„Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.”
Jelenések 3:20
Szeretettel köszöntöm a kedves olvasót!
Tudom, hogy a Gergely-naptár szerint már is már az új 2020-as esztendő bizonytalan ösvényeit szemlélgetjük, vajon melyik lesz az ösvények közül könnyebb, kényelmesebb vagy csak elviselhetőbb. A naptári esztendőt Márk evangéliuma 4,35-41 „a tanítványok Jézussal a viharban” címmel, azzal nyugtattuk és készítettük fel egymást lelkileg, hogy ez az esztendő is hoz viharokat, de a jó hír, hogy itt van Jézus! Sőt még kicsit vissza tekintve az idő folyásában, már advent 1. vasárnapján, az egyházi esztendő kezdetén is I. Mózes 32, 36. „Nem bocsátlak el, míg meg nem áldasz engemet!” címmel készültünk az újesztendőre, áldást kérve reá.
Most mikor a fáradság, testi-lelki (és olykor anyagi) kimerültség erőt akarna venni rajtunk, gondoljunk egyházi énekünkre a 392. dicséret első versére „Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt”. Gondolják most, könnyű ezt mondani vagy dalolászni, da a valóság mást mutat. Hát igen. Sőt azt látjuk, amit mutatni vagy megláttatni akarnak velünk.
Egy különlegesen színes és egyedi képet tud mindenki számára a világ és a benne még jelen levő gonosz rajzolni – kifesteni. Szomorú, hogy az Igét olvasó és Istent félő emberek sokat vagy teljességében el is hisznek e képekből és azok árnyékában szeretnék életüket „általuk vélt helyes úton” tartani.
A háborúk és bizonyos migrációk, menekült hullámok viszonylagos lecsendesedése után, szomorú látni, hogy a társadalmi politikai irányok is inkább választják a másik lejáratását, sértegetését és talán ritkán még kiszalad az is, hogy „elnézést – bocsánatot kérek”, de ez még a szökőévekben is ritka.
De lehet ezt tovább fokozni, hiszen a történelmi egyházak is átveszik, e külső és a vallástól független csoportok, divatok rágalmazó – lejárató technikáját. Na ez a szomorú, hogy nem Isten igéjéből hanem a világ szemétdombjáról guberálnak, és örülnek, ha olykor arannyal vagy más értékkel bevont (karrier, pénz ritkábban bosszú) szemetet nyilvánítanak alapértékké és igazsággá.
Sőt már az sem gond, hogy családokat, barátságokat, rokoni kapcsolatokat tesznek tönkre, mert hát valahogy nekik is meg kell élni, a nehézségeket kibírni és túlélni.
Már az előző esztendők is iskolapéldaként szolgáltak mindezen elméletek gyakorlatba való beépítéséhez. Fájó és félelmetes, ha ez az Úrnak 2020. esztendejében is folytatódna. Had mondjam, sajnos folytatódni is fog, mert eléggé leértékelték a világ élet tőzsdéjén az egyén és a közösség vallásosságát és a hozzá csatolt – belőle élő – emberséget.
Viszont úgy is elege van már a kedves olvasónak a megtapasztalt, átélt vagy csak sejtett nehézségekről is itt azonnal abbahagyná az olvasást, Istennek nem lehangoló eszközeként kezdtem e sorokat begépelni egy operációs rendszer grafikus felületén, hogy a még élő és érthető beszéde felismertessék, hanem reménységet és lelki erőt adjak át a magaméból Önnek, e sorokat olvasó!
Ugyan is Jézus megváltó kegyelméből hitünk által bűnbocsánatot és az örök élet reménységét kaptuk meg. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3:16 és a Jelenések könyvéből vett idézet arról tanúskodik, hogy Jézus most is vár. Nem kivételezettekre (államfők, politikusok, egyházvezetők), hanem azokra, akik benne hisznek.
ÉS ez az Isten kegyelmének hatalmas csodája, hogy bár fogalmam sincs arról, hogy mit hoz a holnap ezen esztendőben, tudom, hogy Jézus az én életemnek – és a kedves olvasó életének is – az ajtajában áll és várakozik. Senkire sem akar ráerőltetni semmit, de felkínálja a szabadulás útját.
