kedd, szeptember 18, 2018
Home Blog Page 16

Gyászhír – elhunyt Kovách Attila püspök

2016-06-08 16:20:32

„Velünk az Isten“ (Máté 1,23) 

Gyászoló szívvel, de a feltámadás és az örök élet reménységével tudatjuk, hogy Főtiszteletű Dr. Kovách Attila püspök életének 82. évében, június 7-én elhunyt. Dr. Kovách Attila 1979 – 1990 között töltötte be a Dunántúli Református Egyházkerület püspöki tisztét.

Temetése 2016. június 20-án, 11 órakor lesz, Steinbach József püspök szolgálatával, a pócsmegyeri református temetőben.

Kovách Attila püspököt a Dunántúli Református Egyházkerület saját halottjának tekinti.

 Kovách Attila életrajza

Kovách Attila Igaron született 1935. január 15-én. Édesapja Kovách Imre, községi főjegyző, majd főkönyvelő. Édesanyja Kovács Berta. Felesége Kocsis Piroska, óvónő. Gyermekei: Péter, Tamás, András és János.

kovacsattilapuspok

Az általános iskolát Cecén a református elemi iskolában és a hajdúnánási általános iskolában végezte. A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában érettségizett 1953-ban. Teológiai tanulmányait a Debreceni Református Teológiai Akadémián végezte 1953-1958 között. Posztgraduális tanulmányokat a münsteri egyetem protestáns teológiai fakultásán folytatott (1959-1960).

Szolgálati helyei: internátusi lelkigondozó teológus (1953-1955), kollégiumi senior (1958-1959), segédlelkész a Debrecen Nagytemplomi és a Debrecen Kossuth utcai Református Egyházközségekben, vallástanár a Svetits Katolikus Gimnáziumban (1960-1961).

1961-től a Konventi majd Zsinati Iroda Külügyi osztályának előadója, 1968-tól osztályvezetője. 1973-tól a Zsinati Iroda irodavezetője, 1976-tól zsinati tanácsos.

A Dunántúli Református Egyházkerület püspöke 1979. július 20. és 1991. február 2. között. A Veszprémi Református Egyházközség püspök-lelkésze (1979-1991). Ezt követően besegítő lelkészi szolgálatot végez a veszprémi gyülekezetben. A veszprémi Kékkereszt-kör lelkészi vezetője. Az Országos Református Gyűjteményi Tanács (Pápai Református Kollégiumhoz tartozó) tudományos munkatársa 1991-től 2005-ig.

Egyházi tisztségei: a Zsinat lelkészi alelnöke (1986-1989), a Doktorok Kollégiuma Ökumenikus szekciójának elnöke (1986-2000), a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának alelnöke (1979-1990). Az Európai Egyházak Konferenciája Tanácsadó bizottságának tagja (1974-1992).

A Budapesti Református Teológiai Akadémia tiszteletbeli doktora (1988).

Számos írása jelent meg a magyar és nemzetközi református és ökumenikus sajtóban. Az Ökumenikus Tanulmányi Központ 16 tanulmányi füzetének egyik írója és összeállítója. Fordítói munkásságából kiemelkedik Ingo Baldermann: Megnyílt az ég – A Názáreti Jézus, napjaink reménysége című műve (Kálvin Kiadó, 1993)

2005-től feleségével együtt a budapesti Kálvin János Református Idősek Otthona lakója. A bibliakör vezetőjeként aktív szolgálatot vállalt az otthon lelki életében.

A dunántúli reformátusság egész közössége nevében osztozunk a család gyászában és Isten vigasztaló kegyelmét kérjük életükre és szolgálatukra.

http://refdunantul.hu/hir/mutat/17373/

A.B.F.R.A

Százféle gondolat

  1. május 17. kedd
    Rendezgetem a jegyzeteimet, és a kezembe akadt egy lista, amelyet folyamatosan bővítgetek már évek óta, olyan magvas gondolatokkal és bölcsességekkel, amelyekkel a neten, könyvekben vagy beszélgetésekben találkozok. Most kiválogattam belőlük egy százas csokrot. Talán lesz köztük olyan, amin keresztül Isten megszólíthat vagy inspirálhat…
  1. A legnagyobb szükségünk sem hozhatja Istent zavarba. A mi képtelenségünk az Istennek adott alkalom.
  2. Az a lélek, aki buzgón dolgozik az Úr munkájában, nem ér rá más hibáit keresgélni.
  3. Az üres hordó kong a leghangosabban és a leginkább rossz kocsikerék nyikorog.
  4. A festett virágok nem illatoznak.
  5. Aki a jót hálával élvezi, az megtanulja a rosszat is elviselni.
  6. Minél közelebb az ég, annál meredekebbek a hegyek.
  7. Ahol nincs valódi szükség, ott a segélynek sincs semmi értéke.
  8. Amit Istentől elvonunk, az az ördögnél van eltéve.
  9. Isten gyermekei közül egy sem bír néma lélekkel.
  10. Az istentelen szíve az ördög raktára.
  11. Az ima a léleknek olyan, mint a pióca a testnek: kiszívja belőle a mérget.
  12. A juhászokat a juhok soha meg nem támadják, csak a farkasok.
  13. Nem az a jó pásztor, aki szépen furulyál, hanem aki jól legelteti a nyáját.
  14. Az ördög elől soha ne futamodj meg, mert a pokolba kerget!
  15. Önts édességet a nyelvedre, úgy nem adsz keserű csókot!
  16. Ne a fát edd meg, hanem a gyümölcsöt!
  17. Kinek mindkét keze ép, mégis csak egy kézzel munkálkodik, nem nyer áldást!
  18. Mindenkinek van szája, de csak kevesen képesek befogni.
  19. A vidám szívűnek vidám az arca is.
  20. A Lélek nem hajt, hanem vezet.
  21. A mannát is gyűjteni kellett!
  22. A Jordán vize addig nem vált ketté, amíg Izráel a partjára nem ért.
  23. Az özvegy lisztje is csak a használat alatt szaporodott.
  24. A múlton már nem tudsz változtatni, de a jelent tönkre teheted azzal, hogy az Úrnak való szolgálat helyett a jövőért aggodalmaskodsz.
  25. Először benned legyen békesség, azután lecsendesíthetsz másokat is!
  26. Annyi baja és nyugtalansága van az embernek, amennyire ragaszkodik ehhez a világhoz.
  27. Ha vitatkozás közben méregbe gurulsz, az annak a jele, hogy már nem az igazságért szállsz síkra, hanem a magad igazáért.
  28. Sok ember azért állítja a Bibliáról, hogy a múlt könyve, mert nagyon is zavarná a jelenben.
  29. Vigyáznunk kell a féligazságokkal. Lehet, hogy a másik felét, éppen a hazug felét mondtuk el.
  30. Az emberek nem tudják megváltoztatni az igazságot, de az igazság meg tudja változtatni az embereket.
  31. A világ sok vallást ismer, de csak egy evangéliumot!
  32. Isten sokkal fontosabbnak tartja azt, hogy azzá tegyen minket, amivé lennünk kellene, minthogy megadja nekünk azt, amiről mi azt gondoljuk, hogy birtokolnunk kellene.
  33. A türelem és az alázat a legbiztosabb jelei annak, hogy növekedsz a szeretetben.
  34. Isten kijelenti magát nekünk, de nem a kíváncsiságunk, hanem a vágyakozásunk mértéke szerint.
  35. A hit az életünket elevenebbé teszi, nem pedig kényelmesebbé!
  36. A szívet nem az érvek újítják meg!
  37. A menny nem ismeri az alvást, a pokol nem ismeri a nyugalmat.
  38. Isten tele van titkokkal, de nem hátsó gondolatokkal!
  39. Légy több, mint aminek látszol – ahelyett, hogy többnek akarnál látszani, mint ami vagy!
  40. A tiszta arany nem fél az olvasztókemencétől!
  41. Ha rossz a kilátás, nézz fölfelé!
  42. Csak a fél-hívő fél: az egész nem fél.
  43. Adni lehet szeretet nélkül, de szeretni nem lehet anélkül, hogy ne adj!
  44. Jobb egy kis gyertyát gyújtani, mint szidni a sötétséget.
  45. Ha egy hívő embert mindenki kedvel, annak a hitéletével valami baj van.
  46. Krisztus nélkül az életünk, Krisztussal a halálunk hiábavaló.
  47. A Szentírást olyan lelkülettel kell olvasni, amilyennel írták!
  48. A hívő embernek nincs hétköznapja, vasárnapja vagy ünnepe, hanem van Krisztussal és Krisztus nélkül eltöltött ideje.
  49. Nem az a fontos, hogy nagyobb kenyerünk legyen, hanem hogy Istentől legyen áldott!
  50. Az Istenre várakozás gyorsabban célhoz visz minket, mint lépteink meggyorsítása.
  51. A legveszélyesebb hazugság az, amely legközelebb áll az igazsághoz.
  52. Úgy élj, hogy mások észre vegyék, te Krisztus követője vagy, és ha ezt megtudják, ne legyen nekik meglepetés.
  53. Istennek két trónusa van: az egyik a magasságban, a másik a töredelmes, alázatos szívben.
  54. A megalkuvás az a szirt, amelyen sok ígéretes élet hajótörést szenvedett.
  55. Amikor reggel felébredsz, gondolj arra, kinek tudnál ma örömet szerezni.
  56. Inkább szenvedjek vereséget egy olyan ügyben, ami végül diadalmaskodik, mint győzzek olyan ügyben, ami végül vereséget szenved.
  57. A világon a leggyorsabban növekvő vallásos szekta tagjai a Hetediknapi Távolmaradókhoz tartoznak.
  58. A bölcs ember sok tanácsot meghallgat, a bolond mindegyiket követi.
  59. A juhok nagy bajba kerülnek, amikor a pásztor kedves szavakkal kezd beszélni a farkasról.
  60. A kis hit a mennybe viszi a lelkedet, de a nagy hit a mennyországot hozza a lelkedbe.
  61. A széthulló Biblia rendszerint olyan ember tulajdona, aki maga nem hullik szét.
  62. A hamis barát olyan, mint az árnyékod. Amíg süt a nap, szorosan melletted van; de mihelyt homályba kerülsz, eltűnik mellőled.
  63. Az élet olyan, mint a tükör: ha csúnyán nézel rá, csúnyán néz vissza rád; de ha mosolyogsz, mosolyogva köszönt.
  64. Azért aggódni, amin nem tudunk változtatni: értelmetlenség. Azért aggódni, amin változtatni tudunk: ostobaság.
  65. Az Úr ígéretei közmondások kellene legyenek Isten népe között!
  66. Olyan vallást szeretnék, amely a csizmákat megtisztítja és szépre fényesíti; amely egészséges, ízletes ennivalót készít; amely, ha egy méter vásznat kimér, nem ad kevesebbet egy centiméterrel sem.
  67. A hit a lakószobába, nem pedig a vendégszobába való!
  68. Egy kicsi kő a cipőben sántikálásra kényszeríti a vándort.
  69. Természetesen sok hibám van, ha benned kevés a szeretet.
  70. Hagyd a holnap dolgát holnapra, mert a mi Istenünk holnap is Isten.
  71. Saját tehetetlenségeink semmit nem változtatnak Isten ígéretein.
  72. Isten talál hírnököket mindaddig, amíg lesz üzenete.
  73. Isten jó pénztáros. Már a munka alatt megfizeti a szolgáit, de fizet a munka végeztével is.
  74. Istennek nincs szüksége a mi tudásunkra, de még kevésbé a tudatlanságunkra.
  75. Az „engedelmeskedni” szó csak jelenidőben létezik!
  76. Senkit sem tudsz kisegíteni a gödörből, ha te magad is abban vagy.
  77. Rossz kedvünk és savanyú arcunk senkit nem vonz Krisztushoz.
  78. A bizonyságtétel olyan étel, amit forrón kell tálalni, ha langyos, csak undort kelt.
  79. Semmi új nincs a teológiában – kivéve a tévtanításokat.
  80. Az utánzás a legőszintébb dicséret.
  81. Edényünk csak akkor telt meg, ha az már túlcsordult.
  82. A hibák mindig ott kövérek, ahol a szeretet sovány.
  83. Aki nem akar, amikor tud, az nem fog tudni, amikor akar.
  84. Egy bezárt kéz könnyen görcsbe merevedik.
  85. Az állandóan nyitott száj üres fejre utal.
  86. Csak a jóért kell megküzdeni – a rossz magától terem.
  87. Nem a gazdagság tesz boldoggá – a boldogság tesz gazdaggá!
  88. A bölcsek bölcsen teszik, ha bölcs tanácsaikat a balgáknak kevéssé bölcsen adják elő.
  89. Ne legyen olyan boldogságod, ami másnak bánatot okoz!
  90. Akik csak bámulják a munkádat: közönség az. Akik segítenek: közösség.
  91. Csak a rendetlen teremt újra és újra rendet. A rendszerető nem teremti – hanem fenntartja.
  92. Aki nem ér fel hozzád, az nem tud megsérteni. Aki pedig egy szinten van veled, az már nem fog.
  93. Amikor az ujj a Holdra mutat, az ostoba az ujjat nézi.
  94. Ha különbséget tudsz tenni jó és rossz tanács között, akkor már egyáltalán nem szorulsz tanácsra.
  95. Az élet nem sár, hanem finomításra váró arany.
  96. A barátodhoz vezető ösvényt soha ne nője be a fű. (Keleti közmondás)
  97. Ha a királyt szereted, ne kövezd meg a követeit!
  98. A báránykáknak sem hegyes agyaraik, sem horgas körmeik nincsenek, ezekkel csak a farkas urak bírnak!
  99. A legbuzgóbb ima a cethal gyomrából hallatszik.
  100. A kis kígyó marása is ugyanolyan halálos, mint a nagyé!

