Home Blog Page 17

Lesz lelki felívelés, ha lesznek keresztények

  1. szeptember 26., hétfő

„Azt tanultuk: »ha ketten-hárman összegyűlnek Jézus nevében, akkor ő ott van.« Ezért aligha képzelhető el, hogy a kereszténység el tud veszni, mert mindig leszünk legalább ketten-hárman.” Fekete Zsuzsa interjúja Orbán Viktor miniszterelnökkel.

A politikai feszültségek, polgárháborúk miatt, illetve a jobb megélhetés reményében milliók hagyják el hazájukat az afrikai régiókból, a Közel-Keletről és Belső-Ázsia egy részéről. Sokan – köztük Ön is – úgy vélik, hogy helyben kell megoldani a problémát, vagyis a saját hazájukban kell segíteni a bajba jutott embereket. Mi az oka annak, hogy nem ebbe fektet sokkal nagyobb energiát a világ tehetősebb része?

Az a jelenség, amit népvándorlásnak nevezünk, régebben megkezdődött, és nagyobb ívű folyamat, mint a menekültválság. Ha megnézzük a nyugati nagyvárosok etnikai összetételét, láthatjuk, hogy radikális változások történtek. Megdöbbentő számokkal találkozhatunk az őslakosok és nem őslakosok arányát tekintve Párizsban, Rómában vagy más nagyvárosokban. A Magyarországra érkezők már most is több mint 80 országból jönnek, és a folyamat legnehezebb szakasza az lesz, amikor megindul Afrika is. Egy hosszú világtörténelmi folyamat részesei vagyunk. A világ vezetőinek egyik része úgy gondolja, hogy a jobb élethez való jog mindenkit megillet, és ezért a jobb életért nem a nyomorban élők szülőföldjén kell tenni, hanem bárki szabadon odamehet, ahol ez elérhető. Ha ennek a gondolatnak engedünk, az tönkreteszi Európát, a kultúráját és a gazdasági rendszerét is, és azokon sem segít, akik eljöttek. Az otthonmaradók pedig szintén vesztesek. Tehát nem egy menekültválságot kell megoldanunk, hanem egy történelmi feladatot, hogy mi, európaiak, magyarok, keresztények hogyan viszonyuljunk a népvándorláshoz. Ettől még a kérdés jogos, és nemcsak a közel-keleti válságra igaz, hogy nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell odavinni. Sokan ezt nem így gondolják, de hát a farizeusság régóta része a világpolitikának…

ov1500x500_q85

Miniszterelnök úr már két évvel ezelőtt Strasbourgban és azóta is többször kijelentette, hogy szeretné, ha Magyarország a magyaroké maradna. Valóban úgy gondolja, hogy a mostani folyamatok abba az irányba mutatnak, hogy felszámolódnak a nemzetek Európában?

Igen, létkérdésről van szó, a létezésünk alapvető kérdéseiről. Ha a változó etnikai arányokat nézzük, valamint a termékenységi mutatók eltéréseit az őslakosok és az újonnan érkezők között, egyszerű matematikai számítás eredménye, hogy hány év múlva lesznek ugyanannyian, mint mi, majd pedig többen. Az emberiség történelme során ez nem először fordulna elő.

De nem lehetne valahogy az érkezőket integrálni?

Élénk fantáziára van szükség elképzelni, hogy tömegesen benősülnének afgán fiatalemberek hagyományos német keresztény családokba vagy keresztények a muszlim famíliákba. A legtöbb, amiben reménykedhetnénk, a békés egymás mellett élés, és nem az integráció, ezt azonban párhuzamos társadalomnak nevezzük. Ha kulturálisan nem esnek távol egymástól, akkor a közösségek hosszú évszázadokon keresztül élhetnek békében ugyanazon a területen egymás mellett, de a rideg valóság az, hogy minél nagyobb a kulturális távolság, annál nagyobb az esélye a konfliktusoknak, összeütközéseknek.

Ha már a nősülést említette: milyen változásokat hozhat, ha tömegesen telepednek le muszlimok a keresztény gyökerű Magyarországra? Át kell-e szabnunk a jogrendünket, ha, mondjuk, a családegyesítés égisze alatt egy muszlim férfival érkezik négy feleség és tíz gyerek? Akár csak jogi szempontból is mit kezdünk a helyzettel?

Párhuzamos társadalmakkal párhuzamos jogrendszerek járnak együtt. Magyarországon nem lehetséges többnejűség, mert az bigámiának, poligámiának minősül. A hagyományos keresztény jogrendű államokban élnek olyan arab családok, amelyek a felszínen betartják ugyan a törvényeket, de a valóságban, rejtetten a származási országuk kultúrája és jogrendszere mentén élnek. A magam részéről megértem, hogy jobban bíznak a saját hitükben, eszméikben, életvezetési szokásaikban, családi elrendezésükben, mint a miénkben. A szabadságot fontosnak tartom, és elfogadom, hogy a tőlünk különbözőeknek joguk van tőlünk különböző módon élni, de ahhoz nem kell idejönni. Jobb, ha mindenki a maga fügefája alatt marad. Ha azonban valakiket már beengedtünk, és itt jelentős, számban egyre növekedő közösséget hoztak létre, a mi közösségünk pedig fogy, akkor csak idő kérdése, hogy éppen a szabadságra, autonómiára hivatkozva bevezessék saját életszabályaikat előbb kisebbségi, majd többségi jogrendszerként.

Mi a helyzet azokkal a magyarokkal, akik a jobb megélhetés reményében útnak indulnak Németország vagy Anglia felé?

Rájuk nem ez vonatkozik, mert a mi közép-európai polgáraink együttélése az ottaniakkal lényegileg más probléma. A Brexit (az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból – a szerk.) persze megmutatja, hogy ott is vannak az együttélésből fakadó nehézségek. A britek kilépésének egyik mozgatórugója éppen az volt, hogy sokan mentek Közép-Európából oda, ami zavarta a helyieket. A lengyelek, csehek, magyarok azonban ugyanabból a kultúrkörből érkeznek, ezért nincs civilizációs összeütközés az együttélés során, felvetődtek azonban szociális és gazdasági kérdések, de ez más dimenziót jelent.

A különböző európai országok eltérő társadalmi és gazdasági modelleket követnek. Az Európai Uniónak mégis egységesítési törekvései vannak a migrációs kérdésben, ami feszültségeket okoz. Hová vezet ez?

Ha valaki birodalmi központként kezd magáról gondolkodni, belesik abba a csapdába, hogy azt hiszi, akkor lesz erősebb, ha minél több jogkör tartozik hozzá. Úgy gondolja, minél inkább képes egy központból irányítani az országok életét, annál erősebb lesz az országok közössége. Ez azonban tévedés, mert ha önálló kultúrával rendelkező nemzetek adják az európai kultúra építőkockáit, melyektől egyszer csak elveszik a saját sorsukba való beleszólás lehetőségét, és ezzel meggyengítik ezeket a közösségeket, akkor az egyenlet negatív lesz a központ erősödése ellenére. Ezért vagyok híve annak, hogy az uniót az európai nemzetek közösségeként kell elképzelnünk.

Az Európai Bizottság már döntött: kötelező kvótát akarnak, de miért ragaszkodnak a kvóta szerinti elosztáshoz, ha a migránsok zöme egyáltalán nem akar Magyarországon vagy éppen Lettországban, Romániában, Szlovákiában élni?

Ha nem láncoljuk le őket egy nehezen elmozdítható tárgyhoz, akkor hamarosan kereket oldanak, és oda mennek, ahol nagyobb jólétet remélnek, mint tőlünk.

ov2500x500_q85

De akkor mi az értelme a kvótának?

Van egy sajátos nézőpont, mégpedig a német, az osztrák és a svéd, vagyis alapvetően azon országok nézőpontja, ahol már bekövetkezett a baj. Hozzájuk ellenőrizetlenül, beazonosítás nélkül nagy számban érkeztek tömegek, és nehezen megy az együttélés. Mit tudnak erre mondani a politikusaik? „Lehet, hogy most sokan vannak, de majd szétosztjuk őket. Most nagy a baj, de kisebb lesz, mert szétosztjuk.” Az ő szempontjukból ez a logikája a szétosztásnak.

El tud képzelni egy olyan Magyarországot, ahová, fejet hajtva a központi akaratnak, megérkeznek a migránsok?

Nem akarok ilyet elképzelni. Ha ez járna a fejemben, akkor inkább elolvasnám az Egri csillagokat.

Az egyik protestáns amerikai internetes lap arról írt a közelmúltban, hogy Európa megosztott: létezik egy elit, valamint egy másik rész, akik ragaszkodnak Európa keresztény gyökereihez. Szerintük a migrációról szóló politikai háború nagy lehetőség mindkét oldal számára, mert az elit tudja, hogy a muszlimok soha nem szavaznának keresztény gyökerű pártra, ezért minél több a muszlim, annál több konzervatív szorul ki a hatalomból. Másrészt jó lehetőség a nemzeti gyökerű államok támogatóinak is a nemzeti tudat erősítésére. Mit gondol erről?

Részigazságok vannak ebben. Logikus az a föltételezés, hogy a muszlim közösséghez tartozó emberek számára óriási nehézséget jelent keresztény pártokra szavazni. Így vagy a baloldalra kell szavazniuk, vagy a jobboldalon kell úgy átalakulniuk a pártoknak, hogy a keresztény értékek zárójelbe kerüljenek. Az a veszély fenyegeti az európai jobboldalt, hogy kereszténydemokrata helyett inkább centrum-demokrata pozíciót kénytelen felvenni, ha egyáltalán versenyben akar maradni. Ezt komoly veszteségnek tekinteném, hiszen nagy vezetőink voltak, akik a keresztény értékrend nevében léptek a politika küzdőterére, és sok jót tettek az európai népekkel. A kereszténység hatása a politikai kultúrára és a hétköznapi életre sosem állandó, inkább ingadozik. Most éppen apályosabb időszakot élünk Európában, de jön majd dagály is, és akkor megindul a lelki fölívelés, föltéve, ha lesznek akkor még keresztények. A mostani apályból nem az következik, hogy vége lenne a keresztény ihletettségű politikának. A baloldali számítások, amelyek a muszlimokban jövőbeli baloldali szavazókat látnak, ott futnak zátonyra, hogy a muszlimok létrehozzák majd a saját pártjaikat, ha elegen lesznek. Ennek első jelei megmutatkoztak már, volt ilyen jellegű párt Hollandiában, és volt már török lista a bécsi választáson is. A muszlimok leginkább a saját soraikból akarnak politikai képviselőket verbuválni, és az európai parlamentekbe is a saját embereiket akarják majd ültetni, nem a régi szociáldemokratákat. Végső soron a hagyományos bal- és jobboldal együtt kell, hogy átengedjen egy jelentős szeletet a politikai befolyásából egy más kultúra alapján szerveződő politikai erőnek. Ez hosszú távon része lesz az európai demokráciának ott, ahol megengedték a párhuzamos társadalmak létezését. Most azért harcolok, hogy Magyarország ne kövessen el ilyen hibát.

Azt mondja, hogy apály van, mert egyre kevesebb a keresztény és…

A világban nem kevesebb.

A világban nem, de Európában igen…

A kereszténység súlypontja kicsúszott Európából. A világ más kontinensein erősebb hitre alapozott életekkel találkozhatunk, mint Európában.

És ebben a helyzetben hogyan lehet keresztény gyökerekre építeni egy országot?

Azt tanultuk: „ha ketten-hárman összegyűlnek Jézus nevében, akkor ő ott van.” Ezért aligha képzelhető el, hogy a kereszténység el tud veszni, mert mindig leszünk legalább ketten-hárman. Én sem vagyok jókedvű, ami a közösségeink állapotát illeti, de ez nem terel a reménytelenség felé, inkább megérteni próbálom a keresztény lélek pulzáló mozgását, ami hol hódít, hol visszahúzódik.

Miért lett pártpolitikai kérdés a népszavazás ügye? Pártpolitikai szimpátia alapján döntenek majd az emberek, vagy esetleg úgy, ahogyan a református egyházi vezetők is kérték: döntsön mindenki lelkiismerete szerint?

