kedd, szeptember 18, 2018
Home Blog Page 17

Egy kis mosoly

Egy pap felajánlja egy apácának, hogy elviszi kocsival. Az apáca beül, és keresztbe teszi a lábát, ami miatt a ruhája felhúzódik, és így láthatóvá válik a combja. A pap ezt meglátja és kis híján összeütközést okoz. Miután egyenesbe hozza az autót, a pap lassan az apáca combjára teszi a kezét. Az apáca azt mondja: „Atyám, emlékszik mit mond a 129. zsoltár?” A pap erre elveszi a kezét. De amikor sebességet vált, akkor a keze újra az apáca combjára téved. Az apáca megint azt mondja: „Atyám, emlékszik mit mond a 129. zsoltárt?” A pap elveszi a kezét és mentegetőzik: „Sajnálom, nővér, a test könnyen bűnbe esik.” Amikor megérkeznek, a nővér nagyot sóhajt és kiszáll. Amikor a pap visszaér a templomba, szalad, hogy megnézze a 129. zsoltárt. Meg is találja: „Menj tovább és keresgélj, mert ott feljebb megtalálod a megdicsőülést.”

A történet tanulsága: Ha nem vagy jól informált a munkáddal kapcsolatban, akkor könnyen elszalaszthatsz egy nagyszerű lehetőséget. 😀

A Revizor vagy a Revízió

„Az emberek nagyon szeretnek hinni valakiben, valamit várni tőle, ennél csak egy dolgot szeretnek jobban: csalódni benne.” Moldova György

Minap olvasgatva a Magyarországi Református Egyház (MRE) honlapját, egy 2013-as cikk gondolkodtatott el. Csak pár gondolatmorzsát hintenék el belőle.

Először is, a régi emlékekben még kirajzolódik, amikor reggelenként, amikor a levelező tagozatoknak havonta egy hétvégén volt előadása, Halász Béla mindig felkeresett az internátusi szobánkban, ahol megboldogult Lakatos Tibor barátommal laktunk. Ha emlékezetem nem csal, ez a 1985/86-os iskolaévben volt, és a MRE honlapján megjelentetett írás arról tanúskodik, hogy Halász Béla 1999-ben a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán szerezte meg oklevelét. 14 (TIZENNÉGY) év 5 (ÖT) iskolaévre nem is rossz.

Ami viszont a honosítást illeti, érvénytelen, hiszen 2003. április 26. keltezésű Jegyzőkönyv már nem használhatta a JRKE (Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház) nevet, mert a JRKE 1997-ben tartott 47. Zsinatjának 11. napirendi pontjában a Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház nevet Református Keresztyén Egyházra változtatta.

Ezek szerint lehet, hogy Halász Béla teljesítette a JRKE Lelkészképesítési Szabályrendeletében előírtakat, de a hivatalos Református Keresztyén Egyház Lelkészképesítési Szabályrendeletében előírtakat nem igazolják jegyzőkönyvileg a Határozatban, vagyis egy nem honosított lelkipásztort iktattak be (mert csak ki volt nevezve – mint Horvátországban is, ahogy kiderült a beiktatás előtt) és szenteltek fel a püspöki tisztségre a Szerbiai Református Keresztyén Egyház (SzRKE) püspökének.

„Ha kellő határozottsággal és megfelelő gyakorisággal ismételgeted, bármit el tudsz hitetni előbb önmagaddal, aztán az emberekkel. A sorrend néha felcserélhető.” (Moldova György)

És a gyöngyszem az egész történetben azt sugallja, hogy az Egyházi előírásokat nem kell betartani, hiszen fontosabb, amit az „egyházi politika” megkíván, mint amit az Egyház Törvényei (Alkotmány és Szabályrendelet) előírnak.

Szabadon fogalmazva és átgondolva a leírtakat, ezek szerint a MRE inkább a törvényen kívüliséget és a Törvény be nem tartását támogatja, ami tapasztalható volt az elmúlt évek eseményeiből és bizonyítható levelezésinkből, értesítéseinkből is.

„A lelki vakok is bottal járnak! A különbség csak annyi, hogy nem támaszkodnak rá, hanem ütnek vele.” (Moldova György

Remélem nem sokakat zavar, hogy pár idézetet vettem Moldova Györgytől, e tragikomédiás történésekben, hiszen a Biblia Igéi sokszor csak leperegnek sokakról, és békés együttélés igazságát sem tapasztaltuk meg, mert az igazság-ból valaki ellopta az i betűt és csak maradt a „gazság”.

Ezúttal is köszönetet mondok a MRE hivatalos honlapján (reformatus.hu) megjelenő valamint a Reformátusok Lapja újságban megjelent írások szerzőjének, hogy a másik felet sosem hallgatták meg és egyoldalúan közölték le az írásokat. köszönjük a sok áldás kérést és a békességre való buzdítást, hogy a reformátusságunk összetartasson. Valamint a sok önzetlen és odaadó támogatást, amit nem küldtek el, mellyel a kirekesztett és a történelmi voltát megtartó bejegyzett egyház lelkészinek életkörülményein segítettek volna, ahogyan az a MRE közbenjárására, az egyházi Törvényeket be nem tartó SzRKE vallási közösség felé megtörtént már jó pár éven keresztül a 2.000 € támogatással lelkészenként az EEM részéről.

Létezünk, szolgálunk Isten dicsősségére, népek megmentésére. Újítsa meg Isten a reformációt Egyházainkban.

