Kezdőlap írások A lelkipásztorok kontárok lennének?

A lelkipásztorok kontárok lennének?

362
0

2023 dec. 17. | Divinity, Közösség, Spiritualitás | 18 hozzászólás

A címben megfogalmazott kérdéssel nem arra utalok, hogy egy-egy lelkipásztor jól vagy rosszul végzi-e a szolgálatát. Kétségkívül vannak az egyházban kontárok, akik hanyagul, ügyetlenül, esetleg bölcstelenül, hozzáértés nélkül vezetnek. Vannak kifejezetten rossz, alkalmatlan lelkészek. Vannak hamis munkások is. Talán azt is kimondhatjuk, hogy története során az egyháznak a legtöbb kárt a hűtlen pásztorok okozták, akik – ahogy Ezékiel próféta már az ószövetség idején is fogalmazott – „magukat legeltették” (Ez 34,2). Vannak pásztorok, akik valójában béresek, a szolgálatot csupán pénzért, fizetésért végzik, igazi felelősséget nem vállalnak, komolyabb áldozatokra nem hajlandóak. Sőt, tragikus módon állnak farkasok is pulpitusok mögött, akik lerombolják a hitet és elemésztik a nyájat. De most nem ezekre a konkrét esetekre gondolok, hanem általánosabb értelemben magára a lelkipásztori szolgálatra. Vajon nem kontárság maga a lelkipásztori munka?

Ez a kérdés titokban nem kevés lelkészt nyomaszt. A lelkészi elhívásban való elbizonytalanodás okai közt előkelő helyen van manapság a kompetenciával kapcsolatos elbizonytalanodás. Korábbi korokban a lelkipásztorokat szakértőknek tartották a valóság két legfontosabb területén: az Isten és a lélek dolgaiban. Ez már a múlté. A lelkipásztorokat ma inkább lelkes amatőröknek, rosszabb esetben kontároknak látják. Mondhatjuk, hogy ez csak a világ ítélete, de az egyházban is megjelent ez a gondolkodás. Eszerint a lelkész olyan, mint a menedzser vagy a cégvezető, csak képesítés nélkül. Olyan, mint egy vallástudós, csak az állításai hiten alapulnak és igazolhatatlanok. Olyan, mint a teológus, de annak inkább a gyakorlati teológus változatából, abból is egy lebutított alverzió. Olyan, mint egy anyakönyvvezető, csak az aláírását hivatalosan sehol nem ismerik el. Olyan, mint egy képzetlen coach, csak sokkal többet beszél és nem nagyon kérdez. Olyan, mint egy pszichológus, csak annak egy ijesztően fapados változata, valahol a keresztény lelkigondozó és a full sarlatán között. Egyszóval: a lelkipásztor az élet minden összevethető területén kontár. Kizárólag azért használjuk, mert olcsó, megszoktuk és ő van éppen kéznél.

De vajon tényleg így van-e ez? Egyáltalán nem gondolom, sőt, a dolog szerintem bizonyos értelemben éppen fordítva van. A rossz percepciót alapvetően az okozza, hogy szép lassan elfelejtettük, miről is szól a lelkipásztori szolgálat és honnan van a lelkipásztorok megbízása. Amikor Kálvin a pásztorokról ír, az egyház szolgáinak és az Isten titkai sáfárainak nevezi őket. Különleges feladatuk az evangélium hirdetése és a sákramentumok kiszolgáltatása (Institutio IV/3). A pásztori szolgálat nem valami másnak az egyházias változata, hanem saját jogán létezik és teljesen egyedi a világban. Valójában semmi más nem olyan, mint a lelkipásztori szolgálat. Illetve sok munka hasonlít hozzá, de a lelkek pásztorlása terén mindegyik rosszabbul teljesít, mert a lényegi természetüket illetően különböznek. A lelkek pásztorlását a pásztorok végzik szakértelemmel, mert az nem menedzseri, elemzői vagy mondjuk pszichológusi, hanem pásztori feladat. Megint hadd hangsúlyozzam, hogy nem az egyes esetekről beszélek, hanem a műfaj kérdéséről. Ha a fizikához a fizikus ért legjobban, a zenéhez a zenész, a test gyógyításához meg az orvos, akkor a pásztorláshoz pedig általánosságban a pásztor.

A lelkek pásztorlása kérdésében a lelkipásztor a szakértő. A pásztorhoz képest a pásztorlásban a menedzser a dilettáns, mert a menedzser egy sor olyan szempontot nem fog figyelembe venni, ami viszont kulcskérdés a pásztorlásban. A pásztorlás területén a dolog természeténél fogva a coach, a lelkigondozó és a pszichológus a kontárok, nem a lelkipásztorok. A pásztorok az Isten titkai sáfárai és az egyház szolgái, ezért az igét kell hirdetniük és a nyájról kell pásztorként gondoskodniuk. Ez az elhívásuk, ez az Istentől és az egyháztól kapott feladatuk. Nem elég, ha a hívőknek csupán kérdéseket tesznek föl, mint egy jó coach, és az sem helyes, ha mindig a bajban lévő egyénre fókuszálnak, mint a lelkigondozó, mert ők pásztorok, a nyáj pásztorai. Időnként az egyént a közösség érdekében figyelmeztetniük kell, és feladatkörük elengedhetetlen része, hogy az igazsággal újból és újból határozottan utat mutassanak. A pásztorok egyszerűen nem látják el megfelelően a feladatukat, ha az idő nagy részében coachként vagy mentálhigiénés szakemberként viselkednek. Vannak átfedések, de a pásztorlás másfajta munkakör, másfajta szolgálat, másfajta felelősség. A lelkipásztor nem pszichológusként profibb a pszichológusnál, hanem pásztorként profibb a pszichológusnál. A pásztorlás területén a menedzser és a lelkigondozó mozog idétlenül.

