemzetépítő személyiségek életművéért állt ki, mint Wass Albert, Nyírő József, vagy Horthy Miklós, akiket hazaárulónak, fasisztának kiáltott ki a kommunista éra és annak még ma is élő utódai. Akik emlékét méltatlanul fedte el a sok ráhazudott mocsok, akik annyit tettek a magyarság legnagyobb sorstragédiája, a trianoni szétszaggatás után a nemzeti identitás megőrzése érdekében, hogy még ma sem tudhatjuk, kik voltak valójában. Ugyanis még ma sem engedik igazán tudni. Mi más lehet a magyarázata, hogy még a jelenkorban is keresztbe lehet húzni Nyírő újratemetését, hogy elkobozhatják valaki Wass Albert szobrát a kertjéből – a magántulajdonát, hogy 2004-ben egy becsapott nemzet képes volt a saját vérét megtagadni?

De hogyan is várhatnánk igazságszolgáltatást, amíg az előző generáció fejét az iskolapadban tömték tele a szennyel. Nem hibáztathatjuk azokat, akik csak abból a tudásból éltek, amit a pártkáderektől tanultak, akiknek valamilyen oknál fogva nem meséltek a szüleik, a nagyszüleik a „nagy szovjet felszabadítók” valódi arcáról, akik családjától nem vettek el gyárakat, kastélyokat, szinte minden értékes tulajdont, nemesi címet, s nem váltak kirekesztetté, osztályellenséggé. Ők azok, akik párttagok voltak, akik vigyázzban énekelték az internacionálét, akiknek sohasem létezett Isten. Ők azok, akik most tanár létükre arra biztatják a gyereket, hogy ne menjen iskolába, akik keblükre ölelik az Európába özönlő migránsokat, akik a szabadság és elfogadás jegyében normálisnak állítják be az abnormálist, akik gúnyt űznek a kétezer éves egyetlen igaz hatalomból, a keresztény Egyházból, és akik számára nem létezik a nemzet, a magyar tradíció és a haza fogalma. Ők azok, akik Magyarországon élnek, de soha nem voltak és soha nem is lesznek magyarok.

Azonban hatalmuk van. Behálózzák a társadalmat, a politikumot, s ami a legnagyobb erőt adja a kezükbe: a médiát. Külföldről pénzelik őket, hiszen az ugyancsak identitását vesztett Európát vezető politikai réteg (Amerikáról nem is beszélve) érdeke, hogy beolvadjunk egy homogén maszlagba, ahol nem létezik többé a nemzet fogalma. Nagyhatalmi érdekek állnak a legapróbb történések mögött is. Ezt csupán említés szintjén teszem hozzá, mivel a célom éppen az, hogy a szemek felnyitásának mikéntjéről ejtsek szót.

Az első és legfontosabb lépés, hogy egészen apró korától tudatosan neveljük a gyermekünket. Sőt, kezdjük még korábbról: gyarapítsuk a nemzetet. Mit jelent ez? Ha egy gyermeket hozunk világra, az fogyást eredményez: kettőből ugyanis egy lesz. Ha kettőt, akkor stagnálunk; nem fogyunk ugyan, de nem is növekszik a létszámunk. A nemzetgyarapítás három gyermeknél kezdődik. Ahogy Takaró tanár úr fogalmaz: egyet anyának, egyet apának, egyet pedig a nemzetnek. Lehet-e szebb küldetése egy magyar nőnek ennél? De menjünk még korábbra, s térjünk vissza egy gondolat erejéig a már kifejtettekhez: a saját gondolkodásmódunkat tegyük rendbe! Az első és legfontosabb gondolati elem, hogy nemzetben, s ne államban gondolkodjunk. Merjünk újra nagyok lenni, hiszen az elszakított nemzetrészek magyarságával ugyan a sok évtized alatt elhitették, hogy kisebbségben élnek, de a hazánkban, a Kárpát-medencében, melyet István királyunk ajánlott Szűz Mária oltalmába, még mindig mi vagyunk többségben. S, ahogy a tanár úr fogalmaz, a legfőbb nemzeti összefogó, s megtartó erő nem a gazdaság, nem a politika, hanem a kultúra.

„Döntően magyarrá a magyarsággal való tudatos sors- és kultúravállalás tesz valakit. Aki mindezt magáénak érzi, annak a magyarság nem gúnya többé, hanem levehetetlen bőr” – fejti ki a professzor úr. A magyar kultúra magját pedig már kiskorban el kell ültetni a gyermek lelkében, hogy abból egészséges nemzeti öntudat sarjadjon ki később! Amit a sajátjaként tapasztal majd meg, és amit tovább ad az övéinek, éljen akár a csonka Magyarországon, a Kárpát-haza vagy a világ bármely szegletében. Olvassunk magyar mesét a gyermeknek, járassuk néptáncra, énekeljen, ismertessük meg vele a hagyományainkat, népszokásainkat, mert amit a legfogékonyabb időszakában hall, lát és tapasztal, az határozza meg majd később identitását is.

Felmerül a kérdés, hogy az identitását vesztett, a tévelygő, hezitáló fiatalokat hogyan neveljük magyarságra? Azokat, akik nem az anyatejjel szívták magukba azt? A kérdésre bennem elsőként az a válasz fogalmazódott meg, hogy Dr. Takaró Mihály előadásait kötelezővé tenném nemcsak egyetemen, de már a gimnáziumban is. Mert kevés olyan oktató van, aki hatalmas lexikális tudása mellett akkora, magyarsággal csurig telt szívvel rendelkezik, mint a tanár úr. Akinek jómagam (a tudás miatt) szájtátva, (a szív miatt) könnyezve nézem minden előadását. Aki az utóbbinak köszönhetően válik igazán hitelessé a hallgatóság számára. Egy hajó kabinjában olvastam egyszer egy feliratot, amely így szólt: „viharban a hitetlenből is hívő lesz.” Valahogy így gondolok Takaró Mihály előadásaira is. Aki meghallgatja őt, garantáltan felnyílik a szeme, megérti a magyarságunk mibenlétét és a nemzetünk tagja akar lenni. Ebben biztos vagyok.

Tehát a második lépés az oktatási rendszer, amelynek ugyan megkezdődött a reformálása, de hol vagyunk még ahhoz, ami Horthy kormányzósága alatt volt. Már jócskán Trianon után az iskolások tankönyve még nemzetről beszélt, Kárpát-medencei területről írt. Innen végül odáig jutottunk, hogy Székelyföldön még mindig olyanokat mesélnek, hogy a csonka országból jött magyar megkérdezi az ott élőket, hol tanulták meg ilyen jól a nyelvet. Ott tartunk, hogy saját nemzetünk megnevezéséből képeztnük egy szót, amelyet pejoratív értelemben használunk: magyarkodás. Mi az, hogy magyarkodás? Magyar vagyok, nem akarok angoloskodni, németeskedni, franciáskodni. És a legalja, hogy a Word helyesírás ellenőrző program pirossal aláhúzza az utolsó három szót. A magyarkodást ismeri. Így van ám ez az említett, és az összes többi nemzettel is: nem ismernek hasonló fogalmakat. Ahogy Takaró tanár úr is mondja, ez nemzeti sajátosság nálunk.

Egy diákja megkérdezte tőle, hogy miért maradjon itthon, mikor itt minden olyan rossz – mondja a tanár úr. S erre egy olyan, a magyar nemzetet méltató hasonlattal válaszolt, amelynél szebbet kevésszer hallottam, s amelynek elolvasása talán közelebb hozza az olvasót mindahhoz, amit egy Takaró-előadás vagy könyv képes adni a magyar lélek számára. Pontatlan leszek, de a lényeg, hogy azt válaszolta: „Fiam, a magyar nemzet történelme olyan, mint egy fa; az évezredek a gyökereit, az évszázadok a törzsét, az évtizedek az ágait, az évek pedig a leveleit alkotják. Ezerszínű a lombkoronája ennek a fának. Vannak sötét évek, fekete levelek. S nézd 1848-49 levelét, amely arany, de vérvörös a széle, vagy ’56-ét, amely éjfekete, de aranyos a karéja. Csak rajtad múlik, hogy ez a fa egyszer majd ezüst levelet hozzon!”

