Tisztelt Szerkesztőség, kedves Olvasók, Testvéreim,
Szomorú szívvel vettem tudomást arról, hogy a Református Keresztyén Egyház volt püspökével készült riportot a másik fél meghallgatása nélkül tették közzé 2010. szeptember 26. számukban, amire csak most tudok reagálni, mivel a napokban kaptam kézhez (hozzánk a Reformátusok Lapja nem jut el), hiszen az említett írás tele van hazugságokkal és rágalmakkal.
A probléma jobb megértéséhez a szerkesztőségnek mellékelek több beadványt, természetesen ezen iratok megtalálhatóak a http://www.rkevajdasag.com/fegyelmi/ oldalon is (a jelszó: fegyelmi). A történet már régi, amikor az előző általános választási ciklusnál szabad kifutópályát kellett formálni, időben megszerveztek egy Presbiteri konferencia alkalmával rágalmakat tartalmazó levelek szétosztásán keresztül egy veszélyes folyamatot, az akkori püspököt (Csete Sz. Istvánt) és az esperest (Botos Elemért) rágalmakkal illették, melyek alól a püspök a Zsinaton megszavaztatta, hogy őt vizsgálat nélkül felmentsék, az esperest meg fegyelmire adták. Mindez a választásokat megelőző esztendő Zsinatán történt, majd a szabálytalanul beadott indítványok alapján az esperes elleni rágalmakat tárgyalták, melyben felmentést nyert még áprilisban, de a püspök azt mondta „ha úgy szavazol, ahogyan kell, megkapod a felmentést, ha nem újra tárgyaljuk”. Úgy szavaztam.
Távol álljon tőlem, hogy az állítsam, nekem semmi hibám ne lenne, de sajnos nem tart mindenki őszinte önbírálatot („az vesse rám az első követ…”).
Most a Zsinat közeledtével, 2009-ben az „ügyészről.pdf” beadványom volt a gyújtózsinór, ezért egyszerűbb volt ellenséget keresni, a gyülekezet belügyeibe beleavatkozni, és megbízás nélküli ügyvitelt indítani és folytatni a Zsinat döntése nélkül, egy apró cselt használva, a hatalom fenntartására-megtartására, hogy saját maguknak a Zsinati Tanács „meghatározatlan időre” meghosszabbította a mandátumát (Zsinati Tanácsi jegyzőkönyv 36. napirendi pontja), megfosztva ezzel a gyülekezetek és azoknak a képviselőinek a választási jogát. Már csak pár lépést kellett megtenni, hogy a szabálytalanul lefolytatott koncepciós perekben „rendkívüli állapotot” hirdessenek, és bár az Alkotmány és Szabályrendelet ezt nem teszi lehetővé, nem hívnak össze Zsinatot, hogy kötelezettségüknek eleget tegyenek.
(Alkotmány: 74. § Az országos egyház püspökévé olyan lelkipásztor választható, aki Szerbia polgára és az országban legkevesebb 3 évi szolgálata van, aki mintaszerű élete és az egyház javára kifejtett odaadó szolgálata folytán általános tekintélynek örvend.)
A püspök tisztsége megszűnik elhalálozás, a lelkészi állásból nyugalomba vonulás, a lelkészi állás egyéb megszűnése, az Zsinati Tanács által elfogadott lemondás, a jogerős bírói határozattal történt elmozdítás folytán vagy a hat éves ciklus lejártával.
A presbitériumok által 6 évre választatik.
A megválasztott püspöknek rendes lelkészi hivatalt kell viselnie.
A püspököt, életkorától függetlenül, munkájában kötelezően kinevezett segédlelkész, vagy beosztott lelkész segíti.)
A számos tiltakozásom és fellebbezéseim ellenére lefolytatnak egy „Hármas bírói tanács” által vezetett fegyelmit, melynek kezdetétől a végéig szinte semmi szabályos sem volt benne (többször eszembe jutott „Pelikán” elvtárs a Tanú című filmből) – a tanácsbírák közül kettőt nem a Zsinat választott, csak a püspök kinevezett, nem tették le a bírói esküt, nem tudta a püspök, hogy az esperes személyét illetően a Református Keresztyén Egyház TÖRVÉNYKEZÉSI SZABÁLYRENDELETE 8. § A hármas bírói ítélő tanács hatáskörébe tartoznak:
a) a 29. §-ban felsorolt egyházi közigazgatási vitás ügyek,
b) az esperes és egyházmegyei gondnok kivételével az összes egyházmegyei tisztviselők, rendes lelkészek, a missziói s általában közintézeteknél működő lelkészek és állandó vallástanító lelkészek, segédlelkészek, léviták, az énekvezérek, az egyházközségi gondnokok, presbiterek, úgyis mint egyháztagok által elkövetett fegyelmi vétségek. Tehát a hármas bírói tanács nem illetékes az esperes elleni vádak tárgyalásában.
