Kezdőlap igehirdetések EGYHÁZI BESZÉD – orgona-felavatási ünnepélyén

EGYHÁZI BESZÉD – orgona-felavatási ünnepélyén

89
0

EGYHÁZI BESZÉD

MELYET

az újvidéki ev. reform, egyház

1890. MÁJUS 4 én TARTOTT orgona-felavatási ünnepélyén

MONDOTT:

MOLNÁR HUGÓ

EV. REFORM. LELKÉSZ.

KÖZZÉTESZI AZ ÚJVIDÉKI EV. REFORM.

EGYHÁZ-TANÁCS.

KÖNYV- és KÖNYOMDA

FUCHS ÁGOSTON,

ÚJVIDÉKEN 1890.

Alapíge: C Zsolt. 4; XCVIII Zsolt 1. 4. 6.

„Jöjjetek be az Úr hajlékának kapuin hálaadással, az ö pitvariba dicsérettel.

Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett.

Örömmel énekeljetek. Trombitákkal s kürtnek zengésivel zengjetek a Jehova király előtt. “

Az öröm verőfényében a felolvasott igék eme szavaival üdvözöllek titeket, Istennek népe, keresztyén híveim: „Jöjjetek be az Úr házának kapuin hálaadással, az ö pitvariba dicsérettel s énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett”

Ha a szent érzelmekkel teljes koronás dalnoknak — tapasztalva Istennek vele s népével közlőit határtalan kegyelmét — volt oka Isten dicsőítésére: bizonyára van nekünk is ker. híveim, s méltó, hogy mi is adjunk szívből hálát a mi jóságos Istenünknek rajtunk véghez vitt csodadolgaiért! Mert vajon reánk virradt volna-e ez örömünnep nap is; énekelhetnénk-e ily nagy vigassággal; zenghetnénk-e trombitákkal s kürtnek zengésével; dicsérhetnénk-e- Istent orgonával: ha Ő meg nem áldotta volna törekvésünket; meg nem szentelte volna akaratunkat; meg nem erősítette volna reménységünket; ha be nem töltötte volna örömünket!

Sionnak bús fiai, ott a babyloni folyóvizek mellett fűzfákra függesztik hegedűiket; szemeikből könnyek folynak alá, mert nem énekelhetik a Úrnak énekét! De midőn a szabadulás vágya és reménye beteljesedik, megcsendül újra a már rég elhangzott ének, s a zengő kürtöknek ércz-szava, a lelkesedés harsány hangjai, az örvendező népnek diadal éneke egy összeolvadt harmonicus accordok-ban ölelkezik, S látva ez Istenben bízó s Istent félő népnek szent örömét, azt mondották felölök a pogányok: „bizony csoda do1gokat cse1ekedett ezekke1 az Úr“!

Ünneplő szent gyülekezet! Ügy tetszik nekem mintha ti is ilynemű örömöt éreznétek szíveitekben, midőn orgonátok felavatási ünnepélyére ily szép számban egybegyűltetek. Ajkaitokról elhangzott ének is éppen úgy harsogott, mint a szabadság örömének vigadva zengő, diadaléneke mely lelkesedésében csodadolgokat beszél!

Bizony csodadolgokat beszél! Mert a mit remélni is alig mertetek; a mi után szívetek, lelketek oly rég olta vágyott, az megtörtént, beteljesülte im itt áll e díszes orgona!

Három évtizednek leforgása alatt anyaszent egyházunk egészen új színbe öltözött. Tágas, boltíves templomunk égbe törekvő hármas tornyával; benne e díszes szószék, a műfaragványnak valódi remeke; nagyságra s külső díszre a város középületei között is számottevő monumentális paplak; a folyó tanév elején felépült harmadik iskola s a rendszeresített harmadik tanítói állás; most meg e méltósággal zengő díszes orgona — egyszóval a minden irányból felénk mosolygó újulás képei nem azt hirdetik-e, hogy „csodadolgokat cselekedett mi velünk az Ur“!

