Home Blog Page 18

Adj király katonát…

avagy hogyan lopjunk keresztyéni módon

A Szerbiai Református Keresztyén Egyház nevében beadott Kérelem alapján (továbbiakban SZRKE), akit mellesleg teljes mértékben támogat a MRE és a Generális Konvent (hogy mennyit tudnak hazugságaikról, arról most nem írnék), melyet a mai napon vettem át, ahol a  Bírósági beadvány által el kívánja tulajdonítani a Református Keresztyén Egyház (továbbiakban RKE) gyülekezeteinek önállóságát és vagyonát.

  1. május 15. az Újvidéki alapfokú bíróságon átadott keresetükben kérik, hogy a Bíróság engedélyezze az Újvidéki, Pirosi, Tiszakálmánfalvi és a Kátyi gyülekezetek telekkönyvében a tulajdonjog átírását a SZRKE részére, mivel szerintük a szabálytalanul megtartott Zsinat (mely Szabó püspök úr szóban kimondott véleménye szerint sem Református Alkotmány és Szabályrendelet) módosított az 1997. Zsinat Alkotmány és Szabályrendeletén, mely szerinta gyülekezetek elveszítik a jogi alapjukat, vagyonuk az Országos Egyházé, a Zsinati Tanács két Zsinat közt a Zsinat nevében dönt(eddig csak azokban a dolgokban, amik a hatáskörébe voltak utalva).

Minden jogi orvoslást kihasználunk ősi örökségünk megvédésére és kérjük a testvérek támogatását ezen szervezett bűncselekmény megállításában. Nem Krisztus dicsőségét hirdetik, hanem az Egyházunk és reformátusságunk lejáratását.

Korábban már volt példa arra, hogyan akarták ezt a Horvátországi Reformátusság körében véghezvinni, sikertelenül.

A diétázók vigyázzanak, a következő mondattól!

Torontáslvásárhelyen tegnap 2014. május 21. A SZRKE ügyészének és főgondnokának tisztégével kapcsolatban megvonta a Zsinat a bizalmat és eljárást indít a történtek kivizsgálására!

Mondtuk már többször, hogy „az Úr csodásan működik, de útja rejtve van”, valamint Pali bátyánkkal együtt: „ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk”!

A reformátusság egységéért és megújulásáért könyörögve, tisztelettel köszöntöm a testvéreket!

Botos Elemér a RKE püspöke

Kálvinizmus alfajai, avagy a gonosz szőlőmunkások

Bibliai olvasmány: Mt 21,33-46.

„Elveszítitek Isten országát és olyan nép kapja, mely megtermi gyümölcsét.” Mt 21,43.

Bár a teremtés történetírásában olvashatunk arról, hogy a világmindenségben az ember lett a központi egyéniség, hogy uralma alá hajthassa mindazt, amit az Úr teremtett, sok mindent megtanult az évezredek alatt. Hogyan lehet a vad fát nemes hajtással, oltványozás által nemesíteni, kihasználva a másik ellenálló képességét, génjeinek alaptulajdonságait változtatni, viszont e munkálatoknak, kísérletezéseknek is van egy bizonyos határa.

Ezen túl már minden próbálkozás hiábavaló.

Volt egy csodálatos szellemi öröksége népünknek, ami megváltoztatta Kelet – Közép Európa képét, majd a történelem viharos gyümölcsösében genetikailag módosított hajtások jelentek meg vörös külsővel. Tetszett a színváltozás, rugalmasságot, szabadságot, egyenjogúságot ígérve egy demokratizálódó folyamat keretében, mely külsőre tetszetős volt.

Egykoron faluhelyen, mi is gyerekkorunkban a seprű készítéséhez szívesebben használtuk a vörös színű, úgynevezett „kosárnak való” vesszőt. Ellenállóbb, kitartóbb és rugalmasabb volt, mint a régi, megszokott vesszők, és különös, de a vizenyős, rétes vidékeken gyorsan elszaporodott. Hogy az iszap vagy a sok felhígított közeg segített-e a terjeszkedésében, máig sem tudom.

Ez a másság beférkőzött vidékeinkre, átitatva a szabadság, testvériség és egyenjogúság mámorító italával a tömegeket, egy érdekes kálvinista alfajt hozva létre. A mindent jól tudó, alkalmazkodni képes, másokat bírálgató Református – demokratikus közeget (Isten nélkül – de nevét emlegetve). Arcátlan, vastagbőrű (nem keverendő össze a „vastagnyakú kálvinista” jelzővel), mindent nagyon jól tudó, birtokolni vágyó szellemiséget, mely Vajdaság reformátusságát sem kerülte el. Amikor eljött a metszés ideje, természetes, hogy nem a szerény, törekedéseit rejtő hajtásokat hagyták meg, hanem a mindenek fölé emelkedő, „majd mi megmutatjuk” jelmondatot kiabáló reformátusság vette át a hatalmat. Nem lenne baj, ha nem akarná elnyomni a missziói parancsot teljesítő, Krisztus szeretetében megtisztult és naponként megújuló testvéreit, akiket valójában nem is akar elismerni testvéreinek.

