Forrás: Híd magazin, szöveg: Isó Dorottya
Rossz nyelvek szerint Luther Márton azért kezdte el a reformációt, hogy megnősülhessen. A valóságban azonban egészen másként történt minden.
Tanúját hű hitvesi szeretetnek.
Lutherunk nem feledte asszonyát.
Volt nemzet hőse, volt gyűlölt eretnek –
Katája mindvégig mellette állt!
(Scholz László: Luther végrendelete – részlet)
Az ágostonos tudós szerzetes, aki a szentírástudományok doktorává vált, a Bibliát alaposan ismerte. Képes volt emlékezetből végiggondolni a Szentírást ahhoz, hogy egy-egy kifejezés értelmét a legteljesebben megértse – tanította is a bibliai könyveket és benne élt a szerzetesi élet mindennapjaiban. Ez elegendő ahhoz, hogy a házassággal kapcsolatos korabeli tévelygéseket, különösen a szerzetesrendeket érintő visszaéléseket meglássa és bírálja.
Az 1520-ban megjelent Az egyház babiloni fogságáról című munkájában a hét szentség sorában teszi a Biblia mértéke alá a házasságot. Meg is állapítja, hogy a házasság semmiképpen sem szentség: Isten megbocsátó kegyelme nem árad rajta keresztül a párra. A házasság Isten rendje az ember földi életére, mellyel nemcsak hívők, hanem hitetlenek is élnek. Szóvá teszi, hogy mennyire kiforgatták eredeti értelméből a házasságot. A papok nőtlensége, a kiskorú apáca- és szerzetesjelöltek fogadalomtétele, a pápa által önkényesen hozott szabályok házasságok megakadályozására, felbontására vagy éppen az újra megkötésére – mind Luther kritikája alá esnek.
Az a tévtanítás pedig, hogy a szerzetesi élet magasabb rendű élet, amelyben több jó cselekedetet gyűjt össze az ember az üdvösségéhez, ami olykor még annál is több jó cselekedet, mint ami egy embernek szükséges – Luther bírálatait, gondolatait ismét a házasság felé terelik. A házasság Istennek tetsző rend, a házastársak Isten helyettesei lehetnek, amikor továbbadják az életet, és gyermekeiket szeretetben nevelik Isten félelmére és ismeretére, és megadják gyermekeiknek mindazt, amire lelkileg, testileg és szellemileg szükségük van. „Bizonnyal igaz az” – írja Luther A jó cselekedetekről című írásában –, „amint mondani szokták, hogy a szülők, ha semmi más tennivalójuk nem is volna, a gyermekneveléssel elnyerhetik az üdvösséget.”
Luther írásainak hatására sok szerzetes és apáca hagyta el kolostorát, hogy új életet kezdjen: munkával keresse kenyerét, megházasodjon és gyermekeket neveljen. Így tett az a tíz apáca is, akik Luthertől kértek segítséget új életük elindulásához. Luther mindnek talált családot, ahol befogadták őket, férjet, akik feleségül vették őket. Csak egyetlen apáca maradt árva: Bóra Katalin. Hogy szánalomból vagy talán Katalin kitartó várakozása miatt – hiszen ő csak Lutherhez akart hozzámenni –, ki tudja, miért, de 1525. június 13-án Luther elvette feleségül. Melanchthon nem örült a házasságnak, mások a házasságról való tanítására és a szerzetesi életmód bírálatára adott példamutató válasznak vélték. Luther maga így nyilatkozott: „Gúnyolóim száját betömtem Bóra Katalinnal.”
Luther soha nem bánta meg, hogy megházasodott. Feleségében egy olyan asszonyt kapott, aki gondoskodott róla, aki a háztartás, a gazdaság, a vendéglátások, az ügyintézés minden terhét levette Luther válláról, hogy ő reformátori, egyházszervező küldetésével törődhessen. Luther tisztelte és szerette feleségét. Sok jelét adta annak, hogy szeret házasságban élni, hogy soha nem bánta meg a házasságkötést. „Ha nőtlen volnék is, megnősülnék – írja egy alkalommal – még az én koromban is… kizárólag azért, hogy a házaséletet megtiszteljem.” Utazásairól, tanácskozásokról, vitákról leveleket írt Katalinnak, tájékoztatva őt mindarról, ami történt. Katalin társává lett úgy, ahogyan azt az Isten egykor elrendelte.
Egyházszervező körútjának szomorú tapasztalatai arra indították Luthert, hogy tanítsa egyháza népét Isten dolgaira. A Kis és Nagy kátéban a hitvestárs szeretetére, tiszteletére inti olvasóit. Így fogalmaz: (az ember) „saját életéhez legközelebb álló kincse: hitvestársa, aki vele egy test és vér.” A Kis káté fölé pedig ezt a mondatot írta: „A családfő így tanítsa háza népét!”
Luthernek és Bóra Katalinnak hat gyermeke született. „Gazdagabb vagyok, mint az egész világ összes pápás papjai. …. Óh, Istennek milyen nagy, gazdag és pompás áldása a házasélet! Milyen nagy örömöt kap az ember utódaiban! Hiszen ez a szülők legnagyobb öröme!” – ujjong Luther.
Hogyan tanította Luther mint családfő gyermekeit? Csak néhány foszlányból következtethetünk. A mindannyiunk által énekelt Mennyből jövök most hozzátok című éneket a gyermekeinek írta (énekeskönyvünk 150. éneke). Benne tisztán hirdeti, hogy a megszületett Gyermek a világ üdvössége, egyedül tőle és általa van megváltás, őhozzá szálljon az imádság a bűn bocsánatáért és azért, hogy teste és vére által övéi szívében lakozzon mindvégig.
Látjuk a Luther családot festményen is, amikor Luther kezében lant van, körülötte gyermekei és felesége. Melanchthon is jelen van. Az egyik gyermek alszik anyja karjaiban, a többi pedig énekel. Jó hangulat, a családi fészek melege sugárzik át a képen.
S ha Luther a családfőktől azt kérte, hogy tanítsák családtagjaikat, akkor biztosan nem tévedünk, ha arra gondolunk, hogy amikor munkája nem akadályozta, akkor személyesen tanította családját Isten dolgaira.
Luther és Bóra Katalin házassága és családi élete minta lett az evangélikus családok számára. Igaz, azóta a világban körülöttünk szinte minden megváltozott. A férfi és női szerepek is átalakultak. Mégis azt mondhatjuk, hogy olyan örök értékek jelentek meg házasságukban, amely ma is, valamennyiünknek például, segítségül szolgálhatnak. Ezért is érdemes Luther munkáit szorgalmasan tanulmányoznunk!