A magyar földről a Kárpát-medencéből akarunk elmenni? Ahol identitásunk gyökerezik, a múltunk a lábunk alatt van, ahol – szintén a professzort idézve – ha kifordítunk a földből egy csontot, biztosak lehetünk, hogy nagyapánk, dédapánk, ükapánk, szépapánk csontja az? Olyan gazdag kultúrával, olyan nemzeti kincsekkel rendelkezünk, mint kevés más nép. Miért tagadjuk meg ezeket gyermekeinktől, unokáinktól?

Ma is élnek nemzetünk váteszei, akiket olyan képességgel áldott meg a Jóisten, amellyel segíthetnek visszatalálni gyökereinkhez. Az egyik ilyen Dr. Takaró Mihály Magyar Örökség Díjas, Erdélyi Magyar Örökség Díjas, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett író, irodalomtörténész, tanár.

Zana Diána

Hogyan legyünk újra magyarok?

A Szerbiai Református Keresztyén Egyház TÖRTÉNETE

A délvidéki (előbb a Jugoszláv királysági, majd az anyaországhoz egy időre visszacsatolt, utána a kommunista rezsim alatti és a demokrácia kezdeteit megért Jugoszláviai, Szerbia-Montenegrói majd csak: Szerbiai) Református Keresztyén Egyház létrehozására, működésére, szolgálatára azért volt szükség, mert a St. Germain-i (1919. szeptember 9) és a trianoni békediktátum az alsó baranyai, szlavóniai, bácskai, békés-bánáti, belső – somogyi és kecskeméti egyházmegye számos gyülekezetét szakított el a Magyarországi Református Egyháztól.

A délvidékre rekedt reformátusoknak a Trianoni békediktátumra való első egyházkormányzati reagálása 1920 október 21-én történt, a Rétfalun tartott közgyűlésen, amelyen az eddigi, de most leszakított alsó-baranyai, bácskai, szlavóniai valamint a békés-bánáti , a belső somogyi és kecskeméti egyházmegye elszakadt lelkipásztorai és világi képviselői vettek részt. A délre szakadt reformátusság jövőjére vonatkozó törvénybe foglalt döntések itt nem születtek, de az önállósulásra kényszerült új egyháztest kezdett látható alakot ölteni.

E dátum előtt az elmúlt időkben az un. Délvidék református szempontból Magyarország három református püspökségének egy különleges szórvány-, illetve missziós területe volt, amelyen csak nagy erőfeszítések árán tudtak pásztorolni, hát még fenntartani. Az európai protestantizmus déli bástyája volt ez, ahol már a reformátoroknak is óriási harcot kellett vívniuk a lutheri és kálvini tanok ellenzőivel. A nehézségek ellenére számos gyülekezet jött létre. Csak a reformátor Sztárai Mihály maga 120 református gyülekezetet alapított. Később, a XVIII század utolsó évtizedeiben érkeztek ide reformátusok a Nagykunságból, a Jászságból, Békés megyéből, az Alföldről, a XIX század végén Bukovinából és Somogy megyéből. Egy római katolikus gyülekezet, Maradékon a magyar nyelvű mise breviárium önkényes eltiltása miatt teljes létszámban református hitre tért a XIX század végén, 1898-ban, A Trianon idején itt található más nyelvű egyháztest, a német reformátusság Pfalz környékéről érkezett az ezernyolcszázas évek elején. Vannak még idetelepült cseh református gyülekezetek is Mivel ez a terület a majd ezer éves magyar királyság szerves része volt, egyház igazgatásilag a délvidéki reformátusság a Magyarországi Református Egyházhoz tartozott. Zömmel az alsó-baranya-bácsi egyházmegyébe, ezzel együtt a Duna melléki egyházkerületbe tartoztak, valamivel kevesebben a békés bánátihoz.

A Magyar Királyság Délvidékének az újonnan alakult “Jugoszláv” (“Délszláv”) államalakulathoz való csatolása idején volt egy átmeneti időszak : 1918-1920-ig

De igazán először 1920-ban, a Rétfalun történt összejövetelen döbben rá igazán az itt rekedt református egyházi vezetőség és lelkészkar, hogy a trianoni békediktátum tartósan elszakította az itteni egyházrészt az anyaországtól.

A Jugoszláv Királyság ideje alatt 1920-1941 (Két elnevezéssel:1929-ig Szerb-Horvát-Szlovén Királyság,1929-1941-ig Jugoszláv Királyság) először:

Kontra János baranyai lelkipásztort választják főesperessé, aki mellett négy alesperes látta el az elszakított egyházrész adminisztrációját. De az új államhatalom kiutasítja, mint a húszas évtized több lelkészét és csak nagy szenvedés és megaláztatás után tud visszatérni.

Helyette Klepp Pétert választja az egyházmegye közgyűlése főesperessé, 1928-ig bekövetkező haláláig. Ezután Ágoston Sándort választják főesperessé, aki feketicsi lelkipásztorként megalakítja az új államhatalom által 1918-ban elkonfiskált vukovári református árvaház utódját: a feketicsi árvaházat 1922-ben.

Ágoston Sándor főesperessége idején hozza meg a jugoszláv parlament az első egyházügyi törvényt 1930-ban. Ez teszi lehetővé, hogy kidolgozza munkatársaival az egyházi alkotmányt, amelyet az állam 1933-ban jóváhagy. Ez egy még nagyobb előrelépést tesz lehetővé: 1934-ben az akkor már nem egyházmegye, hanem Országos Egyház püspököt választhat, mégpedig a legjobban munkálkodó lelkésze, Ágoston Sándor személyében, aki évekig tartó előkészület után kiadja a Kárpát-medence reformátusságának egyik legjobb református énekeskönyvét 1939-ben.

1941-1944-ig a Délvidék visszatér az anyaországhoz (Bácska, a Muravidék és a Baranyai-háromszög, míg Bánát német adminisztráció alá kerül). Ágoston Sándor ekkor a Dunamelléki egyházkerület esperese lesz, Bánátban pedig Gachal János torontálvásárhelyi-debeljacsai lelkészt választják püspökül, 1944 novemberi mártírhaláláig.

1945-től ismét egy újabb, kommunista irányítású Jugoszláviához kerül vissza a délvidéki egyházrész. Ágosto Sándor ismét püspökként irányítja az egyházat, 1960-ban bekövetkezett haláláig.