Testvéri köszöntéssel,

Botos Elemér,
a Református Keresztyén Egyház püspöke

Csak az ÚRNAK NAGY KEGYELME

  1. Csak az Úrnak nagy kegyelme,
    Hogy még nincsen végünk,
    Mert reánk tör, hogy elnyelne
    Gonosz ellenségünk.
    Száz veszéllyel utunk telve
    S nincsen erőnk nékünk,
    Csak az Úrnak nagy kegyelme,
    Hogy még nincsen végünk.
  2. Meg-megújul minden reggel
    Az Ő nagy irgalma,
    Azért mihelyt napunk felkel,
    Kezdjünk háladalba!
    Szívünk és szánk szép énekkel
    Krisztust magasztalja;
    Meg-megújul minden reggel
    Az Ő nagy irgalma!
  3. Az Úr az én örökségem,
    Azért Benne bízom,
    Mi kell nékem földön-égen,
    Ha ez egy jót bírom?
    Éljek bármi nagy szükségben,
    Még sincs miért sírnom:
    Az Úr az én örökségem,
    Azért Benne bízom.
  4. Ó, mily jó az Úr azokhoz,
    Akik Őrá várnak!
    A sebükre balzsamot hoz,
    Imáiknak szárnyat.
    Föl, szívünk, a csillagokhoz,
    Félre, földi árnyak!
    Ó, mily jó az Úr azokhoz,
    Akik Őrá várnak!
    /Vargha Tamás /

Hallelujah! Evangéliumi énekek gyűjteményé 332. ének

Íme az írás ami mindezt kiváltotta bennem:

**************

http://www.reformatus.hu/mutat/7888/

Eljutott szerkesztőségünkhöz a Halász Béla lelkészi oklevelének honosítását igazoló dokumentum.

A 2003. április 26-án kelt jegyzőkönyv rögzíti, hogy a hertelendyfalvi lelkipásztor teljesítette a Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház lelkészképesítési szabályrendeletében előírtakat, ezért a Csete-Szemesi István korábbi püspök, Marton Károly bánáti esperes és Póth Péter korábbi főgondnok alkotta bizottság honosítja a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán 1999-ben megszerzett oklevelet.

honositas

A képre kattintva megtekintheti a honosító okirat másolatát

Halász Béla a tavaly év végén megtartott délvidéki püspökválasztás egyik jelöltje. A választási bizottság ez év január 12-én ugyan kihirdette a nem hivatalos eredményeket, de az ezt követő fellebbezési időszakban több észrevétel is érkezett. Az egyik két gyülekezet szavazataival szemben emelt kifogást, a másik szerint Halász Béla elmulasztotta diplomája honosítását. Értesüléseink szerint a fellebbezésekről február 4-én döntő Zsinati Tanács – az előbbi beadványnak is helyet adva – végül a püspökjelölt honosító okiratának hiányára hivatkozva semmisítette meg a választási eredményt.

A reformatus.hu megkereste Csányi Erzsébetet, akit a friss fejleménnyel kapcsolatban kérdezett volna. A püspökhelyettes a Zsinati Tanács újabb üléséig elzárkózott a válaszadástól, mert nem tartja építőnek addig nyilatkozni, amíg a testület nem hozta meg döntését az ügyben. Értesülésünk szerint a Zsinati Tanács tagjai február 23-án, szombaton gyűlnek össze legközelebb.

Kiss Sándor

forrás: www.reformatus.hu

Hozzászólások a Honlapon:

Károly Zsolt Nagy ·

ME KVAT

“nem tartja építőnek” – A mindeddig kiadatlan Református – Magyar Szótár szerint ez “nem etikus” vagy “nem tanácsos”?

Tetszik · Válasz · 1 · 2013. február 20. 15:21

Nagy Margit

Mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is. (2Kor 8,21)

Tetszik · Válasz · 1 · 2013. február 20. 17:56

Gyenge Károly ·

Protestáns Teológiai Intézet Kolozsvár

Csete, leköszönő püspök úr, aki jelen volt a Szavazatbontó Bizottság üléseink, aki a Zsinati Tanács azon ülésén is jelen volt, mely a Halász Bála honosításának hiányára hivatkozva megsemmisítette a választásokat, most kiderült, hogy ő maga írta alá a honosítási okmányt. Nem emlékezett rá? A püspöki hivatalba őrzött (?) lelkészi törzslapon is be kell legyen jegyezve, hogy a “külföldön” szerzett diploma honosítva lett. Nem lett beírva? Nincs törzslap vagy csak egyszerűen nem vettük elő? S ha megvan az okirat? Ez nem arról szól, hogy a vád (fellebbezés) alaptalan, tehát semmis? És ne arról szól, hogy a médiákban szellőztetett “nincs honosítása” csak feketítés? Vajon nem érkezett még el az ideje annak, hogy “… jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz.”? (2Kor. 13,11.) Nem ez az építő? Milyen döntést hozhat még a Zsinati Tanács?

Tetszik · Válasz · 2 · 2013. február 20. 23:10

Kiss Nándor ·

Esperes, Bánáti Református Egyházmegye

Igen, a legkönnyebb befeketíteni, és azután félresomfordálni, ha bebizonyosodik, hogy alaptalan a vád. A gyanú árnyéka pedig ott marad és valójában ez a szándék. Idővel megfeledkeznek az emberek, hogy Halász Béla tisztázta magát arra viszont emlékezni fognak, ha nevét hallják, hogy “aha az az a gyanús képesítésű lelkész/püspök” – és ez a célja az istenteleneknek.

