Kezdőlap írások Sára-Erzsébet

Sára-Erzsébet

459
0

Váratlan vendégem érkezett. Egyik kedves szomszédnéni állt az ajtóban, kezében csoda szép tulipán csokorral.

Mielőtt sikerült volna megszólalnom, ő már ismertette jövetelének okát. –Megéreztem a fahéj illatot a konyhádból, és eszembe jutott, hogy te anyák napjára szoktál ilyen sütis csomagot készíteni a virág mellé. Idén rengeteg tulipánom lett, gondoltam megleplek vele, és édesanyádnak is jut belőle.

Nagyon megörültem neki. Sütiből lett bőven, így nekünk is jutott a kávé mellé, és figyelmesen hallgattam a visszaemlékezéseit is…

Bizony, nagy dolog az anyaság. Szép, de egyben nehéz feladat is. Ahány édesanya, annyi különböző életút, anyai sors. Az elmúlt hetekben olyan leendő édesanyákkal beszélgettem egy interjú kapcsán, akiknek idősebb korában adatott meg ez az ajándék. Kinek ezért-kinek azért.

Így talán nem meglepő, hogy idén anyák napja körül gondolataim a bibliai Sára és Erzsébet körül forognak.

Mindketten idős korukban lettek édesanyák, és mindkettő gyermeke jelentős szerepet kap a történelemben.

Sára

Terah lánya, Kr.e 2000-1500 között született, Úrban, egy gazdag kereskedő városban nevelkedett, ahol a városlakók többsége a Hold istenének hódolt, ő viszont Istenhez imádkozott. Ismert volt szépsége, Ábrahámhoz, a féltestvéréhez ment feleségül, 25 évnyi várakozás után születik meg gyermeke Izsák, így Sára Izráel népének ősanyja lesz. Hogyan lehetséges ez?

Ma már nehezen tudunk ilyesmit elképzelni, de abban a korban ez még természetes dolognak számított. Kb. 400 évvel később, amikor elkészültek a mózesi törvények, már tilos volt az ilyen kapcsolat.

Sárának, tehát szinte mindene megvolt. Kényelmes otthona, szerető férje, rokonai, szépsége, csupán még egy gyermek hiányzott.

Aztán hirtelen minden gyökerestül megváltozott. Ki kellett mennie férjével a földjükről, a házukból, elszakadni rokonaiktól és elindulni arra a földre, amelyet az Úr mutat nekik, hogy beteljesedhessen az ígéret.

Egy darabig Háránban telepedtek le, majd onnan tovább indultak az ígéret földjére. Mielőtt elindultak Isten ismét megjelent Ábrahámnak, megígérve az utódot. Ám Ábrahám ekkor már 75, Sára pedig 65 éves volt. Várták és remélték, hitték és nem hitték az utód érkezésének ígéretét.

Kánaánban éhség tör ki, így megint menniük kell. Úti céljuk ezúttal Egyiptom, ami nem volt veszélytelen. Sára szépségére gyorsan felfigyeltek és a fáraó udvarába kerül. Ábrahámnak küldetése van, életben kell maradnia, tehát megegyeztek, hogy testvéreknek adják ki magukat. Sára feje fölött most újra biztos tető van, gazdag palota veszi körül, nagyon tetszik a fáraónak. Csábító ajánlat, mégsem feledkezett meg küldetéséről, és visszakerül Ábrahámhoz.

Aztán egy kicsit talán mégis megfeledkezett erről a küldetésről, vagy talán csak türelmetlen volt, mert végül beküldi férjét Hágárhoz, a szolgálólányhoz, hogy biztosítva legyen az utód. Amikor pedig megszületik Izmáel, irigység, keserűség, fájdalom önti el a szívét, és gonoszul bánik Hágárral, végül el is üldözi.

Az ígéret pedig, hogy gyermeke lesz, nevetést vált ki belőle, bár ezt aztán félelmében letagadta.

Gerárban, ismét feltűnik valakinek Sára szépsége, a történet megismétlődik, és Abimelek visszaküldi őt Ábrahámhoz. Megengedi nekik, hogy lakjanak országában ott, ahol jónak látják.