További korszakok:

Dr. Csete K. István püspök egyházkormányzásának ideje 1961-1982-ig

  1. a) Megújulás lelki téren – terv, megvalósítás:
  2. b) Az “Olvasott istentisztelet” –szórványok megújulására
  3. c) A “Református élet. c újság elindítása
  4. d) Vasárnapi iskolai vezetők tanfolyama (Feketics, Központi Otthon).
  5. e) Új épületek (Központi Otthon udvari szakasz) és épületek megújítása (Központi Otthon termek kialakítása és termekből szobák kialakítása).
  6. f) Kolozsvári tiszteletbeli doktorátus
  7. Dr. Hodosy Imre püspöksége 1982-1996-ig

a)A püspöki székhely ismét Feketicsre kerül

  1. b) A történelmi változások kezdete és fékező hatása az egyház életére
  2. c) A nagy történelmi változások és az Országos Egyház több országba való szétdarabolása idejében való helytállás
  3. d) Debreceni tiszteletbeli doktorátus.
  4. e) Új építkezés: Feketicsi új parókia építése
  5. Csete Szemesi István püspöki szolgálata 1997-
  6. a) Új kapcsolatok felvétele
  7. b) Ökumenikus kapcsolatok kiépítése az országban
  8. c) Európai Területi Bizottság tagsága 7 esztendőn át és találkozók 6 országban
  9. d) Külföldi utak (India, Ausztrália, USA, Kanada és kapcsolatfelvételek)
  10. e) Helytállás, amikor a háború a NATO bombázás által az Országos Egyház területére is kiterjed
  11. f) Állami Miniszteri Tanács tagság: a demokrácia várható gyümölcsei (iskolaügy, vagyon visszaszármaztatás)
  12. g) Doktorátus megvédése

h)Magyar Nemzeti Tagság

  1. i) Új építkezések

1.) (említve, h. Susara szórványban új imaházat építtettem.)már hamarabb)

2.) Debeljacsai parókián új épület építése

3.) Teljesen új épületek: A Központi Otthon “filagória” méretbeli és használhatósági megújulása A Központi Otthon újabb szárnyának építése és konyha felújítása A Zentai imaház építése Új parókia építése Debeljacsán. A Délvidéki Református Keresztyén egyház az 1995-ben bekövetkezett polgárháborús határ átrendeződésben elszakadt a Baranya-Szlavóniai és Szlovéniában maradt részétől, így most Szerbiai Református Keresztyén Egyház a neve.

Dr. Csete Szemesi István, püspök

http://szrke.com/index-tor.html

Meddig megy befelé a nyúl az erdőbe?

Már rég elhatároztam, hogy „röviden és tömören” leírom az elmúlt 6 év egyházpolitikai és nemzetközileg diszkriminációs hozzáállását – elhatárolódását és bizonyos fokig való minősítését az „anyaországi” és a Partiumokban levő „(mostoha) testvér” egyháztestektől.

A hatalomvágy a legáltalánosabb ügyeletes motiváció még az „egyházban is”, meg hát több és nagyobb házakban is. Néhány ember számára már ismeretes az a tény, hogy Csete Sz. István a RKE volt püspöke 2009. január 1. nyugdíjba vonult. Ezt viszont sajnos „elfelejtett” bejelenteni a Zsinati Tanácsnak (nem kizárt, hogy azért páran tudhatták) – felvévén a pénztárból a fizetést, a közpénztárból a püspöki tiszteletdíjat valamint a nyugdíj mellett a Partnerhielfe lelkészeknek szánt segély reá eső részét, mely nagyobb volt, mint a halandó zsinati tisztség nélküli lelkipásztoroké. Ez még csak a kisebbik része a dolognak, hiszen a Református Keresztyén Egyház Alkotmányának a 74 § kimondja, hogy a „…A püspök tisztsége megszűnik elhalálozás, a lelkészi állásból nyugalomba vonulás, a lelkészi állás egyéb megszűnése, a Zsinati Tanács által elfogadott lemondás, a jogerős bírói határozattal történt elmozdítás folytán vagy a hat éves ciklus lejártával…”.

Az egyszerűség (vagy érthetőség) kedvéért ebből az következik, hogy amikor döntéseket hozott vagy igazolt aláírásával, mind ezt már felhatalmazás – megbízás híján jogtalanul tett! Kezdve a Zsinati Tanács üléseinek összehívását és vezetését, azokon való szavazást, utalványozások aláírását, fegyelmik elindítását (erről még később bővebben) valamint Zsinatok összehívását és választások kezdeményezésétkiírását (az Alkotmány szerinti helyettese volt illetékes – Zsinati jegyző) és Egyházunk képviseletét a Kárpát-medencében és annak nevében okmányok aláírását végezte megbízás nélkül.

Mielőtt itt abbahagyná az olvasást, nem célom, sem feladatom Csete Sz. István lejáratása vagy felelősségre vonása, ezt a Szerbiai Református Keresztyén Egyház Zsinata, mind Rendkívüli Bíróság 2014. 12. 06-án Bácsfeketehegyen tartott gyűlésén már megtette.

(A Szerbiai Református Keresztyén Egyház Zsinata, mind Rendkívüli Bíróság 2014.12.06-án Bácsfeketehegyen tartott gyűlésén a következő személyek fegyelmi ügyében tárgyalt és hozott ítéletet:

  • Csete Szemesi István nyug. Püspök úr;
  • ing. Hallgató Imre Főgondnok úr;
  • Molnár András ügyvéd Ügyész úr.
  • Csete Szemesi István nyug. Püspök úr fegyelmi esetében a következő fegyelmi büntetést rótta ki:

a SzRKE Törvénykezési Szabályrendelete 31. paragrafusa b.) pontja alapján feddés, és h.) pontja alapján a választási és választhatósági jogtól való időleges megfosztás;

  • ing. Hallgató Imre Főgondnok úr fegyelmi esetében a következő fegyelmi büntetést rótta ki:

a SzRKE Törvénykezési Szabályrendelete 31. paragrafusa b.) pontja alapján feddés, c.) pontja alapján felfüggesztés és h.) pontja alapján a választási és választhatósági jogtól való időleges megfosztás 10 évre;

  • Molnár András ügyvéd Ügyész úr fegyelmi esetében a következő fegyelmi büntetést rótta ki:

a SzRKE Törvénykezési Szabályrendelete 31. paragrafusa b.) pontja alapján feddés, c.) pontja alapján felfüggesztés és h.) pontja alapján a választási és választhatósági jogtól való örökös megfosztás;

Indoklás: miután a Bíróság meghallgatta a fegyelmi esetek Előadóját, megvizsgálta a felhozott bizonyítékokat és meghallgatta a tanúk vallomását, zárt gyűlés keretében a körülményeket is mérlegelve a fentebb felsorolt fegyelmi büntetéseket rótta ki.

Megjegyzés: A Zsinat, mint Rendkívüli Bíróság határozataira nincs fellebbezésnek helye;)

 Ellenben az érdekességét az adja és hatalmaz fel az írásra, hogy a „Generális Konvent” tagegyházai írásban értesítve lettek időben a szabálytalanságokról, hogy hogyan kell egyházat és lelkészeket a szabálytalanságra buzdítani egyházon belül. Szomorú, hogy nem hogy megálljt „javasoltak volna” hanem inkább támogatták mindezt, bocsánat – támogatják mind ez ideig. Nyugodtan lehet azt is mondani, hogy nem leírtan, de hivatalosan támogatják a törvénytelenséget, az Egyházi Alkotmány és Szabályrendelet be NEM tartását Szerbiában, explicite másutt is!

A dolgok megértéséhez azért pár dolgot tisztázni kell. A történelmi események – melyek akaratunkon kívül és kérdezésünk nélkül zajlottak, Magyarország határain túl rekedt reformátusságunk megmaradása érdekében megszerveződtek az Egyháztestek. Itt „Délvidéken” a Jugoszláv Királyságban, majd a II. világháború után Jugoszláviában a „Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház” nevet viselte egyházunk. Jugoszlávia szétesésével a 47. Zsinat 11. napirendi pontja alatt a „Református Keresztyén Egyház” nevet szavazta ki a Zsinat. Mielőtt a névváltoztatáshoz érnénk, ki kell nyomatékosan hangsúlyozni, hogy minden országban a Református Egyház „önállóságot” élvez. Tehát a nagy-testvér csak javasolhat. Már 2009 előtt is Országos Egyházunk (továbbiakban OE) elkezdett érdekes neveket használni és hozzá pecsétet (Szerbia és Montenegró Államközösség REFORMÁTUS KERESZTYÉN EGYHÁZ, Szerbiai Köztársaság Református Keresztyén Egyháza, Református Keresztyén Egyház Szerbiai Köztársaság, Szerbiai Református Keresztyén Egyház – az utóbbi a szöveg többi részében SZRKE), amire a Zsinat – a Református Keresztyén Egyház (továbbiakban RKE) sohasem hozott Zsinata által döntést a névváltoztatásra.