Tetszik · Válasz · 8 · 2013. február 21. 20:08

Simon Attila ·

Lelkipásztor, Szatmárudvari Református Egyházközség

míg “csak” lelkész volt, senkit nem érdekelt a honosítás?!

Tetszik · Válasz · 2 · 2013. február 22. 6:45

Botos Elemir Elemér ·

Lelkipásztor, Református Egyház

Hát igen, húsvét előtt nagytakarítást szoktak tartani. De most csak a felszín porát takarítgatják, elsiklanak ama tény felett, hogy az egész választást és a Zsinatot egy nem legitim testület hívta össze, hiszen 2009. 01. 01. megszűnt Csete Sz. István mandátuma, amit jól titkolt sokunk előtt (aki tudott róla, felelősséget kellene vállalnia) tehát a takarítást onnét kellene kezdeni, hiszen egy nem legitim vezetőség nem hozhat szabályos, jogerős döntéseket, ha ő ere nem jogosult. A Generális Konvent tagságának aláírása (Zsinat döntés nélkül és nem püspökként), Zsinati Tanács üléseinek vezetése, eljárások indítása, szabálytalan Zsinatok összehívása, választás kiírása, hamis név és pecsét használata (elvileg bűncselekmény) és még sok minden más. Jó nagy takarító egység kell mindezek eltisztítására! Mindig a felszín porszemeit figyelik, de amit a szőnyeg alá söpörtek, azt most még a külföld is legalizálni akarja segítségével? Hogyan szavazhatott egy üresedésben levő gyülekezet lelkipásztor nélkül? Hogyan tűrik el a gyülekezetek autonómiájának megsértését a jegyzőkönyvek bekérésével? Vegyen már valaki egy számológépet, hogy ki tudják számolni a szavazatokat és szavazókat!
0 x 0 = 0

Tetszik · Válasz · 1 · 2013. február 22. 13:21

Eszter Darvas-Tanácsné Novák ·

KGRE

Attól tartok -amint az általában lenni szokott- nem fognak sietni, hogy ekkora takarító egységet találjanak…sajnos! Elképesztő ez a történet (is) és de sok hasonló van…

Tetszik · Válasz · 2013. február 22. 13:30

Pirosi Egyházközségében a Nőegylet 110. évfordulójára írt köszöntés

A Református Keresztyén Egyház – Pirosi Egyházközségében a Nőegylet 110. évfordulójára írt köszöntés Cerovszki Etelkától

Mint egy csecsemő születésének, úgy örültek valószínű a nőegylet születésének is 110 évvel ezelőtt, mikor megszületett a gondolat, hogy egy egyletet alakítanak, ahol nők fogják képviselni, vezetni és részesei lenni ennek. Akkor még bizonyosan nem is tudták pontosan mi is lesz ennek az egyletnek a dolga, munkája. Lassan-lassan azonban kialakult a terv, mit is fog csinálni ez a kis csapat.

Az alap a Biblia volt. Hallgatni Isten igéjét, zsoltárokat énekelni, dicséreteket, új énekeket tanulni. Lelkileg, szellemileg erőt meríteni, egymást buzdítani, megosztani a gondokat, örömöket.

Elvetettek egy magot, mely termést hozott, megőrizték és újból és újból abból a termésből ültettek éveken keresztül. Mint a termést hozó maga soha sem volt egyforma, hol több volt, hol kevesebb, így néha sok tagja volt a nőegyletnek, néha kevesen. Bővült a munkájuk, kézimunkáztak, kötöttek, fontak, varrtak, hímeztek. Munkájukat sokszor külföldre küldték és onnan cserébe más dolgokat kaptak, ami igen csak segített az itt élő családokon. Betegeket, öregeket látogattak meg. Ékes újabbnál újabb zsoltárokat vezettek be az istentiszteleti alkalmakra. Csigatésztát csináltak mindenféle alkalmakra, ünnepélyeket vezettek le, és számtalan teadélutánt szerveztek, ahol összegyűlt a gyerekek apraja-nagyja. Mindig hálát adtak Istennek, ha egy-egy ilyen alkalom sikeresen végződött. Akkor is voltak kisebb-nagyobb félreértések, hiszen nem gondolkodunk egyformán. Összetett kézzel imádkoztak a békéért ezeken a bibliaórákon, úgy a bibliaórán résztvevőkért, az otthoniakért, családért, gyülekezetért, az egyházi békéért, a világért, megköszönvén a Jó Istennek mindent, amit adott.

Akkor kérjünk Istentől valamit, ha már megköszönjük neki, amit tőle kaptunk, hogy vagyunk, a napot, a csillagokat, az éjet, szüleinket, a földet, a madarakat, a vizet, gyermekeinket, a mindennapi kenyerünket és most jön egy három pont, mert rengeteget kellene felsorolni, amit Isten adott nékünk, mégis utána, minden után kérjük meg Istenünket, segítse fenntartani a mi nőegyletünket, aki most is olyan, mint egy nagy család, ahol mindenkinek van maga gondolata, bánata, öröme, haragja, gyűlölete, keresztje, de ha együtt vagyunk, könnyebben fogjuk elviselni az életet, nehézségeket,  betegséget, örömöt, mert megosztjuk azt és ebből lesz egy újabb mag, melyből új termés lesz, egy újabbnál újabb nőegylet és emlékünket megőrzik és folytatják gyermekeink, unokáink, utódaink, egy új 110 év múlva is.

