Kezdőlap írások Okoskodó lábjegyzet a – hogyan tovább? -hoz

Okoskodó lábjegyzet a – hogyan tovább? -hoz

1187
0

Szívből való, szívig érő írás.

Kevés szóval sokat mond, ’ihatók a szavai’.

Nagyszerű, hogy megszólalt a Nagytiszteletű asszony itt a honlapon.

Kicsit irigy is vagyok, lelki eledelt adni jó, és én lassan egy éve hallgatok (leszámítva a vasárnapi igehírdetéseket, amik persze nem maradnak el ezekben a ’veszélyes’ időkben sem nálunk). Rám is szólt a Főtiszteletű, hogy írjak. Mondom nem tudok, mert ma mindenki okoskodik a dolgokról, nálam meg információk vannak folyamatokról – ám ezeket nem tudom úgy megfogalmazni, hogy ne egy szimpla okoskodó eszemet marhaságaként hangozzon.

Azt mondja erre, jó akkor írj valami lelkit! Mondom erre, az a baj, hogy ez maga a lelki! Élesben!

Itt van május elseje a legnagyobb szabadkőműves ünnep, odakint végre esik így nem tudok se munkába, se kertbe menekülni…, hát megpróbálok elmotyogni valamit ebből a képtelenségből.

Nézzük ezt az emmausi dolgot még egyszer. Lukács magán anyaga, amibe belesűríti a saját gyülekezetének címzett üzenetet is – mint az egyház megtapasztalt valóságát.

Nézzük ezzel a szemüveggel:

–          a két emmausi szemtanú? – Igen. Elég ez az Úristen valóságára ébredéshez? – Nem.

–          melléjük szegődik a Feltámadott? – Igen. Elég ez az Úristen valóságára ébredéshez? – Nem.

–          tudnak a feltámadás híréről? – Igen. Elég ez az Úristen valóságára ébredéshez? – Nem.

–          elmagyarázzák a Feltámadottnak az eseményeket? Prédikálnak?-   Igen. Elég ez az Úristen valóságára ébredéshez? – Nem.

–          meghallgatják az írásokból a legilletékesebb igemagyarázatát? – Igen. Elég ez az Úristen valóságára ébredéshez? – Nem.

Ez az egész helyzet világos módon nem tetszik az emmausi tanítványoknak – sem.

Drága keresztyén testvéreim – ez a mindenkori körösztyén egyház kudarca tételesen felsorolva, a te kudarcod is, gondolj a hitetlen rokonaidra, vagy gyerekeidre, vagy szomszédaidra. Már rég feladtad őket… nálad van minden információ? – Igen. Elég ez az Úristen valóságára ébredéshez? – Nem.

’Hogyan tovább?’

Tudunk a világ járványról? A halottak százezreiről? Az üres templomokról? Az összeroppanó világgazdaságról? A családok százmillióiról, akiknek eltörik a ’kenyere botja’? Az ENSZ illetékese vizionálta ’bibliai méretű éhínségről az őszre’ ? – Igen. Elég ez az Úristen valóságára ébredéshez? – Nem.

Ilyen időkben mindig fellépnek erős ihletettségű prédikátorok, akik megmondják a tutit: térjetek meg! Térjetek meg! Térjetek meg! No, hát az nem én vagyok.

Ellenbátor, ahogy az emmausi tanítványoknak, úgy nekem is vannak bennfentes információim – nem keresem őket, ám időről időre eljutnak hozzám, részeként annak a képtelenségnek amelyik tart 2004. februárja óta – mikor is a református főembereknek a gazdái elrendelték a karanténba zárattatásomat, és mindazokét akik szóba állnak velem. Tehát nekem a karantén természetes életközegemmé vált… ti még csak egy pár hét ízelítőt kaptatok csak eddig… – hogy lehet-e így élni? Nem.

Mi az információ?

Szeptemberben egy hírhozó azt mondta a tavaszra leáll a világ.

Röviden annyit mondtam rá – bocsánat az alpári megfogalmazásért – ’baromság, ilyen nincs erre még ők se képesek’.

Jelentem a világ áll.

Oké, ez nem egy beteljesült prófécia vagy jóslat volt, hanem egy előkészített művelet. Egyszer majd dokumentálom a másfél évtized információ morzsáit, amiből egy elég meglepő kortárs történelem…

Így azért ez egy egészen más história, máshol élem meg a súlypontjait, mint ahol illene…

Mégis mi végre ez az egész, ami még sohasem volt, minek állították le a világot? Csak viccből? Aligha! Van egy válasz, ami fedi is a valóságot – ötezer év működési modelljét és az eddigi tulajdonosi kört (akiknek köszönhetem a magánkaranténom 16 évét) – kapcsolták ki. Bla-bla-bla, eddig még követhető és van logikája. Nyilván az a világ nincs és nem is lesz többé, ami megállt két hónapja, az újraindítási kísérletek mögött nincs már többé kakaó.

Nem ez, ami elbizonytalanít – ez egy tőlem, tőlünk független – tulajdonos váltás – a világ működtetése felett. Az felismerhető, hogy a jelenések könyvét bizonyos tekintetben forgatókönyvként igyekeznek felhasználni. (lovasok – járvány – éhínség – háború /már a helyét is tudni/ – halál) Egyféle emberek konstruálta armageddon bábjáték forgatókönyve nukleáris töltetekkel, miközben igen jelentősek az amúgy indokolatlan csapatmozgások a járványveszély idején… stb. Talán nem több mint kardcsörtető cicaharc, a változás kapcsán, hogy senki ne ugráljon és két embernél több az bűnös csoportosulás az utcán ugye.

csbzcsbzDe hát ugye ez nem lelki tartalom – ez így csak egy simán olyan írás amiért letartóztathatják az embert. A lelki tartalom, illetve annak az emmausi típusú kudarcos információfeldolgozás meghaladása, amit a tanítványok akkor éltek át amikor nem engedték tovább menni az Krisztus Urunkat, hanem gyakorolták a vendégszeretetet az ismeretlennel – mint az egyház legfőbb ismérve – és tanúi lehettek annak a próféciának a beteljesedésének, hogy ’nem eszem addig kenyeret veletek amíg el nem jövök az országomban’ és most ott töri meg velük a kenyeret – és akkor minden tisztává és világossá válik!

Nos ez a tisztán látó világosság adósságom.

Ugyanis a nem kért, de megkapott információs csomagnak van egy másik fele – ami szerintem még nagyobb baromság – mint a világ leállításáról szóló információ volt.

Annyi, hogy a jelenések könyve nem bábjáték forgatókönyv egy ember konstruálta armageddon dolgában.

Hanem élesé vált a hatalomváltóktól függetlenül.

Beindult a folyamat, a második negyed közepén tartunk.

Megjelent egy harmadik erő. Nem prófétáltak, nem jósoltak, ez nem párbeszéd, megbízhatatlan közlés

Kapásból elmondtam tucatnyi érvet, hogy miért nem. Nagyon jók az érveim. Nem vagyok elbizonytalanítható az érveimben, ahogy az emmausiak se voltak elbizonytalaníthatóak holmi asszonyi fecsegéssel az üres sír kapcsán.

Ugyanakkor a világ leállásában  – igazat mondtak.

’Hogyan tovább?’

Végül is jó volna, ha Ő jönne!

Persze attól mi még ugyan azok vagyunk:

–          a két emmausi szemtanú? – Igen. Elég ez az Úristen valóságára ébredéshez? – Nem.

–          melléjük szegődik a Feltámadott? – Igen. Elég ez az Úristen valóságára ébredéshez? – Nem.

–          tudnak a feltámadás híréről? – Igen. Elég ez az Úristen valóságára ébredéshez? – Nem.

–          elmagyarázzák a Feltámadottnak az eseményeket? Prédikálnak?-   Igen. Elég ez az Úristen valóságára ébredéshez? – Nem.

–          meghallgatják az írásokból a legilletékesebb igemagyarázatát? – Igen. Elég ez az Úristen valóságára ébredéshez? – Nem.

Ez az egész helyzet világos módon nem tetszik az emmausi tanítványoknak – sem.

’Hogyan tovább?’

Gőzöm sincs.  Ami volt, az végképp nincs, nem azért állították le a világot, – illetve bocsánat, helyesbítenem kell, a csúnya járvány miatt kellett megállni, (amely a G-20-ból szedte döntően az áldozatait). Amit helyette kitaláltak, arról segéd információnk sincs, ami tény április 11-óta az az érvényes hogyan tovább.

Ám ezt az egészet mindenestül lesöpri – ha Ő jön.

Márpedig amíg ebben a katyvaszban a Feltámadottat fel nem ismerem addig minden leírt betűm… – eszement semmi… – mint az emmausiak korábbi véleménye.

Ő akkor és úgy nyitja fel a szemem, amikor és ahogy Ő akarja ebben a dologban is. Még nem kaptam lelkesítő látást, amit érdemben megtudnék osztani lelki kenyérként.

Addig marad a karantén gyűlöletessé vált várakozása a 17. évben, még így is a mi Urunk kiváltságosaként.

csbz