Mindezek ismeretében a SZRKE koncepciós fegyelmi eljárások által igyekezett hatalmát megtartani, majd amikor öt lelkipásztor 2010. július 29.-én Zsinatkezdeményezés indítványozását írták alá, akkor a vezetőség a Partnerhielfe segély megvonásával fenyegette meg azokat, akik aláírták, viszont, ha visszavonják aláírásukat, akkor 50%-át megkapják a segélynek (ellenreformáció enyhébb formája!). Személyem ellen kezdeményezte a már rég nem püspök a fegyelmi eljárás lefolytatását a hármas bírói tanács által, holott az esperes személyére az ötös bírói tanács lett volna illetékes. Igen ám, de a hármat is alig tudták „összeszedni” érdekeltség vagy éppen másképpen gondolkodás nélkül, mint a „hat alom”. Egy kis pihenő, a hármas bírói fegyelmik állandó és ügyeletes elnöke Halász Béla volt, míg a másik két tag nem is volt tanácsbíró és le se tették a bírói esküt.

Szabályrendelet 17. § A zsinat, mint rendkívüli bíróság hatáskörébe tartozik:

  1. a) Első fokon és végérvényesen ítél a zsinati tanács tagjainak úgyis, mint egyháztagoknak fegyelmi ügyeiben. Ezen hatáskörét az általa kirendelendő 5-ös bírói tanácsra is ráruházhatja.

Egyebekben az ötös bírói tanácsra megfelelően alkalmazni kell a hármas bírói ítélő tanácsra vonatkozó szabályokat.

  1. b) Közigazgatási vitás ügyekben és fegyelmi esetekben a hármas, illetve az ötös bírói ítélő tanács, mint egyfokú bíróság elnökének, valamint tagjainak kirendelése. Ezen jogát különösen akkor gyakorolja, midőn a zsinati tanács tagjainak több mint fele része közvetlen vagy közvetett érdekeltségénél, vagy bármely más oknál fogva kiestek.
  2. c) Az általa kirendelt ötös bírói, illetve hármas bírói ítélő tanácsok, mint I. fokú bíróságok ítélete ellen beadott fellebbezések elintézése.
  3. d) Harmadfokon, illetve végső fokon ítél azokban a fegyelmi ügyekben, melyekben az alsó bíróságok ezen Szabályrendelet 24. §-ának e), f), g) és h) pontjaiban meghatározott büntetések valamelyikét alkalmazták, akár egymástól eltérő, akár egybehangzó ítéletekben, s a fellebbezés eme büntetések egyikének alkalmazása vagy alkalmazásának mellőzése miatt történt. Ily büntetéseket alkalmazó ítéletek minden esetben a zsinathoz hivatalból is felterjesztendők, még fellebbezés elmaradásának esetén is, jóváhagyás végett.

Zsinatnak se híre sem hamva, mert mindent a püspök és a főgondnok aláírásával, és nem a Zsinat döntései érvényesültek az alkotmány és a Szabályrendelet szerint.

Szabályrendelet 31. § Az egyházi tisztviselők fegyelmi büntetései a következők:

……..

Az ítéletek kisebb vagy nagyobb közzététele felől maga az eljáró bíróság ítéletében határoz. Ilyen határozat nélkül büntetéseket tartalmazó ítéleteket a törvényben és Szabályrendeletekben megjelölt szerveken kívül csak érdekeltekkel lehet közölni

 

Az ítéletet kiküldték a gyülekezetekbe és a Református Élet újságban leközölték, bár nem azt, amit a hármas bírói fegyelmi bizottság elnöke kiküldött, hanem egy 10 oldalas hazugságokkal és rágalmakkal teli „valamit”, amit ítéletnek neveztek.

A fellebbezésemet a Zsinatnak címeztem, mely addig el se jutott, csak a Zsinati Tanács, mint bíróság, melyre meg sem hívtak, elnöke Marton Károly volt, és csak egy beadványomat a fellebbezések közül olvasták fel, amit elvetettek, bár az elnök azt sem tudta megmondani, mely beadványról volt is szó. A fentebb említett 17.§ d pontja is kimondja a RKE Zsinatának, mint bíróságnak a szerepét.

 

És itt érkezünk el a magyarázat forduló pontjához, – az erdő közepéig -, hiszen a fegyelmi eljárást, minden világi bírósági peres eljárást a SZRKE nevében és nem a hivatalos és bejegyzett RKE nevében tették. Bár a Magyarországi Református Egyház valamint a Generális Konvent vezetősége és tagegyházai is a SZRKE-vel folytatják a kapcsolattartást, támogatást, ami jogilag kimondható, hogy egy nem bejegyzett történelmi egyház. Hanem a volt püspök, és ahogyan az egyik „templomfoglaló” lelkész fogalmazta „elvtársaival” hoztak létre, a mai napig is hamisan bemutatkozó egyházat (egy nem létező egyház – mivel a RKE sosem változtatta Zsinaton meg a nevét SZRKE-re, nem hozhat döntést hivatalos pecsét használatáról SZRKE névvel). Bár a politikai párt/ok is nyomást gyakoroltak ránk és az eljárásokra, szomorú, hogy a fentiek tudatában a Kárpát-medence reformátusságának vezetősége a Szabályrendeletek és az Alkotmány be nem tartását támogatja ahelyett, hogy megújulna.

 

Még egy-két érdekesség morzsa. Amikor a MRE Zsinatának elnöke a Zsinat megnyitóján alaptalan rágalmazásokat mondott rólam (a SZRKE besúgói – informátoraitól) hivatalosan kértem, hogy megfelelő helyen és módon helyesbítsenek.

A Generális Konvent 2010 februárjában Bácsfeketehegyen járt, az Újvidéki Református Egyházközség presbitériuma kérte, hogy a GK látogassa meg őket is, hallgassák meg a másik felet is, mire az volt a szóbeli válasz, mi már kérdezősködtünk másoknál rólatok (a kocka el van vetve)!

Tőkéczki László arra figyelmeztet, ha az illegitim vezetés a meggyengült közösségen a konszenzuskeresés helyett keresztülveri az akaratát, ráadásul boszorkányüldözésbe kezd a problémákat nevükön nevező lelkipásztorokkal szemben, annak visszafordíthatatlan következményei lehetnek: gyülekezetek maradhatnak lelkipásztor nélkül, és közösségek szóródhatnak szét véglegesen.” http://reformatus.hu/mutat/2960/  (Isten segítségével rendet teremteni 2010. október 29., péntek)

A Generális Konvent és az egységes egyház ügyeiről szólva a püspök beszámolt a Vajdaságban kialakult helyzetről. A Zsinat lelkészi elnöke hangsúlyozta: a szerbiai Református Keresztyén Egyházzal (RKE) meglévő kapcsolatokat mindenképpen szeretnék megőrizni. Ugyanakkor az RKE október 30-i bácsfeketehegyi zsinatán történtekre – az alkotmány és a szabályrendeletek módosítására – utalva hozzátette: a Generális Konvent elnökségének jogértelmezése szerint egy lejárt mandátumú testület semmi másra nincs lehetősége, mint elrendelni a jelölést és a választást.” http://www.reformatus.hu/mutat/2863/ (Kaszinójátékosok csapdájában 2010. november 18. csütörtök) (szerkesztő megjegyzése: az írásban a SZRKE-re utalnak)

Sajnálatos, hogy annyi hivatalos leirat után sem tudják elolvasni, mi van a RKE és a SZRKE pecsétlenyomatán. Mi is akkor az Egyház neve? Tehát amivel Csete Sz. István hitelesítette, segítséget kért, anno amikor támadták őt itthon, majd amikor tiltakoztak, mert „otthonról” támadták, amikor Szabó István püspök urat „persona non grata”-nak kiáltották ki a SZRKE Zsinatának idejére, mely pecsétet használták és ma is, amit a SZRKE használ, az nem a RKE sem annak a hivatalos pecsétje!