Mi megtartottuk, megőriztük ezt a ránk hagyott feladatot. Folytassuk a rég megkezdett munkát, melynek vége nincs. Bibliát hallgatunk, megbeszélünk egy-egy felolvasott részt, új énekeket gyakorolunk, tanulunk irodalmat, csigát csinálunk, betegeket és időseket látogatunk, rendezvényeket, teadélutánokat készítünk, részt veszünk a parókiai nagyobb munkákban, mint meszelés, festés, takarítás. Ezekben a munkákban egyenrangúan velünk dolgozik a mi lelkésznőnk felgyűrt blúz ujjal térdelve, ha kell, valamint a tiszteletes urunk is, jelenlegi püspök úr, aki kiveszi részét, úgy a munkában, úgy abban is, hogy gondoskodjék arról, hogy testi erőnket fenntartsa étellel, itallal.

Vagyunk! Többen és többen, de nemcsak nőegyleti tagok, hiszen itt vannak a mi segítőink is, akik a nagyobb munkákban, csigacsinálással, tombolával, kalácsokkal segítenek bennünket. Ezért hálásan köszönjük önfeláldozó munkájukat.

Mögöttünk bezárult egy ajtó, melyen azt írja: nőegylet 110 év. A jövő titokzatos, bizonytalan. Ajtaja azoknak nyílik meg, akik kitartóan zörgetnek rajta. Múlt és jövő! Nagy szavak, de nekünk lenni kell, vagyunk és lenni akarunk. Hitre van szükségünk, Bibliára, lelki erőre az összetartásban és hisszük, nem hiába zörgetünk, a kapu megnyílik, és mi olyanok leszünk, mint a szeretet, mert a szeretet soha el nem fogy. Ámen

Cerovszki Etelka

A SZERETET SOHA EL NEM MÚLIK!

Az idézet a “Ne féljetek…!” könyvemből való!

 

„A SZERETET SOHA EL NEM MÚLIK!” /1. Korintus 13,8./

 

Az Úr Isten végtelen szeretetéről szól a „Szeretet himnusza”, az 1. Korintusi levél 13. fejezete. –

Mivel végeláthatatlan és végeérhetetlen ez a szeretet, – ezért van mindennap új reménységünk. – Ezért nem adjuk fel a küzdelmet a szép, értelmes, irgalomban és kegyelemben megélhető életért… Ezért ébredhetünk Túrmezei Erzsébet szép soraival: „…Minden új reggelen örök útitársam köszönthetem: – Jó reggelt, Uram Jézus, – jó reggelt, Öröm, – jó reggelt, Békesség, – jó reggelt, Kegyelem!” –

Így kapunk erőt a bajokban, a szenvedésben, az öregségben, a betegségben,… az örök ellenség, amely biztosan eltöröltetik  majd: a halál közelítésében… – Majd Ő, Urunk adja a „jó halált”,  – a Hozzá megérkezést, amikor az ének szerint: „…keblére von, – szemünk láthatja Jézus szent ábrázatát, aki vért ontott bűneinkért. – Igen, ott minden  szép, – igen, ott minden jó, – minden győztesre vár öröklét. – Boldog, véghetetlen öröm vár odafenn! Jézusért én is elnyerhetem…”

 

Kedves Olvasóm! Szeretném, ha áldást kérhetnék életedre ezekkel a szép kívánságokkal:

 

Az Úr legyen előtted, hogy a jó utat mutassa neked!

Az Úr legyen melletted, hogy téged karjába zárjon, és őrizzen!

Az Úr legyen mögötted, hogy megvédjen a Gonosz cselvetésétől!

Az Úr legyen alattad, hogy felfogjon, ha leesel!

Az Úr legyen tebenned, hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy!

Az Úr legyen körülötted, hogy megvédjen, ha mások rád rontanak!

Az Úr legyen fölötted, hogy megáldjon téged!

Így áldjon meg téged a jóságos Isten ma, holnap és minden időben! – Ámen

 

Szabó Mihályné Pinczés Klára

1865 – 2015 Évforduló az Újvidéki Református Templomban

“Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, ő pedig énvelem… “

  1. október 18-án az Újvidéki Református Egyházközség belvárosi temploma felszentelésének 150. évfordulójára gyülekezetünk az újvidéki Safarik utca 5. szám alatt, a gyülekezet hivatalában és templomában.

A templom és gyülekezet története:

A első újvidéki keresztelés 1792 szeptember 23.-ről van feljegyezve a pirosi egyház anyakönyvében ezekkel a szavakkal: “Béládi István és Nagy Erzsébet fia: József, ki azelőtt egy időben Szentesen volt mintegy 18 esztendeig tanító ember, közelébb Ittabán oskolamester, most legközelébb pedig Újvidéken élősködik.”

1803-ban már a beállított tanító, László István személyes vezetése mellett szerveződött a kis gyülekezet leányegyházzá. Az alakulás kezdeti nehézségeit könnyíthette a derék oskolamester, kiről az 1803. év október 30-án tartott egyházmegyei kánoni vizsgálat idevonatkozó pontja így szól: “A Prokováns László István urat szeretik az újvidékiek szép magaviseletéért és szorgalmatosságáért!” A kis gyülekezet lélekszámáról, a tanító fizetéséről nincs említés téve, de fel van jegyezve ugyanott: “Helyi presbitérium van, de a hitet le nem tették. Nincs jövedelem, de ígérték, hogy igyekeznek a fundus feltalálásán. Kurator van, de számot nem adott; ezután megkívánják a számadást. Árvákanya (árva alap) nem volt, de ígérték annak is felállítását.”