Szerintem nem lett pártpolitikai kérdés, csak sokan szeretnének azt csinálni belőle. A magyar társadalomnak van egy nagy józan többsége, amely meg tudja különböztetni egymástól a sorskérdéseket, a nemzeti ügyeket és a pártkérdéseket. Az pedig, hogy mindenből pártpolitikát akarnak csinálni, nem új keletű dolog Magyarországon.

ov3500x500_q85

 

Közeledik az ’56-os forradalom hatvanadik évfordulója. A Magyarországi Református Egyház 1956-ra emlékezve emlékzsinatot tart október 14-én, amelyre Önt is meghívták. Hogyan tekint ’56-ra és benne az egyházak szerepére?

Az ötvenhatosoknak köszönhetjük, hogy a kommunizmus nálunk lágyabb, elviselhetőbb volt, mint Kelet-Németországban, Lengyelországban, Romániában vagy éppen Csehszlovákiában. Magyarországon a kommunisták rájöttek, hogy van egy határ, amit nem léphetnek át, mert ha megteszik, nem biztos, hogy túlélik. Még az az oroszoknak is kell néhány nap, amíg akcióba léphetnek, s azalatt… A kommunisták tudták, hogy egy idegen ország megbízásából gyakorolják a hatalmat Magyarországon, de együtt kell élniük azokkal, akiket kormányoznak. Nem akartak még egyszer úgy járni, mint ’56-ban. Hálásaknak kell lennünk az ötvenhatosoknak, mert áldozatuk eredményeképpen a mi életünk lett könnyebb. A közép-európai nemzetek egyházai különböző módon reagáltak a diktatúrára. Magyarországon a harcos egyház képviselői hamar eltűntek katolikus és protestáns oldalon is. Teljesen más egyházstratégia alakult ki, mint például Lengyelországban. ’56 arról is szólt, hogy ha hagyják, akkor az egyház és a nép igen könnyen egymásra talál. Az évforduló arra is lehetőséget ad, hogy fölidézzük a méltatlanul elfeledett keresztény, református hitvallókat.

Engedje meg, hogy megosszam egy személyes élményemet: amikor Ön Nagy Imre újratemetésén beszélt, a nagyapám tágra nyílt szemmel nézte a tévét, majd egyszer csak így szólt nagymamámhoz: „Anyu, menj a boltba, hozzál lisztet, cukrot, sót, zsírt, háború lesz!” Visszatekintve 1989-re, mennyiben valósult meg a huszonhét évvel ezelőtti álma?

Ha szabad így fogalmaznom, az öregúr nem látta rosszul a helyzetet, mert akár háború is lehetett volna, és akkor bizony elkélt volna a zsír és a cukor a kamrában. Van, aki hiányolja, és van, aki nem, hogy a változások nálunk emberáldozat és polgárháború nélkül történtek meg. Nehéz megmondani, hogy egy forradalmibb karakterű, polgárháborúba torkolló változás huszonhét év elteltével több eredményt tudna-e felmutatni, mint a végül megvalósult tárgyalásos átmenet. Amondó volnék, adjunk hálát a Jóistennek, hogy ebbe a változásba nem halt bele senki. Inkább azt sajnálom, hogy volt húsz zavaros év 1990 és 2010 között, ami lehetett volna simább, egyszerűbb, sikeresebb.

Miért nem lett?

A változás kezdőpontja nem volt megfelelő minőségű. Azért sikeresebb a 2010 utáni Magyarország, mert ekkor már nem kellett gúzsba kötve táncolni, mint annak idején Antall Józsefnek, és bekövetkezhetett az alkotmányos forradalom.

Hankiss Elemér szociológus azt írta, hogy Magyarországot 1956-ban, majd azt követően a rendszerváltáskor látta igazán a világ. Mit gondol, most látszunk a világban?

Van rajtunk figyelem, de nem olyan, mint ’56-ban, vagy ’90-ben, hanem olyan, amiben sok az értetlenség. Ez a II. világháború utáni kettévált európai sorsból fakad. 2004-ben léptünk be az Európai Unióba, és a „levágott testrészt” visszavarrtuk oda, ahová való. A hegek azonban nem tűntek el. A kommunizmus alatt nem engedtük, hogy homo sovieticustcsináljanak belőlünk, és eltűnjön a kultúránk. Mikor elmentek az oroszok, összetalálkoztunk Európával, de a hegek itt vannak, most pedig értetlenül néznek ránk a világ nyugati feléről, hogy miért ragaszkodunk ennyire a nemzeti függetlenséghez, szuverenitáshoz, kereszténységhez, és miért nem vagyunk megértőbbek a nagy számban érkező idegenekkel. Közben mi tudjuk, hogy évtizedekig küzdöttünk azért, hogy ne változtassanak meg minket, és ne tudjanak megfosztani a nemzeti és kulturális karakterünktől. Ami a lelkünkben van, szerintem sokkal erősebb és fontosabb, mint ami az ellenfeleinket hevíti.

Fekete Zsuzsa

 

http://www.reformatus.hu/mutat/lesz-lelki-feliveles-ha-lesznek-kereszt

A (ki)szolgáló egyház

Avagy a „Szerbiai Református Keresztyén Egyház” arculata 2009-2014 közt

Ezen gondolatok 2014. május 5 indultak el gondolatvilágomban, és egyre inkább kikívánkoznak.

Ha csak személyemről volna szó, valószínű, hogy nem írnék ennyit, inkább maradnék a szószéknél, amíg Isten kegyelme erőt és lehetőséget ad a szolgálatra.

De sokkal többről van itt szó, hiszen több mint 15.000 (Tizenötezer) református minősítéséről, melyek a hatalom és csak az Úr tudja mi minden megtartása érdekében tiporják sárba hitvalló őseink által szerzett, itt a déli végeken magyarságunkban kitartott és megbecsült „hit és nemzet megtartó” jelzőt!

Mint sokaknak ismeretes ma már a tény, amit csak 2012 májusában tudtunk meg, hogy Csete Sz. István püspöknek már 2009. január 1. megszűnt a püspöki tisztsége (amiket felsorolok, azt teszem az érvényes Alkotmányuk paragrafusai szerint – mely 1997. június 10-én lépett érvénybe és azóta is csak az érvényes a mai napig) a 74 § alapján.

Már korábban is voltak próbálkozások a jól bevált „régi rendszer” iskolája alapján, hogy befeketítünk, ha velünk lépsz, adunk szappant is a mosakodáshoz. Nem csak engem tiszteltek meg, hanem más lelkész társaimat is fegyelmi eljárásokkal a választások előtt kb. 6-8 hónappal, hogy ez által biztosak legyenek, hogy nincs konkurens!

A Szerbiai Református Keresztyén Egyház (továbbiakban SZRKE) jelenlegi püspöke, Halász Béla, Hertelendyfalvi testvérünk volt az előző rendszer ügyeletes fegyelmi bizottságainak elnöke (levelező tagozaton végzett Budapesten, majd kinevezték a gyülekezetbe lelkésznek és beiktatás nélkül lett püspök) önként-e vagy csak parancsszóra netán élvezetből, nem tudom.

Na de térjünk vissza a vasaláshoz, hiszen a „nadrág élét” – arculatát elő kell készíteni.

Így is történt 2009 szeptemberében indult a tervezett csata, (bár a volt püspöknek adtam egy írásos kijelentést, ahol meg ígértem, ha szeretne, és bírja, hogy még egy fél mandátumot vagy teljeset végigvigyen, nem indulok vetélytársként, viszont engedjék, hogy a tervek szerint befejezzük az „építkezést” Újvidéken), amiről kiderült, hogy egy kis keményítőt vitt fel a nadrág szárára.

Pontosítok, kezdődött a fegyelmi hadjárat egyik fele – személyem ellen, míg a többi lelkész testvéremet először megfenyegették, majd később azért oda is csaptak (http://www.reformatus.hu/mutat/3146/).

Mind ez egy nem létező vezetőség által elindítva, igaz, elvileg 2010 „mint ha alkotmánymódosítást vittek volna végbe” – ami sajna nem református szellemű, ezt az egyik Magyarországi Református Egyház püspöke is kijelentette, és természetesen nem szabályszerű változtatás, hiszen az összehívott Zsinatnak csak a választásokat volt joga kiírni (ha azt a Zsinati jegyző hívja össze és nem a már „rég nem püspök”, a változtatások amik kérdésesek ezek szerint:

  1. a püspök tisztsége nem szűnik meg nyugdíjba vonulásával, sőt a korhatárt 75 évre emelték
  2. a Zsinati Tanács két Zsinat közt a Zsinat nevében dönt (a gyengébbek kedvéért, nem kell Zsinat, ha a Zsinati Tanács már úgy is eldöntötte)

Ja, majd elfelejtettem, a mosás előtt még egy hatalmas foltot is ejtettek ezen egyházunk tekintetén, melyet a 47. Zsinat 11. napirendi pontja alapján a „Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház” nevet „Református Keresztyén Egyház” névre szavazta ki a Zsinat tagjainak többsége.

De úgy gondolták néhányan, hogy sokan lehetnek Európában és netán Vajdaságban vagy Szerbiában is, hogy nem tudják, hogy a Református Keresztyén Egyház hol is található, ezért saját elhatározásuk alapján a Zsinati Tanácsból hárman készíttettek maguknak olyan bélyegzőt, ahol feltüntették az országot is, vagyis „Református Keresztyén Egyház Szerbiai Köztársaság”, majd rövidítettek „Szerbiai Református Keresztyén Egyház” névre. Természetesen mindezt a Zsinat határozata nélkül.

A világi bíróságokon a Szabályrendeletünkkel ellentétben peres eljárásokat indítottak, ahol ugye bár a SZRKE ügyésze hivatalból nem képviselte a SZRKE, hanem felhatalmazásokat kapott az ügyvédi irodája, hogy képviselje a SZKE a peres eljárásokban természetesen olyan püspöktől, aki már 2009. 01. 01.-től nem püspök.

Lenyelették a bírósággal, sőt a Vallásügyi Minisztériumot (akkor még volt) valamint az Igazságügyi Minisztériumot is meggyőzték, hogy „Háborúban állunk az alvilággal” írásban ((A cikk megjelenik a Reformátusok Lapja 2010. szeptember 26-i számában.) http://www.reformatus.hu/mutat/3190/), hogy „személyem” lenne a kapocs az alvilággal.

Egy kis kitérő! Sosem voltam belgrádi diák, a Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház tulajdonában volt épületet nevezték az ott lakó diákok „alvilágnak”, a bibliai vagy inkább a Dante-i alvilágot sem jártam még meg, és ha netán a bűnszervezetekre használt jelzőre gondoltak, akkor viszont a saját jelzőjüket használták. Ami miatt az Országos Egyház ügyésze 2009. szeptember 12. a Zsinati Tanács jegyzőkönyve 37 napirendi pontja alapján meg is fenyegetett, majd az Újvidéki Járási Bíróság P4513/2012 számú peres eljárás 2012. október 1. beadványának második oldalának első bekezdése végén is kihangsúlyozta, hogy az egész eljárás Botos Elemér személyének „enormno” latinból: „mértéken feletti” megbüntetése a célja. Csókolom, teli csöpögő keresztyén indulattal!

Az illetékes minisztériumokban a sok jajgatás és panasz után kieszközöltek oly írásokat, melyek Szerbia Alkotmányával és az Egyházakkal és vallási felekezetekkel foglalkozó 2006-os törvénycikk (megjelent a „Szerbiai Köztársaság Hivatalos Közlönyében” 36. szám/2006) rendeleteivel ellentétes.

Majd a kiadott és a bíróságon bemutatott, sok szabálytalanság alapja egy apró „félreértés” miatt történt-e nem tudom, mert nincs jogom senkinek a szerb tudását minősíteni.

