Kezdőlap írások Erős VáR a Mi Istenünk

Erős VáR a Mi Istenünk

2615
0
Luther Márton  
…mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva: „Der Gerechte wird aus dem Glauben leben.” „Az igaz ember pedig hitből fog élni.”
(Róm 1,17)

Luther Márton – születésnapjára

Rövid életrajz:

  • 1483. (11. 10.) Született Eislebenben
  • 1505.szerzetes Erfurtban
  • 1512. a teológia Doktora Wittenbergben
  • 1517. A 95 tétel ki hirdetése
  • 1521. Kiközösítése és menekülése Wartburgba
  • 1522. visszatérése Wittenbergbe
  • 1525. Esküvő Katharina von Borával
  • 1534. A Biblia kiadása német nyelven
  • 1546. (02. 18.) Halála Eislebenben.
  • Luther írásainak és beszédeinek karaktere valamint a reformátor környezetével kialakított kapcsolata az élete során erősen megváltozott. Ezek alapján Luther életét több nagy szakaszra lehet felosztani.

·        


  • Az első szakaszhoz tartozik, Luther gyermekkora, az egyetemi évei és az időszak, amit ágostonos szerzetesként töltött el. E korszak jellegzetessége a vallásos élmény keresése volt. Luther később a Wittenbergi egyetem professzora lett.

·        


  • A döntő felismerések után Luther felismerte, hogy a világban és az egyházban sok minden nincs rendben. Szerette volna a visszaéléseket megszüntetni, de ezzel az egyházban heves reakciót váltott ki.

·        


  • Ezután Luthert a választófejedelem parancsára elrabolták és Wartburgba vitték. A reformáció mozgalma több magas rangú vezetőt magával ragadt és megállíthatatlanul terjedt. Később Luther visszatérhetett Wittenbergbe, a rajongókat és szektásokat meggyőzni és saját gondolatait megvalósítani.

·        


  • Az öregedő reformátor utolsó éveiben sem kevesbé tetterős, de írásaiban és szavaiban egyértelműen érződik a rezignáció és indulatosság.

Luther Márton gyerek és ifjúkora (1483-1501)

Luther szülõházaLuther Márton (szülei még Luder Mártonnak nevezik el fiukat, Luthernek csak később nevezi magát) 1483. november 10-én született egy feszültségekkel, gondokkal és váltságokkal küszködő Németországba.

Luther apja egy paraszt fia, aki bányász volt. 1484-ben, Márton fiuk születése után Eislebenből Manzfeldbe költöztek, hogy az ottani rézbányák egyikében munkát vállaljon. A szerény vagyonnal rendelkező Luder megtalálta számítását,1491-re Manzfeld legtekintélyesebb családjai közé tartozott. Luther édesanya, Margarete Luder, otthon a gyerekekről és nevelésükről gondoskodott. Luther véleménye szerint édesanyja szigorú nevelőnő volt.

Luthert öt éves korában apja a mansfeldi latin iskolába íratja be, ahol régi, középkori módszerekkel folyt az oktatás. A kis diákokba a szó szoros értelmében beleverték a latint, az írást és olvasást. Luther későbbi visszaemlékezéseiben csak „szamáristállónak” és „ördögiskolának” nevezte.

1497-ben Luther Magdeburgba küldi apja a sokkal igényesebb „közös élet testvérei” közé. 1498-ban Eisenachban folytatja tanulmányait és az ottani rokonaiknál lakik.

A család jó anyagi helyzete megengedte, hogy Luther 1501-ben tanulmányait az Erfurti egyetemen elkezdhesse. Apja minden nélkülözhető garast elsőszülött fia képzésére fordította, hiszen jó hírű jogászt és úriembert akart faragni Márton fiából.

Luther egyetemista Erfurtban (1501-1505)

Erfurti egyetemet 1392-ben alapították, Luther ifjúkorában a legfontosabb német egyetemek közé tartozott (A legfontosabb egyetemek Luther idejében), így apja választása egyértelmű volt.

A középkori egyetemi rendszer nem engedte a diákoknak a jelentkezés után a „magasabb” fakultánsok látogatását, így Luthernek is először az ún. hét szabad művészetet kellett hallgatnia. 1502-ben megkapja az akadémiai fokozatot, 1505-ben pedig magiszter lesz. Apja rendkívül büszke volt rá és remélte, fia, mint végzett jogász, a választófejedelem udvarában kap majd állást.

Luther- ahogyan a legendából ismerjük- 1505. július 2-án megfogadja, hogy beáll szerzetesnek (lásd Luther- legendák: a vihar). Luther fogadalmát megtartotta, melyen környezete nagyon meglepődött, hiszen Mártont életvidám embernek ismerték. Apja fenyegetése és a család rosszallása ellenére is belépett az Ágoston- rend erfurti kolostorába.

Luther Márton szerzetes (1505-12)

Egy nagy viharban- ahogy a legenda is elmondja („A Villám”) – megfogadta, hogy szerzetes lesz. Ezen döntésen akkor sem akart változtatni, mikor barátai és főleg édesapja a sikeres hallgatót tanulmányának befejezésére próbálták rábeszélni. 1505-ben kolostorba vonul és 1506-ban a szerzetesi fogadalmat tesz.

A szerzetesi élet nagyon megerőltető volt, Luther igyekezett minden szabályt pontosan be- és megtartani. A szerzetesek napjai imádkozással, böjtöléssel és munkával teltek. Luther a Bibliával szerzetesi évei alatt kerül közeli kapcsolatba.

Luther szerzetesként1507-ben Luthert áldozópappá szentelték. Ebben az évben kezdi el teológiai tanulmányait Erfurtban. Skolasztikával foglalkozik, és itt kerül először kapcsolatba a humanizmus gondolataival. Szintén ekkor kezdi el az eredeti görög és héber nyelven tanulmányozni a Bibliát. (Bibliahumanizmus)

Luther Márton professzor Wittenbergben (1512-17)

Luther 1512-ben a teológia doktora lett és megkapja a wittenbergi egyetemen a „Leucorea”-t, a bibliai tanszéket. Előadásokat tart a Zsoltárok könyvéből (1514/15), magyarázza a Római levelet (1515/16), a Galata levelet (1516/17) és a Zsidókhoz írt levelet (1517/18).