 

Százféle gondolat

Ezen a napon: létrehozzák az Állami Egyházügyi Hivatalt

Miklós Imre, Állami Egyházügyi Hivatal felállításától, 1971-től elnökként, államtitkári rangban tevékenykedett

1951 május 15. 14:15

1951. május 15-én hozták létre a magyarországi egyházak irányításának legfőbb szervét, az Állami Egyházügyi Hivatalt. Az egyházpolitika elvi, politikai kérdéseiben a pártközpont döntött, a kivitelezés csak formálisan tartozott az ÁEH-ra. Az egyházak működését korlátozó jogszabályokat és intézkedéseket csak a rendszerváltáskor helyezték hatályon kívül.

aehAz országgyűlés 1951. május 15-én fogadta el az 1951:I.tc.-t az Állami Egyházügyi Hivatal felállításáról. Eszerint az ÁEH feladata az állam és a felekezetek közötti ügyek intézése, különösen az egyes felekezetekkel kötött egyezmények, megállapodások végrehajtása és az egyházak állami támogatása.

A hivatal a Minisztertanács felügyelete alá tartozott (ezzel az addigi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium megszűnt). Az ÁEH döntött az egyházi állások betöltéséről, az elmozdításokról, az egyházak anyagi támogatásáról, az egyházi sajtó és könyvkiadás cenzúrázásáról, és mélyen beleavatkozott az egyházkormányzatba. Minden püspöki aulába ún. miniszteri biztosokat (`bajuszos püspök`) nevezett ki. Az ÁEH alsóbb szervei is kiépültek, a megyei tanácsok keretében működő egyházi megbízottak intézményével.

Az egyházpolitika elvi, politikai kérdéseiben a pártközpont döntött, a kivitelezés formálisan az ÁEH-ra tartozott, de keményebb eszköze a politikai rendőrség volt. Az 1970-es évektől a vatikáni új keleti politika és a “kis lépések” segítségével a szocialista rendszerbe illeszkedő egyházakkal fokozatosan javultak a kapcsolatok. A hatalom ekkor már történelmi távlatokban számolt az egyházak és a vallás jelenlétével a szocializmusban.

Az egyházak működését korlátozó jogszabályokat és intézkedéseket csak a rendszerváltás folyamatában helyezték hatályon kívül. A Németh-kormány javaslatára az Elnöki Tanács 1989. június 23-i 1989:14. számú törvényerejű rendelettel jogutód nélkül felszámolta az Állami Egyházügyi Hivatalt

http://mult-kor.hu/20120515_ezen_a_napon_letrehozzak_az_allami_egyhazugyi_hivatalt

*******************************************************************

Országos Vallásügyi Tanács, 1989. jún. 30.-: a jogutód nélkül megszüntetett→Állami Egyházügyi Hivatal helyett létrehozott konzultatív szerv. – Hatályon kívül helyezte az egyh. állások betöltéséhez áll. jóváhagyást előíró törv-t, engedélyezte a szerzetesrendek újjászerveződését, megszüntette az egyh. lap- és kv-cenzúrát, a hittanbeiratás rendszerét, s az egyh. beruházások ellenőrzését. A közös ügyek intézésére létrehozták az ~ot. Elnöke Németh Miklós min-elnök, alelnöke Glatz Ferenc művelődési min., titkára Sarkadi Nagy Barna min-h., tagja 16 kat. pp., 8 ref., 2 ev., 2 izr. s a többi felekezet és kisegyh. 1-1 képviselője. Az ~ban nem vesznek részt Jehova tanúi és a nazarénusok. 88