Ez istenes dolgokban való gyarapodástokat látva, mért ne szólhatnék hát én, e gyülekezetnek lelkipásztora ez ünnepélyes alkalommal így: „Jöjjetek be az úrházának kapuin hálaadással, az ö pitvariba dicsérettel s énekeljetek az Úrnak uj éneket, mert csodadolgokat cselekedett. Örömmel énekeljetek. Trombitákkal s kürtnek zengésével zengjetek a Jehova király e1ött.”

Ker. híveim! E lélekemelő ünnepélyen nem mondok semmi újat, semmi meglepőt, csak azt hirdetem hálatelt szívvel, hogy ezen újvidéki reformált gyülekezetnek, az egyház alakulásától kezdve e mai napig, mindig segítségül volt Úr s rajta csodadolgokat cselekedett.

Az Úrnak e mi velünk közlött segítségét, rajtunk véghezvitt csodadolgait akarom ez alkalommal feltüntetni. S mig ezt tenném, Te hozzád fordulok ah! nagy kegyelmű Isten! ihlesd meg ajkimat s gyarló szavaimnak adj olyan erőt, hogy hallgatóim szivét, lelkét a Te csodadolgaidnak szemlélhetésére alkalmassá tehessem.

* * *

Ker. híveim! Édes magyar hazánk e kijáró küszöbén; Bács-Bodrogh vármegyének e határszélén, melyen túl már el hal a zengzetes magyar szó; itt ezen szabad királyi városban hol annyi nemzetiség és felekezet él — hála a jóságos Istennek! — békés egyetértésben s atyafiúi szeretetben, megvalósítva Krisztus urunk azon utasítását: arról ismernek meg mindannyiótokat hogy én tanítványaim vagytok, ha egymást szereténditek; — itt e szab. kir. városban, hol annyi felekezet és nemzetiség hozza kész szívvel s telt kézzel a közjóiét s közművelődés oltárára az annyagi és szellemi áldozatot; — itt e megtelepült helyen csak 3—4 évtizeddel is ezelőtt egészen más, a maitól elütő viszonyok uralkodtak. Szerényen sőt félénken húzta meg magát még ekkor a magyar szó; itt az „ezüst Dunának nagy tükörén” még akkor nagyon kevés magyar szem pihent; nemzetiségek és felekezetek között még akkor tartózkdás, bizalmatlanság, kizárólagos szűkkeblűség; minden dolognak s minden kérdésnek a felkorbácsolt szenvedélyek általi élére állítása!

S a hol 3—4 évtizeddel ezelőtt ilyen nemzetiségi s társadalmi viszonyok uralkodtak, itt ebben a városban már kilencz évtizeddel ezelőtt, vagyis e századnak legelején egy maroknyi magyar református nép egyházat alkotott.

Kicsiny volt eleinte az egyház, kevés híveinek száma s nagyon kétes az egyház fennállhatása, annyival inkább tovább fejlődhetése, mert a különböző ajkú s vallású lakosok közé beékelt kevés számú magyar reformátusság a nagy jóindulat és rokonszenv hiánya mellett még saját szegénységével, a nyomorral, a nélkülözés el volt kénytelen küzködni.

De ennek daczára a kisded-egyház híveinek száma, különösen Feketehegy, Omorovicza, Pacsér és Piros bács-bodrogh megyei községekből ide özönlő hitrokonok által egyre nőtt, szépen gyarapodott ugyannyira, hogy a szabadságharcz közvetlen kitörése előtt már-már remélni lehetett, hogy a század elején elhintett mustármag egy enyhetadó terebélyes fává fog növekedni!

De a szép reménynek e gyönge hajtását egy északi fagy semmivé tette! Dicsőséggel küzdött szabadságharczunkban a fölbujtott nemzetiségek előtt mi lett volna édesebb préda, mint a szegény, magyar, kálvinista egyháznak földulása, a református híveknek lemészárolása, a megmaradottaknak földön futóvá tétele! . . . .