Luther professzori évei alatt is vívódik, Isten kegyelmét keresi. A nagy felismerését a Római levél alapos tanulmányozása közben teszi. Megvilágosodik előtte, hogy az ember csakis kizárólag Isten kegyelméből igazulhat meg, nem pedig jócselekedetek által. „…mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva:”Der Gerechte wird aus dem Glauben leben.”(Luther fordítása) Az igaz ember pedig hitből fog élni. (Róm.1,17)

Luther saját írásai szerint ezt a döntő felismerés a wittenbergi kolostor toronyszobájában érte (toronyélmény- Turmerlebnis).

Luther körül egy teológuskör alakul, melynek tagja volt Nikolaus von Amsdorf és Karlstadt (Andreas Bodenstein) is.

1514-ben Luther a wittenbergi városi templom prédikátora lett.

A 95. Tétel kihirdetése és következményei (1517-19)

előzmények

Luther 1514 óta nem csak a wittenbergi teológia professzora, hanem prédikátor is a várostemplomban, ezért az emberk lelkével és lelkiismeretével is neki kell törődnie.

Bizonyos idő után észrevette, hogy sokan wittenbergiek közül nem hozzá járnak gyónni, hanem a brandenburgi és anhaltsi városokba -mint pl. Jüteburgba vagy Zerbstbe- utaznak búcsúcédulát (elsősorban a Peter búcsúcéduláit) vásárolni.

A búcsúcédula árusítása, amely tulajdonképpen a gyónást helyettesítette, a lelki üdvösség Tetzel búcsúcédulákat árulmegvásárlását jelentette, amit Luther teljes mértékben helytelenített. Szilárdan hitt abban, hogy mindenkinek egész életében Isten kegyelmében alázatosan bízva kell élnie.

A búcsúcédulákkal való kereskedés 1507-től kezdve drámaian megnőtt, mert a római kúriának és a búcsúlevelek németországi árusításával megbízott Albrecht von Brandenburg püspöknek egyre gyakrabban akadtak pénzügyi problémáik.

Johann Tetzel dominikánus szerzetes Anhalt és Brandenburg tartományokban árulta a búcsúcédulákat, mint egy vásári kofa, ezért sok legenda keletkezett róla. A korabeli tudósítások szerint Tetzelnél még a halottak bűneit is meg lehetett gyónni. Tetzel szólásmondása volt: „Wenn das Geld im Kasten klingt, die Seele in den Himmel springt”, azaz, „Amint a pénz a ládában csörren, lelked rögtön a mennybe röppen”. Luther ezt élesen elítélte és heves tiltakozás váltott nála ki.

A 95 tétel kihirdetése 1517. október 31-én

Wittenbergi vártemplom kapuja1517. október 31-e előtt Luther már többször is prédikált a búcsúcédulák kereskedelme ellen. De ezen a napon – miután a búcsúcédula instrukcióját elolvasta – írt egy levelet egyházi feletteseinek. Abban reménykedett, hogy a nézeteltéréseket és visszaéléseket megszüntetik. A levélhez csatolta 95 Tételét, melyet disputájának alapjául szánt.

Az, hogy Luther ezen a bizonyos napon Luther a tételeit hangos kalapácsütésekkel valóban kiszegezte-e a wittenbergi vártemplom ajtajára, kérdéses, de legenda szól erről is. ( A ´95 tétel kihirdetésének legendája)

A reakció

Luther tételeit püspökein kívül néhány barátjának is elküldte. A reakció nem volt azonnali. 1517 végére tételei nyomtatásban is megjelentek Lipcsében, Nürnbergben és Báselben egyaránt. Egyes humanista tudósok és fejedelmek egyetértettek vele, de a római kúria a tételeket teljes mértékben elutasította. Legnagyobb kritikát magától Tetzeltől kapta, aki már halállal is fenyegette és azt követelte, Luthert is égessék meg, mint Huszt Jánost.

A püspökök reakciója lassú volt és óvatos. Először a pápát értesítették a „lázadásról”, majd Luther feletteseit kérték meg, hogy csillapítsák le őt. A Luther által ismertetett hibákat néhány püspök a reformáció elején még elismerte.

Események 1519-ig

Luther kénytelen az egyre növekvő nyomás miatt a tételeit további írásokkal pontosítani és tisztázni. 1518-ban Luther kifejtette, hogy tételeivel a visszaéléseket akarta megszüntetni, nem pedig a pápaság intézményeit megtámadni és megingatni.

A lavinát azonban már nem lehetett megállítani. A pápai kúria keményen reagált és 1518-ban megbízta az eretnekbíróságot Luther ügyének kivizsgálásával. 1519-ben még nem tesznek semmit Luther ellen, ugyanis a császár, I. Miksa meghal és az ország a császárválasztással van elfoglalva. V. Károly megválasztása után a harc újult erővel folyik tovább.

A kiközösítés és a kiátkozóbulla elégetése (1520/21)

Luther véglegesen elhatárolja magát a pápaságtól.

A római kúria állandó támadásai miatt Luther kénytelen a vallási nézeteit önálló teológiává alakítani. Ezért 1520- 21-ben három nagy reformátori írásán dolgozott: „A német nemzet keresztény nemességéhez”, „Az egyház babiloni fogságáról” és „A keresztény ember szabadságáról”. Ezen írásaival teljesen elhatárolódik Rómától.

1520-ban ismét elindították ellene az eretnekpert. Ennek csúcspontja 1520. június 15., amikor is átokkal fenyegették meg, amennyiben tanítását nem vonja vissza.

A kiátkozóbulla elégetése és az egyházi átok.

A kiközösítõbulla elégetéseLuther erre tüntetőleg reagál: 1520. december 10-én elégeti a pápai kiátkozóbullát („Exurge Domine”), az egyházi törvénykönyvet és ellenfelei könyveit azon a helyen, ahol most Wittenbergben a Luther- tölgy található. Az elégetés közben halkan néhány latin szót mormolt, állítólag ezeket: : „Mivel megzavar- tad Isten igazságát, pusztítson el az örökös tűz.”