A tárgyalásokon részt vettem, mert nélkülem is lefolytatták volna, minden alkalommal fellebbezéseket adtam be és tiltakoztam a szabálytalanságok ellen, mindezekről hangfelvétel is készült. A felvétel bizonyítani tudja, hogy amit ítéletként meghoztak, majd utólag összegyártottak nem egyezik meg, nem beszélve arról, hogy a püspök már az ítélethirdetés előtti napon meghozta az ítéletet! Majd ezt követően szétküldték a gyülekezetekbe és megjelentették a Református Élet című újságunkban, melynek másfél évtizeden át szerkesztője és készítője voltam feleségemmel, de sosem használtuk fel (piszkos) egyházpolitikai írások megjelentetésére, sőt a 29. §- mondja: — Az ítéletek kisebb vagy nagyobb közzététele felől maga az eljáró bíróság ítéletében határoz. Ilyen határozat nélkül büntetéseket tartalmazó ítéleteket a törvényben és Szabályrendeletekben megjelölt szerveken kívül csak érdekeltekkel lehet közölni. Az ítéletben a közzététel nem szerepel, majd ezt követően leközlik a közleményüket a tartományi televízió magyar nyelvű adásának híradójában, hogy megfosztanak lelkészi tisztemtől és elveszik az oklevelemet (erről egy sorozat jelenhetne meg, hogy aki le akarja venni, hogyan kerülhetne a Guinnessi rekordok könyvébe, hogy először második, majd ezt követően kap első lelkészképesítő oklevelet és ma a teológia doktora), amit a Budapesti Református Theológiai Akadémián kaptak a tanulmányok sikeres befejezésével.
Jött a második hullám, amikor a Generális Konvent tekintélyét és segítségét akarták kihasználni, hogy szabálytalanságaikra „áldást” kapjanak. Bár 2009. május 22. nem volt az akkori vezetőségnek sem Zsinat, sem Zsinati tanács általi felhatalmazása, hogy Debrecenben aláírják a csatlakozást, mire Csete Sz. István annyit mondott, a Zsinat majd úgy is megszavazza, a mi gyülekezetünket, engem, sőt még a feleségemet sem hívták meg a Bácsfeketehegyen tartott összejövetel után a lelkészekkel tartott megbeszélésre, holott a mi gyülekezetünk szeretettel hívta a Generális Konvent tagjait Újvidékre, hogy ismerkedjenek meg a problémával a másik fél meghallgatása elvén. Sajnos nem jöttek el, és ennek ellenére egy állásfoglalást hoztak csupán a szabálytalanul és jogtalanul uralkodó „egyházi vezetőség” tájékoztatása alapján.
Jött a második hullám is, hiszen az Egyházközséggel szerződéses viszonyban levőt az Országos Egyház pereli, beavatkozva a gyülekezet belügyeibe, majd kiterjeszti a peres keresetet zsinati döntés nélkül a gyülekezetre is, majd a legvégén a lelkészt is pereli mint harmadfokú vádlott.
Sikerült a 21 éves lelkipásztori munkámat az újvidéki gyülekezetben lerombolni tekintélyemet aláásva, személyemet megrágalmazva, a gyülekezetemben téves híreket terjesztve. Gyülekezetünk komoly anyagi gondokkal küzd, nem tudja sem a fűtése sem az elektromos művek felé való tartozását fizetni, valamint többször a fizetéssel is gond van (ami jelenleg 200 Eurónak megfelelő dinár összeg) és nincs egészségügy és nyugdíjbiztosításom sem, holott a Vallásügyi Minisztériumtól kért Csete Sz. István majdnem 6.500 (Hatezerötszáz) Eurónak megfelelő összeget a nyugdíjalapjára, holott ma már ő a 73 életévét is betöltötte (október 2-án). 13. § A lelkészválasztás hatálya a megválasztott egész szolgálatban eltölthető idejére kiterjed (a nyugdíj korhatár 70 év. 70. életév betöltése után évenkénti orvosi vizsgálat (fizikai és pszichikai) után egy-egy évre meghosszabbítható. 1998. június 10. Debelyacsán tartatott Zsinat 8. napirendi pontjában lett változtatva a 65. év korhatár Csete Sz. István kérelme alapján 2006-ig 70 évre 70. életév után LEHETŐLEG segédlelkész segítse a munkában a lelkész az életének 70. évét betöltő napon a lelkészi szolgálatát befejezi. Értelem szerűen 2006 Zsinatától a nyugdíj korhatár 65. év, ami a szolgálatot illeti meghosszabbítható 70. életévéig)
Hoztak egy olyan rendeletet, hogy költözzek ki a parókiáról (bár november 8-án a Közgyűlés saját érdekeinek megvédése céljából az alkotmányosság helyreállásáig a bekebelezést ideiglenesen felfüggesztette), tehát nem az ő hatáskörükbe, hanem a közgyűlés hatáskörébe tartozna a kilakoltatás a lelkészi állás felmondása után.
