Home Blog Page 20

Adó, járulék vagy tized?

LIX. évfolyam 2. szám / Fórum

Még ma is vannak egyháztagjaink, akik büszkén emlegetik, hogy ők mindig pontosan fizették az „egyházadót”. Valóban, a második világháború előtti időkig nálunk is és külföldön több helyen (pl. Németországban) ma is egyházadó van, amit a munkáltató mindenkitől levon, aki ezt egy nyilatkozatban meg nem tiltja.

Mi, önkéntesen, egyházfenntartói járulékot fizetünk. Mindenki annyit, amennyit akar, azonban van egy „ajánlott mérték”: ez általában a tényleges jövedelem vagy a mindenkori minimálbér 1%-a. Ez utóbbi most 570 Ft havonta. Hallunk – olykor még presbiterek szájából is – olyan véleményt, hogy ez sok, mert e mellett még vasárnaponként a perselybe is teszünk valamennyit, akkor ez bizony komoly anyagi teher…

Ugyanakkor tudunk olyanokról is, akik a tizedüket áldozzák Istennek, legtöbbször úgy, hogy egyházukra bízzák ennek felhasználását. Azt is gondolhatnánk ezekről, hogy vagy nagyon aszkéta természetűek (rosszabb esetben kevés bölcsességgel megáldottak), vagy nagyon sok bűn nyomja a lelküket, s így akarnak vezekelni. Érdemes ezért ezeket a kérdéseket egy kicsit alaposabban megvizsgálni.

Egyházfenntartói járulék és perselypénz

Azt mindenki tudja, hogy egyházi épületeinket (templom, parókia, gyülekezeti ház – az iskolát itt nem is említem) fenntartani, annak rezsijét kifizetni nem kis pénz. Ehhez járulnak még alkalmazottaink (lelkészek, egyházfi – most templomgondoknak hívjuk-, alkalmi kisegítők) személyi költségei meg az egyéb kötelezően fizetendő tételek (pl. közalapi befizetés). Mindezt az egyházfenntartói járuléknak kell (kellene) fedezni. Ezzel elérjük, hogy „működik” templomunk, ott rendszeresen hirdettetik Isten örömüzenete, s heti rendszerességgel sok más kiscsoportos alkalmunk is lehet. Az említetteken kívül még van egy sor kiadás, ami az ingatlanokhoz kapcsolódik (biztosítások, kötelező felülvizsgálatok, karbantartás, felújítás), és az lenne a jó, hogy ha egy kis tartalékot is tudnánk képezni.

Ha azonban ennél többet is akarunk (és ki az, aki nem akar többet?), ha a templom falain kívül is el akarjuk érni az embereket (misszió és diakónia), ha nemcsak vasárnapra, de a hét minden napjára van valami üzenetünk, akkor ehhez nemcsak lelki, hanem anyagi forrásokra is szükség van. Erre szolgál a perselypénz és az adományok.

Vannak olyan számítások is, hogy a perselypénz mértéke legyen legalább fele a fenntartói járuléknak egyháztagonként. Így aztán már nem is 1, hanem 1,5%-ot kér az egyház. Ezt bizony sokaknak nagyon nehéz kigazdálkodni. A jómódúaknak különösen nehéz, hiszen az ő másfél százalékuk ijesztően sokra jön ki… Sokszor már nem is marad annyi, de azért egy-két száz forintot odaszánnak.

Kinek jó az, ha tizedet adunk?

Mostanában többször is találkozhattunk az adófizetésről szóló jézusi példázattal: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré és az Istennek, ami az Istené” (Máté 22,21). Hogy mit és mennyit kell adnunk a „császárnak”, azt jól tudjuk, mert törvényekben és egyéb jogszabályokban évről évre leírja és közli velünk. De tudjuk-e igazán, hogy mit kell adnunk az Istennek? Mi az, ami az Istené?

Az ószövetségi zsidóság számára ez is pontosan szabályozva volt: mindenből egy tizedet. (A legrégibb törvénygyűjteményben: „A föld első termésének javát”). Ezt kapták a papok és a léviták ahelyett, hogy ők is kaptak volna egy tizenketted részt az Ígéret Földjéből. A tizedből azonban ők is kötelesek voltak egy tized részt az Úrnak felajánlani.

Mi az adakozásban is szabadságot kaptunk: „Ki-ki mint eltökélte szívében úgy adjon, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten.” (2Kor 9,7). Jó néha komolyan elgondolkoznunk azon is, hogy „mid van, amit nem kaptál volna”? Az életed, az egészséged, képességeid, anyagi javaid, szerető családtagjaid…, nem sorolom tovább. Ez mind-mind az Isten ajándéka és hitbeli növekedésünk egyik gyümölcse, hogy ezeknek akkor is tudunk örülni, amikor még nem vesztettük el egyiket vagy másikat.

Istennek nincs szüksége semmire, amit tőlünk kellene megszereznie – de nekünk szükségünk van arra, hogy Isten iránti hálánkat kifejezésre juttassuk. Ez az egytized emlékeztet engem arra, hogy a többi kilenctizedet is Istentől kaptam. Földi javaimnak nem tulajdonosa, hanem ingyen bérlője vagyok, s a bérlet is csak visszavonásig az enyém.

Ha egy üres zsákba tölcséren keresztül bőven töltenek valamit felülről, de a tölcsér szűkületét eltömi egy babszem, hiába van felül bőség, alul mégis marad az ínség. A visszatartott tized ilyesféle babszem, amely elrekeszti Isten ránk záporozó áldásainak csatornáját. (Siklós József: Egy újszülött természetrajza)

Mi a helyzet a mi gyülekezetünkben?

A statisztikai adatokat nézve nálunk nincs különösebb probléma az adakozó kedvvel. Az elmúlt évi számok alapján egy gyülekezeti tagunkra jutó egyházfenntartói járulék 4900 forint volt. Ez ugyan csak kb. 90%-a a minimálbér 1%-ának, azonban a templomi perselypénzek összege jóval több, mint a befizetett járulékok fele, valamivel több mint 80%-a. Tudjuk azonban, hogy sokan járnak hozzánk, akik még nem kérték felvételüket a választói névjegyzékbe, tehát egyházfenntartói járulékot sem fizetnek. Közülük sokan ebben a formában adakoznak, tehát egyháztagjaink által a perselybe tett összeg ennél kevesebb.

Lényegesen rosszabb a kép, ha megnézzük, hogy az átlag mögött mi van. Gyülekezetünk pénzügyeinek adminisztratív intézője kérésemre az egyházfenntartói befizetések tavalyi kimutatásából összegnagyságonként kigyűjtötte az adakozók számát. Ennek alapján közlök néhány adatot:

A 744 egyháztagunk több mint fele (415 fő) 3000 forintot, vagy ennél kevesebbet fizet évente (közülük 64-en 1500 forintot, vagy annál is kevesebbet). Ezzel szemben a teljes összeg egy negyedét (25%-át) 39-en, vagyis gyülekezetünk 5%-a fizeti be. A teljes egyházfenntartói járulék 10%-át pedig 7 testvérünk együttes befizetése kiadja! Áldja meg Urunk a jókedvű adakozókat!

