Kezdőlap írások Az Újvidéki Református Egyházközség belvárosi templom felszentelésének ünnepére

Az Újvidéki Református Egyházközség belvárosi templom felszentelésének ünnepére

149
0

2021. október 15. délelőtt 10 órakor tartandó istentiszteletünkön adunk hálát az elmúlt 156 esztendőért. Ezen alkalomra szeretettel hívjuk és várjuk Testvéreinket.

Egy Részletet közlök Molnár Hugó lelkipásztor írásából, mely nyomtatott formában is ki lesz osztva a jelenlevőknek.

Az Újvidéki Református Egyházközség
belvárosi templomának felszentelése

részlet Molnár Hugó lelkipásztor írásából

1848. – romok és por

Az 1848. évben a lelkek száma 1500 volt.

Szülöttek száma 114, esketteké: 16; halottaké: 96.

Tehát a szabadságharc közvetlen kitörése előtt már számban elég tekintélyes népes református egyház volt Újvidéken!

Volt! És egy nap alatt, 1849 június 12-én megsemmisült!

A népnek egy része szét futott, másik része legyilkoltatott; épületei porrá égtek; anyakönyveink, okmányink egészben, szent edényeink, harangjaink részben megsemmisültek; apák maradtak gyermektelenül, gyermekek apátlanul, anyátlanul, az egyház lelkipásztor és tanító nélkül! Egy csillagtalan, sötét, rémes éjszaka borúlt hazánkkal, nemzetünkkel együtt e mi újvidéki református egyházunkra is!…

Az 1848-9/-iki szabadságharc Újvidéket, az ország egyik legvirágzóbb városát porig sujtotta! A délvidéknek s különösen Újvidéknek fellázadt szerbjei egyesülve Jellasics betört hordáival ellenünk támadtak; irtózatos mészárlások között írtották a magyart és németet; ezek a hajóhídon át a Péterváradi várba menekültek, mely vár csodálatos módon a szabadságharc kezdetétől végig mindig a magyar érdekek védelmezője lehetett.

Akkor éppen Kis Pál Várparancsnoksága alatt állott; Kis látva a folyton előrenyomuló szerb és horvátokban a veszedelmet, hogy a hidsáncba ne nyomulhassanak s a hidat el ne pusztíthassák, junius 12-én parancsot adott Újvidék bombázására. A várból 200 ágyúval lőtték Újvidéket; legtöbb üteg a piacra volt irányozva, mivel Jellasics a városházában húzódott. Mint a hulló csillagok zápora, csillámlottak Újvidék felett a repülő bombák… s e virúló város néhány óra alatt az emésztő tűz martaléka lett! Kő kövön nem maradt. A forradalomnak összes borzalmai és rémjelenetei játszódtak le itt!… „Pusztává elhagyottá lőn a város, mely azelőtt sok néppel bövölködött”

Mindezekből kétségtelen, hogy Újvidék porrá lövetését városunk iszonyú pusztulását Jellasics támadása okozta. Kis Pál a gyászos esetről azt írta a magyar kormánynak: „Jellasicsék folyton Pétervárad elfoglalására spekulálnak, hogy Újvidék és a vár között való fontos közlekekedést megszakítsák, kénytelen voltam tehát Újvidéket bombáztatni, hogy a hajó-hidat mentsem”.

A nagy nemzeti közös sírban elhantoltatott az újvidéki református egyház is.

Volt és megsemmisült! Az egyház csak puszta fogalommá vált, csak nevezete maradt meg, mert akiket a gyilkos fegyver és az emésztő tűz meghagyott, az földönfutóvá lett, védett vidékre bujdosott;… Dermesztő hideg éjszaka borult annak sírhalmára; felette síri csend, körülötte néma munkátlanság… az ige zengése elhalt;… az evangélium lapjai bezárultak… s nem volt hosszú ideig senki, aki felbontotta volna ennek pecséteit!