A következő, 1804-dik évben a kis leányegyház 25-30 családdal szaporodott. Pausz József, Újvidék akkori város-bírája jelenti a városi Magistratus egyik ülésében, hogy körülbelül 25-30 református család Ómoravicáról (most Kossuthfalva) ide költözött, kik most a “Pernyávornak” nevezett (I. negyed, a nép most katolikus fertálynak nevezi) városrészben szálltak meg. De ott a Duna árja és a felfakadó belvizek által szorongattatva, a mostani II. negyedben (ez a református rész) levő Damjanich, Árpád és Attila utcákban települtek le.

Az első templomot, amely 1816-ban épült, 1849. június 12-én találat érte a Jellasics seregeitől való védekezés során. Kis Pál, a Péterváradi vár parancsnokának parancsára a várost “robbanó lövedékekkel” lőtték, hogy megvédjék a bevonuló seregtől a pontom-hidat. A templom a találatot követően leégett.

Az Újvidéki Reformátusok második, jelenlegi temploma és parókiája a volt “széna piacon” 1862-1865 között épült, neogótikus stílusban.

A templomot Molnár György építész tervei alapján 1862-ben kezdték építeni, felszentelésére 1865. október 15-én került sor, amikor is a római katolikusokon kívül minden felekezet képviselője megtisztelte jelenlétével az ünnepi alkalmat. Az új templom 700 férőhelyes, két harangja és egy 14 regiszteres orgonája volt, most 4 harangja van a toronyban.

Az anyagiakat Mányoki Imre lelkipásztor szolgálata alatt a városi Magisztrátustól megkapott szükséges engedélyekkel a nagy Magyarország területén való szolgálatok által gyűjtötték össze, amiről a “koldus könyv” tanúskodik.

A hálaadó jubileumi istentisztelet 2015. október 18-án magyarországi és horvátországi egyházi vendégek és szolgálattevők részvételével a helyi gyülekezetek tagjainak és vezetőségének jelenlétében folyt magyar és szerb nyelven. Az istentisztelet részeként Országos Egyházi tisztségviselők eskütételére került sor, majd szeretetvendégség következett, melyért legyen hála a helyi közösség tagjainak és a szervező lelkész házaspárnak. A békességes, felemelő és hitvalló egyházi alkalomért pedig legyen hála az Úristennek, aki megtartotta az ő templomos népét hűséges és szeretetteljes gyülekezetben évszázadokon át mind a mai napig.

Válaszoljak? – Válaszolok! (mert kérdeztek)

Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!

Az „egységes” (hitben és hívekben) Református Keresztyén Egyház, valamint az Újvidéki Református Egyházközség hívei előtt, dr. Đuro Trkulja, Jézus Krisztus szolgája, Móricz Árpádnak és minden szenteknek Bácskossuthfalván és másutt: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és a Jézus Krisztustól!

A református keresztyén vallás lényege, úgymint mint a hívek, valamint a lelkészek méltósága Egyházközségünkben, megköveteli elkerülhetetlenül a kötelezettséget e „kifordított idők” alapján, hogy válaszoljak Móricz Árpádnak a Szerbiai Református Keresztyén Egyház lelkészének a „kafkai” (abszurd, lehetetlen, értelmetlen, esztelen) szövegére. A válaszomat maga Kálvin János (Jean Calvin (1509-1564)) szavaival kezdeném:

S habár ez a kísértés az igazság után való meggondolatlan buzgalom folytán néha még a jókban is feltámad, mégis azt vesszük észre, hogy ennek a túlságos szigorúságnak inkább a kevélység, dölyf és a szentségről való hamis vélekedés, mint az igazi szentség és az arra való igazi törekvés a forrása. Akik tehát merészebbek másoknál az egyháztól való elszakadásra s akik ennek mintegy előharcosai, azoknak legtöbbnyire semmi más okuk erre nincs, mint hogy mindenkinek a megvetésével fitogtassák azt, hogy ők jobbak, mint mások. Helyesen és bölcsen mondja tehát Augustinus:* Mivel az egyházi fegyelem jámbor módjának és mértékének a lélek egységét leginkább a béke kötelékében kell szem előtt tartania, mely az apostol parancsa szerint a kölcsönös türelem által őrzendő meg, amit ha meg nem őrzünk, akkor az orvoslást célzó fenyíték nemcsak fölösleges, hanem veszedelmes is, s azért már nem is orvosság: az egyháznak azok a rossz fiai, akik nem a mások hibái iránt való gyűlöletből, hanem a saját civakodásra hajló törekvésük folytán, vagy egészen magukhoz vonni, vagy legalább megosztani igyekeznek azokat a gyenge népeket, melyeket nevük dicséretével behálóztak, s mint a gőgtől felfuvalkodott, makacsul őrjöngő, alattomosan rágalmazó és nyugtalanul lázongó emberek a hajlatlan szigorúságnak külszínére hivatkoznak azért, hogy olyanoknak ne tűnjenek fel, mint akik híjával vannak az igazság világosságának; a szentírás azon parancsait pedig, melyek a testvérek hibáinak szelídebb eszközökkel való megjavítását célozzák, úgy, hogy az őszinte szeretet épen megmaradjon és a béke egysége megőriztessék, a szentségtörő szakadás és elválás előidézésére használják.” (Kálvin, A keresztyén vallás rendszere, IV könyv, 2. fejezet)

A problematika, mely az egyéb tényezők változatlansága mellett Móricz Árpádnak a Szerbiai Református Keresztyén Egyház (SZRKE) lelkipásztorának lelki vagy világi békéjét zavarja, hogy önmagának ellentmondóan egy minőséges, kifinomult reakciója van az Újvidéki Egyházközség tagjainak és lelkészeinek. Móricz Árpád lelkész, veszem a jogot, hogy ezt ki is fejtsem. Újvidéken és Szerbiában (ugyanis ez az ország neve) csak egy tradicionális Református Keresztyén Egyház van, akinek az élén az Alkotmány értelmezésében Botos Elemér lett a püspökének megválasztva.