Meghurcoltak a világi bíróságokon, 365 napig villanyáram nélkül, olykor csak hogy kenyérre volt pénzünk, egy telet éltünk át fűtés nélkül a parókián. Sőt a SZRKE ügyésze meg is ütött a templom ajtóban, amikor a kilakoltatáskor be akartam a könyveimet vinni a templomba, bár a templomra úgy, mint az irodára sem volt végzésük. Azóta megkaptam a jogerős bírósági végzést, hogy több mint 16 hónap kiköltöztetése után visszavehetem a kulcsokat.

A záró gondolatok előtt ne felejtsem el megemlíteni a SZRKE reformját, mely szerint 2010. áprilisában kirekesztik feleségem a lelkészi közösségből, mivel „nem határolódott el a férjétől” – valami modern tanítás a házasságról?

Idézet egy értesítésből:

—————————————————

„Református Keresztyén Egyház
Esperesi hivatal Újvidék
Pap Pál utca 5
kelt: 2013. április 9.

Kárpát-medence püspökeinek, valamint az illetékes helyi,
tartományi és köztársasági hivataloknak

Értesítés

Főtiszteletű Püspök Urak, kedves Testvérek!

Kötelességemnek érzem, hogy bizonyos tényekre rávilágítsak az önök előtt álló eseménnyel, a püspök beiktatásával kapcsolatban Hertelendyfalván 2013. 04. 13.

A Református Keresztyén Egyház (továbbiakban RKE) Zsinata jegyzőkönyve alapján, melyet Újvidéken, 2012. 10. 31.-én tartottunk, kijelentem, hogy a Szerbiai Református Keresztyén Egyház (a továbbiakban SZRKE) „nem létező” Zsinat által létre nem hozott egyháztest, amely önhatalmúlag és alkotmányellenesen változtatta meg nevét és használja a mai napon is hamis pecséttel. Püspökét, egy szabálytalanul összehívott Zsinatnak nevezett összejövetel választási eljárásának kiírásától a „cirkuszi mutatványos” fellebbezések után, Halász Béla hertelendyfalvai lelkipásztort választotta meg, máig is zavaros módon. (Nincs felszentelve és a gyülekezetébe csak ki van nevezve –tehát meg sem választott és beiktatott lelkipásztorról van szó)

Személye ellen kifogásom nincs, annak ellenére, hogy minden fegyelmi bizottságnak, amely összeült а lelkészek ellen bármely ügyben az utóbbi 20 évben, ő volt az elnöke. (A szabálytalanságokról többször is tájékoztattam Önöket). …..”

————————————-

Eme kedves püspök testvér, amikor egy Újvidéken tartott megemlékezés után köszönteni akartam, elkezdett rám kiabálni. Azokat a lelkipásztorokat és prédikátort, akiket ő konfirmált egy másik alkalommal „szektásoknak” nevezte. mindenki a maga munkáját minősíti?

A RKE 2013. november 19. megválasztott püspökének, de a beiktatással vártunk 2014. október 26-ig, abban reménykedve, hogy e maréknyi reformátusság közös hitben és célokkal egyességre jut, és hajlandóak voltunk elfogadni akár Halász Bélát a püspöknek, természetesen, jogi alapokon az egyházon belül, hogy rendeződjenek – felülvizsgáltassanak a dolgok, döntések. Az üzenete – válasza az volt, hogy tolvajjal és hazuggal nem tárgyal. (Remélem, Krisztus ezt nem jegyzi meg!) A beiktatáson jelen volt a Szerb elnök tanácsadója, az Iszlám hitközség vezetője, a görög katolikus Egyház fő esperese, a Mária Rádió igazgatója, a Protestáns Teológiai Kar dékánja, lelkipásztoraink itthonról és otthonról valamint F.t. Kopácsi Kettős János és Varga György Horvátországból Zsinati Tanácsuk pár tagjával, valamint a helyi gyülekezeteink és szórványaink képviselői. Meghívtuk a GK vezetőit is, de még válasszal levéllel sem tiszteltek meg bennünket.

Szomorú, hogy sem a MRE hivatalos honlapján sem a „Reformátusok Lapja” hasábjain nem voltak hajlandóak a „másik fél” véleményét leközölni, míg a hamisságban és törvényen kívüliségben munkálkodó egyháztest rágalmait igen.

A Magyar Köztársaság anyagi támogatásait sem kaptuk meg, amit a lelkészeknek juttattak több éven át karácsonyra, míg a másik fél (SZRKE lelkészei) megkapták, megértjük, de nem tudjuk elfogadni a megkülönböztetett bánásmódot „otthonról”.

Mindezek szomorú rezgések, de nem engedjük, hogy rajtunk felülkerekedjen, hiszen élünk és lehetőségünk van Isten dicsőségét szolgálni, most már drága anyanyelvünk mellett szerb nyelven is.

Megalakult a „Magyar nyelvű Esperesség” a „Szerb nyelvű Esperesség” valamint a „Diaszpóra Esperessége”(Szerbia határain kívül levő gyülekezeteink esperessége). Sokan-sokféle képen meg akartak szolgálatunkban, munkánkban állítani, a gonosz ravaszul működik, de az Úr csodásan működik, útja rejtve van, de erőt ad és hirdetjük az Igét alkalmas és alkalmatlan időben. Minden alkalommal imádkozunk a reformátusságunk egységéért.

Köszönöm türelmüket, hogy végigolvasták ezen helyzetfeltáró írást, aminek állításait hiteles iratokkal tudom bizonyítani.

Köszönjük az imádságokat, melyeket értünk, Egyházunkért, magyarságunkért és egységünkért mondottak – mondanak el. Isten Szentlelkének munkálkodása vigye végbe egyházunk megújulását a Sempre reformare necesse est!

Gazdag hitet, jó reménységet, szeretetben gazdag boldog életet kívánok mindnyájuknak!

Testvéri szeretettel,

Botos Elemér,
a RKE püspöke

 

Az igazi hit a szeretettől elválaszthatatlan, nem lehet egyik a másik nélkül, a hitnek szeretni kell, s a szeretetnek hinni kell.

Szeretet nélküli hite van annak, aki megelégszik az igazság elhívésével, s közömbös marad a felebarát iránt. Ezért beszél Pál ritkán magában a hitről. Legtöbbször a hitet valamihez kapcsolja, olykor a szeretethez (lThessz.3,1), olykor a reménységhez (lThessz.1,3), vagy a békességhez (2Tim 2,22).

De milyen a kapcsolat a hit és a szeretet között? Ezt a kapcsolatot a legszemléletesebben Pál a Gal. 5,6-ban fejezi ki, ahol a szeretet által munkálkodó hitről beszél. Ezért nem igazi a szeretetlen hit (Jak 2,16).

Az ítélet napján lesznek olyanok, akik hittek szeretet nélkül, és akik ezt fogják mondani “Nem sok hatalmas dolgot tettünk-e a te nevedben?” (Mt.7,22). De ezt a hitet elítéli az Úr.

(Dr. Sarkadi Nagy Pál: A szeretet himnusz)

Egy kis mosoly

Egy pap felajánlja egy apácának, hogy elviszi kocsival. Az apáca beül, és keresztbe teszi a lábát, ami miatt a ruhája felhúzódik, és így láthatóvá válik a combja. A pap ezt meglátja és kis híján összeütközést okoz. Miután egyenesbe hozza az autót, a pap lassan az apáca combjára teszi a kezét. Az apáca azt mondja: „Atyám, emlékszik mit mond a 129. zsoltár?” A pap erre elveszi a kezét. De amikor sebességet vált, akkor a keze újra az apáca combjára téved. Az apáca megint azt mondja: „Atyám, emlékszik mit mond a 129. zsoltárt?” A pap elveszi a kezét és mentegetőzik: „Sajnálom, nővér, a test könnyen bűnbe esik.” Amikor megérkeznek, a nővér nagyot sóhajt és kiszáll. Amikor a pap visszaér a templomba, szalad, hogy megnézze a 129. zsoltárt. Meg is találja: „Menj tovább és keresgélj, mert ott feljebb megtalálod a megdicsőülést.”

A történet tanulsága: Ha nem vagy jól informált a munkáddal kapcsolatban, akkor könnyen elszalaszthatsz egy nagyszerű lehetőséget. 😀

A Revizor vagy a Revízió

„Az emberek nagyon szeretnek hinni valakiben, valamit várni tőle, ennél csak egy dolgot szeretnek jobban: csalódni benne.” Moldova György

Minap olvasgatva a Magyarországi Református Egyház (MRE) honlapját, egy 2013-as cikk gondolkodtatott el. Csak pár gondolatmorzsát hintenék el belőle.

Először is, a régi emlékekben még kirajzolódik, amikor reggelenként, amikor a levelező tagozatoknak havonta egy hétvégén volt előadása, Halász Béla mindig felkeresett az internátusi szobánkban, ahol megboldogult Lakatos Tibor barátommal laktunk. Ha emlékezetem nem csal, ez a 1985/86-os iskolaévben volt, és a MRE honlapján megjelentetett írás arról tanúskodik, hogy Halász Béla 1999-ben a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán szerezte meg oklevelét. 14 (TIZENNÉGY) év 5 (ÖT) iskolaévre nem is rossz.

Ami viszont a honosítást illeti, érvénytelen, hiszen 2003. április 26. keltezésű Jegyzőkönyv már nem használhatta a JRKE (Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház) nevet, mert a JRKE 1997-ben tartott 47. Zsinatjának 11. napirendi pontjában a Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház nevet Református Keresztyén Egyházra változtatta.

Ezek szerint lehet, hogy Halász Béla teljesítette a JRKE Lelkészképesítési Szabályrendeletében előírtakat, de a hivatalos Református Keresztyén Egyház Lelkészképesítési Szabályrendeletében előírtakat nem igazolják jegyzőkönyvileg a Határozatban, vagyis egy nem honosított lelkipásztort iktattak be (mert csak ki volt nevezve – mint Horvátországban is, ahogy kiderült a beiktatás előtt) és szenteltek fel a püspöki tisztségre a Szerbiai Református Keresztyén Egyház (SzRKE) püspökének.

„Ha kellő határozottsággal és megfelelő gyakorisággal ismételgeted, bármit el tudsz hitetni előbb önmagaddal, aztán az emberekkel. A sorrend néha felcserélhető.” (Moldova György)

És a gyöngyszem az egész történetben azt sugallja, hogy az Egyházi előírásokat nem kell betartani, hiszen fontosabb, amit az „egyházi politika” megkíván, mint amit az Egyház Törvényei (Alkotmány és Szabályrendelet) előírnak.

Szabadon fogalmazva és átgondolva a leírtakat, ezek szerint a MRE inkább a törvényen kívüliséget és a Törvény be nem tartását támogatja, ami tapasztalható volt az elmúlt évek eseményeiből és bizonyítható levelezésinkből, értesítéseinkből is.

„A lelki vakok is bottal járnak! A különbség csak annyi, hogy nem támaszkodnak rá, hanem ütnek vele.” (Moldova György

Remélem nem sokakat zavar, hogy pár idézetet vettem Moldova Györgytől, e tragikomédiás történésekben, hiszen a Biblia Igéi sokszor csak leperegnek sokakról, és békés együttélés igazságát sem tapasztaltuk meg, mert az igazság-ból valaki ellopta az i betűt és csak maradt a „gazság”.

Ezúttal is köszönetet mondok a MRE hivatalos honlapján (reformatus.hu) megjelenő valamint a Reformátusok Lapja újságban megjelent írások szerzőjének, hogy a másik felet sosem hallgatták meg és egyoldalúan közölték le az írásokat. köszönjük a sok áldás kérést és a békességre való buzdítást, hogy a reformátusságunk összetartasson. Valamint a sok önzetlen és odaadó támogatást, amit nem küldtek el, mellyel a kirekesztett és a történelmi voltát megtartó bejegyzett egyház lelkészinek életkörülményein segítettek volna, ahogyan az a MRE közbenjárására, az egyházi Törvényeket be nem tartó SzRKE vallási közösség felé megtörtént már jó pár éven keresztül a 2.000 € támogatással lelkészenként az EEM részéről.

Létezünk, szolgálunk Isten dicsősségére, népek megmentésére. Újítsa meg Isten a reformációt Egyházainkban.

Testvéri köszöntéssel,

Botos Elemér,
a Református Keresztyén Egyház püspöke

Csak az ÚRNAK NAGY KEGYELME

  1. Csak az Úrnak nagy kegyelme,
    Hogy még nincsen végünk,
    Mert reánk tör, hogy elnyelne
    Gonosz ellenségünk.
    Száz veszéllyel utunk telve
    S nincsen erőnk nékünk,
    Csak az Úrnak nagy kegyelme,
    Hogy még nincsen végünk.
  2. Meg-megújul minden reggel
    Az Ő nagy irgalma,
    Azért mihelyt napunk felkel,
    Kezdjünk háladalba!
    Szívünk és szánk szép énekkel
    Krisztust magasztalja;
    Meg-megújul minden reggel
    Az Ő nagy irgalma!
  3. Az Úr az én örökségem,
    Azért Benne bízom,
    Mi kell nékem földön-égen,
    Ha ez egy jót bírom?
    Éljek bármi nagy szükségben,
    Még sincs miért sírnom:
    Az Úr az én örökségem,
    Azért Benne bízom.
  4. Ó, mily jó az Úr azokhoz,
    Akik Őrá várnak!
    A sebükre balzsamot hoz,
    Imáiknak szárnyat.
    Föl, szívünk, a csillagokhoz,
    Félre, földi árnyak!
    Ó, mily jó az Úr azokhoz,
    Akik Őrá várnak!
    /Vargha Tamás /

Hallelujah! Evangéliumi énekek gyűjteményé 332. ének

Íme az írás ami mindezt kiváltotta bennem:

**************

http://www.reformatus.hu/mutat/7888/

Eljutott szerkesztőségünkhöz a Halász Béla lelkészi oklevelének honosítását igazoló dokumentum.

A 2003. április 26-án kelt jegyzőkönyv rögzíti, hogy a hertelendyfalvi lelkipásztor teljesítette a Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház lelkészképesítési szabályrendeletében előírtakat, ezért a Csete-Szemesi István korábbi püspök, Marton Károly bánáti esperes és Póth Péter korábbi főgondnok alkotta bizottság honosítja a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán 1999-ben megszerzett oklevelet.

honositas

A képre kattintva megtekintheti a honosító okirat másolatát

Halász Béla a tavaly év végén megtartott délvidéki püspökválasztás egyik jelöltje. A választási bizottság ez év január 12-én ugyan kihirdette a nem hivatalos eredményeket, de az ezt követő fellebbezési időszakban több észrevétel is érkezett. Az egyik két gyülekezet szavazataival szemben emelt kifogást, a másik szerint Halász Béla elmulasztotta diplomája honosítását. Értesüléseink szerint a fellebbezésekről február 4-én döntő Zsinati Tanács – az előbbi beadványnak is helyet adva – végül a püspökjelölt honosító okiratának hiányára hivatkozva semmisítette meg a választási eredményt.

A reformatus.hu megkereste Csányi Erzsébetet, akit a friss fejleménnyel kapcsolatban kérdezett volna. A püspökhelyettes a Zsinati Tanács újabb üléséig elzárkózott a válaszadástól, mert nem tartja építőnek addig nyilatkozni, amíg a testület nem hozta meg döntését az ügyben. Értesülésünk szerint a Zsinati Tanács tagjai február 23-án, szombaton gyűlnek össze legközelebb.

