Kezdőlap írások Csacsi

Csacsi

239
0
meg van írva

2023. december 23.

Talán ismerjük azt a tanulságos történetet, amely egy kis szamárról szól, aki Bétfagéban lakik.

A kis szamár lógó orral járkál körbe az istállóban. Kérdi az anyja:
– Miért szomorkodsz? Miért nem mész a többiekkel a mezőre?
A kis szamár mesélni kezd:
– Ma elsétáltam Jeruzsálembe. A kapunál csak lökdöstek az emberek. Odébb taszítottak, még volt olyan is, hogy belém rúgtak. Valaki kötéllel csapkodott, hogy menjek odébb.
– Jobb nekünk ha nem vagyunk útban – jegyzete meg anyja.
Mire kicsit sértődötten replikáz a szamárcsikó:
– De bezzeg tegnap. Akkor tapsoltak, mosolyogtak, simogattak. Pálmaágakat, virágokat, és a ruhájukat tették a lábaim elé. Mindenki örült és ujjongott. Nem értem. Ma reggel meg csak durván lökdöstek.
– Te kis csacsi. Tegnap Jézust vitted a hátadon. Neki örültek. Azért örültek neked is.

Ez a virágvasárnapi bevonulás csacsija. De vannak még csacsik. Ott van az, amelyik megáll és megmenti Bálámot, a gazdáját, mert a szamár legalább látja az Úr angyalát. Ott van az is, amelyiken Mária megy Betlehembe.

Mondhatnám, hogy a jövőt, Jákób csillagát, a betlehemi csillagot megjövendölő próféta történetét, a karácsonyi történetet, és Jézus megváltói történetét csacsik kötik össze.

Ez az év, hangzatosan, a lelkipásztorok éve. Ezt nem tudom pontosan mit jelent. Idén voltak közös programjaink, kicsit jobban figyelt ránk az esperes, és talán mi magunk is jobban figyeltünk egymásra. Az kérdés, hogy a gyülekezeti tagok tudták-e, és jelentett-e nekik bármit is?

Volt egy testi, lelki állapotfelmérés is. Levontak bizonyos következtetéseket a kérdőívek válaszaiból. Több területen erősen alul teljesítenek a lelkészek, mint szabadnap, szabadság kivétele. Akár betegség esetén sem, mert nincs helyette senki. Egy mondat megütötte a fülemet, hogy nem kell belehalni az egyházba, vagy a lelkészségbe. Vannak vidékek, ahol a Krisztusról való bizonyságtétel szinte egyet jelent az üldözéssel és akár halálos végkimenetellel. De nálunk nem kell belehalni.

Gondolom én is, hogy nem vágyunk meghalni mi sem. De vannak dolgok, amiket vállalni kell, és simán előfordul, hogy nem fognak a gyülekezeti tagok és egyéb emberek kíméletesek lenni. Az egyház Krisztus teste. Vajon szabad-e, kell-e elválasztani a kettőt egymástól? Az egyházért nem kell meghalni, de Krisztusért meg lehet halni?

Itt hadd utaljak a csacsis történetre.  Emiliano Tardif (1928-99) kanadai pap így írja le ezt az élményét: „Ebben a pillanatban heves nosztalgiát éreztem a hatalmas tömeg után, amely nemrégen még itt hullámzott előttem. Ekkor egy kis szamár tűnt fel, vidáman ügetett és nagy szemével rám pillantott. Nagyot ordított, széles mosollyal mutatta meg összes fogát, mintha így szólna hozzám: – „Te csak egy csacsi voltál, aki hátadon hoztad ide – ebbe a faluba – Jézus Urunkat, és most haza kell térned Betfagéba. A dicsőség, a pálmák, az elismerés, a hála, amit veled szemben éreztek, nem a tiéd. Te olyan vagy, mint Keresztelő Szent János, mindig kisebbedned kell, hogy Ö növekedhessen. Émilianonak meg kell halnia azért, hogy Krisztus élhessen benne; a te dicsőséged az, hogy Krisztust dicsőítsék, és a te kiváltságos jogod csak annyi, hogy hirdetheted az evangéliumot.” -26 – A csacsi ekkor meglendítette farkát, mintha ezt mondaná- „Viszontlátásra, Isten veled!” – és ezzel otthagyott. Én pedig visszatértem Naguába, és legszívesebben táncra perdültem volna örömömben.” /részlet Emiliano Tardif: Jézus él!/

A lelkipásztorok csacsik. Isten szempontjából az az értékük, hogy hordozzák Krisztust. De ez a Krisztushordozás egyben az életük, és néha az életük végét is jelenti. Aki Krisztust hordozza, hozzá kötötte magát, annak pont azt kell elviselnie, amit Krisztusnak. Ha Krisztust szeretik, akkor ebből a szeretetből neki is jut. Ha Krisztust gyűlölik, akkor a gyűlölet takarja be, és kínozza majd őt is, vérmérséklettől, vidéktől, „kultúrától” függően. Itt nem csak egy agresszív vallásra, világnézetre gondolok, hanem az istentelenségre.

Ez olyan, mint az éhség. Amikor éhezik valaki, akkor nem a szarvas ragu Sztroganoff módra hiányzik, és nem a Waldorf saláta, nem a tárkonyos csirkeleves, fürjtojással és krumpli gombóccal, és még csak nem is a Somlói galuska. Ha éhezik valaki, akkor a tápanyagok, mikro- és nyomelemek, vitaminok, rostok, kalória, zsír, szénhidrát, némi cukor kezdenek el hiányozni. Nem a tömeg és a mennyiség, hanem a minőség. Ha éhezik valaki és nem kapja meg a szervezete a megfelelő anyagokat, akkor szépen lassan elkezd leépülni a szervezet immunrendszere és önmagát kezdi megemészteni, felhasználni, kihasználni. A külső hatásoknak, mint hideg és meleg, nedvesség, szél, vírusok, baktériumok egyre kevésbé tud ellenállni. Ha éhezik valaki, nem az éhségbe hal bele, hanem a következményeibe. Nem azonnal hal meg, hanem szépen lassan. Lassú halál az.

Ilyen a lelki éhség is. Amikor a lélek nem kapja meg a megfelelő minőségű táplálékát. Lassan haldokolva vész el az ember. Lassan haldokolva veszíti el a jellemét, gerincét, lelkiségét. Ha nem kapja meg Isten a neki járó részt az emberben, és nem kapja meg az ember a megfelelő lelkiségét, hitét, Isten Szentlelkét Istentől, Istenből, akkor lassan éhenhal.  Az ilyen emberek alkotta társadalom is lassú hanyatlásba kezd. Amikor a döntéshozók, véleményformálók, a közösségi életet irányítók, kultúra és művészet művelőiből, értékrendjéből elvész Isten, akkor lassú halálra van ítélve a társadalom. Nem azonnal történik meg. Agonizálhat még pár évtizedet, évszázadot is. Mondhatják, hogy na lám, nem hiszünk és nem történt semmi. De azért hosszabb távon már látszik a hanyatlás. Európában mindenképpen. A társadalom lelki immunrendszere kezd megsemmisülni és eljutni oda, hogy az első nagyobb külső hatás térdre kényszeríti, és utána ki tudja?

Nem csak a lelkészek csacsik, de minden hívő ember is az. Hordozzátok a Krisztust, nincs más mondanivalóm ezen a karácsonyon.

Szerző: Soós Szilárd

Forrás: https://megvanirva.hu/csacsi/