A mai napon Isten megtartó kegyelmének köszönve megértem a 60. életévemet (2021. január 29.). Isten iránti hálával köszönöm a köszöntéseket emberileg.Amiért viszont e sorokat írom, ma délután 16 óra körül megjelent Halász Béla és társai az udvaron, kihasználva, hogy a kapun valaki ment ki vagy jött be, nem kellett csengetni, beengedték magukat.Azóta, másnap kiderült, hogy a Safarik utcai bejáratnál a kaput záró láncot (mert régebben valaki ellopta a régi nagy kulcsot) lefeszítették. Igen jó példa és útmutató viselkedés a hívek számára.Nem mondván a jövetel célját, vagyis az ismert kísérő csapat összetételét látva, tudtam valami NEM KERESZTYÉNI indulatú köszöntők jöttek. Először meglepett, hogy Halász Béla A SZRKE (Szerbiai Református Keresztyén Egyház) püspökeként „embernek” szólít és magáz a többiek előtt, bár hosszú ideig míg egy Egyháztestet alkottunk lelkészekkel, tegező viszonyban voltunk. Bár egy Zsinaton nem egyedül én, de engem tudott megjegyezni, nem támogattam a szokásjog vitamenetének a szavazásban melyet Csete Sz. Istvánnal vívott, többször is rám támadott az elmúlt évek folyamán. De ez rég volt.A köszöntő előtt már karácsonyi ünnepnapjainkban bírósági végzéssel fenyegetőzött – kilakoltatás -, és a többieket is élteti ezen propaganda szöveggel, bár az alapfokú bíróság I.6821/13 végzését 2015. augusztus 27 leállította és a Parókia használati jogát visszaadta tulajdonosának (igaz nem is lett volna jogában elvenni – kisajátítani a jogos tulajdonostól) és kötelezte a SZRKE-t, hogy adja vissza a kulcsokat. Ez a végzés 2015. szeptember 30. jogerős, 2015. november 04. végrehajtható. Azóta sem kaptuk vissza a kulcsokat, maradjanak, ez a mi ajándékunk.Szinte elhinni is nehéz, hogy 2021-ben ilyes valami megtörténhet. Vagyis a világban igen, de magát reformátusoknak nevezők körében, félelmetes. És akkor vajon kicsoda az, aki az összetartozás lelkülete ellen van?„Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit jelent, amit mondott nekik. Jézus tehát így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja. Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk. Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.”” (János 10:6-10)Sokat gondolkodtam, hogy csak a „törlés” parancsot adjam a számítógépen, és mindent söpörjünk a szőnyeg alá, de ma Nagypéntek van.Folytatnám az írást és talán lassan be is lehetne fejezni, mert szinte nemhogy értelme sincs, hanem az üres szalmát verni, és belőle termést várni hiábavaló. Természetesen mindez kevésbé sem tompítja most a valóságos képet, amit valójában egy közösség nagyobb csoportja képvisel, és ha megtudnám változtatni, – akkor se változtatnám meg. Ma Nagypéntek, mint a kereszténység szomorú gyászos ünnepnapja. Templomunkban tartott istentiszteleti alkalmon a ma olvasott Ige arról szólt, amiért Krisztus könyörög a keresztfán „Atyám bocsáss meg nekik, nem tudják mit cselekszenek „. Nálunk nem úgy van a megbocsájtás mint egyeseknél, hogy megbocsájtunk de nem felejtünk, hanem el is felejtjük. Isten hatalmas színe előtt úgyis az egyéneknek kell egyen egyenként és majd a közösségnek is a közösség vezetője által elszámolni.Húsvétra készülünk, áldott szép ünnepünkre. Kérjük a mindenható Istent adjon a Szentlélek által békességet, bőséges áldást és erősödő hitet itt és a világban élő testvéreinknek egyaránt, legyőzve mindazt, amit változás és változtatás kényszere alatt hoznak ajándékba. Csak azt ne mondják, hogy a „húsvéti nyuszi” hozta. Nekünk a Jézus által kitaposott út a járható, a többi csak széthúzásra, zavarkeltésre jó csupán. E mai nap orcánk pirulása mellett, azt is üzeni, hogy Isten szeret, sok még a tennivaló, „Urunk, a roppant, ért vetésre nézz: A munka sok, a munkás oly kevés!”.
Botos Elemér,
püspök