A megtévesztés céljából kitalált rágalmakra, mint a Zsinat engedélye vagy a SZRKE jogellenes cselekedeteire nem pazarolnám az időt, a revíziók mind ezt a szavaimnál világosabban ki fogják mutatni majd. Móricz Árpád lelkész, az Újvidéki Egyházközség hívei minőségesebbek, mint Halász Béla a SZRKE püspöke nagyhatalmi törekvései, ugyan úgy, mint az ön törekvése az ezen írást megelőző cikkével a híveket sértegetve értelemszerűen és világosan kifejezve nem tesz szolgálatot sem önnek, sem az ön által képviselt céljának. Nem utolsó sorban Móricz Árpád lelkész, a „Life Gate” említése kirajzolja, az ön lelkiismeretlen törekvését mely tükrözi a SZRKE hozzáállását, viselkedését az említett időben, mely a mai napig is tart, a keresztyén erkölcs alapján kimondhatatlanul nagy szégyent kellene kiváltania önben.

Mivel kitért személyemre kérdésével, tisztelettel gazdagítom tudását ama felvilágosítás által, hogy valóban léteznek olyan emberek, akik maguk mögött tudnak (birtokolnak) több egyetemi diplomát, magiszteri diplomákat valamint több doktorátust. Ezek közül egyet a Reformáció teológiájából készítettem. Léteznek képzett, több nyelven beszélő és mindenek felett emberbarát, jótékony lelkipásztorok. Móricz Árpád lelkész, a lelkiismeretem vezet az ön által írt cikkre való válaszadásban, a RKE minden híve és lelkipásztora nevében Kálvin János szavaival búcsúznék (bár ő sem beszélte gyülekezeteink nyelvét):

„Azon ellenvetésükre vonatkozólag pedig, hogy nem hiába nevezik az egyházat szentnek, meg kell fontolni azt, hogy miféle szentséggel tűnik ki ez az egyházban, nehogy mindenféle egyházat meg kelljen tagadnunk akkor, amikor csakis az olyant akarjuk elismerni, amely minden tekintetben tökéletes. Mert nagyon is igaz Pálnak ez a mondása: (Ef. 5.25) Krisztus önmagát adta az egyházért, hogy azt megszentelné, megtisztítván azt vizeinek fürdőjével az ige által, hogy tenné azt magának dicsőségessé, melyben ne lenne makula vagy szeplő stb. Mindazonáltal nem kevésbé igaz az is, miszerint az Ur mindennap munkálkodik azon, hogy az egyház szeplőjét megtisztítsa és szennyét letörölje, amiből az következik, hogy nem teljes még annak szentsége. Így azért szent az egyház, mert naponként előre halad, míg tökéletessé nem lesz; mindennap tökéletesedik, míg el nem jut a szentség céljához” (Kálvin, A keresztyén vallás rendszere, IV könyv, 2. fejezet).

Pont ebből a tagadhatatlan igazságból kiindulva, a bennünk lévő keresztyénségünk a hívők és a hit egységében önnek és ön által a SZRKE püspökének Halász Bélának, újra hitben nyújtom a kezem a RKE híveinek és a lelkészeinek nevében, őszintén remélve, hogy el is fogadják, és közös jóindulatban folytatjuk felemelkedésünk útját a mi Atyánk és a Jézus Krisztus által.

Dr. Đuro Trkulja, a RKE főgondnoka

Nyilatkozat a Szerbiai Református Keresztyén Egyházzal kapcsolatban

  1. december 11., csütörtök

Szomorúan és megrendülten olvastam a reformatus.hu tudósítását a Szerbiai Református Keresztyén Egyház legutóbbi zsinatán és zsinati bíróságán történekről.  Igen fájlalom, hogy a számos békítő kísérlet mindeddig nem vezetett eredményre, és jogi eljárásokra került sor.

Még inkább meglepett, hogy a panaszok és vádak közé az én „kitiltásom” ügye is odakerült. Ezúton tudatom minden érintettel, hogy engem sosem „tiltottak ki”, mert annak idején is a Generális Konvent megbízottjaként kaptam előbb meghívást, majd elutasítást. Továbbá az ügyben sehol, soha nem tettem panaszt, ez ügyben képviseletre senkit nem kértem, mi több, a kínos helyzetet keresztyéni megbocsátással régen elrendeztük, s azóta többször jártam a Délvidéken.  Ezért érthetetlennek és értelmetlennek látom az úgynevezett „kitiltás” vádként való felemlegetését.

Most is csak arra tudom kérni délvidéki testvéreimet, mint amire mindig is igyekeztem, hogy vitáikat kölcsönös tisztelettel és szeretettel folytassák le. S egyúttal mindenkit arra buzdítok, hogy hordozza imádságában a megbékülést és a jóra való igyekezetet.