Ez a cselekedete végleges és visszavonhatatlan szakítás volt Rómától. A pápa 1521. január 3-án kimondta Lutherre az egyházi átkot.

V. Károly császár találkozott a lutherbarát hangokkal a tartományokban, és látta a lutheri tanítások hatását néhány fejedelemén, akik azt remélték, hogy Luther gyengíti a pápai kúria hatását a birodalmi politikára. Ezért kényszerült a császár Luthert meghallgatni. Meghívta a „lázadót” a wormsi birodalmi gyűlésre és kíséretet is ígért neki.

Luther a Worms-i birodalmi gyűlésen (1521)

Előzmények

Luthert a pápa egyházi átokkal sújtotta, ezzel eretneknek nyilvánították. A császár a fejedelmek nyomására idézte Wormsba Luthert, akit a fejedelmek saját céljaik elérésére akartak felhasználni. A birodalmi gyűlésem Luthernek vissza kellett volna vonnia tanításait. A fejedelmek, kik Luther oldalán álltak, abban reménykedtek, hogy a küszöbön álló események révén Róma politikai ereje Németországban gyengülni fog.

A hatalmas választófejedelem, a szász Bölcs Frigyes követelte, hogy Luthert meghallgatás nélkül ne átkozzák ki és ne tartóztassák le.

Az utazás Worms-ba

Luther 1521. április 2.-án indul el Wormsba. Már az odautazás sem volt az egyház által elvárt vezeklésmenet. A birodalmi gyűlésre utazás inkább egy diadalmenethez hasonlított, Luthert mindenhol lelkesedéssel fogatták.

Útközben Eisenachban, Gothaban és Erfurtban prédikált. Wormsba, ahova április 16-án érkezett meg, a nép ünnepelve fogadta.

Luther a Worms-i birodalmi gyûlésenLuther fellépése a birodalmi gyűlésen

Luther fellépését a birodalmi- gyűlésen tárgyilagos, okos és jól meggondolt fellépésként emlegetik. Kétszer kellett a császár előtt megjelennie és mindkét alkalommal egyértelműen felszólították, hogy tanítását vonja vissza. Luther viszont nem látott semmi bizonyítékot tételei és nézetei ellen, amely miatt kénytelen lett volna azokat visszavonni. „Amennyiben engem az Írás tanúságával vagy észérvekkel meg nem győznek, mert én a Pápának és a zsinatoknak nem hiszek, mivel bizonyos, hogy gyakran tévedtek és sajátmagukkal is ellentmondásba keveredtek, így én az általam idézett szentírási helyek alapján meg vagyok győzve lelkiismeretemben és Isten szavainak fogságában. Ezért nem akarok semmit sem visszavonni, mert a lelkiismeret ellen tenni nem lehet biztos és gyógyító sem. Isten segítsen meg engem! Ámen.”

Luther híres szavai „Itt állok és nem tehetek másképp! Isten segíts, Ámen!” valószínűleg nem Luthertől származnak.

Luther a birodalmi gyûlésen.Ezt túléltem!

Miután a tárgyalótermet elhagyta a következőt kiáltotta: „Ezt túléltem”. Elsőre túl is élte. Luther elengedték, nem letartóztatták le, mivel a védőlevele 21 nap szabad elvonulást biztosított, ezért április 25-én hazautazott.

Miután Luther és az őt támogató fejedelmek Wormsot elhagyták, a császár birodalmi átokkal sújtotta Luthert: bárki szabadon üldözhette és megölhette. A visszaúton Wittenberg felé május 4-én a Bölcs Frigyes fejedelem utasítására Luthert elrabolták. (Luther tudott erről) . Luther eltüntetésével biztonságát garantálni tudták, mivel eltűnt a szemek elől – még az a hír is kerengett, hogy meghalt. Ez az akció a választófejedelemnek arra is jó volt, hogy saját magát veszélybe ne sodorja, hiszen egy eretneket rejteget.

Luthert Wartburgba vitték, így a reformációnak maradt ideje elterjedni.

Luther Wartburgban (1521/22)

Luther Junker Jörgként Wartburgban

1521. május 4-én Bölcs Frigyes választófejedelem parancsára Luthert elrabolják, mikor a wormsi birodalmi gyűlésről hazafelé tart. A fejedelem abban reménykedett, hogy így Luthert megóvhatja a birodalmi átok következményeitől.

Luther Wartburg várában is álnéven élt: Junker Jörg (György lovag) nevezi magát és szakállat visel.

Luther szenved ebben a száműzetésben, hiszen kis toronyszobája volt ökörszemes ablakkal, amin alig- alig lehetett kilátni. Luther ezért is nevezi a „madarak birodalmának”. Ez az az időszak, amikor Luther az ördöggel viaskodott és hozzávágta a tintatartóját.

Gutenberg- BibliaAz Újszövetség lefordítása

Luther idejének nagy részében azt a Bibliát fordítja le németre görög nyelvről, amelyre hivatkozott Wormsban. Az Újszövetség lefordítása nagyjából 10 hét alatt elkészül, ami emberfeletti teljesítmény. Ezt a fordítást később Melanchtonék átnézik, majd 1522 őszén kinyomtatják, ez az un. „Szeptemberi- Biblia”. A Biblia nagy népszerűségre tett szert, óriási mennyiségben elkelt. Az Újtestamentum nyelve vezetett a német irodalmi nyelv kialakulásához .

Ezt követöen megjelent az Ószövetség, majd 1534-ben a Biblia teljes német nyelvű kiadása, mely szintén nagy mennyiségben kelt el.

A Wittenbergi események Luther távolléte idején

Wittenberg a reformáció centruma lett, ahol a reformáció számos elképzelése megvalósult. 1521-ben három pap megházasodik és az miséket is reformálják. Luther az cselekményeket Wartburgból figyeli és szoros levélkapcsolatot tart fent wittenbergi társaival.

Különösen is fontos Melanchton Fülöp tevékenysége, aki 1521-ben megírja a Loci communes-t, ezzel teológiailag is megfogalmazza a reformáció gondolatait.

Luther 1522-ben a rajongók „Bilderstürmer”(képrombolók) miatt kénytelen visszatérni Wittenbergbe és a rajongókat (mint Andreas Bodenstein, gen. Karlstadt) megfékezni.