Igen” ama gyászos időben anyaszentegyházunk a porig sujtatott; egyházi épületeink megsemmisültek; anyakönyveink s szent edényeink a lángok martalékaivá lettek; apák maradtak gyermektelenül, gyermekek apátlanul, anyátlanul; az egyház tanító és lelkipásztor nélkül, … Egy csillagtalan rémes éjj borult egyházunkra!

De e rémes, sötét éjszaka nem volt örök, csak tizenhárom esztendeig tartó. Ekkor a politikai viszonyok jobbrafordultával az isteni gondviselés egy oly lelkipásztort küldött e haldokló egyház fölélesztésére néhai Mányoki Imre személyében, ki a porból és hamuból teremtett egy uj egyházat, erősebbet, dicsőbbet mint volt azelőtt! Kinek apostoli lánglelke égett izzó tűzzel az Úr nagy szerelme iránt; kinek vallásos érzése mély volt mint a tenger; vallásos kedélye tiszta, mint a csergedező patak; buzgalma elfogyhatatlan; alkotó ereje bámulatos; szivjósága, nemessége s lelkipásztori szelídsége oh ! az meseszerű. …

S ez az apostoli férfiú, az újvidéki reformált egyháznak szeretett s nagyérdemű lelkésze, néhai Mányoky Imre 1861—1865-ig terjedő időköz alatt összegyűjtött fillérekből építtette e mi díszes templomunkat, egyházi épületeinket, a melyeken minden darab kö, minden darab vakolat a hazai református testvérek áldozatkészségét s azon nagyérdemű néhai lelkésznek buzgóságát s alkató erejét prédikálják nekünk; hirdetik s hirdetni fogják az utánnunk következendőknek is a „szeretetnek gyönyörűségét, a szentléleknek társaságát a szivből való könyörületes dolgokat!”

Oh! bizony a hazai magyar református testvérek szeretető s áldozatkészsége s ama boldogemlékezetű lelkésznek buzgósága nélkül talán még most is a porban és hamuban ülnénk!

Oh! ker. hiveim! érezve, hogy „mindeddig segítségül volt nekünk az Úr”; tapasztalva önmagunkon Istennek „csodadolgait“ nem kell-e fölkiáltanom a koronás dalnokkal: „Jöjjetek be az Ur házának kapuin hálaadással, az ő pitvariba dicsérettel s énekeljetek az Urnák uj éneket, mert csodadolgokat cselekedett. Örömmel énekeljetek. Trombitákkal s kürtnek zengésével zengjetek a Jehova király előtt”!

Anyaszentegyházunk tehát ama szenvedések és nyomorúságok első tüzpróbája után dicsőséggel emelé fel fejét s már a nyolczvanas évek elején ama szeretetnek gyönyörűséges épitményére, a szívből való könyörületességek isteni munkájára a koronát vélte föltehetni a templomi orgona felállitatásával.

De az óhaj csak óhaj maradt,! mert Istennek sujtolö keze egyházunkat újabb tüzpróbára tette, egy rettenetes csapást (filloxera) bocsátva reánk, mely az egyháznak majdnem kizárólag szőllöbirtokos híveit vagyonukban, a napszámosokat keresetükben tette tönkre, semmisítette meg, talán egy emberöltönyi időre. A szorgalmas családapának kezeiben megsemmisült a véres verejtékkel szerzett vagyon; a szegény napszámosnak kezeiből kihullott a kenyér, mert kiesett a munka, kiesett a kereset! Betüszerint betölt rajtunk Ezsaias prófétának ama rettene­tes jövendölése: „elpusztíttatik a bor, e1pusztittatnak a szőllőtők, nem metszetik meg és többé meg nem kapáltatik”! • • • •

De azért nem estünk kétségbe. Nem, mert Isten forgatja az egymásután következendő dolgokat! Az a jóságos Isten, ki nem hagyta elveszni övéit akkor, midőn bősz indulatok árja borította el egyházunkat, hazánkat, nemzetünket: az a jóságos Isten nem fogja elveszni hagyni egyházunkat az elemi csapások, az anyagi szerencsétlenségek között sem! Nem, mert „hív és igazaz Isten, ki nem hágy minket feljebb késértetni, mint a hogy elszenvedhetnénk”!

S e hittel teljesedve énekeljük: „azért a mi szivünk meg nem rendülne, ha a hegyek a tengernek közepébe bedőlnének”; e hittel zengik ajkaink: „erős várunk nekünk az Isten”!; e hittel eltelve mondjuk az apostollal: „nyomorgattattunk, de nem szorittattunk meg, sanyargattattunk de nem estünk kétségbe”!

Hogy nem estünk kétségbe; hogy Istenbe vetett hitünk, bizodalmunk és szeretetünk meg nem ingott, mutatja szeretett híveimnek azon istenes buzgósága, melyel az Urnak e szent hajlékába ez áhitat emelő eszközt, e 12 sóló s 7 ped. változatú díszes orgonát 2200 frtnyi költséggel beállittatta!

S ezen istenes buzgóságban, s áldozatkész szeretetben legelső helyen kell hogy említsem ama kegyes, vallásos lelkű özvegy nőt, néhai Tóth Éva asszonyt, ki végrendeleti hagyományában egy tekintélyes összeggel vetette meg alapját e mi Istent dicsőítő orgonánknak!

Majd azon orgonalap gyarapítása s igy régi vágyunk megvalósithatása végett, elsőben is hozzátok fordultam szeretett híveim s Pál apostol szavaival kértelek titeket: „Ha valami keresztyéni intésnek helye vagyon bennetek, ha a szeretetnek valami gyönyörűsége, ha a szentléleknek valami társasága, ha valami szívből való könyörületességek vagynak bennetek: teljesítsétek be az én örömet”. — Kértem és zörgettem. Kértem tőletek ama vékabeli lisztből, egy cseppet ama korsó olajából. S Istenné legyen a hála és dicsőség eme reménységemben, rólatok alkotott mggyöződésemben meg nem szégyenültem, mert kérésemre a tehetősebb elhozta forintját, a szegény megtakarított krajczárját, a szegény özvegy asszony fillérjét!

Egy szélesebb körű adakozási felhívásomban bizalommal és reménységgel fordultam más vallású s nemzetiségű testvéreinkhez is, e nemes város összes nemes lelkű polgáraihoz valamint, egyes vidéki, áldozatkészségükről ismeret hitrokonokhoz — mentségül s egyszersmind adakozási alapul azon körülményt hozva fel, miszerint nagy és díszes templomunkhoz mért megfelelő nagyságú s kivitelű orgona felépíttetéséhez — az idők járása megnehezülvén felettünk — az anyagiakat illetőleg, önmagunkban erőtelenek, szegények vagyunk.

Bizalommal és reménységgel fordultam hozzájuk. reményemet helyezve az adakozásoknak megdönthetetlen s örök fundamentumára a szeretetre, mely szent Pál apostol szavaiként: „mindeneket remél – és soha el nem fogy“

S eme reménységemben sem szégyenültem meg, mert valamint a közelmúltban, templomunk építésekor, úgy ez alkalommal is a testvéri szeretetnek s felebaráti áldozatkészségnek annyi szép jeleivel halmoztak el bennünket, a melyet nem csak hogy említés nélkül nem hagyhatok, de a hála és szeretet hangján mondok érette köszönetét!

Annak a jóságos Istennek pedig, a ki mindezeket eszközölte, ki megáldotta törekvésünket, ki betöltött minket végnélkül való örömökkel, kinek csodadolgai láttatnak mi rajtunk — annak ne zengnénk-e dicséneket!?

„Oh! jöjjetek be az Úr házának kapuin há1aadássa1, az ö pitvariba dicsérette1 s énekeljetek az Urnak uj éneket, mert csodadolgokat cselekedett. Örömmel énekeljetek. Trombitákkal s kürtnek zengésével zengjetek a Jehova király e1ött”!

* * *

És most nincs egyébb hátra, minthogy Istennek ajánlva e fenséges hangszert, istenitiszteletünknek e kiegészítő eszközét, ünnepélyesen átadjam rendeltetésére: istentiszteleti használatra. —

Legyen áldott ezen Isten dicsőítésére szentelt szerény ajándékunk, melyet hálatelt szivvell ajánlunk Neked, oh! felséges Isten! S cselekedd oh Atyánk! hogy annak bűvös hangjainál növekedjék e gyülekezetnek hite, reménye, szeretete ! — Harmonicus melódiája zengje e mi egyházunknak: „Legyen a mi kőfalainkban csendesség és jó békesség, a község közt egyen esség” mert, ime, mely igen jó és mely gyönyörűséges dolog az atyafiaknak egyességben való lakozásuk“! —

Es most jöjjetek ide, az Ur házának kapuin belöl hálaadással ti, ez idöszerint szerencsések, boldogok, megelégedettek! s orgonánk derült, vidám zengzete mellett énekeljétek nagy lelki örömmel: „Im bejöttünk nagy örömmel, felséges Isten”! —

Jöjjetek be az Ur házának kapuin ti sorsüldözöttek, szerencsétlenek! az orgona biztató hangján azt zengi felétek; „Isten a mi reménységünk, midőn reánk tör ellenségünk”!

Jöjjetek be az Ur házának kapuin ti töredelmes szivek! s a bünbánat égető könyei között, az orgona siró és panaszos hangján zokogjátok; „Oh? Isten ki a törődött szivet meg nem utálod, sőt a bánatból ejtödött könyeket megszámlálod: kedveljed érzésimet“!

Jöjjetek be az Ur házának kapuin ti gyászba öltözöttek is! S ti megtört szivü édes apák, kesergő édesanyák, kik ezt zokogjátok szünetlen : „Van – e olyan bánat, mint a mi bánatunk”?! — ti mély gyászba öltözött s „halál-kéz szőtte” özvegyi fátyollal takart hitvesek, kiknek földi boldogsága csak oly röviden múlandó volt mint az árnyék, a virág, mint a füst, a pára; — ti zokogva felsíró árvagyermekek: „ne keseregjetek felettébb, mint a kiknek reménységök nincsen”! Lám, orgonánk diadalmas érczhangján azt zengi erős vigaszul ti néktek: „Hol van koporsó hatalmad? Hová lön halál fullánkod? —

„ Nincs már szívem félelmére, nézni sírom fenekére, mert látom Jézus példájából, milehet a holtak porából”!

Fenséges hangszer! keblünknek itt fakadt s tisztult érzéseit vedd lágy accordjaid szárnyaira s égbe törekvő melódiáddal vidd fel — fel — oda — a magasba!

Ámen.

* * *

Kimutatása azon kegyes adományoknak, melyekből az újvidéki ev. reform, egyház templo mi orgonája felállitatott.