„Felőletek, szerelmeseim, ezeknél jobb és idvességesebb dolgokról vagyunk meggyőződve, ha így szólunk is. Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, melyet tanúsítottatok az ő neve iránt, mint akik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek.” (Zsid 6,9-10)

Szabó István püspök

2014.december 11.

http://dmrek.hu/hir/lista/elso-sorban/

Adj király katonát…

avagy hogyan lopjunk keresztyéni módon

A Szerbiai Református Keresztyén Egyház nevében beadott Kérelem alapján (továbbiakban SZRKE), akit mellesleg teljes mértékben támogat a MRE és a Generális Konvent (hogy mennyit tudnak hazugságaikról, arról most nem írnék), melyet a mai napon vettem át, ahol a  Bírósági beadvány által el kívánja tulajdonítani a Református Keresztyén Egyház (továbbiakban RKE) gyülekezeteinek önállóságát és vagyonát.

  1. május 15. az Újvidéki alapfokú bíróságon átadott keresetükben kérik, hogy a Bíróság engedélyezze az Újvidéki, Pirosi, Tiszakálmánfalvi és a Kátyi gyülekezetek telekkönyvében a tulajdonjog átírását a SZRKE részére, mivel szerintük a szabálytalanul megtartott Zsinat (mely Szabó püspök úr szóban kimondott véleménye szerint sem Református Alkotmány és Szabályrendelet) módosított az 1997. Zsinat Alkotmány és Szabályrendeletén, mely szerinta gyülekezetek elveszítik a jogi alapjukat, vagyonuk az Országos Egyházé, a Zsinati Tanács két Zsinat közt a Zsinat nevében dönt(eddig csak azokban a dolgokban, amik a hatáskörébe voltak utalva).

Minden jogi orvoslást kihasználunk ősi örökségünk megvédésére és kérjük a testvérek támogatását ezen szervezett bűncselekmény megállításában. Nem Krisztus dicsőségét hirdetik, hanem az Egyházunk és reformátusságunk lejáratását.

Korábban már volt példa arra, hogyan akarták ezt a Horvátországi Reformátusság körében véghezvinni, sikertelenül.

A diétázók vigyázzanak, a következő mondattól!

Torontáslvásárhelyen tegnap 2014. május 21. A SZRKE ügyészének és főgondnokának tisztégével kapcsolatban megvonta a Zsinat a bizalmat és eljárást indít a történtek kivizsgálására!

Mondtuk már többször, hogy „az Úr csodásan működik, de útja rejtve van”, valamint Pali bátyánkkal együtt: „ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk”!

A reformátusság egységéért és megújulásáért könyörögve, tisztelettel köszöntöm a testvéreket!

Botos Elemér a RKE püspöke

Kálvinizmus alfajai, avagy a gonosz szőlőmunkások

Bibliai olvasmány: Mt 21,33-46.

„Elveszítitek Isten országát és olyan nép kapja, mely megtermi gyümölcsét.” Mt 21,43.

Bár a teremtés történetírásában olvashatunk arról, hogy a világmindenségben az ember lett a központi egyéniség, hogy uralma alá hajthassa mindazt, amit az Úr teremtett, sok mindent megtanult az évezredek alatt. Hogyan lehet a vad fát nemes hajtással, oltványozás által nemesíteni, kihasználva a másik ellenálló képességét, génjeinek alaptulajdonságait változtatni, viszont e munkálatoknak, kísérletezéseknek is van egy bizonyos határa.

Ezen túl már minden próbálkozás hiábavaló.

Volt egy csodálatos szellemi öröksége népünknek, ami megváltoztatta Kelet – Közép Európa képét, majd a történelem viharos gyümölcsösében genetikailag módosított hajtások jelentek meg vörös külsővel. Tetszett a színváltozás, rugalmasságot, szabadságot, egyenjogúságot ígérve egy demokratizálódó folyamat keretében, mely külsőre tetszetős volt.

Egykoron faluhelyen, mi is gyerekkorunkban a seprű készítéséhez szívesebben használtuk a vörös színű, úgynevezett „kosárnak való” vesszőt. Ellenállóbb, kitartóbb és rugalmasabb volt, mint a régi, megszokott vesszők, és különös, de a vizenyős, rétes vidékeken gyorsan elszaporodott. Hogy az iszap vagy a sok felhígított közeg segített-e a terjeszkedésében, máig sem tudom.

Ez a másság beférkőzött vidékeinkre, átitatva a szabadság, testvériség és egyenjogúság mámorító italával a tömegeket, egy érdekes kálvinista alfajt hozva létre. A mindent jól tudó, alkalmazkodni képes, másokat bírálgató Református – demokratikus közeget (Isten nélkül – de nevét emlegetve). Arcátlan, vastagbőrű (nem keverendő össze a „vastagnyakú kálvinista” jelzővel), mindent nagyon jól tudó, birtokolni vágyó szellemiséget, mely Vajdaság reformátusságát sem kerülte el. Amikor eljött a metszés ideje, természetes, hogy nem a szerény, törekedéseit rejtő hajtásokat hagyták meg, hanem a mindenek fölé emelkedő, „majd mi megmutatjuk” jelmondatot kiabáló reformátusság vette át a hatalmat. Nem lenne baj, ha nem akarná elnyomni a missziói parancsot teljesítő, Krisztus szeretetében megtisztult és naponként megújuló testvéreit, akiket valójában nem is akar elismerni testvéreinek.