Elérkezett az idő és Sára 90 éves korában megszülte Izsákot. Ismét egy érdekes pillanat. 25 évnyi várakozás után, végre megadatott a várt gyermek, és most amikor végre itt van Sára ezt mondja: Nevetségessé tett engem az Isten, kinevet mindenki, aki csak hallja. Ezt is mondta: Ki jósolta volna meg Ábrahámnak, hogy fog még Sára fiakat szoptatni? Mert fiút szültem öregkorára… Szívében a „mit mond a nép” gondolata nagyobb helyet foglal el annál a ténynél, hogy Isten teljesítette szíve vágyát, megajándékozta egy gyermekkel, ráadásul épp őt választotta ki terve véghezviteléhez. Ő volt az, akiről Isten azt mondta Ábrahámnak: Ne nevezd többé Szárajnak, hanem Sára legyen a neve! Mert megáldom őt, sőt fiút adok tőle neked, megáldom őt és népek támadnak belőle, népek királyai származnak tőle. Sárának 127 esztendő adatott meg majd eltemették a makpélai barlangban.

Erzsébet

Papi családból származott, Lévi törzséből, Zakariás felesége, Mária rokona, Keresztelő János anyja.

Feddhetetlenül élik életüket, betartva Isten törvényeit, ezért a szomszédság és a családtagok előtt érthetetlen, miért nem született gyermekük. Erzsébet meddő volt. Gyermektelenségük valójában Isten próbatétele volt. János születésével igazolta Isten a hitüket.

Ő is már a hatvanas éveiben járt, amikor beteljesedett az ígéret. És ő bízott Isten ígéretében.

Amikor megfogant, elrejtőzött öt hónapra, majd így szólt: Ezt tette velem az Úr azokban a napokban, amikor rám tekintett, hogy elvegye gyalázatomat az emberek előtt.

 Hat hónapja hordozta Jánost a szíve alatt, amikor meglátogatta rokona, Mária.

Meghallva Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében, megtelt Erzsébet szentlélekkel, és hangos szóval kiáltotta:

„Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse!

Hogyan is lehetséges ez, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám? Mert íme, amint felfogta fülem köszöntésed hangját, ujjongva mozdult meg a magzat méhemben. Boldog, aki hitt, mert beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki.”

Boldog, aki hitt! Milyen nagy dolog ez. Hinni és boldognak lenni.

János születésének mindenki örül, a szülők is és a rokonok is. Amikor elérkezik körülmetélésének és névadásának ideje, a rokonság a hagyományokhoz ragaszkodva a gyermeket apja után Zakariásnak szeretné nevezni.

Erzsébet azonban nem feledkezik meg a feladatról, vitába száll a rokonokkal és kijelenti, hogy a gyermeknek János lesz a neve. Értetlenül néznek rá, hiszen a családban senki sem viseli ezt a nevet. Ezért úgy döntenek megkérdezik Zakariást, az apát, aki megnémult a gyermek születéséig, mert nem hitt Isten ígéretében. Ő sem feledkezik meg feladatáról és leírja a táblára a nevet: a gyermek neve: János. Ebben a pillanatban megszűnik némasága.

Öröm töltötte be a házat egy ideig. Időközben megszületett Jézus, Heródes pedig tudomást szerezve erről, félelmében kiadja a gyermekgyilkossági parancsot. János ekkor másfél éves… Zakariást megölik, Erzsébet a pusztába menekül a gyermekkel, majd negyven napra Zakariás halála után ő is távozik az élők sorából.

Milyen lehetett egy gyermeknek, egy pusztában felnevelkedni? Valószínűleg nehéz, de nem volt egyedül. Isten gondviselése nem hagyta el.

Újra az édesanyákkal folytatott beszélgetésre gondolok. Hallom az örömüket, terveiket, félelmeiket a mondatokban. Vajon milyen jövő vár gyermekemre, jó anya lesz-e belőlem, fel lehet-e az anyai szerepre igazán készülni, hogy fogok bánni a kapott ajándékkal…. és mind jogos félelmek ezek.

A gyermek ajándék, de kölcsönkapott, egyszer el kell majd vele számolni. Köztük is ahány édesanya, annyi életút lesz. Más dolgok szereznek majd nekik örömet, és más dolgok bánatot. De ők sem lesznek egyedül, mert Isten munkatársai lesznek ezen az úton, hogy jó irányba terelhessék a rájuk bízott kincset.

Drága édesanyák, nagymamák, keresztanyák, dédmamák. ..Nagy hálával tartozunk ezért nektek! Kívánjuk a mai napon (is), hogy Isten áldása legyen veletek!

Fekete Annamária

Előző cikkTájékoztató a horvátországi eseményekről
Következő cikkIstennel együtt a Sátán ellen