Természetesen lehetnek és vannak olyan élethelyzetek, amikor az a perselybe tett néhány forint a legtöbb, amit adhat valaki, hasonlóan az özvegyasszony 2 fillérjéhez. Nem róluk szólok, amikor az anyagiakat illető szemléletváltozásunkat sürgetem. Evangélikus testvéreinknél havi ezer forint az egyházjárulék ajánlott összege, a hitvalló kisegyházak tagjai pedig zömmel jövedelmük tizedét adják. Nálunk 600 vannak, akik még havi 500 forintot sem szánnak egyházuk, gyülekezetük fenntartására. Ennyi „özvegyasszonyunk” nem lehet!

Tudom azt is, hogy a tized odaszánása nem egyszerűen elhatározás kérdése. Hitbeli fejlődésünk gyümölcse és Isteni iránti hálánk megnyilvánulása. Az Istentől való újjászületésnek nem előfeltétele, hanem következménye. Az első lépések megtétele azonban rajtunk múlik. Kezdjük azzal, hogy ha megkapjuk fizetésünket vagy megérkezik a nyugdíj, első dolgunk legyen elkülöníteni belőle azt az összeget, amit „jókedvvel” tudunk odaszánni Istennek. Nálam az vált be, ha a maga fizikai valójában is kiveszem hónap elején ezt a pénzt a folyószámlámról, és külön borítékban tartom. Azóta többre elég a maradék, mint amikor „okosan” próbáltam gazdálkodni.

 

Végezetül Siklós József már idézett tanulmányából idemásolom Sík Sándor néhány szép sorát:

Ki mindenét az Istennek adja,
Visszakap mindent, egy helyébe ezret,
Mert bőkezű a viszonzásnak Atyja
S nem engedi, hogy lekötelezzed.

Aki eljut a tized jókedvű odaszánásáig, annak nem lesz többé adó az egyházfenntartói járulék, nem csak annak ajánlott mértéket, de többszörösét is könnyedén fogja kifizetni, sőt bőven jut céladományokra is, és a 90% többre lesz elegendő, mint a 100!

Ha már megkaptuk annak ajándékát, hogy örömmel tudjuk pénzünket adni, akkor már nem vagyunk messze attól sem, hogy erőnk és időnk tizedét is Urunknak ajánljuk. Erőnket akkor, amikor még van, s időnket akkor is, amikor nincs, vagy alig van.

Benke László
Miskolc-Tetemvár

http://www.tirek.hu/srl/cikk/396/

Mikor lesz a nyúl védett állat – avagy szelektív reformátusság?

Talán még páran emlékeznek a „Meddig megy a nyúl az erdőbe?” írásomra, mely egy részről tényfeltáró céllal készült. Sajnos a politika (nem csak az egyházi) elérte célját, elferdített és kigúnyolt maradt a keresztyéni életforma és célja. Ja, igen, „aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére” mondóka szinte aranyszabállyá vált.

De hát lépegetünk, mondogatjuk, csak nem a magát „hatalomnak” és az „egyházban” politikai szolgává vedlett reformátusoknak megfelelően.

Pár ténnyel szeretném illusztrálni az előző kijelentésemet. Ami természetesen mát túl nőtte magát, a vajdasági – délvidéki reformátusság lelkületét és egykori egységét. A régi jól bevált módszer: oszd meg és uralkodj – működik!

Kezdeném azzal, hogy szűkebb pátriánk egyházi gondjait igyekezett elfogadni és átértékelni a „Magyarországi Református Egyház” (továbbiakban MRE) – sokan itt a déli végeken tévesen írják le, hogy „Magyar Református Egyház”.

Még akkor is, amikor a „Református Keresztyén Egyház” (továbbiakban RKE) pontosabban már akkor kezdtek hamis nevet használni Zsinat engedélye és határozata nélkül „Szerbiai Református Keresztyén Egyház” (továbbiakban SzRKE) a MRE képviselőit, azaz püspökét „persona non grata”-nak nyilvánította.

Akkor még nem tudtuk, hogy azon Zsinatok szabálytalanul lettek összehívva és megtartva, valamint a választások, hiszen Csete Sz. István püspöki tisztsége 2009. január 01. megszűnt a nyugdíjba vonulása alkalmával – amit bölcsen a többség elől eltitkolt. Ide sorolható továbbá a megbízás nélküli ügyvitel „szentesítése” is. Minderről a Köztársasági Nyugdíjintézet 2012. május 15. keltezésű 37-03/1-896 számú leiratából értesültünk, hogy nyugdíjba vonult, de akkora már majdnem három és fél év eltelt, teli hazugságok és gyűlölet dobálásával keresztyéni kegyes csomagolásban.

Fellebbezéseinket elutasították, interpretálva – magyarázva az Egyházi Alkotmány revideált magyarázatát, ahogy a pillanat heve megkívánta.

Szabálytalan fegyelmik, hamis tényeken alapuló és megbízás nélküli világi peres eljárások, melyek nem csak ellenem irányultak, tanácskozások, választások- melyek az Alkotmány és Szabályrendelettel ellentétben voltak-vannak.

Mindezek ismeretében a MRE inkább a szabálytalanul cselekvő SzRKE-t fogadja el és támogatja (hiszen elég jó a politikai támogatottsága is), és nem a RKE-t, aki igyekszik minél jobban az egyházi törvényeket és előírásokat betartani. Másként fogalmazva, nyíltan támogatják, sőt ösztönzik az egyházi vezetőket, lelkészeket, gyülekezeteket a törvényen kívüliség, a törvények be nem tartására.

Most akkor felvetődik a kérdés, szükséges az Egyházi Törvénykönyv (Alkotmány és Szabályrendelet) vagy sem. Egyeseket a Kárpát-medencei reformátusság kénye kedve szerint használ és alkalmaz, olykor pedig hátat fordítva, saját érdekeit és akaratát teszi az egész fölé.

Sajnos megfeledkeznek Jézus mondásáról: 21Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. 22Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? 23És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!(Máté 7:21-23)

Azért a hangsúly továbbra is azon van, hogy az egyházi törvények be nem tartóit kell támogatni. A sok levelezés – ami általában egyoldalú volt, vagy fogalmazzak így, levelek elküldése és elvileg elolvasása után, melyek többségére választ nem kaptam, a MRE berkeiben, de különösen vezetőségében ismeretesek a már felsorolt tények, melyeket igyekeztem mindig hiteles okiratokkal, leiratokkal bizonyítani.

Kedves reformátusaim, a címnél maradva, mikor lesz a nyúl a védett állatok sorában, a válasz kikövetkeztethető. Minél tovább tart a törvényen kívül vagy felett valóság, annál nagyobb a veszély a „nyulakra”.

Nagy ötletekkel és anyagi ráfordításokkal készülődések folynak a reformáció 500. évfordulójának a megünneplésére, viszont az „Ecclesia semper reformanda est” jelmondat a sok bába-baba-bábú közt lassan elvész.

Sajnos, régi barátom mondása igaz, hogy „a reformátusokra az a jellemző, hogy nem tudják, hogy a reformátusokra mi a jellemző”. Az Egyház folyamatos reformja a reformáció szellemében a politika kézi-féke miatt lelassult, s bár mindig büszkén és boldogan vallottam-vallom magyarságom, ennek ellenére nem állok meg a református tanok terjesztésével nemzeti korlátoknál, hanem aki csak szomjúhozza az Igét, annak hirdetjük.

