Kezdőlap hírek Kozma Zsolt (1935-2023)

Kozma Zsolt (1935-2023)

139
0

Kozma Zsolt református lelkipásztor, teológiai tanár életének 89. évében, 2023. augusztus 5-én költözött át – ahogy ő nevezné – a jobb-létbe. Tiszteletteljes főhajtással, de a saját személyének kultusza elleni örök harcosként ismert lelkületéhez híven, saját szavai nyomán tolmácsoljuk élettörténetének rövid összegzését.*


Kozma Zsolt Árpástón született 1935. február 19-én. Édesapja, Kozma Tibor református lelkipásztor, későbbi teológiai tanár, ebben a faluban kezdte el szolgálatát 1934-ben. Édesanyja Palkó Judit, lelkészi családban nevelkedett lány, később zongoratanárnő.

Az 1944-es szovjet bevonuláskor a család Árpástóról nyugat irányába menekült, de csak Szilágypanitig jutott, ahol az anyai nagyszülők éltek. A korábbi vegyes (román-magyar) lakosú Nagy-Szamos menti Árpástóval szemben a szilágysági falu, ahol a család rövid ideig letelepedett, erős református közösség volt, amelynek emléke az ifjú Kozma Zsoltra erős benyomást tett. Innen került 1945-ben a zilahi Református Wesselényi Kollégiumba, amely akkor fiúgimnáziumként működött.

Kozma Zsolt Zilahon konfirmált 1948-ban. 1951-ben az egykori Kolozsvári Református Kollégiumba került, ahol 1952-ben érettségizett. Még ebben az évben, augusztus 21-én a kommunista rendszer elleni szervezkedései miatt letartóztatták, majd 1953 márciusában öt év szabadságvesztésre ítélték. Előbb a jilavai börtönbe, majd a Duna-Fekete-tenger-csatornához került. 1954 szeptemberében szabadult. Önéletrajzában így emlékszik vissza erre az időszakra: „… ott váltam felnőtt emberré… Emberismeret, a másmilyen közösség elfogadása, két olyan lelki-szellemi haszon, amiért hálát adok Istennek.” (59) 1966-ban nősült, feleségül vette a backamadarasi református lelkipásztor Kali István lányát, Gyöngyvért, akitől négy gyermekük született.

Eredetileg kémiát szeretett volna tanulni. De szabadulása után a teológiai akadémiai istentiszteletek alatt közelebbi kapcsolatba került a Teológiával. Diákévei kezdetén a Nagy András professzor által oktatott ószövetségi tudományok és a Juhász István vezette egyháztörténet között ingadozott. Erről a belső vívódásról a rá jellemző humorral így vall a későbbiekben: „Hogy az ószövetségi teológiának haszna volt-e vagy nem abból, hogy ószövetséges lettem, ezt nem tudom, de úgy gondolom, hogy az egyháztörténeti tudománynak nagy haszna lett abból, hogy nem lettem egyháztörténész.” (66).

A teológiai alapképzés lezárása után, 1958-ban a Kolozsvári Belvárosi Református Egyházközség segédlelkipásztora lett, ahonnan egy év múlva Dávid Gyula püspökhelyettes a mezőségi Magyarszovátra helyezte át. 1960-ban kezdte el magyarszováti lelkészi szolgálatát. Nem sokkal ezután hat hónapra katonai munkatáborba, illetve egy hónapra az egykori Securitate fogságába került. 1961-től 17 évig a magyarszováti gyülekezet megválasztott lelkipásztora volt. Erről az időszakról úgy vélekedik, hogy ott lett igazán gyülekezeti lelkipásztor. „Noha éltem falun is, … de nem voltam született ’falusi’ lelkész. Aki nem születik valaminek, annak meg kell tanulnia azt, amire szüksége van. Nem születtem falusi lelkésznek, ezt meg kellett tanulnom.”

A magyarszováti szolgálat utolsó két évében a lelkészi teendők mellett óraadói feladatot is ellátott, héber, görög és német nyelvet tanított a kolozsvári Teológián. Két év után, 1976-tól lett annak főállású tanára. Mintegy harmincéves teológiai tanári pályafutása alatt több tantárgyat is tanított, némelyeket ideiglenes jelleggel: bibliai nyelvek, ószövetségi bibliaismeret, katechétika, pojmenika, liturgika, ekléziasztika, statútum, teológiai enciklopédia, ének, német nyelv. De szaktárgyának az ószövetségi tudományokat tekintette. Ebből írta alapvizsgadolgozatát (1956), szakvizsgadolgozatát (1958), magiszteri dolgozatát (1960) és doktori dolgozatát is (1974). Bár teológiai munkásságában haszonnal forgatta néhány ismert teológus munkásságát (pl. Gerhard von Rad, Karl Barth), a legfőbb vonzóerő mégis a bibliai szöveg volt: „maga a Szentírás és az az akaratom, hogy minél többet és minél jobban ismerjem meg azt, ami ott olvasható.” (73). Teológiai tanárként hat évet nyelvi lektori minőségben teljesített, majd ezt követően Nagy Gyula püspök az egyik gyakorlati teológiai tanszék vezetésére nevezte ki őt, amely egészen nyugdíjba vonulásáig, 2004-ig, alapvető feladatköre volt. Emellett teológiai tanárként spirituális nevelő is volt (az istentiszteleti élet szervezője).