Luther visszatérése Wittenbergbe (1522-25)

Luther visszatért Wittenbergbe és visszavette a „reformáció stafétáját”

A rajongók első képrombolása után Luther visszatért Wittenbergbe. A visszatérés nem volt minden veszélytől mentes, hiszen még mindig birodalmi átok alatt állt. A Wittenberg felé vezető út „hithű” területeken át vezetett, de Luthert ez sem állíthatta meg, ha Isten ügyéről volt szó.

A prédikáló Luther1522. március 6-án visszatér Luther Wittenbergbe és a hírhedt „böjti- prédikációival” igyekszik a reformáció mozgalmát a helyes medrébe visszaterelni, amely véleménye szerint radikálisan megváltozott, mivel a rajongók bomlasztóan hatottak mindenütt.

A kiátkozott Luther visszatérése még veszélyes, de Luther viszonylag biztonságban volt, hiszen a II. Nürnbergi birodalmi gyűlés határozata szerint a wormsi ediktum nem megvalósítható. A III. Nürnbergi birodalmi gyűlésen a kiközösítést újra megerősítették, de a reformáció addigra annyira meggyökeresedett, hogy Luther letartóztatása lehetetlen volt.

A következő években Luther azon dolgozott, hogy írásaival és prédikációjával tanítását a keresztyén életben is meg tudja valósítani.

„A világi felsőbbségről, hogy meddig tartozik neki az ember engedelmességgel” című írásában Luther a politikai etika alapját fogalmazza meg. Ebben a munkájában ismét mérsékelt beállítottsága jut kifejezésre.

Az úgynevezett "gonosz láda"A szociális ügyek új rendeletek bevezetését hozták magukkal, mint például az ún. „gonosz láda”. A község szociális és oktatási feladatait a régi egyház vagyonának bevonásával finanszírozták.

Luther legsűrgősebb feladatát az oktatásügy megreformálásában látta.

Luther és a parasztháború

A reformáció során újabb ellenségeskedés alakult ki. Ezúttal az ellenfelek saját soraikból kerültek ki, a radikális erőkből, amelyeket Luther rajongóknak nevez.

Münzer TamásMünzer Tamás, pap és Luther egykori követője 1525-ben a közép- németországi parasztlázadások vezérévé lesz, melyek 1524-ben a sváb területeken lángoltak fel. Ezek a lutheri tanításokra hivatkozó rajongók a gazdasági viszonyok jogszerű átalakítását követelték akár a fensőbbségek letaszítása árán is.

Luther a prédikációiban- melyeket a lázongó területeken is tartott- az erőszakos cselekmények ellen fordult. Luther arra szólítja fel az embereket, hogy szabaduljanak meg a felsőbbségek önkényuralmától, de ne politikai és gazdasági, hanem szellemi értelemben. A parasztok oldaláról elutasításra talált Luther, hiszen követeléseiket nem támogatta, a parasztok viszont bíztak abban, hogy gondjaikat, problémáikat Luther is magáénak érzi. „

1522-tól 1524-ig Luther prédikációs tevékenysége kiemelkedő. Közép- Németországban prédikációs körutazást tesz, így 1522 őszén Erfurtban és Weimárban is járt. Luther az Evangélium hirdetését és magyarázását egész életében hangsúlyozta, és nagyon fontos feladátának tartotta. Olyan írásaival, mint pl. „Az istentisztelet rendje az egyházközségben” és „Formula missae„(Mise formája) a korábban eltervezett istentiszteleti reformját vitte keresztül.

A parasztok rabló és gyilkos hordái ellen” című írása ennek hatására keletkezett, amely mindmáig az egyik legvitatottabb műve.

A parasztok május 15-én Frankenhausen mellett megsemmisítő vereséget szenvedtek a nemesség seregétől.

Luther házassága Bóra Katalinal (1525)

Katharina von BoraLuther 1525. június 13-. án kötött házasságot Bóra Katalinnal.  Katharina von Bora elszegényedett nemesi családból származott, akit már gyermekkorában a nimbschai apácazárdába helyzetek el.  A nimbschai plébános segítségével 9 apácát szöktettek meg, akik, miután akieresen kijutottak János szász fejedelem területeiről, Wittenbergbe érkeztek.  Az apácákat és köztük Katát is Luther házában – a néhai Ágostonos kolostorban – helyezték el.  Luther eleinte nem akart megházasodni, sőt a szökött apácákat kiházasítani is segített, de Bóra Katalin kijelentette, hogy ő szívesen lenne Luther doktor felesége.  Miután Katalin kérőjét apja hazahívta és Kata továbbra is kitartott házassági ajánlatával, Luther véhül beadta derekát, és elvette a nála 17 évvel fiatalabb Bóra Katalint.  Barátai megpróbálták lebeszélni, Melanchthon egyenesen „szerencsétlen cselekedetként” értékelte, de Luther családi életével is példázni akarta a reformáció tanait.

Katalin átvette a házartás vezetését.  Földet bérelt, a kolostor serfözdéjében sört főzött, rendbentartotta a házat, kosztosdiákokat látott el és vendégeket.  A volt kolostort drasztikusan átépítette Katalin, még fürdőszobát (ez még 200 évvel később is ritkaság volt!!!) is kialakított. 

A Luther családba hét gyermek született, de csak öt?? élte túl a gyermekkort.  Később, mikor Luther nővére meghalt, az ő hét gyermekeit is Lutherék nevelték tovább. 

Luthernek szokatlan volt a társasélet, hiszen szerzetessé válása óta egyedül élt.  Maga írja: „az ágyban, amikor felébredek, két copfot pillantok meg, amelyeket ezelőtt nem láttam.”  Házassága után az apjával való rossz kapcsolat is helyrejött, az öreg Luther ismét szeretett fiát látta Mártonban.

Luther élete 1525 után

Luther a következő években az új rend kialakításán fáradozott.  Luther még mindig nem akart új egyházszervezetet létrehozni, szerinte nincs szükség új egyházi szabályozásra.  A választófejedelemnek is szüksége volt szabályozásra és a reformáció értékeinek megszilárdítására. Kérték Luthert, fejtse ki tanítását. 

Luther vizitációkat tartott (a választófejedelemség gyülekezeteit járta), és az ott látottak teljesen elszomorították.  Az emberek, az egyszerű nép nem értette, miért kell mindkét szín alatti úrvacsora, vagy, hogy mi a lényege a keresztségnek, gyómásnak.  Ami a legrosszabb volt, ezt még a papok lelkészek sem tudták sok esetben.

Az egyerű népnek szánt tanítását a Kis Kátéban (Kleine Katekismus) a Keresztelési könyvecskében (Taufbüchlein) és az Esketési könyvecskében (Traubüchlein) foglalta össze.  Luther a Kis Káté előszavában azt írja, hogy „aki ezeket nem tudja kívülről, az nem nevezhető keresztyénnek”. A papoknak, lelkészeknek szóló dogmatikai tanítását a Nagy Kátéban (Große Kathechismus) írja le 

Luther depressziós alkat volt, sokszor gyötörte letörtség, kedvetlenség, ekkor mindig előszeretettel énekelt.  Az mondta: „aki énekel, kétszeresen imádkozik”.  Tőle származik a Klugsche Gesangbuch és a híres korál, az „Erős vár a mi Istenünk”.


Egy az eredetiben megmaradt Luther Bibliák közül1534-re elészült a teljes Luther Biblia.  Luther 1522-ben lefordította 10 hónap alatt a teljes Újszövetséget németre, az Ószövetség fordítását 1530-as coburgi tartózkodása alatt viszi véghez.

A reformáció folytatása a birodalmi politikában

Az 1526-os Speyeri birodalmi gyűlésen kimondták, hogy a wormsi konkordátumot nem lehet betartatni (vagyis a reformációt nem kell üldözni), először volt lehetősége a protestáns oldalon állóknak a reformáció megszilárdítására.  A tartományurak belátására bízta a birodalmi gyűlés a reformáció engedélyezését ill. tiltását.  Az 1529-es II. Speyeri birodalmi gyűlésen a reformációt betiltották az egész birodalom területén, a reformáció pártján állók ekkor kivonultak a tanácsteremből, vagyis „protestáltak”

Az 1530-as Augsburgi birodalmi gyűlésen betiltottak minden újítást, a császár nem mint független döntőbíró állt a gyűlésen, hanem mint a katolikus oldal képviselője.  Ekkor olvasták fel az Evangélikus Egyház névadó hitvallását, az „Ágostai Hitvallást” („Confessio Augustana”), amit Melanchthon fogalmazott meg, mert Luther nem vehetett részt a birodalmi gyűlésen, a kiátkozás miatt. 

Luther Augsburghoz legközelebb, mégis „védett” területen, Coburg várában várta a fejleményeket.  Melanchthonnal gyakran váltottak levelet. Luther a következőket írta az Ágostai Hitvallás elolvasása után: „Tetszik nekem ez a hutvallás.  Semmit sem akarok változtatni rajta.  Különben is miért tenném?  Én amúgy is képtelen lennék ilyen szelíd és mérsékelt hangon kifejteni tanításaimat.” 

A katolikus szövetkezésre, mintegy válaszként 1530-ben a protestáns fejedelmek megalakítják a Schmalkaldeni szövetséget, mely inkább katonai- politikai szövetség, mint vallási. 

Luther már 1528-ban megakadályozza egy vallásháború kitörését, ő mindig a békés, háborúk nélüli politika híve volt.  Sajnos az 1546/47-es schmalkaldeni háború kitőrését már nem tudta megakadályozni 1546 februárjában bekövetkezett halála miatt.

Luther szerepe a vallási párbeszédekben; viszonya a reformáció többi irányzatához

Luther azon álláspontját, amit a fellázadt parasztok felé tanusított és a komprumisszum, amit a fejedelmekkel kötött, több oldalról is ellenszenvet váltott ki. Másik oldalról Luther még mindig a reformáció „nyomása” alatt állt, hiszen a római katolikus oldal nem csak teológiailag hanem politikailag is támadta. Luther ezen hozzáállása népszerűsége rovására ment, egyre több korábbi követője hagyta el.

Már 1524-26 között volt egy vitája a a híres holland humanistával, Rotterdami Erasmusszal. A vita alapkérdése az volt, hogy van-e az embernek szabad akarata az Istenhez forduláshoz, vagy már a hívás is Isten munkája az emberben. Ez a vita áthidalhatatlan szakadékot teremtett a humanizmus és Luther között.

A folyamatos katolikus támadások miatt a svájci és németországi reformáció egységesítése már az Ágostai Hitvallás megfogalmazása előtt fontos volt. Luther és Zwingli az ún. „martburgi kollokviumon” egyeztették nézeteiket. Tanításukat 14 pontba foglalták össze. Ebből 13 és fél pontban megegyeztek, de az úrvacsora kérdésében nem jutottak egyességre. A találkozás után Luther e szavakkal állt föl az asztaltól: „Más lélek van tibennetek!”. A reformáció két ágának egyesülése meghiúsult.

Luther és Melanchthon éles szavakkal fordultak 1534/35-ben a münsteri újrakeresztelőbirodalom ellen. A birodalmat és a várost leverték, a vezérek tetemei több évig az egyik templomtoronyra szerelt vasketrecben voltak láthatók.

Luther utolsó évei (1540-46)

„Gyenge vagyok, nem bírom tovább.”

Luther utolsó éveit különböző betegségek nehezítették. Ezenkívül erősen megviselte Magdalena nevű leánya halála 1542-ben.

Az utolsó években Luther vallási türelme egyre fogyott. A zsidók ellen féktelen kirohanásai voltak. Pedig ő írta korábban a „Hogy Jézus Krisztus is zsidónak született” című művét, amelykben Jézus zsidó mivoltát emelte ki. Egy keletről érkezett beszámolóban arról hallott, hogy Morvaországban a zsidók saját hitükre térítgetik a jóakaratú polgárokat. Luther teljesen felháborodott ezen, és megírta „A zsidókról és hazugságaikról” című könyvét 1543-ban.