Csak az új egyházi esztendőben, legalább három alkalommal, mondták el szemrebbenés nélkül az úrvacsorai liturgia végén: „Keresztyén Atyámfiai, így szerezte a mi Urunk Jézus Krisztus az utolsó vacsorát. Így éltek vele az apostolok, hitvalló őseink és így éltünk vele Isten kegyelméből mi is. Minek előtt azonban elbocsátanánk titeket, kérünk és intünk, hogy Isten kegyelmét hiábavalóvá ne tegyétek magatokban. Ne uralkodjék többé tibennetek a bűn; sőt viseljétek magatokat a ti keresztyéni rendeltetésetekhez méltóan, hogy semmi titeket meg ne foszthasson Istennek ama szeretetétől, amelyet kijelentett és hozzátok megbizonyított a Jézus Krisztusban. Legyetek, mint az Ő szentei és szerettei, könyörületesek; öltözzetek fel a jóságot, alázatosságot, szelídséget, béketűrést. Szenvedjétek el egymást, és ha egymásra valami panaszotok vagyon, bocsássatok meg egymásnak, mint Jézus megbocsátott tinektek. Az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, melyre hívattatok is egy testben”.

Na, itt volna jó felkérni a „Hazudj, ha tudsz” sorozatbeli szakembert, hogy figyelje az arckifejezéseket, reakciókat, mennyire szívből és mennyire színből mondják mind ezt. Az eredmény megdöbbentő lenne, bár ez is csak az „új alfaj” eredménye, melyet a társadalom nevelt ki a megalkuvás szabályainak oltványozása által.

Nemrég egyik kedves barátom tette fel a kérdést, szerintem jogosan és helyesen, hogy akik a Kommunista Párt tagjai voltak, nem kellene újból konfirmálniuk, hiszen a régi konfirmációi fogadalmat feladták más ideológiák követéséért? A régi helyébe felnevelt új hajtást ismét megnemesíteni egy Krisztusnak és a mi mennyei Atyánknak adott fogadalommal a Szentlélek Isten jelenlétében?

Csak az a baj, hogy ez egyeseknek „övön aluli”, másoknak sértő, emberi mivoltukat megalázó (hogyan képzelnek ilyet?) nemesítési eljárás lenne. Vagy a sajnálkozás művelete.

Volt itt a parókia kertjében egy Bálványfa, (Ailanthus altissima – sokan itt ecetfának nevezik tévesen), ami semmire sem való, de nagy lombozata árnyékot ad. Ezért is sajnálták kivágni, valami gyümölcsfával pótolni annak helyét. Amikor annyira megnőtt, hogy már a kerítést is ledöntötte, akkor keresték a felelőst, hogy ki nem akarta kivágni. Akkor emelték tekintetüket segítségkérés végett az „ég felé”, amikor már a kár túl nagy volt. Pedig a kicsiny hajtást formázni vagy megszüntetni könnyebb lett volna.

Sajnos, azóta sok hiábavaló a vörös színétől kifakult „bálványfa” emelkedik büszkén magasra, melyeknek az árnyéka e nagy nyári hőségben jól esik, sőt dicséretre méltó, de nehogy a kár akkora legyen, hogy a falak is összedőljenek, álmok és remények törjenek össze, mert csak a színe változott a fának, a rendeltetése nem.

Nem lett tele pálmaágakkal, sem füge, sem datolya, sem alma, körte, barack és más finomságoknak számító gyümölcsökkel, csak a szemetét hullatja, meg a semmirekellő magját hinti, mely egyre több konkolyt termel, mint reformátori gondolatok haszonmagját tartalmazná.

Jézus megfejti a példabeszéd jelképét és a főpapok, farizeusok tudomására hozza, hogy Isten úgy fog dönteni, mint a szőlősgazda. Elveszi a mostani bérlőktől a szőlőst és a megbízhatóknak adja. Olyanoknak, akik megtermik jó gyümölcseiket.

Ezért nem furcsállhatjuk, ha egy szép napon meggondolja magát, s másnak adja szőlősének munkálatait. Olyanoknak, akik nemcsak gyümölcsöt szüretelnek, hanem maguk is megtermik életük szeretettel dúsított gyümölcseit. Elveszi a befektetés örömét azoktól, akik bitorolják a szépnek megálmodott Isten országát, s azoknak adja, akik mindenkor örülni képesek Isten teremtett világának.

Ne kintről, hanem Istentől várjuk a segítséget!

Gyökössy Endre írja: „Egy mélyen hívő férfira gondolok, akinek az anyósa és felesége pokollá tette életét. Mindenki azt tanácsolta, váljon el. A barátja azt mondta: Őrült vagy, anyósod boszorkány, a feleséged démon! Azt válaszolta: Nem azok, csak az Úristen reszelője az egyik, vésője a másik, s ezekkel faragcsál engem. Nem jó, de szükségem van erre.”

Nos, az ilyen, s csakis az ilyen erős szelídekre mondja Jézus: boldogok! Boldogok, mert éppen az az erő, amely szelídség is egyben, növeli, tágítja életünket túl önmagunkon olyan mértékben és dimenziókban, hogy Jézus őket mondja a föld örököseinek.

Isten tisztítsa meg egyházunkat, népünk gondolkodását a bálványfa jelenségektől, adjon megújulást!

Soli Deo Gloria!

Botos Elemér,
lelkipásztor

Újvidék, 2012. július 12.