Ez vonta maga után a „félig hivatalos” kijelentést a MRE kebeliből: „Elemér, tudod, téged azért nem szeretnek Magyarországon, mert el akarod szerbesíteni az egyházat” válaszom: azért mert nem a magyar helyett, hanem a magyar mellett szerbül is szolgálunk? Ennek következtében a 2015. évi Zsinat a területi felosztásról átformálódott és megalakult a „Magyar nyelvű Esperesség”, a „Szerb nyelvű Esperesség” és a „Diaszpórai Esperesség”.

Sajnos olyan előzmények sorozata vezetett e döntésekhez, ahol a MRE hivatalos lapján is (Hanyagság vagy akarat? 2014. december 10., szerda http://www.reformatus.hu/mutat/10328/) cikkében kis kanállal igyekszik beetetni a reformátusságot, egy olyan cikk ismertetésével, mely a „törvényen kívüliség” palástjával és áldásával, a tényekkel szemben szeretne egy új fogalmat becsempészni a köztudatba.

Fel szeretném hívni a kedves olvasó figyelmét, hogy nem a RKE, hanem a SzRKE lett egy új egyház itt Vajdaságban. A gyengébbek kedvéért, a „Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház” 2003. június 14. Feketicsen tartott 47. Zsinata a 11. napirendi pontban az Egyház nevét „Református Keresztyén Egyház” -ra változtatta. Tehát a magát „Szerbiai Református Keresztyén Egyház”-nak kikiáltó rész csakis a RKE Zsinatának döntése alapján használhatná ezt a nevet, de ez nem történt meg, hanem saját keresztelő és megkeresztelt SzRKE hoz jóval később egy döntést a SzRKE nevet hordozó pecsét használatáról, míg addig a RKE pecsétet használták. Ebből következik, hogy a 2014. december 6. Bácsfeketehegyen tartott SzRKE rendkívüli zsinatának határozatát a mai napig nem tudták alkalmazni, hiszen a jogtalanságon alapuló közösség hogyan is gyakoroljon végrehajtást? (lásd http://szrke.com/index-eler.html).

Volt olyan alkalom, amikor az ünnepségeinkre Magyarországról hívtunk lelkipásztorokat is, a hivatalos „vezetőség” volt, akiknek szóban megtiltotta az idelátogatást. Nevüket nem említeném, mert most is aktívan szolgálnak.

Ezen rész vége felé ki szeretném hangsúlyozni, hogy komoly veszélyt jelent egy szelektív reformátusság, mert ha valaki mer másként gondolkodni, azt ki kell zárni. Míg hitvallásainkkal ellentétes „testvérekkel” lehet, sőt előnyös is barátkozni, együtt szolgálni, mutatkozni e világ hatalmas színpadán.

Ezen események teszik igazán a „nyulat” védett állattá. Míg e gonosz világ reformátusságunkat mardossa, nem is fárad bele, hiszen egy hit felei egymás ellenfeleivé vállnak.

Botos Elemér
a Református Keresztyén Egyház püspöke

 

nyultalba

 

DIMÉNY ISTVÁN

Tükörírás

Az ember előbb fölfelé kaptat,
s mire feleszmél,
a maga dombján,
apró, saját kis csúcsán
– nem, meg sem áll -,
már lefele baktat,
és olvasószemüveggel
figyelné egy hangyán
a három eggyé vált porcban
az eleven életet.
De hamarább romlik a szeme,
mint szemüveget cserél.
1961
http://mek.oszk.hu/kiallitas/erdelyi/dimeny.htm

A mai napon született Kálvin János

calvin-john-reformed-theology-common-grace

Kálvin János  (franciául: Jean Calvin [korabeli helyesírással: Caulvin/Cauvin]; latinul Johannes Calvinus; Noyon, 1509. július 10. – Genf, 1564. május 27.), francia származású svájci reformátor, keresztény tudós, a kálvinizmus névadója, Bamber Gascoigne szerint „a legnagyobb elme és a legjobb szervező” a reformáció vezéralakjai között, aki megteremtette Genfben az „istenfélő város tökéletesen működő prototípusát”.  Elsősorban teológiai és egyházszervezői munkássága miatt nevezetes, de fontos szerepet játszott a francia irodalmi nyelv kialakulásában is.   Huszonhat éves korában írt fő műve, amelyet aztán egész életében bővített és átdolgozott, az Institutio Christianae religionis („A keresztény vallás rendszere”), illetve az általa felállított genfi egyházszervezet Európa-szerte mintaként szolgált a református egyházak megalakulásához. A vallástörténeti szemponton túlmenően Kálvin azzal is hatott a nyugati kultúrára, hogy megváltoztatta a munkaszemléletet, ideológiai alapot biztosítva a kapitalizmus fejlődéséhez.

Kálvin teológiájára hatottak a korábbi reformátorok, elsősorban Martin Bucer és Heinrich Bullinger, ugyanakkor felismerhető benne Hippói Szent Ágoston és a középkori skolasztikusok (Duns Scotus, Canterburyi Szent Anzelm) alapos ismerete is.  Kiindulási pontja a Biblia, amelynek – a hagyományos értelmezéssel ellentétben – nem az egyház, hanem a Szentlélek biztosítja a tekintélyt.   A kereszténység középpontjában azonban nem a Biblia, hanem Krisztus áll – a könyv csak eszköz, amelynek segítségével eljuthatunk a Krisztussal való találkozásig. A Szentírás kijelentésével Isten igazodik az ember felfogóképességéhez, és ebben a hozzáigazodásban megnyilvánul az emberek iránti kegyelme és gondossága.

Kálvin alapvető gondolata, hogy Isten bárki által megismerhető, aki racionálisan szemléli az emberiséget, a természet rendjét és a történelem menetét, ez a fajta ismeret tehát nem csak a keresztények sajátja, Jézus Krisztus ezzel szemben csakis a Szentírás szövegeiből ismerhető meg.  Az Ószövetség és Újszövetség között alapvető folytonosság áll fenn, lényegüket illetően azonosak, de az üdvözülés időrendjében elfoglalt különböző helyük miatt egyes dolgokban eltérnek. Mindkettő Jézus Krisztusról és az isteni kegyelemről szól, de az Újtestamentum sokkal világosabban.

Kálvin értelmezése szerint az ember a hit által misztikus kapcsolatba kerül Krisztussal, ennek ellenére továbbra is bűnös marad. A bűnök eltörölhetetlenségéből következik a kettős predestináció tana: az Isten eleve eldönti, hogy „némelyeket örök életre, másokat örök kárhozatra rendel”  és ennek megfelelően alakítja sorsát. A szabad akarat, amellyel az ember teremtésekor még rendelkezett, a bűnbeesés következtében annyira legyengült, hogy képtelen szembeszállni a bűnnel.  A predesztináció tanát az angol nyelvű katolikus enciklopédia visszataszítónak minősíti és istenkáromlásnak tartja,  ugyanakkor egy unitárius vélemény szerint „a kettős predestináció tana nem volt Kálvin János teológiájának alaptétele, hanem csak utódainak elferdítése révén lett azzá.”  Az anglikán McGrath szintén úgy véli, hogy az eleve elrendelés nem központi elem Kálvin teológiájában, „csak amolyan kisegítő tan, adalék a kegyelem evangéliumának hirdetéséből fakadó rejtélyek magyarázatához.”