Ugyan is a Szerb Köztársaság Egyházakkal és vallásfelekezetek bejegyzésével a Vallásügyi Minisztérium döntése alapján, mely megjelent a „Szerbiai Köztársaság Hivatalos Közlöny 64. számában, 2006. július 26. keltezéssel, melynek a 4. pontja eredetiben ( Član 4. Crkve iz člana 13. Zakona o crkvama i verskim zajednicama (u daljem tekstu: Zakon) se upisuju u Registar pod svojim tradicionalnim imenom uz dodatak: “u Srbiji”. ) tehát a Szerbiai jelző csak a nyilvántartási könyvben szerepel beírva a „történelmi egyház neve mellett”, míg az Igazságügyi Minisztérium honlapján található dokumentum alapján, mely a Szerbiai Köztársaságban elismert egyházak listáját közli, abban az szerepel, hogy Református Keresztyén Egyház az elismert.

Hiszen, ha a Szerb Vallásügyi Hivatal határozná meg az egyházunk nevét, akkor az Egyházakkal és vallási felekezetekkel foglalkozó Törvény 2006-os törvénycikk (megjelent a „Szerbiai Köztársaság Hivatalos Közlönyében” 36. szám/2006) 6. és 7. pontját maga az állam sértené meg.

Ilyen manipulációk és szójátékok sűrű erdejét kihasználva, szabálytalan felhatalmazásokat és hamis fegyelmi végzéseket felhasználva az Újvidéki Bíróságon, kieszközölnek egy kilakoltatási végzést (I 6821/13), aminek a peres eljárás indításakor az Újvidéki Egyházközség nevében adtak be, és mivel szóvá tettük, hogy a gyülekezet ilyet nem indított és nem adott az ügyésznek felhatalmazást, akkor a felperesnek a „Református Keresztyén Egyház – Szerbiai Köztársaság, Református Egyházközség Püspöki Hivatal Feketics”-re változtatták.

Egy pillanatra álljunk meg ismét, a gyengébbek kedvéért.

Olyan, hogy Feketetics-i azaz Bácsfeketehegyi Református Egyházközség létezik, mint jogi személy, olyan, hogy Püspöki Hivatal Bácsfeketehegy (akkor még ott volt) létezik, de nem, mint jogi személy, és Református Egyházközség Újvidék is létezik, mint jogi személy.

Az egész még ott válik érdekessé, hogy a bírósági végzésben, nem csak a gyülekezet, mint jogi személy jogait sértik meg, hanem törvényileg akarják segíteni a gyülekezet tulajdonának eltulajdonítását, hiszen a lelkészt arra kényszerítik, hogy a SZRKE bizottságának adja át a kulcsokat. Vagyis a „kidobott lelkész”asszisztáljon a lopás kísérletében, ott ahol még jogviszony sem áll fen, hiszen a 2012. 10. 31. a RKE Újvidéken megtartott Zsinatán, megállapítja, hogy a SZRKE a név változtatása által kilépett a RKE-ből. A telekkönyvi kivonat szerint is az Újvidéki Református Egyházközség birtokában van a kérdéses parókia és a templom is!

Az említett bírósági végzés (ami nem egyértelmű) a parókiára szólt, igaz Safarik utca 5, ahol a templom található, és már több mint 100 éve a parókia és az iroda a Pap Pál utcára van bejelentve (régebben Alkotmány utca), végzés nélkül feltörték az iroda zárját, lecserélve kizártak minket onnét, bár a Szerb Köztársaság Alkotmánya 40§ védene itt is.

Így történt, hogy harmadik nekifutásra (meg még mi mindenbe kerülve) a Református Keresztyén Egyház, Újvidéki Egyházközségének lelkipásztorát, 25 évi szolgálat után személyes bosszú és sok minden más leplezésére – és reformátusságunk megszégyenítésére – kilakoltatta hamis vádak alapján a Szerbiai Református Keresztyén Egyház, Református Egyházközség Püspöki Hivatala Feketics, bírósági végzés alapján a parókiáról. Bár most a SZRKE részéről csak az erőszakot alkalmazó ügyész volt jelen, viszont a püspök (idézem az ügyész szavait árpilis 4-ről: „az az idióta most már jöhetne a kávézóból”) nem volt jelen, aki még egy lelkésztársának jó napot -ot sem köszönt, amikor megjelent, sem a híveket sem bátorította, hogy minden rendben lesz, mi az önök (vagy ahogy itt mondják: maguk) oldalán vagyunk. Piroson erre azt mondanák: dühöng a keleti kultúra!

Hogy még cifrább legyen a dolog, a régi mondóka, „adj király katonát! Nem adok! Ha nem adsz, szakítok!” alapján egy csapásra a templom és az iroda is kellett volna. Annyira, hogy Molnár András beállt a templom ajtajába, ahova a lelkész a pár ezernyi könyvet be akarta vinni a hívek segítségével, az egyik egyháztagot elzavarta, de engem megtámadott, két kézzel erősen meglökött (szerencséjére a kezeim tele voltak könyvekkel), és a rend felügyeletére odarendelt rendőrtiszt ugrott oda, hogy megakadályozza, hogy ismét meg akarjon ütni. Gondolom református szeretetből.

Mindezek után, elgondolkodtam, milyen irányt is vett a „délvidéki reformátusság”? Vagy ez is párt vagy ki tudja, kinek a parancsszavára történik?

Akikre eddig a politikai színpadon felnéztem, még fogadni sem akar, bár írásban kértem, most meg zúgolódnak a palackból kieresztett szellem szellentései miatt. Az „anyaország” nagykövetségén viszont a családom részére kértem védelmet, mert nyilvános fenyegetés hangzott el a rám támadótól már több mint egy hónapja, és a családom tagjai magyarul tudó magyar állampolgárok, de még mindig csend van. Szinte egyházi és politikai vonalon akarnak véghezvinni egy majdnem sikeres „excommunication” hadjáratot.

Csak ha a nagy vasalásba belefeledkeznek, és ott marad a vasaló a nadrágon, hogy erősebb éle legyen, akkor a nadrág fog megégni, igaz, foltmentessé válik, szép el látható, de a vasaló okozta égési seb örökre megmarad (kivéve, ha nem szabjuk át, rövidnadrág formájúra).

Ki itt a győztes, a SZRKE bosszú és más indulataiba belehajszolt, betaníttatott csapat, vagy a RKE, Csete, Molnár, Halász, Botos vagy a többiek? Nem. Győztes csak Jézus lehet.

Itt csak a reformátusságunk a vesztes, és sokan tudtak a szabálytalanságokról, de hát „amíg jön a pénz, nem szól szám” módszerrel akarva – akaratlanul is segítőtársakká váltak egy ilyen (ki) szolgálati irány megtartásában.

Azért még a díszítést rakjuk fel az egészre, mert ugye bár más peres eljárások i voltak és vannak a kincsestárban. Ezek közül a legérdekesebb, hogy a közvádlóságon az jelentett fel, hivatali hatalommal való visszaélés miatt, aki pár évvel előtte verte az asztalt, hogy az „egyház külön van az államtól” ezért ne avatkozzanak a belügyeinkbe.

A közvádló bár nem tudta sem megmondani, sem bebizonyítani, minek alapján állapította meg az egyházi szolgálatomban a hivatali hatalommal való visszaélést, bűnvádi eljárást kezdeményezett, ahol már a vége felé az eljáró bíró a szemembe se mert nézni, sőt amikor az egyházi törvényekre akartam hivatkozni (bebizonyítva, hogy valójában ki is élhetett a hivatali hatalommal vissza), azt a választ kaptam, „ha még egyszer az egyházi törvényekre hivatkozok, megvonja a szót”.

Az eljárást vezető bíró sem tudott választ adni, „hol is léptem túl a hatásköröm”, az új püspök eskü alatt nyilatkozta, hogy minden építkezésre itt az egyházban mindenki kért engedélyt a Zsinattól, csak Újvidék nem (ennek viszont az ellenkezője igaz – sajnos) és így koholt vádak, koncepciós fegyelmi eljárás alapján egy hazugon bemutatkozó (SZRKE) egyházi szeretet csokra mellett kaptam (bár még nem jogerős) esőfokon egy év börtönbüntetést feltételesen a K3319/13 számú büntető eljárásban.

Van még sok mondani valóm, de maradjon egy másik alkalomra is!

Gyönyörű sőt csodálatos lehetőségeket kínál ez az új reformátusság. És még én vagyok az alvilág „főembere”, a szektás, mert, ahogy igaz csak szóban kaptam a MRE egyik vezető egyéniségétől, az a gond velem, hogy „el akarom szerbesíteni az egyházat” tudni illik, a magyar nyelvű istentiszteletek mellett szerb, ma viszont már angol nyelven is vannak alkalmaink.

Nem a magyar helyett, hanem pluszban!

Többször kértük a Generális Konvent vezetőségét, ne csak egyoldalúan informálódjon, vagy ne elégedjen meg a besúgók információival, ahogy mondták, „érdeklődtek felőlünk”, amikor Bácsfeketehegyen volt az összejövetelük, hanem jöjjenek el a presbiterekkel beszélni. Igaz az 54 km az nagy távolság és nagy kiadás lett volna. Vagy 2012 június 13 és 15 közt az Eurodiaconia éves közgyűlésének helyszíne csak kb. 500 méter volt a távolság, de egyházi rendelet alapján nem látogathattak meg!

Jó volna, ha Jézus már egy „nagytakarítást” végezne legalább a Kárpát-medencében, igaz Hofi is azt mondta, „hogy itt megmarad a bűz”.

Mi még nem adtuk fel, többeket elűztek innét a lelkészi szolgálatból, amíg nem rendeződik a helyzet, vagyunk, utána meg az Úrra bízzuk!

Botos Elemér

A szent hármasok munkája

avagy az Úr csodásan működik, de útját elrejtették

„Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat” (Hóseás 6:6).

A forró levegőjű nyári időben nem is tudni, hogy a valóságot vagy csak a délibábot látjuk. Olykor nehéz megkülönböztetni a valóst a valósnak mutatottól.

Szomorú, de olyan 12.000 (tizenkettőezer) református Vajdaságban a nagy illuzionisták látványa által elkápráztatott szórakoztató ipar nagy KFT -ben nem látják a fától az erdőt.

A régi református hagyományok és szokásjogok sem vonták kétségbe, hogy a Zsinat a legfelsőbb egyházi törvényhozó és döntéseket megfogalmazó „testület”. 2014. május 21. egy szabályos rendkívüli zsinat Torontálvásárhelyen hozott egy döntést, melyet, a megszavazásával, azonnal hatályba kellett volna helyezni, de valami műsorszünet ezt megváltoztatta. A két tartaléklapra játszó „püspök” műve lenne csupán? Á, nem, csak egy lap a kezükben azoknak, akiket a rendkívüli zsinat felfüggesztett (csak a szolgálatból), és az ideiglenesen tisztség nélküliek szavaznak egy nem illetékes testületben a rendkívüli zsinat döntéséről.

Azt tudjuk, hogy a kommunizmus idején sok mindent meg lehetett szavaztatni, csináltatni, na de senki sem szólt, hogy a pártrendszer visszatért volna a református egyházba vagy több házba? Láss csodát, kételkedő hittestvérem, a zsinati tanács megsemmisít, azaz érvénytelennek nyilvánít egy zsinati döntést. Na, ez már igazi égőáldozat a népi demokrácia e világi oltárán.

„Fenékig üríti a poharát,
S habot ver a szája, míg így kiált:
Csak nevetek rajtad, Jehova –
Én, Belzacár, Babilon ura!
Az iszonyú szó alig hangzik el,
Rá titkos döbbenet felel.

Csak elhal a hahota hirtelen,
Halotti csöndes a terem.
De nézd csak, nézd, ó, borzalom!
Emberi kéz a fehér falon.
És ír a fehér falon, ír az a kéz,
Ír lángbetűt, aztán semmibe vész.”

(Heinrich Heine: Belzacár, részlet,
Vas István fordítása)

Azért küldetett őáltala ez a kéz, és jegyeztetett fel ez az írás…: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin! E szavak értelme pedig: Mene (= számbavett), azaz számba vette Isten a te országlásodat, és véget vet annak. Tekel (= megmért), azaz megmérettél és híjával találtattál. Peresz (= rész, darab; a „farszin” a „peresz” szó többes száma), azaz elosztatott a te országod, és adatott a médeknek és a perzsáknak” (Dn. 5:18-28). Még ezen az éjszakán megölték Belsazárt a Babilont elfoglaló Círusz seregei!

A mai napon született Szent-Györgyi Albert

Kiemelkedő REFORMÁTUSOK:

Nagyrápolti Szent-Györgyi Albert (anyakönyvezve: Szentgyörgyi Albert Imre)[12] (Budapest, 1893. szeptember 16.Woods Hole, Massachusetts, 1986. október 22.) Nobel-díjas magyar orvos, biokémikus, a magyar és az amerikai tudományos akadémia tagja, nemzetgyűlési képviselő (1945–1947).

Az 1930-as évek elején izolálta a C-vitamint és 1936-ban a P-vitamint. Jelentős szerepet játszott a citrát-kör (citromsavciklus) felfedezésében. Munkásságát 1937-ben orvosi és élettani Nobel-díjjal ismerték el. Az egyetlen magyar tudós, aki magyarországi tudományos tevékenységéért kapta ezt a magas kitüntetést. Tudományos munkásságát 1937-ben itthon Corvin-koszorúval és 1948-ban Kossuth-díjjal ismerték el. Utóbbi átvételére nem utazott haza. 1983-ban az Amerikai Egyesült Államokban Kocziha Miklós konzul közvetítésével megkapta a Magyar Népköztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendjét, amihez Ronald Reagan és felesége, Nancy Reaganis levélben gratulált.[13]

1955-ben kapott amerikai állampolgárságot, 1956-ban az Amerikai Tudományos Akadémia tagja lett.[14]

Szent-Györgyi Albert Budapesten született 1893. szeptember 16-án. Tanulmányait a Lónyay utcai Református Gimnázium és Kollégium diákjaként végezte, majd a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán folytatta, ahol 1917-ben orvosi oklevelet szerzett. Az első világháborúban medikusként vett részt, de megsebesült, és hamarosan leszerelték. Ezután Pozsonyban és külföldön: Prágában, Berlinben, Hamburgban,[15] Leidenben, Groningenben folytatott tanulmányokat a biológia, az élettan, a gyógyszertan, a bakteriológia, majd a fizikai kémia terén. Ezt követően a Cambridge-i Egyetemen, F.G. Hopkins biokémiai tanszékén 1927-ben megszerezte tudományos doktori fokozatát PhD,[16] ezúttal kémiából,a hexuronsav izolálásáért, majd E. C. Kendall támogatásával két évig az Egyesült Államokban dolgozott. Klebelsberg kultuszminiszter hívására a Rockefeller Alapítvány támogatásával[17] hazajött, és 1931-től 1945-ig a Szegedi Tudományegyetem orvosi vegyészeti intézetének professzora, közben 1938–1939-ben a Liège-i Egyetemen a Francqui-tanszék professzora,[18] és az ott végzett munkája elismeréseként 1940-ben III. Lipót belga király kitüntetést adott át neki.[19] Belgiumi tartózkodása idején írta La paix, sa biologie et sa morale (1938) című művét, ami magyar fordításban A béke élet és erkölcstana címen, hosszú hányattatás után 2001-ben jelent meg. 1945 és 1947 között a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi karának biokémia professzora volt. 1947 nyarán elhagyta az országot, és a Boston melletti Woods Hole-ban telepedett le, ahol 1947 és 1962 között az Egyesült Államok Izomkutató Tudományos Intézete tengerbiológiai laboratóriumának igazgatója,[20] 1962 és 1971 között az USA, e téren vezető főiskolája, a Darthmouth College professzora volt. Kapcsolatait Magyarországgal mindig fenntartotta, kétszer látogatott haza 1973-ban a Szegedi Biológiai Központ felavatásának alkalmából és 1978-ban a koronázási ékszereket átadó küldöttség tagjaként.[21] 1986. október 22-én halt meg Woods Hole-ban.

Szent-Györgyi Albert motorjával, amellyel 1934-ben egy európai túrán vett részt

Az 1920-as évek végén Szent-Györgyi ismeretlen anyagot talált a mellékvesében. Megállapította összetételét (C6H8O6), és hexuronsavnak nevezte el (1928). Hazatérve, Szegeden olyan növényi forrást keresett, melyből nagyobb mennyiségben lehet kivonni hexuronsavat. Erre a célra a szegedi paradicsompaprika kiválóan megfelelt: 10 liter présnedvből 6,5 gramm hexuronsavat állítottak elő. 1932-ben Szent-Györgyi – és tőle függetlenül J. Tillmans – a hexuronsavat azonosította a C-vitaminnal. Javaslatára a hexuronsavat a skorbut elleni hatásra utalva aszkorbinsavnak nevezték el. Szegeden a paprikából kiinduló C-vitamin-gyártás módszerét is kidolgozták. Már Szegeden elkezdett foglalkozni az izom működésével, és sikeresen vizsgálta az izom fehérjéinek szerepét az izom-összehúzódásban (1940-42). A szubmolekuláris vizsgálatok során érdeklődése a rosszindulatú daganatok felé fordult. Két évtizeden át foglalkozott a sejtszintű szabályozás jelenségeivel. A Magyar Tudományos Akadémia levelező (1935), rendes (1938),[22] majd 1945. május 30-án tiszteleti tagjának választotta. 1987-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetem felvette nevét (Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem). Ma a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara viseli a nevét, amely Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ néven működik.

Magyarországi tevékenysége; a C-vitamin

Szent-Györgyi Albert előadás közben, mögötte aSzent-Györgyi–Krebs-ciklus részlete látható

Szent-Györgyi Albertet, a Nobel-díjas professzorukat üdvözlik a szegedi diákok

Szent-Györgyi Albert rendszeres öt órai teája a kollégáival, Szegeden

Cambridge-i tartózkodása alatt megszerezte a kémiai doktorátust. 1930-ban Klebelsberg Kuno kultuszminiszter hívására hazatért Magyarországra, és átvette a szegedi Orvos Vegytan Intézet vezetését. A Groningenben elkezdett, de Magyarországon folytatott sejtlélegzéssel kapcsolatos kutatásai során fedezte fel, hogy a fumársav katalitikus hatást fejt ki a mechanizmus egyik lépcsőjén. Ezen az úton végigmenve jutott el Szent-Györgyi aC-vitamin izolálásához. Még Groningenben megfigyelte egy jellegzetes oxidációs folyamat reakciós késését, amely valamilyen redukáló anyag meglétére utal. Cambridge-ben észrevette, hogy ez a redukáló anyag a mellékvesekéregben és a citrusfélékben egyaránt előfordul, de ahhoz, hogy a kémiai felépítését is megvizsgálhassa, csak nagyon kis mennyiségben sikerült előállítania. Az is ismertté vált, hogy az emberi sejteknek szüksége van erre az anyagra, de csak növények és állatok tudják előállítani. Mivel cukorjellegű vegyület volt, Szent-Györgyi először az ignose (nem ismerem cukor) nevet adta neki, de a tudományos lap szerkesztője, ahol ezt publikálni akarta, nem fogadta el ezt az elnevezést, így a hat szénatomra utaló hexuronsav névre keresztelte. Felismerte, hogy a szegedi fűszerpaprika sokkal többet tartalmaz ebből az anyagból, mint a citrusfélék, így nagy mennyiség előállítását sikerült véghezvinnie. A korábbi grammnyi mennyiség helyett egyszeriben kilónyi állt a rendelkezésére. Felfedezték, hogy gyógyítani lehet vele a skorbutot (tengerimalacokon kísérletezett sikeresen Szent-Györgyi), vagyis a hexuronsav azonos a C-vitaminnal. Ekkor keresztelte el véglegesen aszkorbinsav névre. 1933. szeptemberben egy hold földet kért és kapott bérbe Szeged városától paprika-kísérleti célokra, amelyen a kísérleteihez szükséges mennyiségű paprikát termeltette.[23]

Szent-Györgyi Albert átveszi a Nobel-díjat

1937-ben kapta meg a Nobel-díjat „…a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért” indoklással. A Magyar Tudományos Akadémia 1938-ban rendes tagjai sorába választotta. Szegedről 1940-ben az egyetem részben visszaköltözött Kolozsvárra, Szegeden pedig jogilag új egyetem, a Horthy Miklós Tudományegyetem létesült, amelynek első rektora lett az 1940-41-es tanévben,[24] ahol az izommozgás biokémiájával kezdett foglalkozni. Szent-Györgyi ezen a téren is Nobel-díjjal értékelt munkával egyenértékű eredményeket ért el, melyek közül a legfontosabbnak a mechanikai izommozgás fehérjekémiai hátterének feltárását tekintik.

1944. februárban részt vett a Paprikavitamin termelő és értékesítő részvénytársaság megalapításában, amelyben az igazgatóság tagja lett. A 200 000 pengő alaptőkével induló társaság működési területe a cégbejegyzés szerint: „a paprikára vonatkozó vitamin kutatás, vitamin tartalmú paprikanövények megtermelése, azok racionális termesztésének tanulmányozása és fejlesztése Magyarországon; a társaság törekedni fog arra, hogy a paprikaközpont kísérleti telepével is ilyen célú szoros összeköttetést tartson fenn, b) kutató intézetek felállítása és üzemben tartása az előbbi pontban megjelölt célokra különösen paprikából előállított C vitamin tartalmú termékeket vizsgáló intézet felállítása, c) C vitamin tartalmú paprikapép (paprikapüré) és C vitamin tartalmú paprikapor előállítása, s ecélból gyárak felállítása és üzemben tartása, valamint a nevezett cikkekkel való kereskedés.”[25]

A II. világháborúban, 1943 februárjában az ellenzék kezdeményezésére a legnagyobb ellenzéki pártok támogatásával, Kállay Miklós miniszterelnök tudtával Isztambulba repült. A titkos diplomáciai küldetés célja tárgyalni a szövetségesekkel Magyarország háborúból való kiugrásának előkészítése céljából.[26] A tárgyalásokat lefolytatta, a kiugrási kísérlet mégis meghiúsult, mivel a németek megtudták Szent-Györgyi útjának tervét, ezért az 1944. március 19-ei német megszálláskor illegalitásba vonult. Adolf Hitler személyesen adott parancsot az elfogatására. Az utolsó pillanatokban sikerült őt kicsempészni a svéd nagykövetségről, ahonnan a már szovjet hadsereg által ellenőrzött területre került.

Szent-Györgyi 1945-ös szovjetunióbeli látogatása a Szovjet Tudományos Akadémia 220. évfordulóján, a képen jobbról a harmadik Szent-Györgyi, mellette jobbról a második Kármán Tódor.

1945-ben felkérést kapott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem biokémiai tanszékének vezetésére, amit ő elfogadott,[27] és a szegedi egyetem vezetése ezt sajnálattal, de tudomásul vette.[28]Egyidejűleg az Országos Köznevelési Tanács elnöke lett, mely tisztségét 19451947 között töltötte be.[29][30]

Az 1945 júniusában Szent-Györgyi díszelnökségével[31][32] alakult meg a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság (MSZMT), melynek első elnöke íróbarátja Zilahy Lajos lett.[33] 1947. novemberben az MSZMT III. rendes évi közgyűlésén Szent-Györgyit ismét díszelnöknek választották meg.[34] A Társaság később Magyar–Szovjet Baráti Társaság néven működött. A háború befejezése után hozzálátott az Akadémia újjászervezéséhez,[35] de munkája kudarcba fulladt a konzervatív akadémikusok ellenállása miatt. Fizikus barátjával Bay Zoltánnal közösen[36] létrehozta az Új Természettudományi Akadémiát.[37] A Természettudományi Akadémia első ülései egyikén, 1945. októberben felállította a magyar penicillinbizottságot, amelynek feladata a penicillingyártás tanulmányozása és magyarországi termelése bevezetésének előkészítése volt. Ugyanezen az ülésen foglalkoztak Bay Zoltán holdradar kísérletének előkészítésével is.[38] A két akadémiát később a kormány összevonta, Szent-Györgyit felkérték elnökének, de maga helyettKodály Zoltánt javasolta, a tagválasztó és tisztújító nagygyűlésen ő az Akadémia másodelnöke lett.[39]

1945. április 2-án egyike lett annak a nyolc (később tíz, végül tizenkét) kiemelkedő közéleti személyiségnek, akiket az Ideiglenes Nemzetgyűlés, majd az 1945-ös választásokat követően alakult Nemzetgyűlés külön törvény alapján meghívott képviselőnek a parlamentbe. Mindkétszer elfogadta a felkérést. (Az 1947-es választások előtt ezt a törvényt eltörölték). Sem ekkor, sem előtte, sem utána semmilyen párthoz nem csatlakozott. 1945. szeptemberben egyetlen pártonkívüliként az Országos Nemzeti Bizottság tagja lett.[40]

Amerikai évek

1947-ben a svájci Alpokban töltött néhány hetet, amikor értesült arról, hogy barátját, Ráth Istvánt, kutatásai támogatóját letartóztatták. Arra az elhatározásra jutott, hogy nem tér vissza Magyarországra.[41][42]Korábban az a nézet terjedt el, hogy íróbarátjának, Zilahy Lajosnak a letartóztatása késztette őt erre a lépésre, de az újabb kutatások kimutatták, hogy ez tévedés. Szent-Györgyi patronálójának, Ráth Istvánnak a letartóztatása és megkínzása volt a motiváló tényező.[43] Sajnos, önéletrajzi írásai a szocialista cenzúra következtében hiányosan jelentek meg,[44] a Ráth István vállalkozóról szóló részt kihagyták és ez okozta a személyek felcserélését.Zilahy Lajos kommunisták általi letartóztatásáról egyébként semmilyen más forrás sem tesz említést.[45] Letelepedett az Amerikai Egyesült Államokban. Példáját számos tudós és művész követte.

A National Institute of Health tudományos munkatársa lett. Később létrehozták számára a Woods Hole-i Marine Biological Laboratoryban az Institute for Muscle Research (Izomkutató Intézet) részlegét, ahol folytathatta a Szegeden megkezdett kutatásait.

A vietnami háború ellen felemelte szavát, élesen bírálva az amerikai kormányt. Az Őrült majom címen kiadott könyvét, amelyben a civilizáció túlélési esélyeivel foglalkozott, máig az egyik legfontosabb háborúellenes művek közé sorolják.

Emigrációjából először 1973-ban látogatott haza, és részt vett a Szegedi Biológiai Központ avatásán.[46] Ekkor avatták a Szegedi Orvostudományi Egyetemdíszdoktorává, valamint a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli tagjává.[47]

Élete utolsó két évtizedét a rákkutatásnak szentelte. Ebben feltehetőleg közre játszott az a tény, hogy második felesége Borbíró Márta 1963-ban[48] és egyetlen gyermeke Szent-Györgyi Nelli 1969-ben[49] ebben a betegségben hunyt el. E téren fontos meglátása volt a szabad gyökök szerepének felismerése a rák kialakulásában[50] és a vitaminok (lásd C vitamin) gyökfogó szerepének felismerése.[51][52] Vitalitása és életkedve élete végéig megmaradt. Kilencvenhárom évesen hunyt el Woods Hole-ban. Az Atlanti-óceán partján lévő háza kertjében temették el.

Főbb művei

A műveiről készült bibliográfia 459 művet sorol fel,[53] de az a szám szinte évente emelkedik, mert az elektronikus tartalmaknak köszönhetően gyakran kerül elő eddig ismeretlen helyen leközölt munkája.

Angolul írt könyvei

  • Studies on Biological Oxidation and Some of its Catalysts (Budapest-Leipzig, 1937)
  • On Oxidation, Fermentation, Vitamins, Health, and Disease (1940)
  • Chemistry of Muscular Contraction. New York: Academic Press, 1947., 1951.
  • Bioenergetics (New York, 1957)
  • Introduction to a Submolecular Biology. Chapters I and II. New York: Academic Press, 1960.
  • Science Ethics and Politics (New York, 1963)
  • Bioelectronics (New York, 1968); magyarul: Egy biológus gondolatai (Budapest, 1970)
  • The Crazy Ape (1970)
  • What next?! (1971)
  • The living state (1972)
  • Electronic Biology and Cancer: A New Theory of Cancer (1976)
  • “Electronic Biology and Cancer.” Chapter 23 in Search and Discovery: A Tribute to Albert Szent-Györgyi. Edited by Benjamin Kaminer. Academic Press, 1977.
  • Bioelectronics: a study in cellular regulations, defense and cancer

Magyarul megjelent főbb művei

  • Biológiai oxidációk, fermentációk és vitaminok. (Budapest, 1937)
  • Válogatott tanulmányok (Budapest, 1983)
  • A béke élet- és erkölcstana
  • Az élet jellege # Az élő állapot
  • Az őrült majom (e-könyv)
  • Egy biológus gondolatai

Publikációi (válogatás)

Magyar nyelven
Német és angol nyelven

Díjai, elismerései

forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent-Gy%C3%B6rgyi_Albert

Miért nem járnak az emberek templomba?

“A legtöbb helyen a protestantizmust leegyszerűsítették a Moralizáló, Terapeutikus Deizmusra. Ez azt jelenti, hogy Isten (ha létezik) fenn van az égben, és nem igazán törődik velünk. A vallás így arról szól, hogy miként váljunk jobb emberré, és hogy jó dolgokat csináljunk. “

Miért nem járnak az emberek templomba? – kereszteny.mandiner.hu

szekelyattila

Bemutatkozás: 

Református magyar vagyok: ebbe gyökereztem, ebben nőttem fel. Kedves pataki történelemtanárom pataki, református és magyar szellemben tanított minket, ezt igyekszem őrizni és továbbadni. Krisztus gyermeke vagyok: kegyelme által ezt felismerhettem, immár tizedik esztendeje pedig hirdethetem is kicsiny nyájamnak a somogyi dombok között.

 

Számomra akkor esett le, hogy valami nem stimmel, amikor egyik közeli barátom, aki Amerikában lakik, vagy tíz éve közölte, hogy ők karácsonykor síelni mennek. Nem templomba igyekeznek, még csak nem is a fa köré telepednek Krisztus születésekor, hanem síelni mennek. Végre együtt a család, lehet pihenni, kikapcsolódni, egymás felé fordulni. Minek üljenek végig egy dögunalmas másfél órát egy idegen helyen? Bevallom, akkor mindez meglepetésként ért.

Egyébként rendes emberről beszélünk, amíg itthon laktak, részesei voltak az ún. keresztény/keresztyén hagyománynak. Hisznek Istenben, sőt. Még konfirmáltak is. Semmi több. Aztán ahogy változott az életük, úgy változtak ők is. Kevesebb lett a szabadidejük, több a feladatuk, így aztán szépen lassan „kikoptak”, kevéssé lett fontossá számukra a templom, egyház, egyházi közösség. Hinni hisznek most is, de ehhez szerintük nem kell egy idegen helyre menni, és az egyébként is unalomig ismételt frázisokat hallgatni. Még csak nem is arról, hogy mennyire szereti őket az Örökkévaló.

Pár hete egy magyarországi ismerősöm mondta, hogy ők most karácsonykor a feleségével wellness hotelbe készülnek. A hideg templom és a gyerekek műsora helyett inkább a meleg medencét és a finn szaunát választják, hogy aztán kellemesen koktélozzanak. Utána jöhet a jacuzzi, esetleg egy kellemes séta az erdőben, aminek közepén az általuk kinézett szálloda fekszik. Jó emberek amúgy. Ők is hisznek a „maguk módján”, keresztelés, konfirmáció megtörtént, csak éppen a templomhoz, egyházhoz nincs sok közük. Orgonakoncertre, vagy keresztlányuk templomi fellépésére elmennek, engem is készségesen meghallgatnak, ha felénk járnak, de istentiszteletre, vasárnap: soha. Mert hogy miért is…

Miért nem járnak az emberek templomba?

Lehetne sorolni az érveket, lelkipásztorként meg is hallgatunk párat. Nincs időm, mert dolgozom, a kevés szabadidőmet inkább a családommal töltöm; hiteltelen a lelkész, családi hagyomány (sose jártunk, nálunk nem volt szokás), politikai ellenszenv, hogy csak a néhányat említsek. Mind létező, fontos érv, érthető kifogás a nem-járás mellett.

Dwight Longenecker katolikus szerző is említ két fontos tényezőt: az egyik, hogy annyira átalakult a társadalom, ha úgy tetszik, a világ körülöttünk, hogy egész egyszerűen kikopott a vasárnapi templomba járás az emberek tudatából. Amióta máshogy dolgoznak, mint a korábbi generációk, vagy amióta rengeteg mással lehet foglalkozni ezen a napon, azóta a vasárnapi templomba járás finoman szólva elveszítette a kiváltságát a vasárnap fölött. (Vajon pontosan mikorra datálható ez az átalakulás? Mennyire gyorsult fel ez a folyamat az utóbbi évtizedekben?) Ezzel a ténnyel valóban nem tudunk vitatkozni.

A másik tényező: az emberek azokba a templomokba nem járnak, az a templom, ha tetszik, egyház üresedik ki, ahol a keresztyén/keresztény üzenet maga is kiüresedik.

A szerző szerint a legtöbb nyugati, protestáns felekezetre igaz ez a megállapítás. Sőt: „sok katolikus úgyszintén a Moralizáló, Terapeutikus Deizmusra redukálta a vallását.”

szivritmus

Való igaz, akinek van cseppnyi tapasztalata nyugat-európai egyházak helyzetével, tanításával, társadalmi jelenlétével, az teljességgel egyetérthet a vele. De vajon nálunk is igaz mindez? Kiüresítettük az üzenetet? Vagy akkor mi az igaz nálunk: Magyarországon miért nem járnak az emberek templomba?

Nálunk talán kevésbé jellemző az a fajta moralizáló keresztyénség, mint Nyugat-Európában, itt azért talán nem igaz az, hogy a vasárnapi igehirdetés a környezetvédelem vagy az afrikai menekültek helyzetének elemzésével foglalkozna. (Erre példát leginkább az elmúlt rendszerből hozhatnánk.) Nálunk a misszió nem a bevándorlók ügyeinek intézését, és nem is a haiti áldozatok megsegítését jelenti. Misszión a missziói parancsot értjük, Krisztus szeretetének tanítását, megélését, átadását, az Ige hirdetését. A menekültnek ugyanúgy, mint akárki másnak. Mert ez az igazi, a valódi üzenet. Nem gondolom, hogy ebben eltérés lenne bármely magyarországi református gyülekezet, református lelkipásztor között.

Nos, ha nálunk nincs jelen az a fajta moralizáló keresztyén magatartás, mint Nyugat-Európában, akkor mi a probléma idehaza? Magyarországon miért nem járnak az emberek templomba? Vagy inkább tegyük fel úgy a kérdést: mint tehetünk azért, hogy újra járjanak az emberek templomba? Hogy visszataláljanak?

A katolikus szerző azt mondja, hogy ott virágoznak fel a gyülekezetek, ott újul meg az egyház, ahol a krisztusi üzenet újra a középpontba kerül. Míg ő ezen a szent áldozást érti, mint a szentmise középpontjában álló cselekményt, addig nálunk mindez az Ige hirdetése, annak teljes valóságával, a Szentlélek erejével.

Való igaz: megerőtlenedtünk. Megerőtlenedtünk az elmúlt évtizedek gettóba szorítottságában, megerőtlenedtünk anyagilag, megerőtlenedtünk szervezetünk egészében, megerőtlenedtünk az Ige világos hirdetésében is. Hisszük ugyan az Ige tanítását, mégsem tudjuk azt erővel megjeleníteni, betölteni. Talán pontosan ebben az erőtlenségben keresendő, hogy a régóta meglévő szervezeti kérdéseket sem tudjuk megoldani. Állandó anyagi kérdések, fogyás, politikai irányultság, elfogyott gyülekezetek jogi státuszának átgondolása, zsinat-kerület-egyházmegye-gyülekezet szerepének újragondolása, hatalmas, sokszor használhatatlan épülettömeg, lelkészi egzisztencia, hogy csak a legfontosabbakat, legégetőbbeket említsem.

Való igaz: akkor kezdenek el visszatalálni az emberek a templomba, ha újra felfedezzük az Ige erejét, és annak alárendelve próbálunk meg gondolkodni, cselekedni, élni. Ha abból merítünk erőt mind az egyház egészét, mind pedig gyülekezetünket tekintve, a megoldhatatlannak tűnő, húsba vágó szervezeti kérdéseknek is könnyebben nekivághatunk.

Csak a pontosság kedvéért: igen, léteznek ma Magyarországon olyan református (és minden bizonnyal egyéb protestáns vagy éppen katolikus) gyülekezetek, amelyek pont ezért erősödnek és gyarapodnak.

Én mindenesetre igyekszem példát venni róluk.

 

Forrás: http://reposzt.hu/blog/sz%C3%A9kely-attila/2014-11-29/mi%C3%A9rt-nem-j%C3%A1rnak-az-emberek-templomba

Nem könnyű lelkésznek lenni!

“A TÖKÉLETES PAP”

Egy számítógépes felmérés kimutatta, hogy a tökéletes pap pontosan 10 percet prédikál. A bűnt elítéli, de azzal senkinek nem okoz fájdalmat.
Naponta reggel hattól éjfélig dolgozik, de a telefont hajnali ötkor is szívesen felveszi. Ellátja a templomi teendőket, villanyt szerel, kertészkedik, és szépen… takarít.
Hetente 20.000 Ft-ot keres, jól öltözködik, értékes könyveket vesz és a kocsija sem utolsó. Minden héten 15.000, Ft-ot oszt szét a szegények között. Emellett 26 éves, de 30 éves lelkipásztori gyakorlattal rendelkezik.
Nagyon szereti a fiatalokat és minden idejét az idősekkel tölti.

A tökéletes pap mindig mosolyog, mert odaadó munkájához az erőt a kitűnő humorérzékéből meríti. Naponta 15, a gyülekezethez tartozó családot, ugyanennyi kórházban fekvő beteget és magányos gyülekezeti tagot látogat meg. Minden idejét az egyháztól elhidegült hívek pásztorolásával tölti, és mindig az irodában van, ha keresik.

Ugyanis:

  • ha a szokottnál 10 perccel hosszabban prédikál, akkor bőbeszédű,
  • ha hangosabban prédikál, akkor ordibál,
  • ha normálisan beszél, akkor az ember nem ért semmit,
  • ha saját autója van, akkor világias beállítottságú,
  • ha viszont nincs autója, akkor nem halad a korral,
  • ha az egyházközség tagjait látogatja, akkor szimatol,
  • ha családokat látogat, akkor nem törődik a családjával,
  • ha otthon van, akkor miért nem látogat családokat
  • ha a pénzről beszél, akkor pénzsóvár,
  • ha a templom javára gyűjt, akkor kihúzza az emberek zsebéből a pénzt,
  • ha nem rendez ünnepséget, akkor semmi sem történik,
  • ha ünnepséget szervez, akkor nem tud nyugton maradni,
  • ha az Istentiszteletet pontosan kezdi, akkor siet az órája,
  • ha később kezd valamit, akkor feltartja a híveket,
  • ha a templomot renováltatja, akkor feleslegesen szórja a pénzt,
  • ha nem építkezik, akkor hagy mindent tönkre menni,
  • ha fiatal, akkor nincs tapasztalata,
  • ha idős, akkor mikor megy már nyugdíjba,
  • ha meghal, akkor, nincs aki pótolja.

http://refszatmar.eu/a-tokeletes-pap/#.UyQ0HdjWglQ

Evangéliumi egzisztencia bizonytalan világban

Ágoston Sándor

agoston_sandor

Dr. Hellstern Henrik lelkész úrtól, a HEKS főtitkárától kaptam felhívást, hogy a fenti furcsa cím alatt adjak „őszinte” képet a Jugoszláviai Református Egyházról, de úgy, hogy ebben az én saját fényképem is benne legyen. Ez nem lesz nehéz feladat, mert nekem nincs is tulajdonképpeni privát életem. Gyermekkoromtól kezdve annyira össze vagyok nőve ezzel az egyházzal, hogy el sem tudom magamat képzelni nélküle. Lássuk tehát a kettőt együtt.

== Gyermekkorom ==

Ebben a faluban, Feketicsen születtem, ahol megöregedtem, s ahol 37 év óta lelkipásztor vagyok. Most 77-ik évemet taposom. Ez idő alatt itt, ezen a helyen a 7-ik császárt szolgálom. Mint iskolás gyermek, az itteni református egyház által fenntartott felekezeti iskolába jártam. Ebben a főtantárgy volt a vallás és az ének. Mégsem emlékszem semmi többre, mint a sok-sok szép zsoltárra, amit az iskolában tanultunk, és erre az egyetlen bibliai mondásra: „Édes fiam Absolon, szerelmes fiam Absolon, bárcsak én haltam volna meg tehelyetted” <ref>(II. Sám. 18-33.).</ref> A bibliai történeteket ugyanis úgy tanultuk, kórusba, félig éneklő prózában, mint a zsidógyerekek a Talmudot, s ebben fordult elő ez a bibliai mondás. Egyedül ez maradt meg az emlékezetemben.

== Középiskola ==

Tíz éves koromban Kecskemétre kerültem gimnáziumba. Az ottani híres, református ősi kollégiumban tettem le az érettségit. Ott is főtantárgy volt a vallás és az ének. Ennek a nyolc évnek a vallástanításából semmi másra nem emlékszem csak erre az egy kérdésre, ami a konfirmációi káténkban volt, hogy: ”Hirkánusz János után ki volt Zsidóország helytartója?” És még valamire. Egyszer játék közben egyik osztálytársam mutatott egy Új testamentumot, amit egész gimnazista koromban sohasem láttam, s abban elolvasta előttem a Máté 5: 21-24. verseket. Semmi többre nem emlékszem abból, amit a híres kecskeméti kollégium diákja tanultam a Bibliából.

== Teológia ==

Nagyon szerettem volna orvos lenni. De édesapám kis fizetésű hivatalnok volt, s nem volt képes annyi pénzt adni, hogy Budapesten orvostanhallgató lehessek. A teológiára semmi kedvem nem volt, csupán azért lettem teológus, mert ez volt a legolcsóbb pálya. Mikor a negyedik szemesztert elvégeztem, s az alapvizsgát kitűnő eredménnyel letettem, megpróbáltam otthagyni a teológiát. Beadtam a kérvényemet állami stipendiumért<ref>ösztöndíj, misedíj (szerk.mj.)</ref> a katonai orvosi parancsnoksághoz. Elutasítottak. Maradtam teológus. Az első lelkészképesítő vizsgát, bár zsidóul olvasni sem tudtam, görögül pedig éppen csakhogy olvasni tudtam, s szintén kitűnő eredménnyel letettem, de eszem ágában sem volt, hogy lelkész legyek. Ha már teológus maradtam, elhatároztam, hogy teológiai tanár leszek. A filozófia szakra készültem. Stipendiumot kaptam, hogy külföldre menjek. Baselben az alumneumban már a szobaszámom is megvolt. Útközben Budapesten kiszálltam felvenni a stipendiumot, a poggyászom azonban már fel volt adva Baselbe. Baksai püspökhöz mentem elköszönni, aki azzal fogadott: nem fogsz Baselbe menni, hanem el fogsz menni Kórógyra káplánnak egy 80 éves öreg lelkész mellé. Hivatkozott a Csel. 16: 9-10-re. Tanácsot kértem a püspökhelyettestől. Azt a tanácsot adta, menjek Baselbe. Mástól nem kértem tanácsot. Rágondoltam a Csel. 16: 9-10-re s másnap elindultam Kórógyra. Ez egy eldugott kis falu Horvátországban, 24 km-re a legközelebbi vasútállomáshoz.

== Káplánságom ==

Az én öreg papom már teljesen munkaképtelen volt. Önállóan kellett vezetnem az eklézsiát. A teológiáról – bár ismétlem – kitűnően vizsgáztam, alig hoztam magammal valamit, csupán érdeklődést a filozófia iránt. Elhatároztam, hogy tovább készülök a teológiai tanárságra. Közben azonban hirdetnem kellett az Igét, s akarva nem akarva el kellett kezdenem komolyan foglalkozni a teológiával. Első lépés volt, hogy megrendeltem a Heidelbergi Kátét, amit a pesti teológián soha nem is láttam. Abban az időben ott nem teológusokat és lelkipásztorokat, hanem csak hitszónokokat képeztek ki. Akkor még a Strausz-, Bauer-, Schweizer-, Lang-féle racionalista teológia uralkodott Budapesten, igaz, hogy már a végét járta. A magyar nyelven kívül más nyelven egy szót sem tudtam. Ma sem tudok. Baselben akartam németül megtanulni. Semmiféle kommentárom a Bibliához nem volt. De mivel láttam, hogy az én egyszerű híveim nem a Tischendorf görög Bibliájával a hónuk alatt jönnek a templomba, nem estem kétségbe, hanem hirdettem az Igét úgy, ahogy tudtam. A magyar teológiai irodalom akkor is szegény volt, de amit meg lehetett kapni, azt megrendeltem. Főleg kész prédikációkat, s az egyházi és evangéliumi lapokat olvastam, s ezekből lettem olyan amilyen teológus. Két év múlva az öreg lelkészt nyugdíjazták, engem megválasztottak.

== Lelkésszé lettem ==

Lelkésszé nevelésem szempontjából legnagyobb hatással voltak rám az én nagyon egyszerű, paraszt híveim. A kórógyi nép ahhoz a 15 faluhoz tartozik, amely 1000 éve ugyanazon a helyen lakik. Ebből a 15 faluból 10 van Baranyában, a Dráva bal parti torkolatánál és 5 van a Dráva torkolatától délre. Ez a vidék valamikor óriási mocsárterület volt. El voltak zárva a világtól s így tudtak megmaradni a török háborúk idejében. A reformációt 1530-40 táján fogadták el Még ma is az akkori bibliafordítás 400 éves nyelvén beszélnek, mind a 150 zsoltárt éneklik. Mind a 15 eklézsia kicsi, 200-1000 lélekig, de a világért le nem mondanának arról, hogy mindegyiknek külön lelkipásztora legyen, pedig egymáshoz egészen közel vannak. Ezelőtt 50 évvel, még minden külső segély nélkül nemcsak lelkészi állást, hanem ezen kívül külön felekezeti iskolát is tartottak fenn. Ezek a régi felekezeti iskolák az első világháború után szűntek meg. A hatóság államosította őket. Maradandó hatásuk abban van, hogy a népünk megtanult és még ma is szeret énekelni. Ezért járnak a templomba. Aki asztmás, aki elvesztette a hangját, azt mondja: minek menjek oda, hisz én már nem tudok énekelni. Hogy itt igehirdetés is van és közösség is van, ez még mindig mindenkiben nem lett elégé tudatossá. A felekezeti iskoláért meghozott a mi népünk minden áldozatot. Ma már a lelkipásztort sem tudják rendesen fizetni, de azért görcsösen erőlködnek, hogy legalább ez az egy mégis legyen, és helyben lakjék. Az egyházhoz való ragaszkodásukban még mindig sok a tradíció is. Gyülekezetemnek segített lelkipásztorrá való nevelésemben boldogult első feleségem, aki a prédikációimat mindig megbírálta. Féltem bemenni a templomba, mert prédikálni kellett és féltem kijönni a templomból, mert utána szembe kellett nézni egy okos, de igen szigorú bírálattal. Ők neveltek engem lelkipásztorrá. De emellett az orvos is csakhamar kibújt belőlem. Mivel a legközelebbi orvos 24 km-re lakott tőlünk, ebbe a mesterségbe is bele kellett tanulni. Egy orvos barátomtól 5 gyógyszert kaptam: Aszpirint, Chinint, Ópium tinktúrát, keserűsót és Hoffmann-cseppet. Ezekkel gyógyítottam az egész falut. Még operáltam is zsebkésemmel. Hívtak beteg lovakhoz és beteg tehenekhez is. Azokat is meggyógyítottam. De emellett ügyvédkedtem is. Mikor nem voltam otthon, azt mondták: üres a falu. Mikor otthon voltam azt mondták: tele van a falu.

== Mellékfoglalkozásom is volt ==

Bizony sokszor üres volt a falu. Sokszor nem voltam otthon, mert volt mellékfoglalkozásom is. Horvátországban sok magyar él, akiket nem telepített oda senki, hanem 100 évvel ezelőtt Magyarországról kezdtek ide leszivárogni. A gazdasági helyzet hozta magával ezt a lassú leszivárgást. Magyarországon kevés kis földjüket eladták, s Horvátországban sok földet vettek az árán. Itt nem volt értéke a földnek. Lehetett kapni földet egy kabátért is, egy üveg pálinkáért is. Így szaporodtak el Horvátországban a magyar szórványok, s köztük sok református család. Ezek felszívódásának megakadályozására a magyar kormány az egyházakat hívta segítségül. A református egyház ebben a munkában engem használt fel. Nagyon sokat utaztam. Iskolákat szerveztem, népkönyvtárakat alapítottam, a református felekezeti iskolák tanfelügyelője voltam, vonatokon aludtam, rázós parasztszekereken dideregtem, és gyalog tapostam a sarat. Tizenhét évig voltam kórógyi lelkész és horvátországi szórványgondozó.

== Debreceni tanfelügyelő ==

Kórógyi lelkész voltam, amikor kitört az első világháború. Táviratban felhívtak Budapestre, közölték velem, hogy a horvátországi magyar szórványok gondozása ügyében végzett munkám jutalmazásául kineveznek Debrecen város és Hajdú vármegye királyi tanfelügyelőjévé. Kinevezésem aznap már meg is jelent a hivatalos lapban. Családom, rokonságom, barátaim úsztak a boldogságban. Mindenki gratulált. Hogyne! Kórógy után Debrecen! Egy eldugott falusi papból az ország 72 tanfelügyelője között egyszerre a legelső lenni. Csak egy öreg barátomnak volt az arca komor. Mélyen a szemembe nézett és csak a fejével intett: Ne! Úgy éreztem, hogy ez a komor intés felülről jön. Még aznap délután lemondtam a debreceni tanfelügyelőségről. Máig sem bántam meg. Sőt áldom az emlékét az én bölcs, öreg barátomnak, aki egy néma fejmozdulattal lebeszélt. Valóban ez az intés felülről jött és sokszor megköszöntem az Úrnak, hogy nem hagyott tanács nélkül.

== Eszék ==

Azok, akik engem minden áron ki akartak emelni Kórógyról és valami magasabb nemzeti misszió élére akartak állítani, nem hagytak békét, hanem Baranya és Szlavónia központi városában, Eszéken lelkészi állást szereztek számomra. Gyönyörű lakást béreltek, hogy én ott reprezentáljam a magyarságot. Bementem, de bele betegedtem ebbe a nem nekem való feladatba. Közben javában dúlt az első világháború. Az eszéki reformátusok többnyire ide helyezett magyarországi vasúti altisztek, mozdonyvezetők, kalauzok, fékezők voltak. Mikor véget ért a háború, egyszerre úgy szétrebbentek, mint egy varjúcsapat, mikor közibük lőnek. Ott maradtam gyülekezet nélkül. Kórógyon azonban még mindig nem volt betöltve a lelkészi állás. Én jártam ki prédikálni Észékről. Mi sem volt természetesebb, minthogy a kórógyiak visszahívtak, s én boldogan visszamentem az én régi helyemre. De itt sem maradtam sokáig.

== Szülőfalumba jöttem ==

Az első világháború végén szülőfalumban meghalt a lelkipásztor. Ez a falu a Duna-Tisza között ennek déli felében, az úgynevezett Bácskában van, melyet a békeszerződés Jugoszláviához csatolt. Szülőfalum lelkipásztora az apósom volt, s nekem családi körülményeim miatt haza kellett jönnöm. Megválasztottak, tehát hazajöttem. Bácskában, s mellette a Tiszán túl, Bánátban már egészen másfajta nép lakik. Ezeket ezelőtt 180 évvel az akkori Habsburg kormányzat telepítette ide nagy tömegekben, részint Magyarországról, részint Németországból. Voltak közöttük tiszta református és tiszta lutheránus telepek. Az én szülőfalum népe vegyes lakosságú volt, magyar és német, református és lutheránus. Sokkal civilizáltabb nép, mint a dunántúli és drávántúli, gazdaságilag is fejlettebbek, életszínvonaluk is magasabb, de lelki életük már szárazabb, mint a baranyai ősnépé. Ezek már újságolvasók, lakásukra, ruházatokra, egészségük ápolására sokat adnak. Az egyházhoz való ragaszkodásukban egy adaggal kevesebb a Lélek és több a tradíció. Ilyenek a bácskai és bánáti nagy református egyházközösségek valamennyien.

== Az első világháború után ==

Negyven éves voltam, amikor idejöttem. Egybeesett ez azzal a korszakkal, amikor az első világháború véget ért. Az egyházéletben valami gutaütésszerű állapot uralkodott. Apósom volt az esperes. Vele egy időben halt meg a főgondnok is. Általában az egész garnitúra, amely az egyházi életet kormányozta eltűnt, s az én kortársaim következtek a vezetésre. Ketten voltunk jó barátok Weimann Péter verbászi lelkésszel. Úgy éreztük, hogy népünk és egyházunk jövőjéért felelősek vagyunk. Elhatároztuk, hogy megválasztatjuk esperesnek egyik barátunkat, aki erre magától sohasem gondolt volna. Keresztülvittük a megválasztását, mert tudtuk, hogy okos és rátermett ember. Klepp Péter torzsai lelkész parasztszármazású fiú volt. A durvaságig őszinte, de erőskezű, becsületes és jóakaratú. Attól kezdve hárman vezettük a [[Jugoszláv Királysági Református Egyház]]at. Klepp Péter szervezett és kormányzott. Mi ketten Weimann Péterrel a lelki életet igyekeztünk szolgálni. Egyházi néplapot szerkesztettünk és adtunk ki. Én magyarul, ő németül. Ezzel az volt a ki nem mondott célunk, hogy a református nép lelki igényét és anyagi áldozatkészségét az egyházzal szemben fokozzuk. A gyermekek számára valláskönyvet írtunk és adtunk ki. De ebben nem volt benne sem Absolon, sem Hirkánusz János, hanem benne volt az egész Hegyi beszéd és igen sok vers a Bibliából. Mivel Magyarországból nem lehetett könyveket hozatni, hozzáfogtunk a templomi énekeskönyv szerkesztéséhez. Magyarul meg is jelent 1939-ben, de ebben az egész Heidelbergi Káté benne van. A német Gesangsbuch <ref> egyházi énekeskönyv (szerk.megj.)</ref> kéziratban maradt és elveszett. Közben Klepp Péter 1928-ban meghalt s akkor engem választottak meg esperesnek és később püspöknek. Összesen hatszor választottak meg egyhangúlag hol esperesnek, hol püspöknek.

== Második tanítómesterem ==

Első tanítómesterem lelkésszé nevelésemben – mint írtam – a gyülekezet volt, amelyben szolgáltam. A második egy áldott öreg falusi lelkipásztor. 40 éves korom után ismerkedtem meg vele közelebbről. Keck Zsigmond volt a neve, de mindenki csak „Zsiga bácsi”-nak hívta. A tiszta reformátori teológia híve volt10 évvel Barth Károlyék előtt. Engem is azzá nevelt. Egyszer valami gyűlésen predikáltam. Utána odajött hozzám egy fiatal teológus és gratulált, hogy én is a barthi teológia híve vagyok. Ő épp akkor jött Svájcból, Barthot hallgatta. Azt kérdeztem tőle, ki az a Barth? Hírét sem hallottam soha. Az én tanítómesterem Zsiga bácsi volt, ahogy prédikáltam, azt tőle tanultam. Zsiga bácsi Kohlbrügge és Böhl tanítványa volt. Drága öregünk 80 éves korában megbetegedett. Meglátogattuk. Kérdeztük tőle nem unja-e magát? Azt felelte rá: Dehogy unom. Azzal szórakozom, hogy tanulom a Heidelbergi Káté első kérdését „belülről”. Tudniillik Zsiga bácsi arról is híres volt, hogy senki a Hedelbergi Kátét nála jobban nem ismerte. A Biblia mellett ezzel foglalkozott a legtöbbet. Mégis eddig csak „kívülről” tudta, most kezdte el tanulni „belülről” is. Ő volt az én második tanítómesterem, áldott emlékű teológiai professzorom.

== A második világháború ==

A második világháború előtt özvegyen maradtam. A háború aztán elsodorta mellőlem másik hűséges munkatársamat Weimann Pétert is. De az Úr adott helyettük új munkatársat jelenlegi feleségem személyében. Ő nekem azzal imponált, hogy 6 nyelven beszél, ír, olvas. Én pedig neki azzal imponáltam, hogy csak magyarul értek és beszélek, s mégis püspök tudok lenni Jugoszláviában. Így hát szépen kiegészítettük egymást arra a közelgő feladatra, ami várt reánk a második világháború után a külföldi testvérekkel való érintkezésben. Rajta kívül még néhány jó munkatársam van, többek között három esperes, régi káplánjaim és hűséges tanítványaim. A negyedik esperes már velem majdnem egykorú, de ő végzi közöttünk a leghasznosabb munkát. Fordítja németből a Házi áhítatot, amiről később lesz szó. A második világháború nemcsak Weimann Péter, hanem vele 13 000 református németet és ezzel 13 német egyházközösséget is elsodort közülünk. Itt maradtunk mi magyarok 32000-en, félelmek és rettegések között. Félelmünk és rettegésünk később eloszlott, de népünk soha el nem képzelt külső és belső változáson ment át. A református magyar nép Jugoszláviában legnagyobb részben falusi földműves, aki őseitől örökölte földjét és a föld szeretetét. Az új világrendben földjének legnagyobb részét elvesztette. Ami megmaradt, azt nincs kedve tovább megművelni. Gyermekeit minden erejének megfeszítésével taníttatja, csakhogy ne kelljen annak is földművesnek lenni. Ahhoz nincs elég anyagi ereje, hogy magasabb műveltséget és képesítést adjon neki, hanem csak annyi telik tőle, hogy kereskedelmi vállalatokban alkalmazott, banktisztviselő, alsóbb fokú irodai hivatalnok, vagy sofőr lehessen. Csak ne földmíves. Megindult a falu elnéptelenedése. Népünknek az egyházzal szemben való viszonya is általában meglazult. Talán indokolatlanul, de a köztudatban az egyház, mint elsorvadó és halálra ítélt intézmény szerepel. Valószínűleg ez a magyarázata annak is, hogy a református tanuló ifjúság nem akar lelkészi pályára lépni. Nem látja biztosítva az egzisztenciáját. Íme: „az evangéliumi egzisztencia egy bizonytalan világban”. Ez az elcsüggesztő közvélemény a háború utáni első években egészen katasztrofális volt. Azóta évről évre enyhül.

== Az elcsüggesztő közvélemény enyhülése ==

Enyhítette két körülmény. Enyhítette elsősorban az is, hogy az új államrend az egyházakkal szemben nem volt olyan félelmetes, mint a hír, amely megelőzte. A magasabb hivatalnokok mindjárt kezdetben megértők és barátságosak voltak. Csak a hivatalnoki ranglétrán lefelé mind többen azzal akartak feltűnni, hogy az egyházzal szemben ellenséges magatartást tanúsítottak. Ma már csak a legalsóbb fokozatokon van még ezekből néhány utolsó mohikán. Jelentékeny változást hozott ennek a kedvezőbb közszellemnek a kialakulásában az 1953-i vallásügyi törvény, amely a templomi istentisztelet és a vallástanítás szabadságát biztosította. A lelkészek az állami nyugdíjintézetbe felvétettek. Az elcsüggesztő közvélemény hatását enyhítette másodsorban külföldi testvéreinknek, az [[Egyházak Világtanács]]ának és a HEKS-nek felénk forduló érdeklődése, szellemi és anyagi segítsége. Ez reménységet öntött lelkipásztorainkba és népünkbe, hogy íme nem vagyunk elfelejtve. A világ nagy nemzetei között élő református hittestvéreink szeme rajtunk van, és szíve velünk dobog.