A kúria elleni harcai Luthert elférasztják. Élete vége felé egyré élesebb szavakkal támadja a pápaságot, amely nem hajlandó észrevenni hibáit. Luther teljesen lemond róluk, amikor 1545-ben, egy évvel a halála előtt megírja „Az Ördög alapította római pápaság ellen” című munkáját. Ebben a munkájában a pápát már antikrisztusnak bélyegzi.

Tanárságát a wittenbergi Egyetemen szinte élete végéig folytatta, az utolsó előadását az alábbi szavakkal fejezte be: „Ich bin schwach, ich kann nicht mehr.”, vagyis „Gyenge vagyok, nem bírom tovább!”

Luther halála (1546)

A betegségek gyötörte Luther 1546. január 17-én indult utolsó utazására szülővárosába, Eislebenbe, ahol az egymással veszekedő mansfeldi grófokat akarta kibékíteni. A békítési szándékát siker koronázta, a civakodó testvérek kiegyeztek.

Luthernek már nem volt több ereje Wittenbergbe hazautazni. 1546. ferbuár 18-án eljutott oda, ahová égész életében vágyódott, Krisztus kebelére. A halálos ágyán ekképp imádkozott: „A kezedbe ajánlom lelkemet. Te válottál meg engem, Te hűséges Istenem!” ALuther halotti maszkja meditációját e szavakkal fejezte be: „Koldusok vagyunk, ez így igaz!”

Négy nappal később nagy gyászmenet hozta a lázadó reformátor holttestét Wittenbergbe. Február 22-én temették el oda, ahonnan „pályafutását” elkezdte: a wittenbergi vártemplomba.

Legendák Lutherról: A Villám

„Segíts, Szent Anna, szerzetes akarok lenni!”

Luther élete 1505. július 2-án Stottenehim mellett gyökeres fordulatot vett. Az eddigi életvidám egyetemistából egy alázatos, Isten kegyelmét és irgalmát kereső szerzetes lett.

Luther a magisztrátus megszerezése után az erfurti egyetemen folytatott jogi tanulmányokat. Éppen Erfurtba utazott otthonról, amikor borzalmas viharba került.

Néhány órai járásra volt csak Erfurttól, mikor közvetlen közelében földbe csapot egy villám. A légnyomástól földhöz vágódott és halálfélelmében szent Annához kiáltott: „szerzetes akarok lenni!” Érdekesség, hogy ezen a napon Mária ünnepe volt, de a felajánlást mégis szent Annának, a bányászok védőszentjének tette.

Luther többször is elmesélte ezt a történetet élete során. Az viszont biztos, hogy már a vihar előtt is elgondolkodott a szerzetesi fogadalomtételen.

Apja heves tiltakozása és fenyegetése ellenére is megtartotta fogadalmát: július 17-én belépett az erfurti Ágoston rendi Fekete kolostorba, és szerzetessé lett.

„Itt állok”- Luther a birodalmi gyűlés előtt Wormsban

Előzmények a birodalmi gyűléshez;

Luther diadalmasan vonult be Worsmba, de a birodalmi gyűlésen a császár és az egyház Luther tételeinek visszavonását követelte.

Luther az birodalmi gyûlésen Worsban. (392k)Luther könyveit az asztalra rakták. Ezután megkérdezték, hogy az ő könyvei-e ezek és hogy vissza szeretne-e valamit vonni belőlük? Erre Luther egy kis gondolkodási időt kért, mely után híressé vált beszédében utasított el a vádakat és a visszavonást. „Amennyiben engem az Írás tanúságával vagy észérvekkel meg nem győznek, mert én a Pápának és a zsinatoknak nem hiszek, mivel bizonyos, hogy gyakran tévedtek és sajátmagukkal is ellentmondásba keveredtek, így én az általam idézett szentírási helyek alapján meg vagyok győzve lelkiismeretemben és Isten szavainak fogságában. Ezért nem akarok semmit sem visszavonni, mert a lelkiismeret ellen tenni nem lehet biztos és gyógyító sem. Isten segítsen meg engem! Ámen.”

Luther híres szavai „Itt állok és nem tehetek másképp! Isten segíts, Ámen!” Hogy ezt a beszédéhez hozzátette, csak legenda. Valószínűleg azért tették hozzá, hogy a történetet érdekesebbé tegyék és hogy nagyobb sajtószenzációt érjenek el vele.

A „méreg-próba”

Wormsban vagy Wittenbergben – sok legenda mesél arról, hogy Luthert ellenségei mindenáron el akarták tenni láb alól. Így van egy-két történet arról is, hogy Luthert meg akarták mérgezni. De ez a próbálkozások nem jöttek össze. Luther vagy meggyógyult, mert a méreg nem volt elég erős, vagy a halálos italt tartalmazó üveg törött el, még mielőtt a Reformátor ihatott volna belőle.

Az Asztali beszélgetésekből:

Istennek és ördögnek intézőszéke

Istennek és az ördögnek külön- külön intézőszéke van, és ezek nem egyeznek, hanem igencsak ellenkeznek egymással. Az Úristen intézőszéke megrémít először, majd fölháborít és megvigasztal, hogy azért a hús, vagyis a régi ember elvesszen, és éljen a lélek, vagyis az új ember elvesszen.
Ám az ördög Istennek búsítására mindezek fonákját műveli: az embereket először fölbíztatja, fölbátorítja, hogy iszony, félelem és elborzadás nélkül vétkezzenek és bűnözzenek, és ne csak megátalkodjanak bűneikben, hanem örömüket és kedvüket leljék bennük, és higgyék csak, hogy jó és helyes úton járnak.
De ha baj van, ha már összecsaptak a hullámok, akkor ijeszt és rémiszt mértéktelenül, s a félelmet magasra szítja, hogy az ember vagy belehal szörnyű kínjaiba, vagy lelkifurdalás miatt végül elemészti magát, és minden vigasz nélkül marad, Isten kegyelmében is kételkedve.(33/b)