Néhai Tóth Éva végrendeleti hagyománya 1500 ft. Újvidék szab. kir. város 30 ft Újvidéki takarékpénztár 25 ft; Újvidéki előlegezési egylet 10 ft. Újvidéki szerb tak. pénztár 5 ft. Újvidéki 1-ső gőzmal mi társulat 10 ft. Cseh Ervin 50 ft. Petrovics Basilián 10 ft. Flatt Viktor 10 ft. Kolozsvári Sándor 5 ft. Horváth Sándorné szül. Csősz Zsófia 10 ft. Horváth Sándorné szül. Csősz Zsófia gyűjtése 18 fr. 10 kr. és 3 drb. szerb pénz. Szabó József és családja 10 ft. Baksa István és neje 5 ft Baksa Mihály 1 ft. Brézina Antal 3 ft. Vaderna Mihály 2 ft. Kovács István 50 kr. Kovács Sándor 1 ft Özvegy Becskeháziné szül. Szabó Éva 2 ft 50 kr. Kis Lajosné 1 ft. Schneider Frigyes 5 ff. Szmiha Kálmán 1 ft. Zsigmond Göntér 2 ft. Hartmann János 2 ft. Kopper György 5 ft. Korbay Károly 5 ft Szabó Lajos 2 ft. Balog Ilona 1 ft Szekeres Bálint 2 ft. Baksa János 2 ff. Cs. Balog János és neje Rohonyi Teréz 2 ft. Becskeházi István 2 ft. Nagy László 1 ft Varga Lajos 5 ft. Weitmann Frigyes 1 ft. Id. Tandori József 2 ft. Szatmári Samúel 2 ft. Kerekes Miklós 1 ft. If. Szabó István 2 ft. Kis János 1 ft. Tóth Dávid 1 ft. Becskeházi Zsuzsánna 1 ft. Balaton Sán­dor 2 ft. Valkai Sándor 1 ft, Fazekas Zsuzsána 50 kr. Bálint Ferencz 1 ft. Drenyák Éva 50 kr. Kis Lajos 1 ft. Horváth Gábor és neje 1 ft. Bányai Lajos 2 ft. Tandori Jánosné 50 kr. Bányai János és neje Mészáros Juliánná 1 ft. Simon Nándor és neje Belányi Maria 2 ft. Rániszavlyovits György 1 ft. Csípő György és neje. Somogyi Juliánná 2 ft. Csípő János 1 ft. Stadtler Jakab 5 ft. Gőz András 1 ft. Balog János 3 ft. Varga Ferencz 2 ft. Sörös Mihály 2 ft. Dr. Kameniczki Sándor 1 ft. Horváth Mihály 1 ft. Malatinszki Imre és neje Majsai Maria 5 ft. Balaton György 2 ft Fekete István 2 ft. Pap Judit 50 kr. Id. Somogyi András 5 ft. Futó Fábián 1 ft. Id. Tandori Sándor 30 kr. Bierman Frigyes 2 ft. Kármán József 1 ft rPál Ferencz 2 ft. F. Kovács József 50 kr. Nagy Éva 2 ft. Földi Lajos 2 ft. Bíró János 50 kr. Szabó József 5 ft. Klein Mór 1 ft. Spitz Mihály 1 ft, Tóth András 2 ft. Tandori Sándor 2 ft. Öz. Júhász Jánosné 1 ft. Tandori Mihály 2 ft. Peák Béla 5 ft. Gosztovits Pál 3 ft. Szalay Lajos 3 ft.Dr. Rottmann M. 1 ft. Vukicsevics 3 ft. Zombori László 3 ft. Radovanovts 3 ft. Dr. Kohn Károly 2 ft. Raics Koszta 5 ft. Dr Pavlovits István 3 ft. Pressburger Gábor 3 ft. Mányoki Imre 1 ft. Szabó Lajos 1 ft. Id. Palánki Károly 67 kr. Id. Tandori József és neje Kovács Erzsébet 2 ft. Özv. Körtvélyesi Dánielné 1 ft. Kovács Mihály 1 ft. Cséki Dávid 2 ft. If. Marecsko Mihály 50 kr. Majsai Lajos 1 ft. Biro Sándor 50 kr. Zimmermann testvérek 2 ft. Szabó Péter 2 ft. Fúró László 2 ft. Kubanyik Ferencz 2 ft. 50 kr. Lemaity György 3 ft. Kniesel János és neje Bertók Katalin 5 ft. Dr. Ognyanovics 2 ft. Újhelyi András 1 ft. Barta Sándor 1 ft Nagy Sándor 1 ft. Boda