Prof. Tanka Endre: Az alumínium hatása – (2/25) A CHEMTRAILS hazai és nemzetközi képlete
JÚN 20, 2023
Dr. Tanka Endre emeritus professzor a magyarországi tudományos élet kiemelkedő alakja, az MTA doktora, akit a nagyközönség elsősorban az anyaföld jogi védelmében kifejtett munkássága alapján ismer. Ám a professzor úr a rá jellemző pontossággal és elmélyültséggel több más kritikus kérdéskört is megvizsgált, olyanokat, mint az 5G illetve a Hazánk égboltját is barázdázó vegyi csíkokat, a CHEMTRAILS-t. Ez utóbbiaknak egy 40 oldalas, gazdagon lábjegyzetelt tanulmányt szentelt, amelyet már tavaly novemberben közzétett a Varga Domokos György által szerkesztett szilajcsiko.hu. Tekintettel a tanulmány jelentőségére, valamint arra, hogy e vegyi csíkok kihatnak bolygónk életének szinte minden vetületére, úgy döntöttünk, hogy illeszkedve világháló olvasói szokásaihoz, 25 részletben, öt hét alatt az MVSZ Sajtószolgálat is közzéteszi azt.
Mindenkinek felelős és figyelmes olvasást kívánunk Prof. Tanka Endre döbbenetes feltárásához.
2/25
A chemtrails élettani hatásairól
Az alumínium hatása
A Vervliet-tanulmánynak itt csak azt a részét emelem ki, ami a vegyi permetanyagok emberre és az élővilágra gyakorolt hatásairól szól. Tudni kell: a chemtrail részecskéi nanometrikus nagyságrendűek, ezért eleve kisebbek és veszélyesebbek, mint a kipufogógázok. A mesterségesen előállított permet – a földön és a közvetlen légkörében található egyes nehézfémek jelenlétéhez képest – mintegy ezerszeres koncentrációban tartalmaz alumíniumot, báriumot, stronciumot, kadmiumot és más szintetikus, biológiai és genetikailag módosított vegyületeket.[4]
Vervliet jelzi: az alumínium mérgező hatása az idegsejtekre a 70-es évtized óta ismert. A kutatók azt próbálják kideríteni, hogy az alumínium elősegítheti-e számos patológia kialakulását, mint amilyen pl. a szklerózis multiplex és különösen az Alzheimer-kór, ami több mint 400 ezer embert érint Franciaországban, évente mintegy 100 ezer új esettel.[5] Több tanulmány bizonyítja: a betegség kialakulásának kockázata nő, ha a vízben az alumínium a koncentrációja nagyobb 0,1 mg/liternél.[6]
———————————————————————-
[4] Ez fontos, nem cáfolható alaptény, amire és az egészségügyi következményeire több szakértő már 2007. óta figyelmeztet. Így Rosalind Peterson, az ENSZ Mezőgazdasági Védelmi Koalíció elnöke elmagyarázta a problémát az ENSZ-ben. https://www.youtube.com/watch?v=yIYdT-iP9os. Ugyancsak ő számolt be előadásában a chemtrails-technikával összefüggő éghajlat átalakítás (geoingeneering: nyersfordításban „bolygó-mérnökség”) működéséről, az annak során felhasznált mérgező termékekről és a D-vitamin csökkenéséről a fényhiány miatt, ami számos egészségügyi problémát okoz. https://www.youtube.com/watch?v=7Yg8FBnGXIk&feature=youtube. (Ld. Vervliet i. m.) <> Peterson két közleményét megerősíti dr. William Deagle katonai szakértő előadása, ami a chemtrails hadászati alkalmazását a katonai intézményekben és a hírszerző szolgálatokban elemzi. Ő is kitér a permetekben az alumínium, bárium stb. nehézfémek és GMO vegyületek céltudatos alkalmazására. (Ld. https://www.youtube.com/watch?v=N6z46ekOCqo és https://www.youtube.com/watch?v=R8RX61WA8Ow Vervliet: i. m.)
[5] Ld. Vervliet hivatkozását: Exley C. Az alumínium és a vas vizelettel történő fokozott kiválasztása szklerózis multiplex esetén. Szklerózis multiplex 2006; (12) 5: 533-540 (2006) továbbá: Martyn CN, Barker DJ, Osmond C, Harris EC, Edwardson JA, Lacey RF: Földrajzi kapcsolat az Alzheimer-kór és az alumínium tartalmú ivóvíz között. (Lancet 1989 január 14.; 1 (8629): 59-62. Martyn CN: Az Alzheimer-kór epidemiológiája az alumínium vonatkozásában. Ciba megtalálta Symp 1992; 169: 69-79; vita 79-86 )
[6] Ld. Vervliet i. m. <> Mc Lachlan DR, Bergeron C, Smith JE, Boomer D, Rifat SL: Neuropatológiailag megerősített az Alzheimer-kór súlyos kockázata a kommunális ivóvízben maradó alumínium esetén – lakossági előzmények felhasználásával. (Neurológia 1996. február; 46 (2): 401-5) A francia PAQUID tanulmány nyolc éven át több mint 3700 önkéntest követett. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy azokban az emberekben, akiknek ivóvize több mint 0,1 mg alumíniumot tartalmaz literenként, kétszer nagyobb valószínűséggel alakul ki az Alzheimer-kór. Ez a tanulmány azt is mutatja, hogy ha a szilícium-dioxid-koncentráció nagyobb, mint 11,25 mg/l, akkor a kockázat kisebb, mint amikor a víz kevesebb szilícium-dioxidot tartalmaz, mivel ebben az esetben az Alzheimer-kór kockázata 27%-kal csökken.