A magyarszováti szolgálati évei alatt is előszeretettel képezte magát a teológia tudományában. „… azért tanultam, mert szerettem azt a teológiai szakot, amelyet választottam, és nem azért, hogy teológiai tanár legyen belőlem. (84)” Kinevezése első évében, 1960-ban jelent meg első tanulmánya a Református Szemlében, majd ezt követte néhány másik. Azonban 1990 után kezdte el írásban is közölni teológiai fejtegetéseit. 17 könyvet közölt nyomtatásban, s saját nyilvántartása szerint 1960 óta közel 300 tanulmánya és rövidebb írása jelent meg (ezekhez tartozik további több, mint 100 nyomtatásban közzé nem tett írása). Az írásainak jegyzékével vállaltan nem emlékoszlopot akart állítani magának, hanem egyfajta számadást látott ebben: „Kedves fiam, tanítványom, kívánom, hogy a szent tudományban, Isten Igéje megértésében mélyebbre áss le, mint én.” – írja irodalmi munkásságának bibliográfiai összegzése előszavában.

A könyvei között megjelennek az egykori egyetemi jegyzetek, a kurzusok előtt tartott közkedvelt, rövid írásmagyarázatainak átdolgozott változatai, de vannak monográfiák, prédikációs kötetek, szakszótárak és bibliográfiák is. Ahogy Kozma Zsolt oktatói életpályája alakult, úgy született a tanulmányok többsége is: felkérésre, s ez az egyházi elköteleződésen és szolgálatkészségen túl magyarázza tudományos tevékenysége relevanciáját is. Az igényelt témák rendszerint egyházi-közéleti jellegűek voltak. Konferenciákon, egyetemeken, egyházmegyékben, egyházközségekben hangzottak el, amelyeket mindig szóról szóra leírt. „Úgy osztottam be az időt, hogy az előadásom előtt legalább egy héttel kész legyen a teljes szöveg, utána már csak átnéztem, tanultam vagy javítottam.” (102)

Kozma Zsolt munkásságát az egyházi és teológiai közélet több elismerésben is részesítette, amelyeket – ha tehette – inkább elutasított (volna). Az alábbiak esetében ez nem sikerült:

  • 1990 – díszdoktori cím (Budapesti Református Teológiai Akadémia)
  • 2000 – díszdoktori cím (Debreceni Református Hittudományi Egyetem)
  • 2001 – Károli Gáspár-díj
  • 2006 – tiszteletbeli professzor (Sárospataki Református Teológiai Akadémia)
  • 2007 – aranygyűrűs professzor (Magyar Református Egyház Zsinata)

Saját életét úgy helyezte a mérlegre, hogy abban reménykedett, hogy míg egyik serpenyőjében múlandó emberi élete, a másikban Isten kegyelme van. Önéletrajzi beszélgetéseit ezekkel a gondolatokkal zárja:

„A nyugdíjkor kezdete kiszámítható, de a vége nem. Csak Isten tudja az ember ’hónapjainak számát’ (Jób 14,5), s ahogyan tudatosan készültem a nyugdíjazásom napjára, próbálok ugyanúgy tudatosan készülni annak utolsó napjára (…) Ez a ’készülés’ munkát is jelent, amit nem hagyok abba addig, amíg testi-lelki erővel és értelemmel bírom. Ha a jó Isten megjelentené, hogy már csak két nap van az életemből, úgy gondolom, hogy nagyon intenzíven dolgoznék, hogy lehetőleg mindent befejezzek, hogy minden szálat elvarrjak.” (118)

Hálásak vagyunk az elvarrt szálakért, a megkezdett ásónyomokért, a fellazított talajért, a felfakadó forrásokért.

Soli Deo gloria.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
* Kozma Zsolt — Tunyogi Lehel: Mérlegen. Önéletrajzi beszélgetések. Kolozsvár: Exit kiadó, 2017.

https://www.proteo.cj.edu.ro/hu/hirek/12595