Kezdőlap írások A nagy ajándék

A nagy ajándék

268
0

A hír szárnyra kel – a népi bölcselet szerint. Napjainkban ez talán többszörösen is igaz. Rengeteg információ vesz körül bennünket, néha szinte percek alatt hozzájutunk ahhoz ami érdekel, vagy amire szükségünk van.

Meglepődünk, megörülünk, vagy éppen csalódunk a hír hallatán, kíváncsiak vagyunk hiteles-e, amihez hozzájutottunk, aztán továbbadjuk, egy kicsit ki is színezzük, vagy makacsul megtartjuk magunknak.

Kétezer évvel ezelőtt ez történt Palesztinában is. A hír szárnyra kelt: Jézus megszületett! Egyszerű jászolban, nem palotában, hogy mindenki számára egyformán elérhető legyen. A pásztorok megijedtek, a háromkirályok hódoltak, az uralkodók hatalmat féltettek, az emberek örvendeztek. A világosság reménységet, a fény melegséget hozott…

Idővel a hír újra szárnyra kelt. Egy szelíd tekintetű názáreti ácsmester letette a kezéből a szekercét és a fűrészt, s elkezdte hirdetni: emberek, új idő jött el.

Isten teljes szeretete belépett az emberiség világába.

Amikor Jézus kinyilatkoztatta magáról, hogy: „Én vagyok a világ világossága!”, tulajdonképpen a nagy lehetőséget adta meg az embernek, hogy életének, sorsának sötétségéből a fény világába jusson.

S Jézus korának embere élt is ezzel a lehetőséggel. Nyomorúságukból, betegségeikből, létük megoldatlanságából mentek Jézushoz, vagy pedig embertársaik vitték őket.

Az Úr gyógyít, a beteg újjong, a tömeg csodálkozik, a farizeusok vádaskodnak… Jézus mégsem a vádaskodásokra figyel, hanem az emberi nyomorúságra. Gyógyít, tanít, és szeretetével az emberen segít. És ez ma is, ránk nézve is érvényes.

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hiszen őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Érzed – e ennek a nagy, vagy inkább legnagyobb ajándéknak az erejét?

És érzed – e, hogy mi a te fontos feladatod?

Sundar Singh, ismert igehirdető, egy megtörtént esettel világított rá e fontos feladatra.

Két vándor igyekezett a falujába a Himalája egyik ösvényén. Útközben kemény fagy, rettenetes ítéletidő tört rájuk. Nemsokára egy behavazott buckába botlottak. Egy ember roskadt ott össze végkimerültségében. Az egyik vándor tovább ment, mert minél előbb otthon szeretett volna lenni. A másik felemelte a vállára az összeroskadt embert, hogy valahol biztonságba helyezhesse. Egyszer csak a társát látja az úton orra bukva, megfagyva, míg ő a nehéz teher alatt kimelegedve ellen tudott állni a csontig hatoló hidegnek.

Nagy ajándékot kaptál, a szeretet ajándékát, légy hát te magad is ajándék, szeretteid és embertársaid számára. Ne csak ezen az idei karácsonyon…

Fekete Annamária