Kiss Sándor

forrás: www.reformatus.hu

Hozzászólások a Honlapon:

Károly Zsolt Nagy ·

ME KVAT

“nem tartja építőnek” – A mindeddig kiadatlan Református – Magyar Szótár szerint ez “nem etikus” vagy “nem tanácsos”?

Tetszik · Válasz · 1 · 2013. február 20. 15:21

Nagy Margit

Mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is. (2Kor 8,21)

Tetszik · Válasz · 1 · 2013. február 20. 17:56

Gyenge Károly ·

Protestáns Teológiai Intézet Kolozsvár

Csete, leköszönő püspök úr, aki jelen volt a Szavazatbontó Bizottság üléseink, aki a Zsinati Tanács azon ülésén is jelen volt, mely a Halász Bála honosításának hiányára hivatkozva megsemmisítette a választásokat, most kiderült, hogy ő maga írta alá a honosítási okmányt. Nem emlékezett rá? A püspöki hivatalba őrzött (?) lelkészi törzslapon is be kell legyen jegyezve, hogy a “külföldön” szerzett diploma honosítva lett. Nem lett beírva? Nincs törzslap vagy csak egyszerűen nem vettük elő? S ha megvan az okirat? Ez nem arról szól, hogy a vád (fellebbezés) alaptalan, tehát semmis? És ne arról szól, hogy a médiákban szellőztetett “nincs honosítása” csak feketítés? Vajon nem érkezett még el az ideje annak, hogy “… jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz.”? (2Kor. 13,11.) Nem ez az építő? Milyen döntést hozhat még a Zsinati Tanács?

Tetszik · Válasz · 2 · 2013. február 20. 23:10

Kiss Nándor ·

Esperes, Bánáti Református Egyházmegye

Igen, a legkönnyebb befeketíteni, és azután félresomfordálni, ha bebizonyosodik, hogy alaptalan a vád. A gyanú árnyéka pedig ott marad és valójában ez a szándék. Idővel megfeledkeznek az emberek, hogy Halász Béla tisztázta magát arra viszont emlékezni fognak, ha nevét hallják, hogy “aha az az a gyanús képesítésű lelkész/püspök” – és ez a célja az istenteleneknek.

Tetszik · Válasz · 8 · 2013. február 21. 20:08

Simon Attila ·

Lelkipásztor, Szatmárudvari Református Egyházközség

míg “csak” lelkész volt, senkit nem érdekelt a honosítás?!

Tetszik · Válasz · 2 · 2013. február 22. 6:45

Botos Elemir Elemér ·

Lelkipásztor, Református Egyház

Hát igen, húsvét előtt nagytakarítást szoktak tartani. De most csak a felszín porát takarítgatják, elsiklanak ama tény felett, hogy az egész választást és a Zsinatot egy nem legitim testület hívta össze, hiszen 2009. 01. 01. megszűnt Csete Sz. István mandátuma, amit jól titkolt sokunk előtt (aki tudott róla, felelősséget kellene vállalnia) tehát a takarítást onnét kellene kezdeni, hiszen egy nem legitim vezetőség nem hozhat szabályos, jogerős döntéseket, ha ő ere nem jogosult. A Generális Konvent tagságának aláírása (Zsinat döntés nélkül és nem püspökként), Zsinati Tanács üléseinek vezetése, eljárások indítása, szabálytalan Zsinatok összehívása, választás kiírása, hamis név és pecsét használata (elvileg bűncselekmény) és még sok minden más. Jó nagy takarító egység kell mindezek eltisztítására! Mindig a felszín porszemeit figyelik, de amit a szőnyeg alá söpörtek, azt most még a külföld is legalizálni akarja segítségével? Hogyan szavazhatott egy üresedésben levő gyülekezet lelkipásztor nélkül? Hogyan tűrik el a gyülekezetek autonómiájának megsértését a jegyzőkönyvek bekérésével? Vegyen már valaki egy számológépet, hogy ki tudják számolni a szavazatokat és szavazókat!
0 x 0 = 0

Tetszik · Válasz · 1 · 2013. február 22. 13:21

Eszter Darvas-Tanácsné Novák ·

KGRE

Attól tartok -amint az általában lenni szokott- nem fognak sietni, hogy ekkora takarító egységet találjanak…sajnos! Elképesztő ez a történet (is) és de sok hasonló van…

Tetszik · Válasz · 2013. február 22. 13:30

Pirosi Egyházközségében a Nőegylet 110. évfordulójára írt köszöntés

A Református Keresztyén Egyház – Pirosi Egyházközségében a Nőegylet 110. évfordulójára írt köszöntés Cerovszki Etelkától

Mint egy csecsemő születésének, úgy örültek valószínű a nőegylet születésének is 110 évvel ezelőtt, mikor megszületett a gondolat, hogy egy egyletet alakítanak, ahol nők fogják képviselni, vezetni és részesei lenni ennek. Akkor még bizonyosan nem is tudták pontosan mi is lesz ennek az egyletnek a dolga, munkája. Lassan-lassan azonban kialakult a terv, mit is fog csinálni ez a kis csapat.

Az alap a Biblia volt. Hallgatni Isten igéjét, zsoltárokat énekelni, dicséreteket, új énekeket tanulni. Lelkileg, szellemileg erőt meríteni, egymást buzdítani, megosztani a gondokat, örömöket.

Elvetettek egy magot, mely termést hozott, megőrizték és újból és újból abból a termésből ültettek éveken keresztül. Mint a termést hozó maga soha sem volt egyforma, hol több volt, hol kevesebb, így néha sok tagja volt a nőegyletnek, néha kevesen. Bővült a munkájuk, kézimunkáztak, kötöttek, fontak, varrtak, hímeztek. Munkájukat sokszor külföldre küldték és onnan cserébe más dolgokat kaptak, ami igen csak segített az itt élő családokon. Betegeket, öregeket látogattak meg. Ékes újabbnál újabb zsoltárokat vezettek be az istentiszteleti alkalmakra. Csigatésztát csináltak mindenféle alkalmakra, ünnepélyeket vezettek le, és számtalan teadélutánt szerveztek, ahol összegyűlt a gyerekek apraja-nagyja. Mindig hálát adtak Istennek, ha egy-egy ilyen alkalom sikeresen végződött. Akkor is voltak kisebb-nagyobb félreértések, hiszen nem gondolkodunk egyformán. Összetett kézzel imádkoztak a békéért ezeken a bibliaórákon, úgy a bibliaórán résztvevőkért, az otthoniakért, családért, gyülekezetért, az egyházi békéért, a világért, megköszönvén a Jó Istennek mindent, amit adott.

Akkor kérjünk Istentől valamit, ha már megköszönjük neki, amit tőle kaptunk, hogy vagyunk, a napot, a csillagokat, az éjet, szüleinket, a földet, a madarakat, a vizet, gyermekeinket, a mindennapi kenyerünket és most jön egy három pont, mert rengeteget kellene felsorolni, amit Isten adott nékünk, mégis utána, minden után kérjük meg Istenünket, segítse fenntartani a mi nőegyletünket, aki most is olyan, mint egy nagy család, ahol mindenkinek van maga gondolata, bánata, öröme, haragja, gyűlölete, keresztje, de ha együtt vagyunk, könnyebben fogjuk elviselni az életet, nehézségeket,  betegséget, örömöt, mert megosztjuk azt és ebből lesz egy újabb mag, melyből új termés lesz, egy újabbnál újabb nőegylet és emlékünket megőrzik és folytatják gyermekeink, unokáink, utódaink, egy új 110 év múlva is.

Mi megtartottuk, megőriztük ezt a ránk hagyott feladatot. Folytassuk a rég megkezdett munkát, melynek vége nincs. Bibliát hallgatunk, megbeszélünk egy-egy felolvasott részt, új énekeket gyakorolunk, tanulunk irodalmat, csigát csinálunk, betegeket és időseket látogatunk, rendezvényeket, teadélutánokat készítünk, részt veszünk a parókiai nagyobb munkákban, mint meszelés, festés, takarítás. Ezekben a munkákban egyenrangúan velünk dolgozik a mi lelkésznőnk felgyűrt blúz ujjal térdelve, ha kell, valamint a tiszteletes urunk is, jelenlegi püspök úr, aki kiveszi részét, úgy a munkában, úgy abban is, hogy gondoskodjék arról, hogy testi erőnket fenntartsa étellel, itallal.

Vagyunk! Többen és többen, de nemcsak nőegyleti tagok, hiszen itt vannak a mi segítőink is, akik a nagyobb munkákban, csigacsinálással, tombolával, kalácsokkal segítenek bennünket. Ezért hálásan köszönjük önfeláldozó munkájukat.

Mögöttünk bezárult egy ajtó, melyen azt írja: nőegylet 110 év. A jövő titokzatos, bizonytalan. Ajtaja azoknak nyílik meg, akik kitartóan zörgetnek rajta. Múlt és jövő! Nagy szavak, de nekünk lenni kell, vagyunk és lenni akarunk. Hitre van szükségünk, Bibliára, lelki erőre az összetartásban és hisszük, nem hiába zörgetünk, a kapu megnyílik, és mi olyanok leszünk, mint a szeretet, mert a szeretet soha el nem fogy. Ámen

Cerovszki Etelka

A SZERETET SOHA EL NEM MÚLIK!

Az idézet a “Ne féljetek…!” könyvemből való!

 

„A SZERETET SOHA EL NEM MÚLIK!” /1. Korintus 13,8./

 

Az Úr Isten végtelen szeretetéről szól a „Szeretet himnusza”, az 1. Korintusi levél 13. fejezete. –

Mivel végeláthatatlan és végeérhetetlen ez a szeretet, – ezért van mindennap új reménységünk. – Ezért nem adjuk fel a küzdelmet a szép, értelmes, irgalomban és kegyelemben megélhető életért… Ezért ébredhetünk Túrmezei Erzsébet szép soraival: „…Minden új reggelen örök útitársam köszönthetem: – Jó reggelt, Uram Jézus, – jó reggelt, Öröm, – jó reggelt, Békesség, – jó reggelt, Kegyelem!” –

Így kapunk erőt a bajokban, a szenvedésben, az öregségben, a betegségben,… az örök ellenség, amely biztosan eltöröltetik  majd: a halál közelítésében… – Majd Ő, Urunk adja a „jó halált”,  – a Hozzá megérkezést, amikor az ének szerint: „…keblére von, – szemünk láthatja Jézus szent ábrázatát, aki vért ontott bűneinkért. – Igen, ott minden  szép, – igen, ott minden jó, – minden győztesre vár öröklét. – Boldog, véghetetlen öröm vár odafenn! Jézusért én is elnyerhetem…”

 

Kedves Olvasóm! Szeretném, ha áldást kérhetnék életedre ezekkel a szép kívánságokkal:

 

Az Úr legyen előtted, hogy a jó utat mutassa neked!

Az Úr legyen melletted, hogy téged karjába zárjon, és őrizzen!

Az Úr legyen mögötted, hogy megvédjen a Gonosz cselvetésétől!

Az Úr legyen alattad, hogy felfogjon, ha leesel!

Az Úr legyen tebenned, hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy!

Az Úr legyen körülötted, hogy megvédjen, ha mások rád rontanak!

Az Úr legyen fölötted, hogy megáldjon téged!

Így áldjon meg téged a jóságos Isten ma, holnap és minden időben! – Ámen

 

Szabó Mihályné Pinczés Klára

1865 – 2015 Évforduló az Újvidéki Református Templomban

“Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, ő pedig énvelem… “

  1. október 18-án az Újvidéki Református Egyházközség belvárosi temploma felszentelésének 150. évfordulójára gyülekezetünk az újvidéki Safarik utca 5. szám alatt, a gyülekezet hivatalában és templomában.

A templom és gyülekezet története:

A első újvidéki keresztelés 1792 szeptember 23.-ről van feljegyezve a pirosi egyház anyakönyvében ezekkel a szavakkal: “Béládi István és Nagy Erzsébet fia: József, ki azelőtt egy időben Szentesen volt mintegy 18 esztendeig tanító ember, közelébb Ittabán oskolamester, most legközelébb pedig Újvidéken élősködik.”

1803-ban már a beállított tanító, László István személyes vezetése mellett szerveződött a kis gyülekezet leányegyházzá. Az alakulás kezdeti nehézségeit könnyíthette a derék oskolamester, kiről az 1803. év október 30-án tartott egyházmegyei kánoni vizsgálat idevonatkozó pontja így szól: “A Prokováns László István urat szeretik az újvidékiek szép magaviseletéért és szorgalmatosságáért!” A kis gyülekezet lélekszámáról, a tanító fizetéséről nincs említés téve, de fel van jegyezve ugyanott: “Helyi presbitérium van, de a hitet le nem tették. Nincs jövedelem, de ígérték, hogy igyekeznek a fundus feltalálásán. Kurator van, de számot nem adott; ezután megkívánják a számadást. Árvákanya (árva alap) nem volt, de ígérték annak is felállítását.”

A következő, 1804-dik évben a kis leányegyház 25-30 családdal szaporodott. Pausz József, Újvidék akkori város-bírája jelenti a városi Magistratus egyik ülésében, hogy körülbelül 25-30 református család Ómoravicáról (most Kossuthfalva) ide költözött, kik most a “Pernyávornak” nevezett (I. negyed, a nép most katolikus fertálynak nevezi) városrészben szálltak meg. De ott a Duna árja és a felfakadó belvizek által szorongattatva, a mostani II. negyedben (ez a református rész) levő Damjanich, Árpád és Attila utcákban települtek le.

Az első templomot, amely 1816-ban épült, 1849. június 12-én találat érte a Jellasics seregeitől való védekezés során. Kis Pál, a Péterváradi vár parancsnokának parancsára a várost “robbanó lövedékekkel” lőtték, hogy megvédjék a bevonuló seregtől a pontom-hidat. A templom a találatot követően leégett.

Az Újvidéki Reformátusok második, jelenlegi temploma és parókiája a volt “széna piacon” 1862-1865 között épült, neogótikus stílusban.

A templomot Molnár György építész tervei alapján 1862-ben kezdték építeni, felszentelésére 1865. október 15-én került sor, amikor is a római katolikusokon kívül minden felekezet képviselője megtisztelte jelenlétével az ünnepi alkalmat. Az új templom 700 férőhelyes, két harangja és egy 14 regiszteres orgonája volt, most 4 harangja van a toronyban.

Az anyagiakat Mányoki Imre lelkipásztor szolgálata alatt a városi Magisztrátustól megkapott szükséges engedélyekkel a nagy Magyarország területén való szolgálatok által gyűjtötték össze, amiről a “koldus könyv” tanúskodik.

A hálaadó jubileumi istentisztelet 2015. október 18-án magyarországi és horvátországi egyházi vendégek és szolgálattevők részvételével a helyi gyülekezetek tagjainak és vezetőségének jelenlétében folyt magyar és szerb nyelven. Az istentisztelet részeként Országos Egyházi tisztségviselők eskütételére került sor, majd szeretetvendégség következett, melyért legyen hála a helyi közösség tagjainak és a szervező lelkész házaspárnak. A békességes, felemelő és hitvalló egyházi alkalomért pedig legyen hála az Úristennek, aki megtartotta az ő templomos népét hűséges és szeretetteljes gyülekezetben évszázadokon át mind a mai napig.