== Külföldi segítség ==

Legnagyobb segítség volt és ma is ez a legnagyobb, hogy sűrűn meglátogatnak bennünket, s személyes kapcsolatok szövődnek közöttünk és közöttük. Alig lehet felbecsülni, pl. azoknak a személyes kapcsolatoknak a jelentőségét, amit három gyermektranszport svájci három meghívása és vendégül látása jelent. Nemcsak annyi ezeknek az értéke, amennyit egészségi szempontból jelent. Betekintést nyer a mi népünk egy magasabb színvonalú hit- és erkölcsi életbe a családokon keresztül. Meglátja, hogy a haladás, a műveltség, a magas kultúra nem teszi feleslegessé a hitéletet és az egyházi munkát, sőt inkább nélkülözhetetlenné teszi azt.

Külföldi testvéreink közöttünk való megjelenése mindig olyan hatással van reánk, mint amikor a mi félreeső, magános szigetvilágunk felé egy tengerjáró hajó közeledik, itt kiköt és lelki kincseit előttünk feltárja. Külföldi testvéreink segítsége nélkül az igehirdetésben lenne a legnagyobb visszaesés. Több lelkésznek valami mellékfoglalkozás után kellett volna néznie, mert családját nem tudta volna fenntartani és gyermekeit nem tudta volna iskoláztatni. Hogy ebben a tekintetben nem állunk sokkal rosszabbul, mint ahogy állunk, ezt a segélyeknek tulajdoníthatjuk.

Az igehirdetés élőszóval való folytatása mellett nagyon fontos az írásban sokszorosított igehirdetések szolgálata. Minden vasárnapra, valamennyi gyülekezetnek, a legkisebb szórványgyülekezetnek is elküldjük az arra a vasárnapra való igehirdetést, az egész felolvasni valói istentisztelet liturgiájával. Így tarthatnak istentiszteletet ott is, ahol lelkész nincs jelen. Ezt a lelkipásztorok munkaközössége dolgozza ki.

Ennél még jelentékenyebb szolgálat az igehirdetésben a Házi Áhítat című kiadványunk. Ez a svájci Morgenwache fordítása ellátva énekekkel és imával, s a Losungbuch Igéjével. Ki kell itt emelnem Berta Imre esperes atya jó szolgálatát, aki ezt a munkát élettársával együtt nagy hűséggel végzi, s amivel minden nap 1400 családba visszük be az Evangéliumot ebben a „bizonytalan világban”.

Mindezt külföldi hittestvéreink segítsége teszi lehetővé, s ezért a legkevesebb, amit tehetünk, hogy munkánkról és életünkről havonként kiadott püspöki körlevelünket és jelentésünket Bericht és Report címen tájékoztatásul nekik is megküldjük.

Nem merek már ilyen bátran szólni a csomagokról, ruha- és élelemküldeményekről. Ezek a segélyek a legnehezebb években égből lenyúló mentő kéz voltak. A mi gyarlóságunk azonban nem tudta ezeket úgy elfogadni, ahogy kellett volna. Ha úgy fogadtuk volna el, mint az Úr adományát, mint pl. az esőt, vagy a napfényt, vagy az egészséget, mely nem mindenkinek egyformán adatik, akkor ezek az adományok nem keltettek volna irigységet és gyűlölködést. De mivel emberek kezéből fogadtuk el, ezért, mint a zsákmányon való osztozkodás, sokszor demoralizáltak bennünket.

Nemrégen egy falusi gyülekezet előtt, a templomban, egy vendég lelkipásztor ezzel kezdte beszédjét: – Mit vár ma a református egyháztag a református egyháztól ? Ezt felelte rá: – Külföldi csomagot vár. Ez kétségkívül túlzás és nem lehet általánosítani, de rámutat valamire, ami nem válik dicsőségünkre. A hiba bennünk van , de maga a dolog természete is nagy kísértést rejt magában, mert lényegében minden adomány élősdivé nevel.

== Diakonisszaház helyett diakonátus ==

Svájci református testvéreink a HEKS útján egy nagyszerű szeretetintézményt tartottak fenn Jugoszláviában, felekezeti és nemzetiségi különbség nélkül, munkaképtelen öregek, gyengeelméjűek, elhagyatott hontalan emberek számára a verbászi Diakonisszaházban. Ezt a munkát tőlünk az állam átvette. Nekünk megmaradt belőle 7 öregünk, akiket privát családoknál tovább is eltartunk, ruházunk, és rendszeresen látogatunk. Azóta is jelentkeztek újak, akiket már nem vehetünk fel, de szabad őket tovább is segélyeznünk, erre szabad adakoznunk és adományokat elfogadnunk. Ezt végzi a feloszlatott verbászi Diakonisszaház helyett a [[w:Református Egyház Diakonátus]]a.

== Árvaház helyett Szeminárium ==

Végül, volt nekünk református árvaházunk is Feketicsen. 1923-ban saját belkörű adományainkból alapítottuk. Annak idején 30-40 árva gyermeket gondoztunk benne és 1950-ig 314 árvát neveltünk fel. Ezt a munkát is átvette tőlünk az állam. De megmaradt a szép, nagy ház és a berendezés. Ehhez áthoztuk a feloszlatott verbászi Diakonisszaház ingóságait és berendeztünk belőle Feketicsen egy kedves, barátságos otthont 50 rendes ággyal, vendégszobákkal, előadótermekkel, konyhával, éléskamrákkal, és itt nyitottuk meg lelkész- és egyházimunkás-képző szemináriumunkat. Itt tartjuk hivatalos gyűléseinket, teológiai továbbképző akadémiáinkat, lelkészkonferenciáinkat, és itt gyűjtjük össze kiegészítő vallástanításra a konfirmáltakat és a konfirmandusokat,konfirmációra készülők (szerk.megj. Itt fogjuk előkészíteni a lelkészi pályára azokat, akik erre reménységeink szerint a közeljövőben jelentkezni fognak, mert „az aratni való sok, de a munkás kevés”. Kérjük azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába, evangéliumi egzisztenciákat ebbe a bizonytalan világba.

== Búcsúzás ==

Íme a fénykép arról a korról, amelyben éltem, azokról az eseményekről, amelyeket átéltem, arról az egyházról, amellyel összeforrtam, s amelytől nemsokára el kell búcsúznom. Nem fáradtam bele a munkába, s nem szívesen búcsúzom tőle, mert még sok elvégzendő feladatot látok magam előtt. Úgy érzem, hogy a lelkipásztorság az a mesterség, amibe az ember 70 éves kora után kezd beletanulni. Azonban meg van írva: ”hetven esztendő, vagy ha feljebb nyolcvan esztendő… amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk„ (Zsoltár 90: 10). Mi nemsokára elrepülünk ebből a bizonytalan világból, s amabban a bizonyos világban arra kérjük a világ Urát: „láttassék meg a Te műved a te szolgáidon és a te dicsőséged azoknak fiain„ (Zsoltár 90: 16) az evangéliumi egzisztenciákon.

Búcsúzásul azt szeretném megmondani, hogy miben látom hivatását ma Jugoszláviában a református lelkipásztornak. (21. századra: Jugoszlávia megszűnt, részekre esett, Szerb-Montenegró, Horvátország, Szlovénia szerk. stb)

* Pontosan abban, ami mindenütt a világon.

* Isten szerette ezt a világot (János ev. 3:6.)Ez bizonyos. Szeretett ebben minket jugoszláviai reformátusokat is. Ez is bizonyos. Semmi oka nem volt rá, hogy szeressen bennünket, és mégis szeretett. Ez a kegyelem. Nem akarja, hogy elvesszünk. Azt akarja, hogy Krisztusban örökké éljünk. Ezzel kell a református lelkipásztornak tisztában lenni bárhol a világon: Isten népének nem szabad elvesznie. Isten népének meg kell maradnia. Krisztusban meg kell találnia az örök életet. A református lelkipásztor eszköz, szócső, hírvivő, antenna, apostol, szolga Isten kezében, hogy a reá bízott népnek ezt a hitet hirdesse, tudatosítsa, belenevelje. Jugoszláviában is ez a hivatásunk. Ez volt mindig. Ez ma is. Ez lesz a jövőben is.

* Az én életemnek fő tanúsága ez: Jugoszláviában a református ifjú nem választhat szebb pályát, nem tölthet be nagyobb hivatást, mintha lelkipásztor lesz. Semmi más hivatásban nem tehet nagyobb szolgálatot saját népének, és nem tehet kedvesebb szolgálatot az Úrnak.

Búcsúszavam legyen ez az Ige: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.„ I. Péter 2: 9.

== Utószó ==

Ez az írás – amint a bevezetésben jeleztem – svájci felszólításra készült a HEKS évi jelentése számára. Magyarul azért sokszorosíttattam, hogy minden református ifjúnak a kezébe adhassam, – s ezzel indítást adjak arra, hogy legyenek lelkipásztorok. Az a tapasztalatom, hogy legtöbben azért nem merik ezt a lépést megtenni, mert nem érzik világosan, hogy Isten erre hívta el őket. Az én életem kis regénye éppen arra akar rámutatni, hogy az Úr nem súgja meg minden 18 éves ifjúnak, hogy mit akar belőle nevelni. Ez majd menet közben megoldódik. Csak el kell indulni! Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, higgyetek Istenben! (János ev. 12:1)

Feketics, 1959. Július hava Ágoston Sándor püspök

http://hu.wikibooks.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:%C3%81goston_Z%C3%A1dor/Hogyan_lettem_lelkip%C3%A1sztor

De ha nem tetszik nektek

De ha nem tetszik nektek, hogy az Urat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok. De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk! Józsué 24:15

Köszöntünk!

hacker
Valaki nagyon szeret bennünket, 2016. szeptember 8.-án este 8:04 perckor sikeresen törölték a honlapunk tartalmát. Kis türelmet kérünk, nemsokára ismét visszatér az oldal régi és új tartalommal!

Megértésüket köszönjük!

A bál folytatódik

Megszületett a csattanós válasz a Hercegszöllősi 440 éves megemlékezésre.
http://alfahir.hu/a_magyar_es_horvat_allamfo_jelenleteben_avattak_fel_a_karancsi_templomot
A területet kevéssé ismerők számára mondom: a szomszéd falu.
Volt egy régi vicc egy – azóta már a mi Urunk előtt megállt – teológiai professzorról, aki számára kétféle diák volt, akit szeretett, meg akit nem.
Bement vizsgázni hozzá akit szeretett, megkérdezte tőle hány református van Magyarországon, a szeretett diák válaszolt, hogy kettőmillió. (Ó boldog békeidők! Kitűnő egyházkormányzataink azóta elkormányoztak közülük valahova nyom nélkül nyolcszázezret! Az ellenreformáció nem okozott ekkora kárt!) Tehát kettőmillió, rendben kérem az indexét, jeles.
Bement az, akit nem szeretett vizsgázni a professzorhoz, megkérdezte a prof, hány református van Magyarországon. A deák válaszolt, kettőmillió. A prof erre: rendben kettőmillió, és név szerint?!
Vannak akiket szeret Budapest eklézsiája és vannak akiket nem. Mi alapján válogat? Sajnos én tudom a választ, nos, annak egyfajta – még nem publikus – országok felett átívelő invesztitúrához van köze és nem az egyházhoz. Azért mi szeretjük Budapest eklézsiáját, mert a szeretet mindent eltűr és mindent remél.
Ízelítőt kaptunk a politikai csinadrattából, ámde a zsoltár ott is csak úgy szólt az atyák torkából, mint a szomszéd faluban néhány hete és néhány száz éve, és a pörkölt se sokban különbözött.

14183888_10205856559133755_3994727527265882512_n
Na jó, legyünk igazságosak, Hercegszöllősön csak nyalka alabárdosok vigyáztak a korona másolatára hárman, Karancson meg temérdek testőr nyüzsöghetett a sok politikus notabilitás körül, akiknek sejtésük sem volt róla, biodiszletek.
Persze bennünket nem szeretetteket nem hívtak ebbe a bálba.

csbz