Ilyen éjszakára kél-e még virradat? Ilyen halál után lesz-e feltámadás?!…

1862. építkezés – 1865. templom felszentelése

„Sokan aluszák már a hosszú álmot a sír hideg ölén az újvidéki temetőben, kik könnyebben hagyták volna ide az életet, ha megérték volna azt, mit mi f. hó 15-én megértük, – az újvidéki ref. templom felszentelését. Sokan talán e sorok olvasói közül csak egyéni érdekszülte óhajnak tartják ama nemes érzelmeket, pedig nem egészen így van. Voltak kik a vallásos érzés közös helyen való kimutathatásáért kivánták csak a régi, szűk és rozzant imaház helyett, mind a helyet, mind az új templomot illetőleg, az építkezést; de voltak olyanok is, kik az újvidéki reformátusok helyzetét komolyan gondolóra véve, hitfelekezeti s nemzeti érdektől vezetve óhajtották egy minél előbbi új templom felépítését. És ez nagyon természetes. Csak egy pillantást a földabrozra, tisztában vagyunk a hitfelekezeti s nemzeti érdeket illetőleg.

Újvidék a végpont hazánk ezen részén hitfelekezetünk s anyanyelvünkre nézve. Ha él az újvidéki ref. egyház, akkor él ott nyelvünk is, még pedig hóditólag; ha nem él: elesik hitfelekezetünkkel nyelvünk is. Ezen újvidéki ref. egyház templomának felszentelése tartatott a hó 15-én, melynek lelkésze évenként felkeresi a tótországi elhagyatott magyar reformátusokat, hogy azokat az idegen elem közepette nemzetünknek a vallásunknak megtartsa, s Újvidékhez, mint legközelebbi anyához, gyermeki viszonyba hozza. Tehát missiói feladat is az, mire hivatva van ez az egyház. Okt. 14-én este a temerini országút mellett lévő lőportár előtti gyepen várták főtiszt. Török Pál és mélt. gr. Ráday László e. megyénk gondnokát az újvidéki nem magyar és nem reformátusok által kiálított öt fényes fogattal s 12 lóhátas ünnepélyesen öltözött bandériummal kiknek jobbjában nemzeti zászló lobogott.

Este sötétben jöttek s ott a szabad ég alatt, az újvidéki egyház érdekében oly sok és nemes tettet véghez vitt Bák Béla városi senátor által karddal oldalán egy megható beszéddel fogadtattak.

Megható volt a főtiszt úr válasza is, melyet a fogadók szünni nem akaró harsány éljenzése követte. Elindulánk fáklyavilág mellett a város felé. Mily meglepő esemény. Azon utcát, melyen bevonulánk, minden más nyelvű, csak magyar nem, minden hitfelekezetű csak református nem, lakja, és ez az utca, annak hirére, hogy a magyarok püspöke jön, minden felhívás nélkül önként kivilágíttatott, volt ember ki mindkét kezében fáklyát tarta kiáltotta a zsiviót.

Talpon volt az egész város, a nemzeti és szerb zászlót lobogtató egyházunk és paplak előtt elláthatatlan sokaságban gyűlt össze, hol léget rázó üdvözlések közt a helybeli lelkész úr által fogadtattak, ki elérzékenyülve a jelen, – talán a küzdelmes múlt vonulhatott el villámgyorsan lelke előtt, – valóban öröm és remény, hit és kétség vegyüléke észrevehetően meglátszott arcán, hangján és beszédén.

Nem is csoda mert midőn mindenki elcsüggedt is, ő nem, midőn ijesztették, lebeszélték, sőt fájdalom gunyulták, ő hű maradt tervéhez s igazán elmondhatni, hogy Pontiustól Pilátusig ő ment, fűt-fát megmozdítani ajánlották, ő megmozdította s midőn az elsők biztatták, vagy hidegen fogadták, az utolsók gyéren hullatták azt, amit ő kért: nem rettent vissza, s ha szíve olykor-olykor a hideg fogadtatások dermesztő fagya miatt elszorult azt nem mutatta, nehogy gyülekezete gyakran csüggedező tagjait, kiknek reménységük csak benne volt, elkedvetlenítse. Ez a küzdelmes múlt vonulhatott el lelke előtt, midőn a főtiszt. urakat laka előtt fogadta. Főtiszt ismét felelt. Üdvözölte őt a gyülekezetet, a várost s ennek lakosait rang, vallás, – nyelvkülönbség nélkül.

Ez a jelenet volt az, mely után a város lakói azon gondolattal feküdtek le, hogy ref. testvérek tettleg létező hitfelekezet Újvidéken.