Legyen szabad egy kis kitérőt ide beszúrnom. 2019. december 14. egy kissé úgy érezve, mint a Bethesda tónál a beteg (János evangéliuma 5:1-16) „Uram, nincs emberem, hogy a mikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire én oda érek, más lép be előttem” 7. vers egyes javítási munkáknak kezdtem a parókia épületén. E parókia Isten kegyelméből Molnár György budapesti születésű tervező elképzelése szerint épült 1865-ben, az idő foga kicsit megrágta. Itt a tél bekövetkezte előtt munkálkodtam, és jó református lévén 2.5 méter magasból leestem a létráról a hátamra (a kertnek nem lett baja). Mindezt azért írtam le, hogy érthetőbb legyen az idő relatív fogalma. A vissza nem kívánandó 4 napig tartó fájdalmakat semmi sem tüntette el, így szinte szó szerint, mint ha az idő le lassult volna. Természetesen a tehetetlenség valósága is zavart, de ugyanakkor elgondolkodtam, hogy néha panaszkodunk, mily hamar telik – múlik (kinek melyik) az idő. Szerettem volna, hogy csak alszok egyet és elmúlik minden, ami nem kedves vendég az életemben. De nem így történt.
Most visszagondolva, már könnyű azon ábrándozni, mi lett volna „ha…”. De számomra ez a kis szócska, mely sok kételyt enged oly annyi ember életébe, nem elfogadható, mert Jézus a Szentlélek által az én életem ajtaja előtt is várakozott, mint kedves olvasom élete ajtaja előtt.
Mindezen nehézségek és fájdalmak csendesedésével (távolról sincs vége) hiszem, hogy nehezen indult bár ez az esztendő, de csodás lehetőségek várnak ránk.
Netán a terhek miatt túl távolinak tűnik és nehéz kivárni, hogy megérjük a következő vasárnapot, vedd elő az ígéretek és a szeretet csodálatos forrását, az Igét.
Lehet, hogy egyedül érzed magad, mert fizikailag valóban egyedül vagy, vagy érzed a veled és érted imádkozó testvérek szeretetét, de sose feledd el, hogy Ő még mindig vár.
Várja, hogy segítsen ezen esztendő napjainak múló-telő idővonalán, hogy segítsen. Néha furcsának véled, amit mond vagy üzen, de ha hiszel benne és szereted életed megváltóját, nem kell repülni tanuló vagy próbálkozó egyénné lenned, hogy megtapasztald a jelenlétét.
Néha nagyon halkan és finoman zörget életed ajtaján, olykor meg a gondok-terhek zajától nem is hallod, hogy segíteni szeretne.
Állj meg egy kis időre, vagy csak pár pillanatra, hogy megbizonyosodj, valóban Jézus zörget életed ajtaján és nem a fájdalmaid, a különböző terhek.
Nem ígérhetem, hogy ott leszek, vagy elérhető leszek, ha gondjaid vannak, de Jézus türelmesen vár.
Szeretete ugyan olyan erővel és mértékben feléd van irányítva, engedd, hogy hasson rajtad és benned.
Kívánom, ha volt türelmed, kedves olvasó, végigolvasni e gondolatokat, hogy lét bátor és erős. Sok szép és csodálatos dolgot hozhat ez az Úrnak 2020-as esztendeje, csak nyíljék az „ajtó”!
Isten áldása legyen veled és szeretteiddel!
Tisztelettel,
Botos Elemér
püspök
Újvidék, 2020. január 04.
„Legyen velünk Istenünk, az ÚR, ahogyan őseinkkel volt. Ne hagyjon el bennünket, és ne vessen el magától! 58Fordítsa oda magához szívünket, hogy mindenben az ő útjain járjunk, és megtartsuk parancsolatait, rendelkezéseit és törvényeit, amelyeket őseinknek adott.”
1Kir 8:57-58