Csak az új egyházi esztendőben, legalább három alkalommal, mondták el szemrebbenés nélkül az úrvacsorai liturgia végén: „Keresztyén Atyámfiai, így szerezte a mi Urunk Jézus Krisztus az utolsó vacsorát. Így éltek vele az apostolok, hitvalló őseink és így éltünk vele Isten kegyelméből mi is. Minek előtt azonban elbocsátanánk titeket, kérünk és intünk, hogy Isten kegyelmét hiábavalóvá ne tegyétek magatokban. Ne uralkodjék többé tibennetek a bűn; sőt viseljétek magatokat a ti keresztyéni rendeltetésetekhez méltóan, hogy semmi titeket meg ne foszthasson Istennek ama szeretetétől, amelyet kijelentett és hozzátok megbizonyított a Jézus Krisztusban. Legyetek, mint az Ő szentei és szerettei, könyörületesek; öltözzetek fel a jóságot, alázatosságot, szelídséget, béketűrést. Szenvedjétek el egymást, és ha egymásra valami panaszotok vagyon, bocsássatok meg egymásnak, mint Jézus megbocsátott tinektek. Az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, melyre hívattatok is egy testben”.

Na, itt volna jó felkérni a „Hazudj, ha tudsz” sorozatbeli szakembert, hogy figyelje az arckifejezéseket, reakciókat, mennyire szívből és mennyire színből mondják mind ezt. Az eredmény megdöbbentő lenne, bár ez is csak az „új alfaj” eredménye, melyet a társadalom nevelt ki a megalkuvás szabályainak oltványozása által.

Nemrég egyik kedves barátom tette fel a kérdést, szerintem jogosan és helyesen, hogy akik a Kommunista Párt tagjai voltak, nem kellene újból konfirmálniuk, hiszen a régi konfirmációi fogadalmat feladták más ideológiák követéséért? A régi helyébe felnevelt új hajtást ismét megnemesíteni egy Krisztusnak és a mi mennyei Atyánknak adott fogadalommal a Szentlélek Isten jelenlétében?

Csak az a baj, hogy ez egyeseknek „övön aluli”, másoknak sértő, emberi mivoltukat megalázó (hogyan képzelnek ilyet?) nemesítési eljárás lenne. Vagy a sajnálkozás művelete.

Volt itt a parókia kertjében egy Bálványfa, (Ailanthus altissima – sokan itt ecetfának nevezik tévesen), ami semmire sem való, de nagy lombozata árnyékot ad. Ezért is sajnálták kivágni, valami gyümölcsfával pótolni annak helyét. Amikor annyira megnőtt, hogy már a kerítést is ledöntötte, akkor keresték a felelőst, hogy ki nem akarta kivágni. Akkor emelték tekintetüket segítségkérés végett az „ég felé”, amikor már a kár túl nagy volt. Pedig a kicsiny hajtást formázni vagy megszüntetni könnyebb lett volna.

Sajnos, azóta sok hiábavaló a vörös színétől kifakult „bálványfa” emelkedik büszkén magasra, melyeknek az árnyéka e nagy nyári hőségben jól esik, sőt dicséretre méltó, de nehogy a kár akkora legyen, hogy a falak is összedőljenek, álmok és remények törjenek össze, mert csak a színe változott a fának, a rendeltetése nem.

Nem lett tele pálmaágakkal, sem füge, sem datolya, sem alma, körte, barack és más finomságoknak számító gyümölcsökkel, csak a szemetét hullatja, meg a semmirekellő magját hinti, mely egyre több konkolyt termel, mint reformátori gondolatok haszonmagját tartalmazná.

Jézus megfejti a példabeszéd jelképét és a főpapok, farizeusok tudomására hozza, hogy Isten úgy fog dönteni, mint a szőlősgazda. Elveszi a mostani bérlőktől a szőlőst és a megbízhatóknak adja. Olyanoknak, akik megtermik jó gyümölcseiket.

Ezért nem furcsállhatjuk, ha egy szép napon meggondolja magát, s másnak adja szőlősének munkálatait. Olyanoknak, akik nemcsak gyümölcsöt szüretelnek, hanem maguk is megtermik életük szeretettel dúsított gyümölcseit. Elveszi a befektetés örömét azoktól, akik bitorolják a szépnek megálmodott Isten országát, s azoknak adja, akik mindenkor örülni képesek Isten teremtett világának.

Ne kintről, hanem Istentől várjuk a segítséget!

Gyökössy Endre írja: „Egy mélyen hívő férfira gondolok, akinek az anyósa és felesége pokollá tette életét. Mindenki azt tanácsolta, váljon el. A barátja azt mondta: Őrült vagy, anyósod boszorkány, a feleséged démon! Azt válaszolta: Nem azok, csak az Úristen reszelője az egyik, vésője a másik, s ezekkel faragcsál engem. Nem jó, de szükségem van erre.”

Nos, az ilyen, s csakis az ilyen erős szelídekre mondja Jézus: boldogok! Boldogok, mert éppen az az erő, amely szelídség is egyben, növeli, tágítja életünket túl önmagunkon olyan mértékben és dimenziókban, hogy Jézus őket mondja a föld örököseinek.

Isten tisztítsa meg egyházunkat, népünk gondolkodását a bálványfa jelenségektől, adjon megújulást!

Soli Deo Gloria!

Botos Elemér,
lelkipásztor

Újvidék, 2012. július 12.