MK 1989. X. 23

A „fülvakargató” prédikátorok

Napjainkban nagyon sok olyan igehirdető található, akik csupán „vakargatják” az igehallgatók fülét, de nem mondják el nekik a teljes evangéliumot. Vannak azonban ismertetőjelek, amelyek leleplezik őket.
Pál apostol ily módon figyelmezteti a fiatal Timótheust: „Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük, és az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mesékhez odafordulnak” (2Tim 4,3-4).
Az intés Timótheus idejében teljesen igaznak bizonyult, de ma sincs ez másként, mert a hamis üzenetet közvetítő igehirdetők csupán „vakargatják” hallgatóik fülét, Krisztus igazságát azonban nem hirdetik nekik. Miről ismerhetők fel?
1. A „fülvakargató” prédikátorok soha nem beszélnek a keresztről, önmegtagadásról. Jézus azt mondta, hogy akik Őt akarják követni, tagadják meg önmagukat és vegyék fel az Ő keresztjét (Mt 16,2; Mk 8,34; Lk 9,23). Pál pedig azt tanította, hogy azok „akik pedig Krisztuséi, a testet indulataival és kívánságaival együtt megfeszítették” (Gal 5,24).
A valódi tanítvány kész lemondani önmagáról a Krisztusért, miközben „a test éppen ennek próbál meg ellenállni”.
2. A „fülvakargató” igehirdetők könnyedén átlépnek a bűn-kérdés fölött, pedig a Biblia éppen arra int, hogy vegyük komolyan a bűnt és az Isten szerinti bűnbánatot.
Tény, hogy Krisztus kereszthalála és feltámadása győzelmet jelent a bűneink fölött, a kegyelemről szóló örömüzenet pedig az istentelenségtől való elfordulásra buzdít (Tit 2,11-14), ám ez nem azt jelenti, hogy elöljáróink ne foglalkozzanak a bűnnel, ne figyelmeztessenek arra, hogy a bűn szüntelenül kísért bennünket, vágyódása van ránk.
3. A világ különösen is szereti a „fülvakargató” prédikátorokat. A 2. Timótheusi levélben Pál arról beszél, hogy „mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldözni fogják. a gonosz emberek pedig és az ámítók növekednek a rosszaságban, tévúton járnak, és tévútra vezetnek” (2Tim 3,12-13). Ezáltal azt üzeni nekünk, hogy a világ ugyanúgy fog viszonyulni hozzánk, ahogyan Jézus Krisztushoz viszonyult, vagyis: ha Őt gyűlölték, minket is gyűlölni fognak.
4. A „fülvakargató” igehirdetők arról beszélnek, amire a hallgatóságuk vágyik. Ószövetségi prófétáink már szembesültek ezzel a problémával: „Mert pártütő nép ez, hazug fiak; fiak, akik nem akarnak hallgatni az ÚR törvényére. Akik ezt mondják a látóknak: »Ne lássatok«, és a prófétáknak: »Ne prófétáljatok nekünk igazat, beszéljetek kedvünk szerint valókat, prófétáljatok csalárdságokat! Hagyjátok el ezt az utat, térjetek le már erről az ösvényről, ne zavarjatok bennünket Izráel Szentjével!«” (Ézs 30,9-11)
Más szóval: „Ne prédikáljatok arról, ami miatt kellemetlenül érezzük majd magunkat. Ne ijesztgessetek bennünket! Álljatok már le az Isten törvényeivel való szüntelen riogatással!” Mivel a lelkészek nem szeretnék elveszíteni feltételezett tekintélyüket az emberek előtt, nem Isten üzenetét közvetítik feléjük, hanem arról beszélnek, ami azoknak tetszik.
5. A „fülvakargató” prédikátorok eltávolodnak a Szentírástól, és mind többet idéznek a különböző mondákból. Nem arról van szó, hogy alkalomadtán idéznének ezekből, hanem arról, hogy igehirdetéseikben többnyire már ezekből merítenek, miközben Isten szava egyre kevésbé lesz kívánatossá számukra.
Vannak olyanok, akik „mennyei látomásaikkal” dicsekednek, mert ezzel akarnak tetszelegni a hallgatóság előtt. Ezzel viszont éppen eltávolítják őket attól, hogy hátat fordítsanak bűneiknek és megtéréshez méltó gyümölcsöket teremjenek.

A sor természetesen még folytatható…

(Forrás: Kršćanska web čitaonica / Keresztyén web olvasókönyv)

ISTEN ÉS EGYHÁZFENNTARTÓI JÁRULÉK

Sokat gondolkodom az egyházfenntartói járulék kérdésén, főleg amióta presbiter vagyok és közvetlenül szembesülök azzal, hogy a gyülekezet tagjai mennyit foglalkoznak ezzel a témával. Néha kizárólag ez jut eszükbe, ha az egyházat emlegetik. Próbáltam és próbálom megérteni, hogy miért akkora kérdés ez. Bizonyára mindenki tudja, hogy az összeg azért járulék, mert hozzájárulunk vele valamihez – éspedig egyházközségünk fenntartásához. Az egyház intézmény, így tehát, mint bármilyen más intézményt fent kell tartani. A gyülekezetnek van egy ingatlana, amelynek működtetési és karbantartási költségei vannak, munkájának egy részét alkalmazottjaival végezteti el, akik számára fizetést kell biztosítania. Ezen kívül vannak felettes szervei (az egyházmegye, az egyházkerület, a zsinat) ahova minden egyházközség, hívei számának függvényében befizet egy bizonyos összeget, amellyel hozzájárulunk ezek és az általuk működtetett intézetek fenntartásához. Természetesen, lehetnek elgondolások arra nézve, hogy milyen kiadásokat hoz magával az illető ingatlan, kell-e akkora vagy sem, megfelelő-e a helyszín és a benne folytatott tevékenységek vagy sem. Mivel azonban a gyülekezeti tagok sohasem ezt teszik szóvá, rájöttem, hogy a probléma nem ebben rejlik, hanem másban. Több gyülekezeti tagot is megkérdeztem, hogy tulajdonképpen mi is a gond? Sokan ezt válaszolták: őket biza az egyház nem érdekli, soha arra sem járnak, nem koptatják sem a padokat sem a küszöböt, nem kapnak semmit az egyháztól, miért adjanak akkor valamit is. A kérdés nagyon jó, én is felteszem: tényleg, minek? Miért akar egy ilyen személy az egyházközség tagja lenni? Az egyetlen, ami összeköti az egyházzal az, hogy évente kifizeti az összeget, közben pedig minden alkalommal mérgelődik. Miért fizeti akkor? Erre is kaptam egy választ: azért, hogy az egyház majd eltemesse. Mert az egyház nem temeti el, ha nem fizet. Ledöbbentem. Azért tartozunk az egyházhoz, hogy eltemessen? De miért fontos az, hogy minket az egy-ház, a pap temessen el, ha életünkben semmi közünk nem volt hozzá? A gyülekezet Isten közelségét kereső, Igéjét hallgatóemberek közössége. Nem akarunk ehhez a közösséghez tartozni, de mit szól a világ, ha nem vagyok beiratkozva az egyházba, nem megyek el néha a templomba, és ha nem a pap temet el. Vagy mit szól Isten? Isten semmit sem szól. Nem az érdekli, hogy be voltunk-e iratkozva egy ilyen közösségbe, az sem érdekli, hogy a pap temetett-e el minket vagy nem. Az érdekli, hogy mennyit foglalkoztunk Vele életünkben, mennyire kerültünk közel hozzá, kerestük-e Őt vagy nem. Arról panaszkodunk, hogy az egyházat (is) csak a pénz érdekli, s közben mi vagyunk azok, akik az egy-házzal kapcsolatban csupán az egyházfenntartói járulékról tudunk beszélni. Így fogalmaznék: Istennel eljuthatunk az egyház-fenntartói járulékig (is) úgy, hogy szeretnénk egy közösséghez tartozni, ahol Ő a központ, a cél. Ezt a közösséget fent kell tartani, tehát jókedvvel hozzá- járulunk, anyagiakat is áldozunk rá. Ellentétes irányban ez az út már nem működik: az egyházfenntartói járulék semmiképp sem vezet el Istenhez. Ha érdekel bennünket a gyülekezet, menjünk, foglalkozzunk vele és foglalkozzunk együtt Istennel, az Ő dolgaival. Közben, ha okunk vagy kifogásunk van, akkor háborogjunk, vitatkozzunk, elégedetlenkedjünk és keressük együtt a megoldásokat. De ha nem érdekel, nem járunk oda, nem foglalkozunk vele, csak fizetünk és háborgunk: mi értelme van ennek? Legyünk törődő és cselekvő tagjai az egyháznak és minden más közösségnek.