Még egy gyöngyszem, a volt püspök olyan döntést hozott a szabálytalanul működő Zsinati Tanáccsal, hogy lakoltassanak ki, az ügyész felhatalmazás alapján megindította a világi bíróságon az eljárást az Újvidéki Egyházközség nevében, vagyis megbízás nélküli ügyvitelt követett el. Majd a Közvádlóságon feljelentett gazdasági bűncselekmény elkövetése végett, amiről még hivatalos végzést nem kaptam. Nem tudom, mi mindent tudnak még kitalálni, csak, hogy az igehirdetést akadályozzák. Nem mai téma mindez, amint a 2003. esztendő Zsinatán elhangzott esperesi jelentésemből is látható.
A problémák csak gyűltek, a lelkészek és a gyülekezetek elidegenítésének folyamata sikerült, erre válaszként 7 fiatal egy nyilatkozatot írt alá, hogy legyen Zsinat. Szerencsétlenségükre, egy olyan követelést is betettek – az Egyház érdekeit védve – hogy szüntessék meg a világi pereskedéseket (igaz jogtalan és törvénytelen a pereskedés). Mert ők tudták azt, amiről a volt jogász nem tájékoztatta a „Zsinati Tanács” tagjait, hogy a befektető a bíróságon jelezte és jegyzőkönyvezve is van, hogy kártérítési igényt fog benyújtani az Országos Egyház felé. Sajnos nyílt zsarolás által többeket rákényszerítettek arra, hogy az aláírásukat vonják vissza, amit többen meg is tettek.
Hogy lelkészeink jól élnek, enyhén szólva a hazugság fogalmát kimeríti, hiszen a 200 Eurós fizetésből (ami kb. 54.000 Forintnak felel meg) ugyanolyan élelmiszer árak mellett, ami Magyarországon van, nem mondható jó állapotnak. Továbbá érdekes, nem tudom azért-e, hogy a feleségem magyar állampolgár, és a 2009. esztendőben a lelkészenkénti 2.000 Eurós karácsonyi ajándékot neki nem adták oda, amit jeleztem dr. Bölcskei Gusztáv püspök úrnak is, azóta sem történt semmi, valamint az a tény, hogy amíg egy szabályos egyházi vezetőség által összehívott, tisztességes fegyelmi eljárás és minden jogi követelmény kimerítése után a Zsinat ki nem zár az Egyházból, addig én is tagja vagyok a Református Keresztyén Egyháznak. Sajnos sem a Partnerhilfe által folyósított fizetés kiegészítést (havi 50 Euró, amit 3 havonta fizettek ki), sem a gyerekenkénti 15 Eurós gyermekpótlékot a családom nem kapta 2009. decembere óta. Magyarországon tanuló gyermekemnek nem akarták elhinni, hogy én 200, a feleségem 180 Eurós fizetéséből élünk meg 3 iskolás (1 egyetemista, 1 középiskolás és 1 általános iskolás) fiúgyermekkel.
Istennek legyen hála, a mindennapi kenyér megadatott imádságainkra. Kitartóan imádkozunk Egyházunk megújulásáért, a testvéri szeretet megerősödéséért. Az ítélkezést meg Istenre bízom.
Szükségesnek tartottam e keserűséggel átitatott gondolataimat Önökkel megosztani, hiszen azon rágalmazásért, lejáratásomért, amit Csete Sz. István nyilatkozott lapjuknak, valamint az internetes hálón is megjelent, sajnos becsületsértésért, felelősségre kell vonnom őt Magyarországon a világi bíróságon.
Röviden az én szemszögemből ez volna a helyzetkép, a sok megpróbáltatás elferdíthet, de a leközölt rágalmak akkor sem állják meg a helyüket, ha itt e világban mégis, Isten előtt befolyás nélkül ítéltetik. Istené legyen a dicsőség, áldott reformációt!
Botos Elemér, lelkipásztor
„Az igazi hit a szeretettől elválaszthatatlan, nem lehet egyik a másik nélkül, a hitnek szeretni kell, s a szeretetnek hinni kell.
Szeretet nélküli hite van annak, aki megelégszik az igazság elhívésével, s közömbös marad a felebarát iránt. Ezért beszél Pál ritkán magában a hitről. Legtöbbször a hitet valamihez kapcsolja, olykor a szeretethez (lThessz.3,1), olykor a reménységhez (lThessz.1,3), vagy a békességhez (2Tim 2,22).
De milyen a kapcsolat a hit és a szeretet között? Ezt a kapcsolatot a legszemléletesebben Pál a Gal. 5,6-ban fejezi ki, ahol a szeretet által munkálkodó hitről beszél. Ezért nem igazi a szeretetlen hit (Jak 2,16).
Az ítélet napján lesznek olyanok, akik hittek szeretet nélkül, és akik ezt fogják mondani „Nem sok hatalmas dolgot tettünk-e a te nevedben?” (Mt.7,22). De ezt a hitet elítéli az Úr.„
(Dr. Sarkadi Nagy Pál: A szeretet himnusz)