A reformáció többi nagy egyéniségéhez hasonlóan Kálvin is ragaszkodott a csecsemőkereszteléshez, amely a körülmetéléshez hasonlóan az újszülöttnek a szövetséghez való tartozását jelenti. Kálvin úgy tartotta, hogy a csecsemőkeresztelés a korai keresztény egyház fontos hagyománya, nem pedig – ahogy az anabaptisták állítják – középkori fejlemény.

Az eucharisztiát illetően Kálvin három elemet különböztet meg: a jelentése vagy jelentősége az isteni ígéret, lényege vagy tartalma Krisztus testének elfogadása, érdeme vagy hatása pedig a Krisztus jótéteményeiben való részesülés

Kálvin hozta létre a svájci reformáció sikeres ágát, amelynek alapján a református egyházak világszerte ma is működnek. Rendszerét és a református egyházat kálvinizmus néven is szokás emlegetni.

Az egyházi szervezet átalakítása során Kálvin túllépett a katolikus egyházszervezet kritikáján; munkássága arra irányult, hogy a Szentírás elvein alapuló szervezetet létesítsen.  Az Institutio-ban leírtaknak megfelelően a látható egyház a hívek összessége, akik tisztelik Istent és Krisztust, felveszik a keresztség szentségét, az úrvacsora vételével bizonyítják az igaz hitben és a szeretetben való egységet, valamint az Ige szavának engedelmeskednek.   Ennek a látható egyháznak a részei az egyes gyülekezetek, amelyek jogilag önállóak. A gyülekezet tagjai egymással egyenlőek, az egyházi hatalom forrása a gyülekezet akarata. Az egyházi tisztségeket választás útján töltik be. A kálvini egyház jellemző vonása a szigorú egyházi fegyelem.

Az egyházi hatalom gyakorlói egyrészt az igehirdetők, másrészt a nép soraiból választott presbitérium. A presbitérium feladata az egyház anyagi és szellemi ügyeinek gondozása mellett az egyházi fegyelem ellen vétők megbüntetése is.

Kálvin felfogása szerint az állam és az egyház összefonódása ellentétes a Bibliával. Az evilági élet szempontjából az állami hatalomra szükség van.   Noha az állam és az egyház más-más területeken működnek, végeredményben azonos a céljuk: a bűnök elleni küzdelem és a rend fenntartása. Ebből következően az államnak saját érdekében támogatnia kell az egyházat.

Az egyének kötelesek a kormányzatnak – még a rossznak is – engedelmeskedni. Egy esetben szabad a világi hatóságnak ellenszegülni: ha az az Istennek való engedelmesség megtagadását jelentené.

Az egyházszervezet reformja során Kálvin 1542-ben megalapította a „lelkészek testületét” (La vénérable compagnie des pasteurs), amelynek az volt a feladata, hogy a lelkészek között a tanításbeli összhangot és tisztaságot fenntartsa.

Kálvin megreformálta az egyházi énekek használatának rendjét is. Első emlékiratában a tanácshoz (1538) templomi használatra a zsoltárok behozatalát ajánlotta. Clément Marot francia költő zsoltárfordítása alapján, Strasbourgban 1539-ben énekeskönyvet adott ki, amely 19 zsoltárt és három liturgikus éneket tartalmazott.  Miután a száműzött Marot maga is Genfbe érkezett 1542-ben, Kálvin kérésére új fordításokkal bővítette az eddigieket. Az 1543-ban megjelent második kiadás már 50 zsoltárból állt.  Marot halála után a zsoltárkönyv teljes fordítását Béza Tódor fejezte be.  Számos nyelvre lefordították, magyar nyelvre elsőként 1606-ban Szenczi Molnár Albert.

Kálvin szorgalmazta egy teológiai főiskola felállítását, amelyhez személyes gyűjtéssel is hozzájárult.   A genfi akadémiát 3 fakultással 1559. január 5-én nyitották meg. Kálvin vezető tanárként meghívta hű tanítványát és barátját, Théodore de Bèze-t.  Az Akadémia azóta is tevékenyen hozzájárul a kálvinista teológia tanításához.

Kálvin hatása nem csak szűkebb környezetében érvényesült. 1559-ben a hugenotta egyház első zsinatán Kálvin egyik tanítványa, Chandieu által fogalmazott hitvallást (Confessio Gallicana) fogadták el, az istentiszteletet, egyházfegyelmet és szervezetet illetően pedig teljesen Kálvin elvei alapján döntöttek. Anglia, Skócia, Hollandia, Észak-Amerika, Cseh-, Morva-, Lengyel- és Magyarország református egyházai, amelyek ezt követően alakultak, a kálvini hitelvek mentén szerveződtek

„Kálvin egyéniségéből hiányzott a humor és kellem. Keresztény sztoikus volt: komor, szigorú, hajthatatlan, ám a márvány felület alatt a szenvedély és vonzalom tüze égett” – írja róla Philip Schaff (1819-1893) teológus és egyháztörténész.  A humortalanságát kiemeli az angol nyelvű katolikus enciklopédia, illetve Alister E. McGrath könyve is, noha utóbbinak egy mellékmondatából kiviláglik, hogy Kálvin egyéniségére vonatkozó állításait részben spekulatív jellegűeknek tartja: „Az is valószínű azonban, hogy nem vagyunk igazságtalanok, mikor Kálvint úgy képzeljük el, mint nem különösebben vonzó teremtést, akiből hiányzik az a fajta szellemesség, melegség és humor, amely Luthert oly szórakoztatóvá tette az asztal mellett.” Magánemberként nyájas és érzékeny ember volt, akit a barátai kímélő figyelemmel kezeltek

Gyászhír – elhunyt Kovách Attila püspök

2016-06-08 16:20:32

„Velünk az Isten“ (Máté 1,23) 

Gyászoló szívvel, de a feltámadás és az örök élet reménységével tudatjuk, hogy Főtiszteletű Dr. Kovách Attila püspök életének 82. évében, június 7-én elhunyt. Dr. Kovách Attila 1979 – 1990 között töltötte be a Dunántúli Református Egyházkerület püspöki tisztét.

Temetése 2016. június 20-án, 11 órakor lesz, Steinbach József püspök szolgálatával, a pócsmegyeri református temetőben.

Kovách Attila püspököt a Dunántúli Református Egyházkerület saját halottjának tekinti.

 Kovách Attila életrajza

Kovách Attila Igaron született 1935. január 15-én. Édesapja Kovách Imre, községi főjegyző, majd főkönyvelő. Édesanyja Kovács Berta. Felesége Kocsis Piroska, óvónő. Gyermekei: Péter, Tamás, András és János.

kovacsattilapuspok

Az általános iskolát Cecén a református elemi iskolában és a hajdúnánási általános iskolában végezte. A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában érettségizett 1953-ban. Teológiai tanulmányait a Debreceni Református Teológiai Akadémián végezte 1953-1958 között. Posztgraduális tanulmányokat a münsteri egyetem protestáns teológiai fakultásán folytatott (1959-1960).