Daróczi Boglárka

“Gyülekezeti Élet”
A Kolozsmonostori Református Egyházközség Gyülekezeti Értesítője
2016. Pünkösd XXI. évfolyam 2. (67.) szám

A hivatalos agymosás tíz pontban

Hatalom tömegeket manipuláló mesterkedéseinek lényegét. Chomsky tízparancsolata nagyon tanulságos és mindenkinek ajánlott, aki el szeretné kerülni az agymosást

chomsky

 

Íme, a híres tételsor, aminek igazságtartalmáról nap, mint nap meggyőződhetünk:

1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.

2.) A nép úgy kell tekintsen politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nem létező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nem létező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.

3.) A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a “fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a “szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a “feketét” (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezek karöltve azon kell munkálkodjanak, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentsék a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.

4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek, akik ezt az érvet (“majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk”) évszázadokon keresztül hajlandó benyelni és elfogadni.

5.) Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetők egyszerűen kell megfogalmazzák az üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naiv lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.

6.) Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.

7.) Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.

8.) A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.

9.) A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség­érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.

10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Ezt elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat kell felfektetni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani. Megfoghatatlan, érzelmi töltetű, nagy és közös célokat kell kitűzni, amelyek alkalmasak arra, hogy lelkesítsék a tömegeket. Ha nyilvánosságra kerülnek, ezeket a törekvéseinket határozottan (ha kell: erőszakosan) tagadni és cáfolni kell.

forrás: www.szineshir.hu

Forrás: konteo.blogrepublik.eu

Megemlékezés Dietrich Bonhoefferre

dietrichbonhoeffer

Dietrich Bonhoeffer:

Ki vagyok én?

Ki vagyok én? Gyakran mondják:
cellámból úgy lépek elő,
derűsen, nyugodtan, keményen,
mint várából a földesúr.
Ki vagyok én? Gyakran mondják:
őreimmel úgy beszélek,
szabadon, tisztán, kedvesen,
mintha parancsnokuk volnék.
Ki vagyok én? Azt is mondják:
sorsomat úgy viselem,
mosollyal, nyugodtan, büszkén,
mint aki váltig győzni szokott.

Az vagyok valóban, aminek mondanak?
Vagy csak az, aminek magamat ismerem?
Kalitkába zárt madár; sóvárgó, nyugtalan beteg,
aki levegőért kapkod, fuldokol,
színekre, virágra, madárdalra vágyik,
jó szóra, baráti melegre,
dühíti oktalan erőszak, kicsinyes bántás,
hánykolódik nagy dolgokra várva,
tehetetlenül aggódik, messze van barátja,
imádságra, gondolatra, alkotásra fáradt,
szíve üres, kész már mindentől búcsúzni?
Ki vagyok én? Ez vagy az?
Hol ez, hol amaz?
Egyszerre mindkettő? Másokat ámító,
magában sápító hitvány alak?
Vagy vert had fut bennem
szanaszét a már kivívott győzelem elől?
Ki vagyok én? Váltig faggat, gúnyol a magány, a gyötrelem.
Bárki vagyok, Te tudod, ismersz: Tiéd vagyok én, Istenem!

Dietrich Bonhoeffer (1906. február 4 – 1945. április 9)

Dietrich Bonhoeffer német evangélikus lelkészt 1945. április 9-én halálra ítélték és felakasztották a flossenbürgi (Észak-Bajorország) koncentrációs táborban. Ezen a napon és a következő napokban Hitler személyes parancsára végezték ki mindazokat a Német Birodalomban fogva tartott politikai foglyokat, akik kapcsolatban álltak bármelyik, a Führer ellen megkísérelt merénylettel. A megtorlás áldozatai között Bonhoeffer mellett ott volt fiatalabb bátyja és két sógora is.

Hogyan legyünk újra magyarok

2016-04-06 Kultúra, Vélemény, ZanaDiána

megosztás435

Ismerős Önöknek Dr. Takaró Mihály neve? Ő is ahhoz a harcos magyar fajtához tartozik, akit anno megpróbáltak háttérbe szorítani, elhallgattatni. Hogy miért? Mert féltek tőle. Féltek, hogy ha egy ilyen kaliberű ember a magyarságról szónokol tömegek előtt, akkor azok a tömegek visszanyerik magyarságukat, hogy újra nemzeti öntudatra ébrednek. Hogy a majd’ félévszázados erőszakos, szándékolt, destruktív jellegű elnyomás, értékeinktől, kultúránktól, hagyományainktól való megfosztás, nemzettársainktól való eltiltás után mindezt visszaköveteljük és bekövetkezik a kollektív felébredés, amely folytán egységesen állunk majd ki értékeinkért és visszaköveteljük mindazt, amitől a kommunista, a szocialista kor megfosztott bennünket.

takaromihalyDr. Takaró Mihály előadása “A magyar kultúra tegnap, ma, holnap” címmel. / Fotó: PolgárPortál

Tudjuk, hogy ma is van egy olyan – magát liberálisnak nevező – értelmiségi réteg, amelynek érdeke, hogy a nemzeti gyökereitől megfosztott nép tudatlan, ezáltal manipulálható legyen. Mert akitől a tervszerű pusztítás révén elvették a nemzeti önazonosságát, aki nem ismeri múltjátSzántai Lajos művelődéstörténész szavaival élve –, arra méretik a legnagyobb csapás. Hiszen, ha nincs már, ami előhívja egy nép emlékezetét, hontalanná válik, majd előbb-utóbb kénytelen beolvadni a hódítói közé. És ezek a hódítók nem csak fegyveres harcosok lehetnek, hanem sokkal alattomosabb támadók is. S a legalattomosabbak mind közül, akik ahhoz a néphez tartozónak vallják magukat, amelyet el akarnak pusztítani, amelyet be akarnak olvasztani, amelyből minden nemzeti érzelmet ki akarnak irtani.

Takaró Mihály professzor úr forradalmár. Szavakkal harcol a manipuláció, az elnyomás ellen. Olyan nemzetépítő személyiségek életművéért állt ki, mint Wass Albert, Nyírő József, vagy Horthy Miklós, akiket hazaárulónak, fasisztának kiáltott ki a kommunista éra és annak még ma is élő utódai. Akik emlékét méltatlanul fedte el a sok ráhazudott mocsok, akik annyit tettek a magyarság legnagyobb sorstragédiája, a trianoni szétszaggatás után a nemzeti identitás megőrzése érdekében, hogy még ma sem tudhatjuk, kik voltak valójában. Ugyanis még ma sem engedik igazán tudni. Mi más lehet a magyarázata, hogy még a jelenkorban is keresztbe lehet húzni Nyírő újratemetését, hogy elkobozhatják valaki Wass Albert szobrát a kertjéből – a magántulajdonát, hogy 2004-ben egy becsapott nemzet képes volt a saját vérét megtagadni?

De hogyan is várhatnánk igazságszolgáltatást, amíg az előző generáció fejét az iskolapadban tömték tele a szennyel. Nem hibáztathatjuk azokat, akik csak abból a tudásból éltek, amit a pártkáderektől tanultak, akiknek valamilyen oknál fogva nem meséltek a szüleik, a nagyszüleik a „nagy szovjet felszabadítók” valódi arcáról, akik családjától nem vettek el gyárakat, kastélyokat, szinte minden értékes tulajdont, nemesi címet, s nem váltak kirekesztetté, osztályellenséggé. Ők azok, akik párttagok voltak, akik vigyázzban énekelték az internacionálét, akiknek sohasem létezett Isten. Ők azok, akik most tanár létükre arra biztatják a gyereket, hogy ne menjen iskolába, akik keblükre ölelik az Európába özönlő migránsokat, akik a szabadság és elfogadás jegyében normálisnak állítják be az abnormálist, akik gúnyt űznek a kétezer éves egyetlen igaz hatalomból, a keresztény Egyházból, és akik számára nem létezik a nemzet, a magyar tradíció és a haza fogalma. Ők azok, akik Magyarországon élnek, de soha nem voltak és soha nem is lesznek magyarok.

Azonban hatalmuk van. Behálózzák a társadalmat, a politikumot, s ami a legnagyobb erőt adja a kezükbe: a médiát. Külföldről pénzelik őket, hiszen az ugyancsak identitását vesztett Európát vezető politikai réteg (Amerikáról nem is beszélve) érdeke, hogy beolvadjunk egy homogén maszlagba, ahol nem létezik többé a nemzet fogalma. Nagyhatalmi érdekek állnak a legapróbb történések mögött is. Ezt csupán említés szintjén teszem hozzá, mivel a célom éppen az, hogy a szemek felnyitásának mikéntjéről ejtsek szót.