A lelkipásztorok elbizonytalanodása e téren tehát szükségtelen. De nemcsak szükségtelen, hanem veszélyes is. Ördögi kísértés. Ha a lelkipásztorok azt a célt tűzik maguk elé, hogy mentálhigiénés szakemberré képezzék magukat, hogy így végre ne legyenek kontárok a szakmájukban, teljesen eltévesztik a célt. Nem az ellen vagyok, hogy a lelkipásztorok mentálhigiénés képzésre járjanak, bár egy lelkésznek nyilván nincs végtelen mennyiségű ideje, hogy képzésekre járjon, és nem biztos, hogy ez a legjobb sáfárság. De a jó pap természetesen holtig tanul, miért ne tanuljon ilyet is. Azt tartom céltévesztésnek, hogy a lelkipásztor szakértelmét ettől tegyük függővé. Mert bár lehet, hogy a képzés elvégzése után a lelkipásztor jobb mentálhigiénés szakember lesz, de az is lehet, hogy egyben sokkal rosszabb lesz pásztorként. A pásztori szolgálathoz elsősorban azt kell értenie, hogy mit jelent pásztornak lenni, és ha a képzés ebben az Istentől kapott speciális elhívásában bizonytalanítja el, akkor több a veszteség, mint a haszon.

Mondhatja erre valaki, hogy igen, de a lelkipásztori szolgálat végzéséhez nagyon is szükség van részterületeken való tudás megszerzésére. A lelkész jobban fog vezetni, ha tanul vezetéselméletet, jobban fogja érteni az embereket, ha tanul pszichológiát, jobban tudja közvetíteni az igét, ha érti a kulturális trendeket, jobban fel tudja készíteni a szenteket a szolgálat végzésére, ha megtanul coachként kérdezni. Ez mind igaz, vagy részben igaz, csak közben ne veszítse el a fókuszt, ami a pásztorlás. Ha a pásztor egyik vagy másik területen képzi magát, de elfelejti, hogy mi az ő szolgálati területének egyedi sajátossága, és mi annak a teológiai, Isten kinyilatkoztatásából vett megalapozása, akkor a pásztorlás szolgálata megy tönkre. Az egyház hosszú távon veszít, ha a pásztoraiból pszichológusok, coachok, menedzserek, mentálhigiénés szakemberek lesznek, mert a pásztor végül éppen abban válhat kontárrá, amiben egyébként neki van szakértelme. Holott számos helyzetben megingathatatlan belső szabadsággal mondhatná a hozzá fordulóknak:

„Aranyom és ezüstöm nincs, de azt adom, amim van. Isten igéjével rá tudok világítani a helyzetedre, meg tudom neked mutatni, hol van a forrás, oda tudlak vezetni a Megváltóhoz. Megmutatom, hol találod az életet, sőt, az örök életet. Megosztom veled az Isten titkait. Segítek neked, hogy beilleszkedj Isten népe közé. Vezetem a nyájat, amelynek tagja vagy, hogy együtt növekedhess velük a hitben. Megkeresztellek és megterítem előtted Krisztus asztalát. Hétről hétre táplállak Isten igéjével. Hirdetem neked a jó hírt akkor is, amikor jókedvem van, és akkor is, amikor rossz. Előtted megyek és kinyitom neked az ajtókat az Isten országába vezető úton. Szólok, ha másfelé mész. Bátorítani foglak, és ha kell, inteni is. Számíthatsz rám, ahogy számíthat rám a nyáj többi tagja is. Ott leszek melletted Isten igéjével az életed fordulópontjain, és ha kell, a halálodban is. Hűséges leszek ezekben a feladatokban, mert Isten a megbízóm.”

Nem nagyon tudok fontosabb, központibb, nagyobb jelentőséggel bíró szolgálatot elképzelni az egyházban a lelkipásztori szolgálatnál. Szükség van másfajta szolgálatokra is, de ha a pásztorok elbizonytalanodnak egyedi elhívásukban, az egész egyház elbizonytalanodik. Ha a pásztorok elhagyják Isten igéjét és az imádságot, hogy az asztaloknál szolgáljanak, ha felcserélik az igehirdetés feladatát a coach érdeklődésére, ha a nyáj legeltetése és bölcs vezetése helyett menedzseri hatékonyságra törekszenek, ha az evangélium külső világosságának felragyogtatása helyett lélektani fortélyokban kezdenek bízni, az Isten népe maga is más megoldások után néz. Ha a pásztorok elvilágiasodnak az önértelmezésükben, nemcsak a pásztorok válnak feleslegessé, hanem egy idő után maga az egyház is.

Úgyhogy kedves pásztorok, erősödjetek meg az elhívásotokban! Az egyháznak szüksége van rátok, és mindenekelőtt pásztorokként van szüksége rátok! A világ tele van coachokkal, pszichológusokkal, menedzserekkel, vallástudósokkal, nem kell, hogy ti is ilyenekké váljatok. Legyetek azok, amik vagytok: az ige szolgái, az egyház szolgái, Isten titkainak sáfárai! Hirdessétek az evangéliumot, szolgáltassátok ki a sákramentumokat, intsetek, buzdítsatok, bátorítsatok, legeltessétek a rátok bízottakat! Nem kell, hogy mindenhez értsetek, elég, ha jó pásztorok vagytok. Végezzétek a pásztori szolgálatot örömmel, készségesen, Isten igéjében való feltétlen bizalommal, bátran! „És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját!” (1Pt 5,4)

forrás: https://divinity.szabadosadam.hu/?p=35055