Szolgálati helyei: internátusi lelkigondozó teológus (1953-1955), kollégiumi senior (1958-1959), segédlelkész a Debrecen Nagytemplomi és a Debrecen Kossuth utcai Református Egyházközségekben, vallástanár a Svetits Katolikus Gimnáziumban (1960-1961).

1961-től a Konventi majd Zsinati Iroda Külügyi osztályának előadója, 1968-tól osztályvezetője. 1973-tól a Zsinati Iroda irodavezetője, 1976-tól zsinati tanácsos.

A Dunántúli Református Egyházkerület püspöke 1979. július 20. és 1991. február 2. között. A Veszprémi Református Egyházközség püspök-lelkésze (1979-1991). Ezt követően besegítő lelkészi szolgálatot végez a veszprémi gyülekezetben. A veszprémi Kékkereszt-kör lelkészi vezetője. Az Országos Református Gyűjteményi Tanács (Pápai Református Kollégiumhoz tartozó) tudományos munkatársa 1991-től 2005-ig.

Egyházi tisztségei: a Zsinat lelkészi alelnöke (1986-1989), a Doktorok Kollégiuma Ökumenikus szekciójának elnöke (1986-2000), a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának alelnöke (1979-1990). Az Európai Egyházak Konferenciája Tanácsadó bizottságának tagja (1974-1992).

A Budapesti Református Teológiai Akadémia tiszteletbeli doktora (1988).

Számos írása jelent meg a magyar és nemzetközi református és ökumenikus sajtóban. Az Ökumenikus Tanulmányi Központ 16 tanulmányi füzetének egyik írója és összeállítója. Fordítói munkásságából kiemelkedik Ingo Baldermann: Megnyílt az ég – A Názáreti Jézus, napjaink reménysége című műve (Kálvin Kiadó, 1993)

2005-től feleségével együtt a budapesti Kálvin János Református Idősek Otthona lakója. A bibliakör vezetőjeként aktív szolgálatot vállalt az otthon lelki életében.

A dunántúli reformátusság egész közössége nevében osztozunk a család gyászában és Isten vigasztaló kegyelmét kérjük életükre és szolgálatukra.