Nem pénz, hanem Isten, akitől várod, hogy segítsen

Egyedül Isten az, aki táplál és megtart bennünket, nem a pénz, és nem a jószág, mert pöffeszkedők és lusták lesznek az emberek a gazdagságtól és a vagyontól. Miként a mindennél gazdagabb Velencében olyan rettentő drágaság ütötte föl a fejét, hogy nálunk még most is emlegetik és a töröktől kellett segítséget kérniük, s az küldött is nekik XXIV gabonával megrakott gályát, amelyek már majdnem a célnál, kevéssel a város előtt egytől- egyig elsüllyedtek és alámerültek , Velence szeme láttára.
Ezért a dúsgazdagság és a jószág az éhséget meg nem elégítheti, sem pedig csillapíthatja, hanem inkább drágaságot fakaszt, mert ahol sok a gazdag ember, ott mindennek nagy az ára. Mi több, senkit sem örvendezhet igazán a pénz, hanem inkább szomorúsággal és gondokkal tölt el, mert az emberek húsába tépő tövishez hasonlatos, amint Jézus a gazdagságot nevezte, mégis a világ van olyan ostoba, hogy benne kísérli minden örömét föltalálni. (33/b- 34/a)

A kereskedelemről és az uzsoráról

Luther kiszögezi a tételeit.Isten áldása van a jog szerinti polgári kereskedésen, amikor valaki húsz pfenningen egyet nyer, hanem a kereskedésben az istentelen és tűrhetetlen nyereség átkozott. Amint átkozott az a bizonyos nyomdász, aki nagy pénzeket nyer azokból a könyvekből, amelyeket nyomtatni küldtem hozzá, hogy egy pfenningből kettőt facsart ki. Nagyon sokat kért eleinte, mígnem Hans Grüneberger, a becsületes nyomdász azt mondta nekem: ‘Doktor úr, az az ember túl sokat kér, nem állhatom az ilyen példányt!’ Istenfélő férfi volt, azért Isten áldása volt rajta.
Méltányos nyereség az, ha húsz pfennig egyet fiadzik, száz arany egy aranyat hoz, csakhogy a szégyenletes, átkozott kapzsiság semmiféle határt nem ismer; egy pfenninghez két másikat, száz aranyhoz kétszáz másikat akar kaparintani, azért nincsen Isten áldása rajta.
A rómaiak megtiltották a tizenkét percentes [százalékos] kamatot, de most a lipcsei vásáron tizenöt aranyon kölcsönzik a százat, az annyi, mint évi XLVIII arany, a tizenkettőnek épp négyszerese. Fuj, gyalázat, ha már nem tartják bűnnek a bűnt, nincsen segítség, sem remény; mégis remélem, hamar eljön Isten a végítélettel, amint az Evangélium igéje néma lesz.”

Senki essék kétségbe bűnei miatt

Bűneink miatt s hogy nagy bűnösök vagyunk, ne csüggedjünk, s ne essük kétségbe. Mert Isten megbocsátja mindazoknak bűneit, akik szívükből megvallják és bevallják; bocsánatát megnyilvánította, kínálja mindenkinek, senkit abból ki nem zár; szándékát sem fogja megmásolni, hanem valósággal tartja magát igéjéhez és ígéretéhez. (141/b)

Annak jele, hogy Isten a mi bűneinket megbocsátotta

Isten a mi bűneinket merő kegyelemből megbocsátja, Krisztus kedviért, ám Isten kegyelmét és bocsánatát senki ne fordítsa rosszra. Az Úristen sokféleképp adta jelét, hogy bűneink megbocsáttattak, úgymint az Evangélium szavával, a kereszténységgel, az úrvacsorával és a szívünkben a Szentlélekkel. Mármost az is kell, hogy mi magunk adjunk jelet magunkról, amellyel mutatjuk, hogy magunkba fogadtuk a bűnnek bocsánatát. Éspedig az legyen az efféle jel, hogy mindenki bocsássa meg felebarátjának ő vétkét.
Bár az Istentől való bocsánathoz a tőlünk való nem fogható (mert mi volna száz dénár talentommal szemben?, amint Jézus mondja, Máté 18., semmiség, azért mi sem a bocsánatadásunkkal érdemeljük meg, hogy Isten a mi bűneinket megbocsássa, hanem Isten a bocsánatot kegyelemből adja nekünk ), mégis, ha felebarátunk vétkezett ellenünk, bocsássunk meg neki, hogy így adjunk jelet és bizonyosságot: az Istentől való bocsánatot magunkba fogadtuk és bevettük. ( 142/a-b )

A jó cselekedetek jutalma

Azt mondják, Isten fizetséget és jutalmat ígér azoknak, akik jót tesznek, azért megszolgálunk mindannyian valamit. Jó, legyen: Isten megfizeti s megjutalmazza mindenki jó cselekedeteit, de különbözőképpen, amint a csillagok is különböznek egymástó. És ők minden különbségükkel a bűnbocsánat alatt vannak, mert a mennybolt, vagyis a megigazulás a kegyelem alatt van; hát még mennyivel mélyebben vannak a csillagok a kegyelem alatt? És amint a csillagok nem alkotják és nem képezik az égboltot, hanem csak cifrázzák és ékesítik,

Megdől a pápa hatalma

-A Miatyánk első három kérése a pápa ellen szól: gyalázatos és átkozott legyen a pápa neve, rontassék meg és vesszen el az ő országa, szégyenüljön és akadályoztasson meg az ő akarata. Alig hiszem, hogy ezentúl is lesznek szerzetesek és apácák. Ha levágják a pápa lábát, kúszni-másznia kell, mert akkor meg sem állhat.

A pápa nem az egyház feje

A pápa nem a keresztény egyház feje, különben az egyház kétfejű bestia volna, mert neki Krisztus az egyetlen feje, mint Szent Pál mondja, tehát az ördög hamis egyházának feje csupán a pápa.

A kakukkmadár és a pápa közti hasonlatosság

Martin Luther doktor mondotta, hogy: – A kakukknak szokása poszáták tojásait kihörpölni s belerakni viszont az ő tojásait a fészekbe, hogy őket a poszáta kiköltené; s amikor a kakukkfiak a tojásból kibújnak és felnövekszenek, és a poszáta nem tudja már gondjukat viselni, telhetetlenségükben végül fölfalják a tulajdon anyjukat, a poszátát; azért a kakukk a csalogányt nem is tűrheti- mondta Luther doktor. – A kakukk a pápa: fölfalja mind az egyháznak tojásait, és nem tojik mást, mint bíborosokat. Azután anyját, a keresztény egyházat akarja fölfalni, pedig abban született és nevelkedett. Azért a jámbor, igaz keresztény tanítók énekeit, prédikációit és tanításait sem tűri, nem is állhatja.

A pápaság az istenhit erejét tagadja

-A pápaság ragyogó, pompázatos istentiszteletet tart, dicsőíti fölöttébb Isten igéjét, a hitet, Krisztust, a szentséget, szeretetet, a reményt stb. De tagadja mindezeknek erejét, megmutatván, hogy idegen tőlük, sőt valósággal ellenségük. Szent Pál is azt mondja, hogy tagadják az istenhitnek erejét, nem pedig azt, hogy nem élnek istenhitben, sem azt, hogy tagadnák az istenhitet magát; hanem az erejét tagadják ők, hamis és tévelygő tanításaikkal.

Honnét valók a szerzetesrendek?

Heidelbergben kötetlen dispután kérdezték, miből támadtak a szerzetesek. Erre pedig az volt a válasz: A szerzeteknek az ördög volt az alapítójuk, mert amikor Isten a papokat megalkotta volt, az ördög Őt utánozni próbálta, de túl nagy pilist kanyarított, és ebből szerzetes lett. Igaz, jó beszéd ez, mert a szerzetesek sem az egyházba, sem pedig a világi vagy a házi kormányzásba nem valók. Azért kellett az ördögnek barátot prüsszentenie, hogy az majd Isten igéjét elhomályosítsa. Templomba sem valók, a világi felsőbbséget ócsárolják; a házasságra fittyet hánynak és becsmérlik, mert ha megmarad a házasság és tiszteletben és becsületben áll, akkor a szerzetek elvesznek. Így hát az ördög istenesnek álcázva magát, Isten legszebb intézményét vagyis a házasságot befeketítette. Hahogy a templomokban a házasságról igazul, keresztényi módon és tisztán prédikáltak volna, szerzetesből és apácából most kevesebb lenne.

Az apácafőkötőről és házasodási tilalomról

Luther Márton feleségeA házasságtól való tartózkodás nagy képmutatás és gazság, még a legszentebb atyák is megtévedtek ettől az álságtól. Ágostont, aki pedig szép, szelíd korban élt, megcsalták és tévútra vitték a kolostori szüzek és apácák főkötői, s bár megengedte nekik a házasságot, mégis azt mondta, hogy Isten ellen való vétek volna, ha férjhez mennének. … De Krisztus elsöpör minden argumentumot azzal az egyetlen szócskával és mondásával, hogy Isten férfiút és asszonyt teremtett.

Az újrakeresztelőkről

Az újrakeresztelők – mondotta Martin doktor – gonosz gazemberek. Nagy türelmükkel kérkednek, nem akarnak fegyvert, sem vértet ölteni, mégis mindig vérre szomjaznak, mondván, hogy az istentelen fejedelmeket el kell űzni, agyon kell verni, házaikat fel kell perzselni, miként azt Thomas Münzer Allstedtben, valahányszor a templomban prédikált, végezetül mindig elkiáltotta. A doktor megmutatta nekünk az F.-i apát levelét, amelyben arról volt szó, hogy az újrakeresztelők bezárkóztak egy házba, felövezték magukat mindenféle fegyverrel és úgy védekeztek, mígnem sajtot és kenyeret is hajigáltak végül kifelé. Csuda dolog állt ebben a levélben az ő Luther ifjan.lelkükről: mindegyikük, akiben tombolt a lélek, torkaszakadtából üvöltött a tömlöcben, és csaptak olyan sakál- és farkasordítást, hogy zengett az egész tömlöc, mintha mennykő csapkodott volna; mert azt hitték, hogy ezzel az ordítással kiszabadulnak. Nem saját jószántukból bömböltek, hanem úgy, ahogy a lélek szaggatta belülről őket. Nem is emberek ők, hanem eleven ördögök, úgy vélik, hogy a keresztség csak afféle külső jel stb. Jobb lenne, ha békében hagynák a keresztséget, és nem fájdítanák a fejüket miatta.

Martin doktor így beszélt az újrakeresztelők ellen, akik azt állítják, nem kell a csecsemőket megkeresztelni, mert nekik még nincs hitük: – Ha viszont egy öreg emberről, akinek pedig bizonyára megjött már az esze, nem tudom, hogy van-e hite, csak mert éppen azt mondja, hogy hisz, kell-e több? Amikor úgyis csak az ember szája szól tanúságot, azért bizonyosságot nem szerezhetek. Ne firtassuk azért, mit is csinálunk egymással, hanem egyszerűen és együgyűen arra kell csak figyelnünk, amit Isten parancsol és mond. Így kell tanítanod, prédikálnod, keresztelned, feloldozást adnod, akár adott hitet az embereknek az Isten, akár nem. Gondold meg és légy biztos abban, hogy buzgalmasan kell végeznünk tisztünket, amelyet Isten reánk ruházott, mert ha másképpen cselekszünk, Isten a tálentumot, amelyet ránk bízott, elköveteli, visszaveszi tőlünk.

Buzdítás a stúdiumokra

Kedves gyermek;
ha jó tanuló leszel,
finom tyúkokat eszel,
de ha tanulásnak nem állsz,
majd a disznókkal moslékot zabálsz.

Az úrvacsoráról

„Eképpen ez a szentség, amelyet a kenyérben és borban veszünk, nem egyéb, mint hogy ennek a közösségnek, a krisztussal és az összes szentekkel egy testté válásnak bizonyos jegyét vesszük. Kárcsak ha egy polgár valamilyen okmányszerű jegyét vagy bizonyságát adja annak, hogy ő a városnak polgára, a közösségnek tagja. Ilyen értelemben mondta Szent Pál: Mindnyájan egy kenyér és egy test vagyunk, akik ez egy kenyérből és egy kehelyből részesedünk. …
Aki tehát csüggeteg, akit bűnös lelkiismerete erőtlenné tesz, vagy a halál rémíti, vagy akinek szívét bármi terheli, – ha mindentől szabadulni akar, az járuljon örvendezve az oltáriszentséghez, helyezze nyomorúságát a közösségre, s keressen segítséget a lelki test egész közösségénél.”

https://luther.lutheran.hu/leben.html