Kezdőlap írások Vigano érsek üzenete

Vigano érsek üzenete

528
0

Vigano érsek a sátánista globalista Soros, Schwab és Gates megdöntésére szólít fel

https://newspunch.com/archbishop-vigano-calls-for-overthrow-of-satanic-globalists-soros-schwab-and-gates/

Kedves Barátaim!
Nagy örömömre szolgál, hogy egy rövid üzenetet intézhetek hozzátok a  Ruszofilok
Nemzetközi Mozgalma megalakulása alkalmából.
Ennek az asszociációnak a kiáltványa azzal a szóval kezdődik, amely mintha kihalt volna
a nyugati szókészletből: barátság. Ebben az esetben ez az orosz nép iránti barátság, amelyet
annyi ember közvetít a világban, és az orosz nép más népek iránti barátsága a testvériség
jegyében, amelynek alapjai a saját magunk Isten gyermekeiként, a mi Urunk Jézus Krisztus
fivéreiként és nővéreiként való szemlélése.

Amikor a Nyugat-Római Birodalom a barbár inváziók nyomása alatt elveszítette politikai
hatalmát, a staféta Konstantinápolyhoz került. És miután II. Mahomet bevette Bizáncot és
elesett a Kelet-Római Birodalom is, Moszkva volt az, aki megmentette vallási és politikai
örökségét szent királyai által.
A jelenlegi krízis a korrumpált Nyugat összeomlására mutat, ahol nincs egy Nagy Leó pápa,
aki megmentené, de amelynek még mindig küldetése van, amennyiben képes helyreállítani az
előrelátását és felismeri, hogy mi köti őt össze Oroszország missziójával.
A közelmúlt eseményei rámutattak arra, hogy a materialista ateizmus, amely 1917-től
pusztította az Orosz Birodalmat és a világot – amint azt Fatimai Szűz Mária kijelentette – ma
az őrült Új Világrend alapját képező  globalista ideológiában csatlakozott a liberalizmushoz.
Pokoli tervről van szó, amint arra helyesen mutatott rá Vladimir Vladimirovic Putin orosz
elnök közelmúltban mondott beszédében, amely tervben a keresztény civilizáció iránti
gyűlölet egy davoszi elitnek alávetett rabszolga társadalmat akar kialakítani. Egy disztopikus
társadalom kialakításáról van szó, múlt és jövő nélkül, hit és ideálok nélkül, kultúra és
művészet nélkül, apák és anyák nélkül, család és spiritualitás nélkül, tanítók és lelki kísérők
nélkül, az idősek iránti tisztelet nélkül és remény nélkül a gyermekeink számára.
Azonban nem csodálkozhatunk. A nyugati világ elkeresztényietlenítését követően ez az elit
Oroszországot tekinti ellenségének, amelyet meg kell dönteni.
Az Orosz Federáció kétségtelenül a civilizáció utolsó bástyájaként áll a barbársággal szemben
és maga köré gyűjti mindazokat a nemzeteket, amelyek nem szándékoznak a NATO, az
ENSZ, a WHO, a Világbank, a  Nemzetközi Valutaalap és a megannyi alapítvány általi
gyarmatosításnak alávetni magukat, amelynek célja a tömegek indoktrinációja,
információkkal történő manipulálása. a legitim módon megválasztott kormányok „színes
forradalmak“ útján történő destabilizálása, a káosz, a háborúk és a nyomor elhintése.
A közelmúltbeli pandémia átverés után – amelyet kriminális módszerekkel irányítottak, és
amelyet már 2020-ban elítéltem – új szükséghelyzetek következtek, beleértve az ukrajnai
válságot is.
Ezeket a válságokat szándékosan idézték elő azzal a céllal, hogy tönkretegyék a nemzetek
szociális és a gazdasági struktúráját, megtizedeljék a világ népességét, az oligarchia kezében
összpontosítsák a hatalmat, amelyet senki nem választott és amely tényleges világszintű
puccsot követett el, amiért előbb-utóbb felelősségre lesz vonva a világ által.
A puccsra felbujtóknak van neve és arca, kezdve Georg Sorossal, Klaus Schwabbal és Bill
Gatesszel.
Azok, akik ma azt hangoztatják, hogy Oroszország az ellenség, az európaiakat, az
amerikaiakat, ausztrálokat és kanadaiakat tekintik ellenségeiknek, és úgy is viselkednek
velük, üldözik és elszegényítik őket.
Addig míg a Világgazdasági Fórum (WEF) küldöttei a nyugati kormányokba szivárogva saját
polgáraik jóléte ellen hozhatnak törvényeket, és a világ vezetőit nyakon fogva vezethetik, az
a rendszer, amely más országokban sikeres volt, Oroszország határainál megállt.
Egyébiránt a 2020-as USA-beli  választási csalás szintén elengedhetetlen volt Donald Trump
elnök újraválasztásának megakadályozásához.
A háttérkormánynak és a háttéregyháznak 2013-ban sikerült XVI. Benedek pápát lemondásra
kényszeríteni és olyan személyt választani, aki tetszik az Új Világrendnek: a jezsuita Jorge
Maria Bergogliot.
A ti szövetségetek bizonyára támogatni fogja Oroszország és az összes nemzet baráti
kapcsolatait a multipolaritás elve alapján. A  globalista monopólium elleni harc legjobb módja
a bölcs, hosszútávú politikai vízió. Azonban ez a barátság, ezek az egyetértésen és kölcsönös
együttműködésen alapuló kapcsolatok nem hagyhatják figyelmen kívül a veszélyes
felforgatók emberiség ellen meghirdetett háborúját, akiknek deklarált céljuk a pokoli diktatúra
megteremtése, amelyben az Isten iránti gyűlölet kórja, valamint az Isten képére teremtett

ember iránti gyűlölet, a halál, a tudatlanság, a szegénység, az erőszak, az önzés és
a romlottság uralkodik.
Ez az Antikrisztus királysága. Ezt a Leviatánt azonosítani kell, és úgy kell ellene harcolni,
hogy ez a harc felöleljen minden szabad nemzetet, főleg az Agenda 2030, a Great Reset
programpontjainak megtagadásával és közös fellépéssel.
Egy Antiglobalista Szövetségre van szükségünk, amely visszaadja a polgároknak a hatalmat,
amelyet elvettek tőlük, és a nemzeteknek a szuverenitást, amelyet eloroztak tőlük és átadtak
a davoszi lobbinak. Ebben az igyekezetben a fő szerep az Orosz Federációé, valamint azé az
üzeneté, amelyet az Oroszbarátok Nemzetközi Mozgalma hoz a Nyugat nemzeteinek.
A nyugatnak vissza kell térnie ahhoz, hogy büszke legyen a hitére és a civilizációjára,
amelyhez hozzájárult Szent Ciril és Metód.
Korszakalkotó harcot vívunk: a Legszentebb Szűz, a dicsőséges Nikopia köpenye alatt
maradjunk Szent Mihály arkangyallal együtt. A győzelem Krisztusé és azoké, akik úgy
döntenek, hogy a kereszt szent jele alá állnak.
/Fordítás: Zsámbok Piroska-református lelkipásztor (vajdasági Református Keresztyén Egyház)/