http://refdunantul.hu/hir/mutat/17373/

A.B.F.R.A

Százféle gondolat

  1. május 17. kedd
    Rendezgetem a jegyzeteimet, és a kezembe akadt egy lista, amelyet folyamatosan bővítgetek már évek óta, olyan magvas gondolatokkal és bölcsességekkel, amelyekkel a neten, könyvekben vagy beszélgetésekben találkozok. Most kiválogattam belőlük egy százas csokrot. Talán lesz köztük olyan, amin keresztül Isten megszólíthat vagy inspirálhat…
  1. A legnagyobb szükségünk sem hozhatja Istent zavarba. A mi képtelenségünk az Istennek adott alkalom.
  2. Az a lélek, aki buzgón dolgozik az Úr munkájában, nem ér rá más hibáit keresgélni.
  3. Az üres hordó kong a leghangosabban és a leginkább rossz kocsikerék nyikorog.
  4. A festett virágok nem illatoznak.
  5. Aki a jót hálával élvezi, az megtanulja a rosszat is elviselni.
  6. Minél közelebb az ég, annál meredekebbek a hegyek.
  7. Ahol nincs valódi szükség, ott a segélynek sincs semmi értéke.
  8. Amit Istentől elvonunk, az az ördögnél van eltéve.
  9. Isten gyermekei közül egy sem bír néma lélekkel.
  10. Az istentelen szíve az ördög raktára.
  11. Az ima a léleknek olyan, mint a pióca a testnek: kiszívja belőle a mérget.
  12. A juhászokat a juhok soha meg nem támadják, csak a farkasok.
  13. Nem az a jó pásztor, aki szépen furulyál, hanem aki jól legelteti a nyáját.
  14. Az ördög elől soha ne futamodj meg, mert a pokolba kerget!
  15. Önts édességet a nyelvedre, úgy nem adsz keserű csókot!
  16. Ne a fát edd meg, hanem a gyümölcsöt!
  17. Kinek mindkét keze ép, mégis csak egy kézzel munkálkodik, nem nyer áldást!
  18. Mindenkinek van szája, de csak kevesen képesek befogni.
  19. A vidám szívűnek vidám az arca is.
  20. A Lélek nem hajt, hanem vezet.
  21. A mannát is gyűjteni kellett!
  22. A Jordán vize addig nem vált ketté, amíg Izráel a partjára nem ért.
  23. Az özvegy lisztje is csak a használat alatt szaporodott.
  24. A múlton már nem tudsz változtatni, de a jelent tönkre teheted azzal, hogy az Úrnak való szolgálat helyett a jövőért aggodalmaskodsz.
  25. Először benned legyen békesség, azután lecsendesíthetsz másokat is!
  26. Annyi baja és nyugtalansága van az embernek, amennyire ragaszkodik ehhez a világhoz.
  27. Ha vitatkozás közben méregbe gurulsz, az annak a jele, hogy már nem az igazságért szállsz síkra, hanem a magad igazáért.
  28. Sok ember azért állítja a Bibliáról, hogy a múlt könyve, mert nagyon is zavarná a jelenben.
  29. Vigyáznunk kell a féligazságokkal. Lehet, hogy a másik felét, éppen a hazug felét mondtuk el.
  30. Az emberek nem tudják megváltoztatni az igazságot, de az igazság meg tudja változtatni az embereket.
  31. A világ sok vallást ismer, de csak egy evangéliumot!
  32. Isten sokkal fontosabbnak tartja azt, hogy azzá tegyen minket, amivé lennünk kellene, minthogy megadja nekünk azt, amiről mi azt gondoljuk, hogy birtokolnunk kellene.
  33. A türelem és az alázat a legbiztosabb jelei annak, hogy növekedsz a szeretetben.
  34. Isten kijelenti magát nekünk, de nem a kíváncsiságunk, hanem a vágyakozásunk mértéke szerint.
  35. A hit az életünket elevenebbé teszi, nem pedig kényelmesebbé!
  36. A szívet nem az érvek újítják meg!
  37. A menny nem ismeri az alvást, a pokol nem ismeri a nyugalmat.
  38. Isten tele van titkokkal, de nem hátsó gondolatokkal!
  39. Légy több, mint aminek látszol – ahelyett, hogy többnek akarnál látszani, mint ami vagy!
  40. A tiszta arany nem fél az olvasztókemencétől!
  41. Ha rossz a kilátás, nézz fölfelé!
  42. Csak a fél-hívő fél: az egész nem fél.
  43. Adni lehet szeretet nélkül, de szeretni nem lehet anélkül, hogy ne adj!
  44. Jobb egy kis gyertyát gyújtani, mint szidni a sötétséget.
  45. Ha egy hívő embert mindenki kedvel, annak a hitéletével valami baj van.
  46. Krisztus nélkül az életünk, Krisztussal a halálunk hiábavaló.
  47. A Szentírást olyan lelkülettel kell olvasni, amilyennel írták!
  48. A hívő embernek nincs hétköznapja, vasárnapja vagy ünnepe, hanem van Krisztussal és Krisztus nélkül eltöltött ideje.
  49. Nem az a fontos, hogy nagyobb kenyerünk legyen, hanem hogy Istentől legyen áldott!
  50. Az Istenre várakozás gyorsabban célhoz visz minket, mint lépteink meggyorsítása.
  51. A legveszélyesebb hazugság az, amely legközelebb áll az igazsághoz.
  52. Úgy élj, hogy mások észre vegyék, te Krisztus követője vagy, és ha ezt megtudják, ne legyen nekik meglepetés.
  53. Istennek két trónusa van: az egyik a magasságban, a másik a töredelmes, alázatos szívben.
  54. A megalkuvás az a szirt, amelyen sok ígéretes élet hajótörést szenvedett.
  55. Amikor reggel felébredsz, gondolj arra, kinek tudnál ma örömet szerezni.
  56. Inkább szenvedjek vereséget egy olyan ügyben, ami végül diadalmaskodik, mint győzzek olyan ügyben, ami végül vereséget szenved.
  57. A világon a leggyorsabban növekvő vallásos szekta tagjai a Hetediknapi Távolmaradókhoz tartoznak.
  58. A bölcs ember sok tanácsot meghallgat, a bolond mindegyiket követi.
  59. A juhok nagy bajba kerülnek, amikor a pásztor kedves szavakkal kezd beszélni a farkasról.
  60. A kis hit a mennybe viszi a lelkedet, de a nagy hit a mennyországot hozza a lelkedbe.
  61. A széthulló Biblia rendszerint olyan ember tulajdona, aki maga nem hullik szét.
  62. A hamis barát olyan, mint az árnyékod. Amíg süt a nap, szorosan melletted van; de mihelyt homályba kerülsz, eltűnik mellőled.
  63. Az élet olyan, mint a tükör: ha csúnyán nézel rá, csúnyán néz vissza rád; de ha mosolyogsz, mosolyogva köszönt.
  64. Azért aggódni, amin nem tudunk változtatni: értelmetlenség. Azért aggódni, amin változtatni tudunk: ostobaság.
  65. Az Úr ígéretei közmondások kellene legyenek Isten népe között!
  66. Olyan vallást szeretnék, amely a csizmákat megtisztítja és szépre fényesíti; amely egészséges, ízletes ennivalót készít; amely, ha egy méter vásznat kimér, nem ad kevesebbet egy centiméterrel sem.
  67. A hit a lakószobába, nem pedig a vendégszobába való!
  68. Egy kicsi kő a cipőben sántikálásra kényszeríti a vándort.
  69. Természetesen sok hibám van, ha benned kevés a szeretet.
  70. Hagyd a holnap dolgát holnapra, mert a mi Istenünk holnap is Isten.
  71. Saját tehetetlenségeink semmit nem változtatnak Isten ígéretein.
  72. Isten talál hírnököket mindaddig, amíg lesz üzenete.
  73. Isten jó pénztáros. Már a munka alatt megfizeti a szolgáit, de fizet a munka végeztével is.
  74. Istennek nincs szüksége a mi tudásunkra, de még kevésbé a tudatlanságunkra.
  75. Az „engedelmeskedni” szó csak jelenidőben létezik!
  76. Senkit sem tudsz kisegíteni a gödörből, ha te magad is abban vagy.
  77. Rossz kedvünk és savanyú arcunk senkit nem vonz Krisztushoz.
  78. A bizonyságtétel olyan étel, amit forrón kell tálalni, ha langyos, csak undort kelt.
  79. Semmi új nincs a teológiában – kivéve a tévtanításokat.
  80. Az utánzás a legőszintébb dicséret.
  81. Edényünk csak akkor telt meg, ha az már túlcsordult.
  82. A hibák mindig ott kövérek, ahol a szeretet sovány.
  83. Aki nem akar, amikor tud, az nem fog tudni, amikor akar.
  84. Egy bezárt kéz könnyen görcsbe merevedik.
  85. Az állandóan nyitott száj üres fejre utal.
  86. Csak a jóért kell megküzdeni – a rossz magától terem.
  87. Nem a gazdagság tesz boldoggá – a boldogság tesz gazdaggá!
  88. A bölcsek bölcsen teszik, ha bölcs tanácsaikat a balgáknak kevéssé bölcsen adják elő.
  89. Ne legyen olyan boldogságod, ami másnak bánatot okoz!
  90. Akik csak bámulják a munkádat: közönség az. Akik segítenek: közösség.
  91. Csak a rendetlen teremt újra és újra rendet. A rendszerető nem teremti – hanem fenntartja.
  92. Aki nem ér fel hozzád, az nem tud megsérteni. Aki pedig egy szinten van veled, az már nem fog.
  93. Amikor az ujj a Holdra mutat, az ostoba az ujjat nézi.
  94. Ha különbséget tudsz tenni jó és rossz tanács között, akkor már egyáltalán nem szorulsz tanácsra.
  95. Az élet nem sár, hanem finomításra váró arany.
  96. A barátodhoz vezető ösvényt soha ne nője be a fű. (Keleti közmondás)
  97. Ha a királyt szereted, ne kövezd meg a követeit!
  98. A báránykáknak sem hegyes agyaraik, sem horgas körmeik nincsenek, ezekkel csak a farkas urak bírnak!
  99. A legbuzgóbb ima a cethal gyomrából hallatszik.
  100. A kis kígyó marása is ugyanolyan halálos, mint a nagyé!

 

Százféle gondolat

Ezen a napon: létrehozzák az Állami Egyházügyi Hivatalt

Miklós Imre, Állami Egyházügyi Hivatal felállításától, 1971-től elnökként, államtitkári rangban tevékenykedett

1951 május 15. 14:15

1951. május 15-én hozták létre a magyarországi egyházak irányításának legfőbb szervét, az Állami Egyházügyi Hivatalt. Az egyházpolitika elvi, politikai kérdéseiben a pártközpont döntött, a kivitelezés csak formálisan tartozott az ÁEH-ra. Az egyházak működését korlátozó jogszabályokat és intézkedéseket csak a rendszerváltáskor helyezték hatályon kívül.

aehAz országgyűlés 1951. május 15-én fogadta el az 1951:I.tc.-t az Állami Egyházügyi Hivatal felállításáról. Eszerint az ÁEH feladata az állam és a felekezetek közötti ügyek intézése, különösen az egyes felekezetekkel kötött egyezmények, megállapodások végrehajtása és az egyházak állami támogatása.

A hivatal a Minisztertanács felügyelete alá tartozott (ezzel az addigi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium megszűnt). Az ÁEH döntött az egyházi állások betöltéséről, az elmozdításokról, az egyházak anyagi támogatásáról, az egyházi sajtó és könyvkiadás cenzúrázásáról, és mélyen beleavatkozott az egyházkormányzatba. Minden püspöki aulába ún. miniszteri biztosokat (`bajuszos püspök`) nevezett ki. Az ÁEH alsóbb szervei is kiépültek, a megyei tanácsok keretében működő egyházi megbízottak intézményével.