A paplakon tartott vacsora bizalmas körben épületes társalgás közt telt el. 11 óra után eloszlánk. Jött virradat után a várva-várt okt. 15, ünnepéjes arcok öltözet mindenfelé. 9 órakor harangoztak elsőt. 1/2 tizre bementünk a templomba, hol a rossz út miatt gyéren jött vidékiek között feltünő számmal jelentek meg a testvériséget kimutató Feketehegyiek. Lelkészeink oly gyér számmali megjelenését is menti a gőzhajó bizonytalan járása s ez magyarázza meg azt, hogy e. megyénk túl a Dunai része egy lelkész által sem képviseltetett. De annál örvendetesebb volt a királyi város megisztrátusát testületileg, a r. kath. kívül minden hitfelekezet lelkészét, a város értelmiségét a templomban jelen lenni látni.

Az alkalmi ének után főtiszt úr lépett szószékre s megható ima után János Jel. 21:23 vers alapján tartott beszédet. Hogy a beszéd milyen volt, itéletet mondott felette azon sokak által nyilvánított óhaj, vajha a szerző szerénysége nem hagyná a beszédet az utokor számára az asztalfiókban s a több alkalmiakkal együtt tenné ezt is köztulajdonná.

A beszéd végezte után egyházunk két sakramentuma szolgáltatott ki, melyek fölött nagy örömünkre a főtiszt úr agendizált. A keresztelés alatt siri csend lett, mert hol a közutakon is ember ember hátán van, mint volt itt is, nem szokott elmaradni a zsibaj, s mondhatni, hogy a sakramentum kiszolgáltatása itt a nazarenusok othonában, mindenkiben érdekeltséget költött. Hogy az hatását nem tévesztette el ki-ki bensejében érezte.

Meglepő volt az apostoli hitformának elmondása s a keresztszülékhez intézett azon kérdés, hogy ezen hitre akarják-e a gyermeket megkeresztelni s az „igen” szó után a gyermekek főpásztori megkeresztelésben részesültek. A sakramentumok kiszolgáltatása után a helybeli lelkész lépett a szószékre, beszélvén Esdrás 3:12,13 vers nyomán.

Tökéletesen ráillett az Újvidékre s ez a lelkész úr tapintatáról egy szép bizonyítvány. A főtiszt. úr megáldá az egyházat, a várost s annak minden lakosát: a helybeli lelkész úr pedig megköszöné azok igyekezését s segítségét s testvéri szeretétét mellyel voltak az egyházhoz az építkezés előtt és alatt. Megható volt az egész.

Templomból kijöve fogadá főtiszt. úr a vagy 30000 lelket képviselő királyi város magistrátusát, a gör. kel. egyház lelkészeit az előljárókkal, az ev. és gör. egyesült lelkészeket stb. stb. tisztelkedés végett.

Első toasztot mondott gróf Ráday László, melyben az Újvidék múlt és jelen képe közti különbséget szívrehatón festé le. Erre felelt a polgármester. Minden toasztot tarack durranások kisértek. Szép nap volt ez nagyon.

Későn végződött az ebéd s az újvidéki egyházi előljáróság mindenre kiterjesztett gondja s a város minden rendű és vallású lakosának úgy az építkezés alatt, mint mint a felszentelés alkalmával tanusított részvéte, elismerésünket a legnagyobb mértékben kiérdemelte Újvidék lakosai e nap után azon tudattal feküdtek le, hogy az Újvidéki ref. egyház tettleg létezik.

Hazánkfiai! vegyétek szívetekbe az újvidéki magyarok sorsát és ne hagyjátok el őket hazám hitsorsosai! tegyetek meg értök annyit, hogy diszünkre s büszkeségünkre biztosan fennálhasson ez egyház.

Eddigi áldozatotokért fogadjátok el hála köszönetét.

Október 17. 1865

Szabó Péter, s. lelkész

(a szöveg az akkori kor írási formájának megfelelően lett begépelve, nem a mai helyesírási szabályok alapján)

Megemlékezés 2021. október 15.

Egyedül Istené a dicsőség!

Előző cikkBibliai hitem az oltásról
Következő cikkAz Újvidéki Református Egyházközség lelkészei: