Kedves Testvéreim!
A héten egy édesanya egyetlen gyermekét temettem. Életemben az egyik legszörnyűbb hír volt, amikor a hitben élő mama elmondta, hogy meghalt a fia és arra kér, hogy én temessem el a családi sírba. Tudta, hogy nem vagyok már a SZRKE (Szlovákiai Református Keresztyén Egyház) lelkészi állományában, de még csak tagja sem vagyok 2020. január 1-től, hanem a vajdasági Református Keresztyén Egyház felvidéki missziójának lelkészeként szolgálok. Az édesanya elment a SZRKE területileg illetékes lelkészi hivatalába, hogy kijelentse az állományból a fiát, befizette az egyházfenntartói járulékot magáért, a halott fiáért és adakozott Isten dicsőségére, majd közölte az ottani egyházi hivatalos szolgával, hogy a temetést én fogom végezni. Az egyházi hivatalos szolga (egymaga, mégis többes számban beszélve) egy „tudomásul vesszük” mondattal fogadta el a megmásíthatatlan tényt.
A temetés előtt az édesanya felhívta az egyházi hivatalos szolgát, hogy szeretné, ha – mint az temetés alkalmával szokás – meghúznák a temetés helyén lévő templom harangját. A hivatalos szolga kis idő múlva közölte, hogy nem lehet meghúzni a harangot az elhunyt fiatalember utolsó útján, mert én (mármint, hogy a temetési szolgálatot végző lelkész) nem vagyok a SZRKE tagja. Hogy döntéséért a felelősséget ne egymaga viselje, közölte, hogy a döntés az egyház főgondnokával és jogászával való konzultálás után született. Hogy valóban így volt-e, azt csak az Úristen, az egyházi hivatalos szolga, a gondnok és az egyházjogász tudja, mindenesetre ez nem az egyetemes egyházi jogkörbe tartozó kérdés, hanem helyi, tehát gyülekezeti szinten döntenek róla.
Búcsúzásomkor 2019 októberében nyilvánosan a gyülekezet előtt én a magam részéről elmondtam mindent, amit ugyanezen hivatalos egyházi szolga mellett végzett 10 éves szolgálati időmről tanulságként a gondolkodni, érezni képes emberekkel tudatni szerettem volna. Mivel az egyházi szolga rajtam már nem tudott ütni, kompenzációként a halottól tagadta meg azt az egyetlen dolgot, amit a gyülekezete, egyházmegyéje tagjáért megtehetett volna és amit az édesanya kért. A harangozással kapcsolatban megoldásként azt javasolta, hogy az állítólagos egyetemes egyházi állásponttal ellentétesen egyezzen meg az édesanya a család elszármazási helyén szolgáló gondnokkal és így „feketén” mégis szólaljon meg a harang. A gyászoló édesanya válasza az volt, hogy őt becsületességre nevelték és semmilyen fekete munkában nem vesz részt. Ő szolgálatot nem kért, csak ezt az egy gesztust.
Ami miatt mindezt leírom, az az a lelkület és hozzáállás, ami egy egyházi szolgát arra indít, hogy hazudjon, hogy mást feketézésre buzdítson, hogy a halottól megtagadja a tőle személyesen telhető végtisztességet, miután a pénzbeli adományt szívesen fogadta. Ahogy sokan reagáltak minderre, amikor elmondtam a történteket, hogy „ez mindennek a legalja, tovább már aligha lehet süllyedni”.
A fő kérdés számomra az, hogy miből táplálkozik, honnan jön az a gátlástalan lelkület, hogy az egyházi hivatalos szolga együttérzés helyett a lelkiismeret-furdalás nélküli pusztító gyűlöletet, a spekuláló számítást, a hazugságot és a csalásra buzdítást adja az egyetlen gyermekének elvesztését gyászoló édesanyának? A választ keresve jutottam el oda, amikor Jézus a farizeusokkal találkozik (Jn 8), akik kívülről nézve példás életet élő, a generációkon keresztül hagyományozott rítust szolgáló emberek, mégis olyan messze vannak Isten országától, hogy sokan még Jézus számára is megtéríthetetlenek maradnak. Miért? Mert más atyát választottak, mint Jézus Krisztus Atyja. „Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.” (Jn 8,44) Istennek ez a hivatalos szolgája is, amikor reagált szavakkal vagy cselekedetekkel, abból adott, ami az ő bensőjében van, amire az ő atyja indította. Sónak és világosságnak kellene lennie ebben a világban (vö. Mt 5,13-16), abban a városban és egyházmegyében, ahol a szolgálatot vállalta. Ám senki nem tud az lenni, ha nem az Istennel Jézus Krisztus által kötött szövetséget vállalja.
Kelt 2023. 8. 3-án Kassán, Bodnár Noémi, a vajdasági „Református Keresztyén Egyház” felvidéki missziójának lelkésze tollából