Az egyházpolitika elvi, politikai kérdéseiben a pártközpont döntött, a kivitelezés formálisan az ÁEH-ra tartozott, de keményebb eszköze a politikai rendőrség volt. Az 1970-es évektől a vatikáni új keleti politika és a “kis lépések” segítségével a szocialista rendszerbe illeszkedő egyházakkal fokozatosan javultak a kapcsolatok. A hatalom ekkor már történelmi távlatokban számolt az egyházak és a vallás jelenlétével a szocializmusban.

Az egyházak működését korlátozó jogszabályokat és intézkedéseket csak a rendszerváltás folyamatában helyezték hatályon kívül. A Németh-kormány javaslatára az Elnöki Tanács 1989. június 23-i 1989:14. számú törvényerejű rendelettel jogutód nélkül felszámolta az Állami Egyházügyi Hivatalt

http://mult-kor.hu/20120515_ezen_a_napon_letrehozzak_az_allami_egyhazugyi_hivatalt

*******************************************************************

Országos Vallásügyi Tanács, 1989. jún. 30.-: a jogutód nélkül megszüntetett→Állami Egyházügyi Hivatal helyett létrehozott konzultatív szerv. – Hatályon kívül helyezte az egyh. állások betöltéséhez áll. jóváhagyást előíró törv-t, engedélyezte a szerzetesrendek újjászerveződését, megszüntette az egyh. lap- és kv-cenzúrát, a hittanbeiratás rendszerét, s az egyh. beruházások ellenőrzését. A közös ügyek intézésére létrehozták az ~ot. Elnöke Németh Miklós min-elnök, alelnöke Glatz Ferenc művelődési min., titkára Sarkadi Nagy Barna min-h., tagja 16 kat. pp., 8 ref., 2 ev., 2 izr. s a többi felekezet és kisegyh. 1-1 képviselője. Az ~ban nem vesznek részt Jehova tanúi és a nazarénusok. 88

MK 1989. X. 23

A „fülvakargató” prédikátorok

Napjainkban nagyon sok olyan igehirdető található, akik csupán „vakargatják” az igehallgatók fülét, de nem mondják el nekik a teljes evangéliumot. Vannak azonban ismertetőjelek, amelyek leleplezik őket.
Pál apostol ily módon figyelmezteti a fiatal Timótheust: „Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük, és az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mesékhez odafordulnak” (2Tim 4,3-4).
Az intés Timótheus idejében teljesen igaznak bizonyult, de ma sincs ez másként, mert a hamis üzenetet közvetítő igehirdetők csupán „vakargatják” hallgatóik fülét, Krisztus igazságát azonban nem hirdetik nekik. Miről ismerhetők fel?
1. A „fülvakargató” prédikátorok soha nem beszélnek a keresztről, önmegtagadásról. Jézus azt mondta, hogy akik Őt akarják követni, tagadják meg önmagukat és vegyék fel az Ő keresztjét (Mt 16,2; Mk 8,34; Lk 9,23). Pál pedig azt tanította, hogy azok „akik pedig Krisztuséi, a testet indulataival és kívánságaival együtt megfeszítették” (Gal 5,24).
A valódi tanítvány kész lemondani önmagáról a Krisztusért, miközben „a test éppen ennek próbál meg ellenállni”.
2. A „fülvakargató” igehirdetők könnyedén átlépnek a bűn-kérdés fölött, pedig a Biblia éppen arra int, hogy vegyük komolyan a bűnt és az Isten szerinti bűnbánatot.
Tény, hogy Krisztus kereszthalála és feltámadása győzelmet jelent a bűneink fölött, a kegyelemről szóló örömüzenet pedig az istentelenségtől való elfordulásra buzdít (Tit 2,11-14), ám ez nem azt jelenti, hogy elöljáróink ne foglalkozzanak a bűnnel, ne figyelmeztessenek arra, hogy a bűn szüntelenül kísért bennünket, vágyódása van ránk.
3. A világ különösen is szereti a „fülvakargató” prédikátorokat. A 2. Timótheusi levélben Pál arról beszél, hogy „mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldözni fogják. a gonosz emberek pedig és az ámítók növekednek a rosszaságban, tévúton járnak, és tévútra vezetnek” (2Tim 3,12-13). Ezáltal azt üzeni nekünk, hogy a világ ugyanúgy fog viszonyulni hozzánk, ahogyan Jézus Krisztushoz viszonyult, vagyis: ha Őt gyűlölték, minket is gyűlölni fognak.
4. A „fülvakargató” igehirdetők arról beszélnek, amire a hallgatóságuk vágyik. Ószövetségi prófétáink már szembesültek ezzel a problémával: „Mert pártütő nép ez, hazug fiak; fiak, akik nem akarnak hallgatni az ÚR törvényére. Akik ezt mondják a látóknak: »Ne lássatok«, és a prófétáknak: »Ne prófétáljatok nekünk igazat, beszéljetek kedvünk szerint valókat, prófétáljatok csalárdságokat! Hagyjátok el ezt az utat, térjetek le már erről az ösvényről, ne zavarjatok bennünket Izráel Szentjével!«” (Ézs 30,9-11)
Más szóval: „Ne prédikáljatok arról, ami miatt kellemetlenül érezzük majd magunkat. Ne ijesztgessetek bennünket! Álljatok már le az Isten törvényeivel való szüntelen riogatással!” Mivel a lelkészek nem szeretnék elveszíteni feltételezett tekintélyüket az emberek előtt, nem Isten üzenetét közvetítik feléjük, hanem arról beszélnek, ami azoknak tetszik.
5. A „fülvakargató” prédikátorok eltávolodnak a Szentírástól, és mind többet idéznek a különböző mondákból. Nem arról van szó, hogy alkalomadtán idéznének ezekből, hanem arról, hogy igehirdetéseikben többnyire már ezekből merítenek, miközben Isten szava egyre kevésbé lesz kívánatossá számukra.
Vannak olyanok, akik „mennyei látomásaikkal” dicsekednek, mert ezzel akarnak tetszelegni a hallgatóság előtt. Ezzel viszont éppen eltávolítják őket attól, hogy hátat fordítsanak bűneiknek és megtéréshez méltó gyümölcsöket teremjenek.

A sor természetesen még folytatható…

(Forrás: Kršćanska web čitaonica / Keresztyén web olvasókönyv)

ISTEN ÉS EGYHÁZFENNTARTÓI JÁRULÉK

Sokat gondolkodom az egyházfenntartói járulék kérdésén, főleg amióta presbiter vagyok és közvetlenül szembesülök azzal, hogy a gyülekezet tagjai mennyit foglalkoznak ezzel a témával. Néha kizárólag ez jut eszükbe, ha az egyházat emlegetik. Próbáltam és próbálom megérteni, hogy miért akkora kérdés ez. Bizonyára mindenki tudja, hogy az összeg azért járulék, mert hozzájárulunk vele valamihez – éspedig egyházközségünk fenntartásához. Az egyház intézmény, így tehát, mint bármilyen más intézményt fent kell tartani. A gyülekezetnek van egy ingatlana, amelynek működtetési és karbantartási költségei vannak, munkájának egy részét alkalmazottjaival végezteti el, akik számára fizetést kell biztosítania. Ezen kívül vannak felettes szervei (az egyházmegye, az egyházkerület, a zsinat) ahova minden egyházközség, hívei számának függvényében befizet egy bizonyos összeget, amellyel hozzájárulunk ezek és az általuk működtetett intézetek fenntartásához. Természetesen, lehetnek elgondolások arra nézve, hogy milyen kiadásokat hoz magával az illető ingatlan, kell-e akkora vagy sem, megfelelő-e a helyszín és a benne folytatott tevékenységek vagy sem. Mivel azonban a gyülekezeti tagok sohasem ezt teszik szóvá, rájöttem, hogy a probléma nem ebben rejlik, hanem másban. Több gyülekezeti tagot is megkérdeztem, hogy tulajdonképpen mi is a gond? Sokan ezt válaszolták: őket biza az egyház nem érdekli, soha arra sem járnak, nem koptatják sem a padokat sem a küszöböt, nem kapnak semmit az egyháztól, miért adjanak akkor valamit is. A kérdés nagyon jó, én is felteszem: tényleg, minek? Miért akar egy ilyen személy az egyházközség tagja lenni? Az egyetlen, ami összeköti az egyházzal az, hogy évente kifizeti az összeget, közben pedig minden alkalommal mérgelődik. Miért fizeti akkor? Erre is kaptam egy választ: azért, hogy az egyház majd eltemesse. Mert az egyház nem temeti el, ha nem fizet. Ledöbbentem. Azért tartozunk az egyházhoz, hogy eltemessen? De miért fontos az, hogy minket az egy-ház, a pap temessen el, ha életünkben semmi közünk nem volt hozzá? A gyülekezet Isten közelségét kereső, Igéjét hallgatóemberek közössége. Nem akarunk ehhez a közösséghez tartozni, de mit szól a világ, ha nem vagyok beiratkozva az egyházba, nem megyek el néha a templomba, és ha nem a pap temet el. Vagy mit szól Isten? Isten semmit sem szól. Nem az érdekli, hogy be voltunk-e iratkozva egy ilyen közösségbe, az sem érdekli, hogy a pap temetett-e el minket vagy nem. Az érdekli, hogy mennyit foglalkoztunk Vele életünkben, mennyire kerültünk közel hozzá, kerestük-e Őt vagy nem. Arról panaszkodunk, hogy az egyházat (is) csak a pénz érdekli, s közben mi vagyunk azok, akik az egy-házzal kapcsolatban csupán az egyházfenntartói járulékról tudunk beszélni. Így fogalmaznék: Istennel eljuthatunk az egyház-fenntartói járulékig (is) úgy, hogy szeretnénk egy közösséghez tartozni, ahol Ő a központ, a cél. Ezt a közösséget fent kell tartani, tehát jókedvvel hozzá- járulunk, anyagiakat is áldozunk rá. Ellentétes irányban ez az út már nem működik: az egyházfenntartói járulék semmiképp sem vezet el Istenhez. Ha érdekel bennünket a gyülekezet, menjünk, foglalkozzunk vele és foglalkozzunk együtt Istennel, az Ő dolgaival. Közben, ha okunk vagy kifogásunk van, akkor háborogjunk, vitatkozzunk, elégedetlenkedjünk és keressük együtt a megoldásokat. De ha nem érdekel, nem járunk oda, nem foglalkozunk vele, csak fizetünk és háborgunk: mi értelme van ennek? Legyünk törődő és cselekvő tagjai az egyháznak és minden más közösségnek.

Daróczi Boglárka

“Gyülekezeti Élet”
A Kolozsmonostori Református Egyházközség Gyülekezeti Értesítője
2016. Pünkösd XXI. évfolyam 2. (67.) szám

A hivatalos agymosás tíz pontban

Hatalom tömegeket manipuláló mesterkedéseinek lényegét. Chomsky tízparancsolata nagyon tanulságos és mindenkinek ajánlott, aki el szeretné kerülni az agymosást

chomsky

 

Íme, a híres tételsor, aminek igazságtartalmáról nap, mint nap meggyőződhetünk:

1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.

2.) A nép úgy kell tekintsen politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nem létező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nem létező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.

3.) A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a “fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a “szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a “feketét” (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezek karöltve azon kell munkálkodjanak, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentsék a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.

4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek, akik ezt az érvet (“majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk”) évszázadokon keresztül hajlandó benyelni és elfogadni.

5.) Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetők egyszerűen kell megfogalmazzák az üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naiv lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.

6.) Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.

7.) Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.

8.) A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.

9.) A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség­érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.

10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Ezt elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat kell felfektetni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani. Megfoghatatlan, érzelmi töltetű, nagy és közös célokat kell kitűzni, amelyek alkalmasak arra, hogy lelkesítsék a tömegeket. Ha nyilvánosságra kerülnek, ezeket a törekvéseinket határozottan (ha kell: erőszakosan) tagadni és cáfolni kell.

forrás: www.szineshir.hu

Forrás: konteo.blogrepublik.eu

Megemlékezés Dietrich Bonhoefferre

dietrichbonhoeffer

Dietrich Bonhoeffer:

Ki vagyok én?

Ki vagyok én? Gyakran mondják:
cellámból úgy lépek elő,
derűsen, nyugodtan, keményen,
mint várából a földesúr.
Ki vagyok én? Gyakran mondják:
őreimmel úgy beszélek,
szabadon, tisztán, kedvesen,
mintha parancsnokuk volnék.
Ki vagyok én? Azt is mondják:
sorsomat úgy viselem,
mosollyal, nyugodtan, büszkén,
mint aki váltig győzni szokott.

Az vagyok valóban, aminek mondanak?
Vagy csak az, aminek magamat ismerem?
Kalitkába zárt madár; sóvárgó, nyugtalan beteg,
aki levegőért kapkod, fuldokol,
színekre, virágra, madárdalra vágyik,
jó szóra, baráti melegre,
dühíti oktalan erőszak, kicsinyes bántás,
hánykolódik nagy dolgokra várva,
tehetetlenül aggódik, messze van barátja,
imádságra, gondolatra, alkotásra fáradt,
szíve üres, kész már mindentől búcsúzni?
Ki vagyok én? Ez vagy az?
Hol ez, hol amaz?
Egyszerre mindkettő? Másokat ámító,
magában sápító hitvány alak?
Vagy vert had fut bennem
szanaszét a már kivívott győzelem elől?
Ki vagyok én? Váltig faggat, gúnyol a magány, a gyötrelem.
Bárki vagyok, Te tudod, ismersz: Tiéd vagyok én, Istenem!

Dietrich Bonhoeffer (1906. február 4 – 1945. április 9)

Dietrich Bonhoeffer német evangélikus lelkészt 1945. április 9-én halálra ítélték és felakasztották a flossenbürgi (Észak-Bajorország) koncentrációs táborban. Ezen a napon és a következő napokban Hitler személyes parancsára végezték ki mindazokat a Német Birodalomban fogva tartott politikai foglyokat, akik kapcsolatban álltak bármelyik, a Führer ellen megkísérelt merénylettel. A megtorlás áldozatai között Bonhoeffer mellett ott volt fiatalabb bátyja és két sógora is.