Az első és legfontosabb lépés, hogy egészen apró korától tudatosan neveljük a gyermekünket. Sőt, kezdjük még korábbról: gyarapítsuk a nemzetet. Mit jelent ez? Ha egy gyermeket hozunk világra, az fogyást eredményez: kettőből ugyanis egy lesz. Ha kettőt, akkor stagnálunk; nem fogyunk ugyan, de nem is növekszik a létszámunk. A nemzetgyarapítás három gyermeknél kezdődik. Ahogy Takaró tanár úr fogalmaz: egyet anyának, egyet apának, egyet pedig a nemzetnek. Lehet-e szebb küldetése egy magyar nőnek ennél? De menjünk még korábbra, s térjünk vissza egy gondolat erejéig a már kifejtettekhez: a saját gondolkodásmódunkat tegyük rendbe! Az első és legfontosabb gondolati elem, hogy nemzetben, s ne államban gondolkodjunk. Merjünk újra nagyok lenni, hiszen az elszakított nemzetrészek magyarságával ugyan a sok évtized alatt elhitették, hogy kisebbségben élnek, de a hazánkban, a Kárpát-medencében, melyet István királyunk ajánlott Szűz Mária oltalmába, még mindig mi vagyunk többségben. S, ahogy a tanár úr fogalmaz, a legfőbb nemzeti összefogó, s megtartó erő nem a gazdaság, nem a politika, hanem a kultúra.

„Döntően magyarrá a magyarsággal való tudatos sors- és kultúravállalás tesz valakit. Aki mindezt magáénak érzi, annak a magyarság nem gúnya többé, hanem levehetetlen bőr” – fejti ki a professzor úr. A magyar kultúra magját pedig már kiskorban el kell ültetni a gyermek lelkében, hogy abból egészséges nemzeti öntudat sarjadjon ki később! Amit a sajátjaként tapasztal majd meg, és amit tovább ad az övéinek, éljen akár a csonka Magyarországon, a Kárpát-haza vagy a világ bármely szegletében. Olvassunk magyar mesét a gyermeknek, járassuk néptáncra, énekeljen, ismertessük meg vele a hagyományainkat, népszokásainkat, mert amit a legfogékonyabb időszakában hall, lát és tapasztal, az határozza meg majd később identitását is.

Felmerül a kérdés, hogy az identitását vesztett, a tévelygő, hezitáló fiatalokat hogyan neveljük magyarságra? Azokat, akik nem az anyatejjel szívták magukba azt? A kérdésre bennem elsőként az a válasz fogalmazódott meg, hogy Dr. Takaró Mihály előadásait kötelezővé tenném nemcsak egyetemen, de már a gimnáziumban is. Mert kevés olyan oktató van, aki hatalmas lexikális tudása mellett akkora, magyarsággal csurig telt szívvel rendelkezik, mint a tanár úr. Akinek jómagam (a tudás miatt) szájtátva, (a szív miatt) könnyezve nézem minden előadását. Aki az utóbbinak köszönhetően válik igazán hitelessé a hallgatóság számára. Egy hajó kabinjában olvastam egyszer egy feliratot, amely így szólt: „viharban a hitetlenből is hívő lesz.” Valahogy így gondolok Takaró Mihály előadásaira is. Aki meghallgatja őt, garantáltan felnyílik a szeme, megérti a magyarságunk mibenlétét és a nemzetünk tagja akar lenni. Ebben biztos vagyok.

Tehát a második lépés az oktatási rendszer, amelynek ugyan megkezdődött a reformálása, de hol vagyunk még ahhoz, ami Horthy kormányzósága alatt volt. Már jócskán Trianon után az iskolások tankönyve még nemzetről beszélt, Kárpát-medencei területről írt. Innen végül odáig jutottunk, hogy Székelyföldön még mindig olyanokat mesélnek, hogy a csonka országból jött magyar megkérdezi az ott élőket, hol tanulták meg ilyen jól a nyelvet. Ott tartunk, hogy saját nemzetünk megnevezéséből képeztnük egy szót, amelyet pejoratív értelemben használunk: magyarkodás. Mi az, hogy magyarkodás? Magyar vagyok, nem akarok angoloskodni, németeskedni, franciáskodni. És a legalja, hogy a Word helyesírás ellenőrző program pirossal aláhúzza az utolsó három szót. A magyarkodást ismeri. Így van ám ez az említett, és az összes többi nemzettel is: nem ismernek hasonló fogalmakat. Ahogy Takaró tanár úr is mondja, ez nemzeti sajátosság nálunk.

Egy diákja megkérdezte tőle, hogy miért maradjon itthon, mikor itt minden olyan rossz – mondja a tanár úr. S erre egy olyan, a magyar nemzetet méltató hasonlattal válaszolt, amelynél szebbet kevésszer hallottam, s amelynek elolvasása talán közelebb hozza az olvasót mindahhoz, amit egy Takaró-előadás vagy könyv képes adni a magyar lélek számára. Pontatlan leszek, de a lényeg, hogy azt válaszolta: „Fiam, a magyar nemzet történelme olyan, mint egy fa; az évezredek a gyökereit, az évszázadok a törzsét, az évtizedek az ágait, az évek pedig a leveleit alkotják. Ezerszínű a lombkoronája ennek a fának. Vannak sötét évek, fekete levelek. S nézd 1848-49 levelét, amely arany, de vérvörös a széle, vagy ’56-ét, amely éjfekete, de aranyos a karéja. Csak rajtad múlik, hogy ez a fa egyszer majd ezüst levelet hozzon!”

A magyar földről a Kárpát-medencéből akarunk elmenni? Ahol identitásunk gyökerezik, a múltunk a lábunk alatt van, ahol – szintén a professzort idézve – ha kifordítunk a földből egy csontot, biztosak lehetünk, hogy nagyapánk, dédapánk, ükapánk, szépapánk csontja az? Olyan gazdag kultúrával, olyan nemzeti kincsekkel rendelkezünk, mint kevés más nép. Miért tagadjuk meg ezeket gyermekeinktől, unokáinktól?

Ma is élnek nemzetünk váteszei, akiket olyan képességgel áldott meg a Jóisten, amellyel segíthetnek visszatalálni gyökereinkhez. Az egyik ilyen Dr. Takaró Mihály Magyar Örökség Díjas, Erdélyi Magyar Örökség Díjas, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett író, irodalomtörténész, tanár.

Zana Diána

Hogyan legyünk újra magyarok?

A Szerbiai Református Keresztyén Egyház TÖRTÉNETE

A délvidéki (előbb a Jugoszláv királysági, majd az anyaországhoz egy időre visszacsatolt, utána a kommunista rezsim alatti és a demokrácia kezdeteit megért Jugoszláviai, Szerbia-Montenegrói majd csak: Szerbiai) Református Keresztyén Egyház létrehozására, működésére, szolgálatára azért volt szükség, mert a St. Germain-i (1919. szeptember 9) és a trianoni békediktátum az alsó baranyai, szlavóniai, bácskai, békés-bánáti, belső – somogyi és kecskeméti egyházmegye számos gyülekezetét szakított el a Magyarországi Református Egyháztól.

A délvidékre rekedt reformátusoknak a Trianoni békediktátumra való első egyházkormányzati reagálása 1920 október 21-én történt, a Rétfalun tartott közgyűlésen, amelyen az eddigi, de most leszakított alsó-baranyai, bácskai, szlavóniai valamint a békés-bánáti , a belső somogyi és kecskeméti egyházmegye elszakadt lelkipásztorai és világi képviselői vettek részt. A délre szakadt reformátusság jövőjére vonatkozó törvénybe foglalt döntések itt nem születtek, de az önállósulásra kényszerült új egyháztest kezdett látható alakot ölteni.

E dátum előtt az elmúlt időkben az un. Délvidék református szempontból Magyarország három református püspökségének egy különleges szórvány-, illetve missziós területe volt, amelyen csak nagy erőfeszítések árán tudtak pásztorolni, hát még fenntartani. Az európai protestantizmus déli bástyája volt ez, ahol már a reformátoroknak is óriási harcot kellett vívniuk a lutheri és kálvini tanok ellenzőivel. A nehézségek ellenére számos gyülekezet jött létre. Csak a reformátor Sztárai Mihály maga 120 református gyülekezetet alapított. Később, a XVIII század utolsó évtizedeiben érkeztek ide reformátusok a Nagykunságból, a Jászságból, Békés megyéből, az Alföldről, a XIX század végén Bukovinából és Somogy megyéből. Egy római katolikus gyülekezet, Maradékon a magyar nyelvű mise breviárium önkényes eltiltása miatt teljes létszámban református hitre tért a XIX század végén, 1898-ban, A Trianon idején itt található más nyelvű egyháztest, a német reformátusság Pfalz környékéről érkezett az ezernyolcszázas évek elején. Vannak még idetelepült cseh református gyülekezetek is Mivel ez a terület a majd ezer éves magyar királyság szerves része volt, egyház igazgatásilag a délvidéki reformátusság a Magyarországi Református Egyházhoz tartozott. Zömmel az alsó-baranya-bácsi egyházmegyébe, ezzel együtt a Duna melléki egyházkerületbe tartoztak, valamivel kevesebben a békés bánátihoz.

A Magyar Királyság Délvidékének az újonnan alakult “Jugoszláv” (“Délszláv”) államalakulathoz való csatolása idején volt egy átmeneti időszak : 1918-1920-ig

De igazán először 1920-ban, a Rétfalun történt összejövetelen döbben rá igazán az itt rekedt református egyházi vezetőség és lelkészkar, hogy a trianoni békediktátum tartósan elszakította az itteni egyházrészt az anyaországtól.

A Jugoszláv Királyság ideje alatt 1920-1941 (Két elnevezéssel:1929-ig Szerb-Horvát-Szlovén Királyság,1929-1941-ig Jugoszláv Királyság) először:

Kontra János baranyai lelkipásztort választják főesperessé, aki mellett négy alesperes látta el az elszakított egyházrész adminisztrációját. De az új államhatalom kiutasítja, mint a húszas évtized több lelkészét és csak nagy szenvedés és megaláztatás után tud visszatérni.

Helyette Klepp Pétert választja az egyházmegye közgyűlése főesperessé, 1928-ig bekövetkező haláláig. Ezután Ágoston Sándort választják főesperessé, aki feketicsi lelkipásztorként megalakítja az új államhatalom által 1918-ban elkonfiskált vukovári református árvaház utódját: a feketicsi árvaházat 1922-ben.

Ágoston Sándor főesperessége idején hozza meg a jugoszláv parlament az első egyházügyi törvényt 1930-ban. Ez teszi lehetővé, hogy kidolgozza munkatársaival az egyházi alkotmányt, amelyet az állam 1933-ban jóváhagy. Ez egy még nagyobb előrelépést tesz lehetővé: 1934-ben az akkor már nem egyházmegye, hanem Országos Egyház püspököt választhat, mégpedig a legjobban munkálkodó lelkésze, Ágoston Sándor személyében, aki évekig tartó előkészület után kiadja a Kárpát-medence reformátusságának egyik legjobb református énekeskönyvét 1939-ben.

1941-1944-ig a Délvidék visszatér az anyaországhoz (Bácska, a Muravidék és a Baranyai-háromszög, míg Bánát német adminisztráció alá kerül). Ágoston Sándor ekkor a Dunamelléki egyházkerület esperese lesz, Bánátban pedig Gachal János torontálvásárhelyi-debeljacsai lelkészt választják püspökül, 1944 novemberi mártírhaláláig.

1945-től ismét egy újabb, kommunista irányítású Jugoszláviához kerül vissza a délvidéki egyházrész. Ágosto Sándor ismét püspökként irányítja az egyházat, 1960-ban bekövetkezett haláláig.

További korszakok:

Dr. Csete K. István püspök egyházkormányzásának ideje 1961-1982-ig

  1. a) Megújulás lelki téren – terv, megvalósítás:
  2. b) Az “Olvasott istentisztelet” –szórványok megújulására
  3. c) A “Református élet. c újság elindítása
  4. d) Vasárnapi iskolai vezetők tanfolyama (Feketics, Központi Otthon).
  5. e) Új épületek (Központi Otthon udvari szakasz) és épületek megújítása (Központi Otthon termek kialakítása és termekből szobák kialakítása).
  6. f) Kolozsvári tiszteletbeli doktorátus
  7. Dr. Hodosy Imre püspöksége 1982-1996-ig

a)A püspöki székhely ismét Feketicsre kerül

  1. b) A történelmi változások kezdete és fékező hatása az egyház életére
  2. c) A nagy történelmi változások és az Országos Egyház több országba való szétdarabolása idejében való helytállás
  3. d) Debreceni tiszteletbeli doktorátus.
  4. e) Új építkezés: Feketicsi új parókia építése
  5. Csete Szemesi István püspöki szolgálata 1997-
  6. a) Új kapcsolatok felvétele
  7. b) Ökumenikus kapcsolatok kiépítése az országban
  8. c) Európai Területi Bizottság tagsága 7 esztendőn át és találkozók 6 országban
  9. d) Külföldi utak (India, Ausztrália, USA, Kanada és kapcsolatfelvételek)
  10. e) Helytállás, amikor a háború a NATO bombázás által az Országos Egyház területére is kiterjed
  11. f) Állami Miniszteri Tanács tagság: a demokrácia várható gyümölcsei (iskolaügy, vagyon visszaszármaztatás)
  12. g) Doktorátus megvédése

h)Magyar Nemzeti Tagság

  1. i) Új építkezések

1.) (említve, h. Susara szórványban új imaházat építtettem.)már hamarabb)

2.) Debeljacsai parókián új épület építése

3.) Teljesen új épületek: A Központi Otthon “filagória” méretbeli és használhatósági megújulása A Központi Otthon újabb szárnyának építése és konyha felújítása A Zentai imaház építése Új parókia építése Debeljacsán. A Délvidéki Református Keresztyén egyház az 1995-ben bekövetkezett polgárháborús határ átrendeződésben elszakadt a Baranya-Szlavóniai és Szlovéniában maradt részétől, így most Szerbiai Református Keresztyén Egyház a neve.

Dr. Csete Szemesi István, püspök

http://szrke.com/index-tor.html

Meddig megy befelé a nyúl az erdőbe?

Már rég elhatároztam, hogy „röviden és tömören” leírom az elmúlt 6 év egyházpolitikai és nemzetközileg diszkriminációs hozzáállását – elhatárolódását és bizonyos fokig való minősítését az „anyaországi” és a Partiumokban levő „(mostoha) testvér” egyháztestektől.

A hatalomvágy a legáltalánosabb ügyeletes motiváció még az „egyházban is”, meg hát több és nagyobb házakban is. Néhány ember számára már ismeretes az a tény, hogy Csete Sz. István a RKE volt püspöke 2009. január 1. nyugdíjba vonult. Ezt viszont sajnos „elfelejtett” bejelenteni a Zsinati Tanácsnak (nem kizárt, hogy azért páran tudhatták) – felvévén a pénztárból a fizetést, a közpénztárból a püspöki tiszteletdíjat valamint a nyugdíj mellett a Partnerhielfe lelkészeknek szánt segély reá eső részét, mely nagyobb volt, mint a halandó zsinati tisztség nélküli lelkipásztoroké. Ez még csak a kisebbik része a dolognak, hiszen a Református Keresztyén Egyház Alkotmányának a 74 § kimondja, hogy a „…A püspök tisztsége megszűnik elhalálozás, a lelkészi állásból nyugalomba vonulás, a lelkészi állás egyéb megszűnése, a Zsinati Tanács által elfogadott lemondás, a jogerős bírói határozattal történt elmozdítás folytán vagy a hat éves ciklus lejártával…”.

Az egyszerűség (vagy érthetőség) kedvéért ebből az következik, hogy amikor döntéseket hozott vagy igazolt aláírásával, mind ezt már felhatalmazás – megbízás híján jogtalanul tett! Kezdve a Zsinati Tanács üléseinek összehívását és vezetését, azokon való szavazást, utalványozások aláírását, fegyelmik elindítását (erről még később bővebben) valamint Zsinatok összehívását és választások kezdeményezésétkiírását (az Alkotmány szerinti helyettese volt illetékes – Zsinati jegyző) és Egyházunk képviseletét a Kárpát-medencében és annak nevében okmányok aláírását végezte megbízás nélkül.

Mielőtt itt abbahagyná az olvasást, nem célom, sem feladatom Csete Sz. István lejáratása vagy felelősségre vonása, ezt a Szerbiai Református Keresztyén Egyház Zsinata, mind Rendkívüli Bíróság 2014. 12. 06-án Bácsfeketehegyen tartott gyűlésén már megtette.

(A Szerbiai Református Keresztyén Egyház Zsinata, mind Rendkívüli Bíróság 2014.12.06-án Bácsfeketehegyen tartott gyűlésén a következő személyek fegyelmi ügyében tárgyalt és hozott ítéletet:

  • Csete Szemesi István nyug. Püspök úr;
  • ing. Hallgató Imre Főgondnok úr;
  • Molnár András ügyvéd Ügyész úr.
  • Csete Szemesi István nyug. Püspök úr fegyelmi esetében a következő fegyelmi büntetést rótta ki:

a SzRKE Törvénykezési Szabályrendelete 31. paragrafusa b.) pontja alapján feddés, és h.) pontja alapján a választási és választhatósági jogtól való időleges megfosztás;

  • ing. Hallgató Imre Főgondnok úr fegyelmi esetében a következő fegyelmi büntetést rótta ki:

a SzRKE Törvénykezési Szabályrendelete 31. paragrafusa b.) pontja alapján feddés, c.) pontja alapján felfüggesztés és h.) pontja alapján a választási és választhatósági jogtól való időleges megfosztás 10 évre;

  • Molnár András ügyvéd Ügyész úr fegyelmi esetében a következő fegyelmi büntetést rótta ki:

a SzRKE Törvénykezési Szabályrendelete 31. paragrafusa b.) pontja alapján feddés, c.) pontja alapján felfüggesztés és h.) pontja alapján a választási és választhatósági jogtól való örökös megfosztás;

Indoklás: miután a Bíróság meghallgatta a fegyelmi esetek Előadóját, megvizsgálta a felhozott bizonyítékokat és meghallgatta a tanúk vallomását, zárt gyűlés keretében a körülményeket is mérlegelve a fentebb felsorolt fegyelmi büntetéseket rótta ki.

Megjegyzés: A Zsinat, mint Rendkívüli Bíróság határozataira nincs fellebbezésnek helye;)

 Ellenben az érdekességét az adja és hatalmaz fel az írásra, hogy a „Generális Konvent” tagegyházai írásban értesítve lettek időben a szabálytalanságokról, hogy hogyan kell egyházat és lelkészeket a szabálytalanságra buzdítani egyházon belül. Szomorú, hogy nem hogy megálljt „javasoltak volna” hanem inkább támogatták mindezt, bocsánat – támogatják mind ez ideig. Nyugodtan lehet azt is mondani, hogy nem leírtan, de hivatalosan támogatják a törvénytelenséget, az Egyházi Alkotmány és Szabályrendelet be NEM tartását Szerbiában, explicite másutt is!

A dolgok megértéséhez azért pár dolgot tisztázni kell. A történelmi események – melyek akaratunkon kívül és kérdezésünk nélkül zajlottak, Magyarország határain túl rekedt reformátusságunk megmaradása érdekében megszerveződtek az Egyháztestek. Itt „Délvidéken” a Jugoszláv Királyságban, majd a II. világháború után Jugoszláviában a „Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház” nevet viselte egyházunk. Jugoszlávia szétesésével a 47. Zsinat 11. napirendi pontja alatt a „Református Keresztyén Egyház” nevet szavazta ki a Zsinat. Mielőtt a névváltoztatáshoz érnénk, ki kell nyomatékosan hangsúlyozni, hogy minden országban a Református Egyház „önállóságot” élvez. Tehát a nagy-testvér csak javasolhat. Már 2009 előtt is Országos Egyházunk (továbbiakban OE) elkezdett érdekes neveket használni és hozzá pecsétet (Szerbia és Montenegró Államközösség REFORMÁTUS KERESZTYÉN EGYHÁZ, Szerbiai Köztársaság Református Keresztyén Egyháza, Református Keresztyén Egyház Szerbiai Köztársaság, Szerbiai Református Keresztyén Egyház – az utóbbi a szöveg többi részében SZRKE), amire a Zsinat – a Református Keresztyén Egyház (továbbiakban RKE) sohasem hozott Zsinata által döntést a névváltoztatásra.

Mindezek ismeretében a SZRKE koncepciós fegyelmi eljárások által igyekezett hatalmát megtartani, majd amikor öt lelkipásztor 2010. július 29.-én Zsinatkezdeményezés indítványozását írták alá, akkor a vezetőség a Partnerhielfe segély megvonásával fenyegette meg azokat, akik aláírták, viszont, ha visszavonják aláírásukat, akkor 50%-át megkapják a segélynek (ellenreformáció enyhébb formája!). Személyem ellen kezdeményezte a már rég nem püspök a fegyelmi eljárás lefolytatását a hármas bírói tanács által, holott az esperes személyére az ötös bírói tanács lett volna illetékes. Igen ám, de a hármat is alig tudták „összeszedni” érdekeltség vagy éppen másképpen gondolkodás nélkül, mint a „hat alom”. Egy kis pihenő, a hármas bírói fegyelmik állandó és ügyeletes elnöke Halász Béla volt, míg a másik két tag nem is volt tanácsbíró és le se tették a bírói esküt.

Szabályrendelet 17. § A zsinat, mint rendkívüli bíróság hatáskörébe tartozik:

  1. a) Első fokon és végérvényesen ítél a zsinati tanács tagjainak úgyis, mint egyháztagoknak fegyelmi ügyeiben. Ezen hatáskörét az általa kirendelendő 5-ös bírói tanácsra is ráruházhatja.

Egyebekben az ötös bírói tanácsra megfelelően alkalmazni kell a hármas bírói ítélő tanácsra vonatkozó szabályokat.

  1. b) Közigazgatási vitás ügyekben és fegyelmi esetekben a hármas, illetve az ötös bírói ítélő tanács, mint egyfokú bíróság elnökének, valamint tagjainak kirendelése. Ezen jogát különösen akkor gyakorolja, midőn a zsinati tanács tagjainak több mint fele része közvetlen vagy közvetett érdekeltségénél, vagy bármely más oknál fogva kiestek.
  2. c) Az általa kirendelt ötös bírói, illetve hármas bírói ítélő tanácsok, mint I. fokú bíróságok ítélete ellen beadott fellebbezések elintézése.
  3. d) Harmadfokon, illetve végső fokon ítél azokban a fegyelmi ügyekben, melyekben az alsó bíróságok ezen Szabályrendelet 24. §-ának e), f), g) és h) pontjaiban meghatározott büntetések valamelyikét alkalmazták, akár egymástól eltérő, akár egybehangzó ítéletekben, s a fellebbezés eme büntetések egyikének alkalmazása vagy alkalmazásának mellőzése miatt történt. Ily büntetéseket alkalmazó ítéletek minden esetben a zsinathoz hivatalból is felterjesztendők, még fellebbezés elmaradásának esetén is, jóváhagyás végett.

Zsinatnak se híre sem hamva, mert mindent a püspök és a főgondnok aláírásával, és nem a Zsinat döntései érvényesültek az alkotmány és a Szabályrendelet szerint.

Szabályrendelet 31. § Az egyházi tisztviselők fegyelmi büntetései a következők:

……..

Az ítéletek kisebb vagy nagyobb közzététele felől maga az eljáró bíróság ítéletében határoz. Ilyen határozat nélkül büntetéseket tartalmazó ítéleteket a törvényben és Szabályrendeletekben megjelölt szerveken kívül csak érdekeltekkel lehet közölni

 

Az ítéletet kiküldték a gyülekezetekbe és a Református Élet újságban leközölték, bár nem azt, amit a hármas bírói fegyelmi bizottság elnöke kiküldött, hanem egy 10 oldalas hazugságokkal és rágalmakkal teli „valamit”, amit ítéletnek neveztek.

A fellebbezésemet a Zsinatnak címeztem, mely addig el se jutott, csak a Zsinati Tanács, mint bíróság, melyre meg sem hívtak, elnöke Marton Károly volt, és csak egy beadványomat a fellebbezések közül olvasták fel, amit elvetettek, bár az elnök azt sem tudta megmondani, mely beadványról volt is szó. A fentebb említett 17.§ d pontja is kimondja a RKE Zsinatának, mint bíróságnak a szerepét.

 

És itt érkezünk el a magyarázat forduló pontjához, – az erdő közepéig -, hiszen a fegyelmi eljárást, minden világi bírósági peres eljárást a SZRKE nevében és nem a hivatalos és bejegyzett RKE nevében tették. Bár a Magyarországi Református Egyház valamint a Generális Konvent vezetősége és tagegyházai is a SZRKE-vel folytatják a kapcsolattartást, támogatást, ami jogilag kimondható, hogy egy nem bejegyzett történelmi egyház. Hanem a volt püspök, és ahogyan az egyik „templomfoglaló” lelkész fogalmazta „elvtársaival” hoztak létre, a mai napig is hamisan bemutatkozó egyházat (egy nem létező egyház – mivel a RKE sosem változtatta Zsinaton meg a nevét SZRKE-re, nem hozhat döntést hivatalos pecsét használatáról SZRKE névvel). Bár a politikai párt/ok is nyomást gyakoroltak ránk és az eljárásokra, szomorú, hogy a fentiek tudatában a Kárpát-medence reformátusságának vezetősége a Szabályrendeletek és az Alkotmány be nem tartását támogatja ahelyett, hogy megújulna.

 

Még egy-két érdekesség morzsa. Amikor a MRE Zsinatának elnöke a Zsinat megnyitóján alaptalan rágalmazásokat mondott rólam (a SZRKE besúgói – informátoraitól) hivatalosan kértem, hogy megfelelő helyen és módon helyesbítsenek.

A Generális Konvent 2010 februárjában Bácsfeketehegyen járt, az Újvidéki Református Egyházközség presbitériuma kérte, hogy a GK látogassa meg őket is, hallgassák meg a másik felet is, mire az volt a szóbeli válasz, mi már kérdezősködtünk másoknál rólatok (a kocka el van vetve)!

Tőkéczki László arra figyelmeztet, ha az illegitim vezetés a meggyengült közösségen a konszenzuskeresés helyett keresztülveri az akaratát, ráadásul boszorkányüldözésbe kezd a problémákat nevükön nevező lelkipásztorokkal szemben, annak visszafordíthatatlan következményei lehetnek: gyülekezetek maradhatnak lelkipásztor nélkül, és közösségek szóródhatnak szét véglegesen.” http://reformatus.hu/mutat/2960/  (Isten segítségével rendet teremteni 2010. október 29., péntek)

A Generális Konvent és az egységes egyház ügyeiről szólva a püspök beszámolt a Vajdaságban kialakult helyzetről. A Zsinat lelkészi elnöke hangsúlyozta: a szerbiai Református Keresztyén Egyházzal (RKE) meglévő kapcsolatokat mindenképpen szeretnék megőrizni. Ugyanakkor az RKE október 30-i bácsfeketehegyi zsinatán történtekre – az alkotmány és a szabályrendeletek módosítására – utalva hozzátette: a Generális Konvent elnökségének jogértelmezése szerint egy lejárt mandátumú testület semmi másra nincs lehetősége, mint elrendelni a jelölést és a választást.” http://www.reformatus.hu/mutat/2863/ (Kaszinójátékosok csapdájában 2010. november 18. csütörtök) (szerkesztő megjegyzése: az írásban a SZRKE-re utalnak)

Sajnálatos, hogy annyi hivatalos leirat után sem tudják elolvasni, mi van a RKE és a SZRKE pecsétlenyomatán. Mi is akkor az Egyház neve? Tehát amivel Csete Sz. István hitelesítette, segítséget kért, anno amikor támadták őt itthon, majd amikor tiltakoztak, mert „otthonról” támadták, amikor Szabó István püspök urat „persona non grata”-nak kiáltották ki a SZRKE Zsinatának idejére, mely pecsétet használták és ma is, amit a SZRKE használ, az nem a RKE sem annak a hivatalos pecsétje!

Meghurcoltak a világi bíróságokon, 365 napig villanyáram nélkül, olykor csak hogy kenyérre volt pénzünk, egy telet éltünk át fűtés nélkül a parókián. Sőt a SZRKE ügyésze meg is ütött a templom ajtóban, amikor a kilakoltatáskor be akartam a könyveimet vinni a templomba, bár a templomra úgy, mint az irodára sem volt végzésük. Azóta megkaptam a jogerős bírósági végzést, hogy több mint 16 hónap kiköltöztetése után visszavehetem a kulcsokat.

A záró gondolatok előtt ne felejtsem el megemlíteni a SZRKE reformját, mely szerint 2010. áprilisában kirekesztik feleségem a lelkészi közösségből, mivel „nem határolódott el a férjétől” – valami modern tanítás a házasságról?

Idézet egy értesítésből:

—————————————————

„Református Keresztyén Egyház
Esperesi hivatal Újvidék
Pap Pál utca 5
kelt: 2013. április 9.

Kárpát-medence püspökeinek, valamint az illetékes helyi,
tartományi és köztársasági hivataloknak

Értesítés

Főtiszteletű Püspök Urak, kedves Testvérek!

Kötelességemnek érzem, hogy bizonyos tényekre rávilágítsak az önök előtt álló eseménnyel, a püspök beiktatásával kapcsolatban Hertelendyfalván 2013. 04. 13.

A Református Keresztyén Egyház (továbbiakban RKE) Zsinata jegyzőkönyve alapján, melyet Újvidéken, 2012. 10. 31.-én tartottunk, kijelentem, hogy a Szerbiai Református Keresztyén Egyház (a továbbiakban SZRKE) „nem létező” Zsinat által létre nem hozott egyháztest, amely önhatalmúlag és alkotmányellenesen változtatta meg nevét és használja a mai napon is hamis pecséttel. Püspökét, egy szabálytalanul összehívott Zsinatnak nevezett összejövetel választási eljárásának kiírásától a „cirkuszi mutatványos” fellebbezések után, Halász Béla hertelendyfalvai lelkipásztort választotta meg, máig is zavaros módon. (Nincs felszentelve és a gyülekezetébe csak ki van nevezve –tehát meg sem választott és beiktatott lelkipásztorról van szó)

Személye ellen kifogásom nincs, annak ellenére, hogy minden fegyelmi bizottságnak, amely összeült а lelkészek ellen bármely ügyben az utóbbi 20 évben, ő volt az elnöke. (A szabálytalanságokról többször is tájékoztattam Önöket). …..”

————————————-

Eme kedves püspök testvér, amikor egy Újvidéken tartott megemlékezés után köszönteni akartam, elkezdett rám kiabálni. Azokat a lelkipásztorokat és prédikátort, akiket ő konfirmált egy másik alkalommal „szektásoknak” nevezte. mindenki a maga munkáját minősíti?

A RKE 2013. november 19. megválasztott püspökének, de a beiktatással vártunk 2014. október 26-ig, abban reménykedve, hogy e maréknyi reformátusság közös hitben és célokkal egyességre jut, és hajlandóak voltunk elfogadni akár Halász Bélát a püspöknek, természetesen, jogi alapokon az egyházon belül, hogy rendeződjenek – felülvizsgáltassanak a dolgok, döntések. Az üzenete – válasza az volt, hogy tolvajjal és hazuggal nem tárgyal. (Remélem, Krisztus ezt nem jegyzi meg!) A beiktatáson jelen volt a Szerb elnök tanácsadója, az Iszlám hitközség vezetője, a görög katolikus Egyház fő esperese, a Mária Rádió igazgatója, a Protestáns Teológiai Kar dékánja, lelkipásztoraink itthonról és otthonról valamint F.t. Kopácsi Kettős János és Varga György Horvátországból Zsinati Tanácsuk pár tagjával, valamint a helyi gyülekezeteink és szórványaink képviselői. Meghívtuk a GK vezetőit is, de még válasszal levéllel sem tiszteltek meg bennünket.

Szomorú, hogy sem a MRE hivatalos honlapján sem a „Reformátusok Lapja” hasábjain nem voltak hajlandóak a „másik fél” véleményét leközölni, míg a hamisságban és törvényen kívüliségben munkálkodó egyháztest rágalmait igen.

A Magyar Köztársaság anyagi támogatásait sem kaptuk meg, amit a lelkészeknek juttattak több éven át karácsonyra, míg a másik fél (SZRKE lelkészei) megkapták, megértjük, de nem tudjuk elfogadni a megkülönböztetett bánásmódot „otthonról”.

Mindezek szomorú rezgések, de nem engedjük, hogy rajtunk felülkerekedjen, hiszen élünk és lehetőségünk van Isten dicsőségét szolgálni, most már drága anyanyelvünk mellett szerb nyelven is.

Megalakult a „Magyar nyelvű Esperesség” a „Szerb nyelvű Esperesség” valamint a „Diaszpóra Esperessége”(Szerbia határain kívül levő gyülekezeteink esperessége). Sokan-sokféle képen meg akartak szolgálatunkban, munkánkban állítani, a gonosz ravaszul működik, de az Úr csodásan működik, útja rejtve van, de erőt ad és hirdetjük az Igét alkalmas és alkalmatlan időben. Minden alkalommal imádkozunk a reformátusságunk egységéért.

Köszönöm türelmüket, hogy végigolvasták ezen helyzetfeltáró írást, aminek állításait hiteles iratokkal tudom bizonyítani.

Köszönjük az imádságokat, melyeket értünk, Egyházunkért, magyarságunkért és egységünkért mondottak – mondanak el. Isten Szentlelkének munkálkodása vigye végbe egyházunk megújulását a Sempre reformare necesse est!

Gazdag hitet, jó reménységet, szeretetben gazdag boldog életet kívánok mindnyájuknak!

Testvéri szeretettel,

Botos Elemér,
a RKE püspöke

 

Az igazi hit a szeretettől elválaszthatatlan, nem lehet egyik a másik nélkül, a hitnek szeretni kell, s a szeretetnek hinni kell.

Szeretet nélküli hite van annak, aki megelégszik az igazság elhívésével, s közömbös marad a felebarát iránt. Ezért beszél Pál ritkán magában a hitről. Legtöbbször a hitet valamihez kapcsolja, olykor a szeretethez (lThessz.3,1), olykor a reménységhez (lThessz.1,3), vagy a békességhez (2Tim 2,22).

De milyen a kapcsolat a hit és a szeretet között? Ezt a kapcsolatot a legszemléletesebben Pál a Gal. 5,6-ban fejezi ki, ahol a szeretet által munkálkodó hitről beszél. Ezért nem igazi a szeretetlen hit (Jak 2,16).

Az ítélet napján lesznek olyanok, akik hittek szeretet nélkül, és akik ezt fogják mondani “Nem sok hatalmas dolgot tettünk-e a te nevedben?” (Mt.7,22). De ezt a hitet elítéli az Úr.

(Dr. Sarkadi Nagy Pál: A szeretet himnusz)