Mihály 1 ft. Kováts Gábor 2 ft, Búzás János 2 ft. If. Somogyi Mihály 50 kr. Jámbor Nagy János 1 ft. Lehr Keresztély 2 ft. Özv. Drenyák Imréné 1 ft. Drenyák János 1 ft. If Drenyák Imre 1 ft. Drenyák András 2 ft. Tibai Sándor 1 ft Özv. Fejér Józsefné 2 ft. Bercsényi Jolán 1 ft Varga Júliánna 1 ft. Varga Béni 1 ft. Kozma Béla 50 kr. Csele Bálin 50 kr. Bakay Károly és neje 1 fr. Molnár Mihály 1 fr. Molnár Miklósné 1 fr. Tóth Sándor 2 fr. Trepák János 1 fr. Erdős Katalin 1 fr. Szolga Istvánná 1 .i. Pajevics 1 fr. Zapletál Károly 1 fr. Molnár József 1 fr. Beck Emil 1 fr. Mártonffy Dezső l fr. Földvári József és neje Sándor Mária 2 fr. Özv. Cséki Sára 25 kr. Medurics 30 kr. Jovanovics 30 kr. Péczi P. István 5 fr. Érti J. 2 fr. Sztratimirovics 2 fr. Schreiber Ottó Antal 2 fr. Mészáros Gáspár 2 fr. Tusell 2 fr. Weinfeld 1 fr. Tapavicza 50 kr. Duhek 1 fr. Pétervári Sándor 2 fr. Angyal 50 kr. Kugler 50 kr. Weinberger 50 kr. Dr. Balta Emil 1 fr. Kungl A. 50 kr. Vukovics 50 kr. Silics 20 kr. Id. Bachman 20 kr. Kellér István 2 fr. Hafher Károly 5 fr. Dr. Jojkics M. 2 fr. Jakab János 2 fr. Gellér Mihály 1 fr. Miski Móricz 10 fr. Wigandt Arthur 2 fr. If. Körtvélesi Dániel 50 kr. Simon Sándor 1 fr. Id. Balaton István 1 fr. Fehérvári Illés 1 fr. Pál János és neje Sörös Zsuzsánne s fiuk István 3 fr. Idős Somogyi Jánosné 50 k. Kovács Gáborné 1 fr. Szekeres Imre 50 kr. Sárközi Bálint 1 fr. Lányi Béla 2 fr. Nagy Péter 2 fr. N. N. 50 kr. N. N. 50 kr. N. N. 50 kr Geisler 1 fr. Ifiú Jó járt János gyűjtése 24 fr. 20 kr. Köváry Alajos gyűjtése 3 frtnyi adományával együtt 26 fr. 70 kr. Fodor Antal 1 fr. Kelecsényi Hugó gyűjtési 3 frtnyi adományával 24 fr. 29 kr. Inotai Ábel gyűjtése 5 frtnyi adományával együtt 17 fr. 50 kr. Id. Baksa József 1 fr. Kis József 1 fr. Özv. Bódi Józsefné, 1 fr. Balaton Illés 1 fr. Szathmari Katalin 1 fr. Özv. Balaton Jánosné 50 kr. If. Varsányi Lajos 20 kr. Balog József 1 fr. Szabó János 1 fr. Cs. Balog János gyűjtése 125 fr.

Midőn egyházam nevében a jóságos szivü s áldozatra kész kegyes adakozóknak szives adományaikért köszönetét mondok, el nem mulászthatom, hogy hátammal ne adózzam egyházunk azon fenkölt lelkű tagjainak, kik a gyűjtési munkában oly kiváló egyházias buzgóságal fáradoztak; igy: Peák Béla kir járásbiro, Kolozsváry Sándor főszolgabíró, Köváry Alajos kir. törvényszéki iroda igazgató, Cs. Balog János iparos, Haller József városi tanácsnok, Ifjú Jójárt János kir. törvszéki jegyző, Szabó József iparos, Kelecsenyi Hugó kir. mérnök, Jnotay A. ferencz-csatornai felügyelő, Lányi Béla honvédszázados.

A minden áldások Istene, ki nézi az adakozót titkon és megfizet neki nyilván, adja meg az adakozásoknak bőséges jutalmát!

Újvidéken, július hó, 1890.

Molnár Hugó

ev. reform, lelkész.

A gyűjtő ívek megőrzés végett az egyházi levéltárba helyeztettek el.