Tisztelt olvasó, kedves keresztyén Testvérem!
Vegyes érzésekkel, egy kicsit csalódott hangulatban fogtam e sorok írásához. Kint szemerkélő eső, a társadalomban félelemkeltett hangulat visszhangja érezhető, a város alszik még, mert elaltatták, valamint bizonytalanság a várakozás ünnepén. Lehet, hogy nagy betűkkel írva kellett volna a „Boldog új egyházi évet!” köszöntéssel kezdeni, mert egy új lehetőségekkel teli esztendőt kezd a keresztyének közösségének nyugati vonala. Viszont azért maradt el a köszöntés az elején és kerül át a végére, mert azt állítják sokan, hogy egyedüli reménységük az ádventben van.
Milyen szomorú, hogy már elfelejtődött az egykori hitvallás csodálatos karácsony felé vezető csillag-jelmondata: Solus Christus (Solo Christo) – Egyedül Krisztus elv és sokak számára ma egyedüli reménység az advent.
Pedig nem a csüggedés Lelkét adta az Isten, hanem a reménység Lelkét az Istenben hívőknek.
Sok imádság és gondolkodás után mégis úgy döntöttünk, hogy nem tartunk istentiszteleti alkalmakat ádvent első vasárnapján. Nem az alkalmas időkre várunk, hanem testvéreink egészsége fontosabb a statisztikai adatoknál, hogy hány alkalom volt megtartva és hogy hányan voltak, inkább, hogy mit is vártak. Krisztust várjuk!
A következő Ige ne tévesszen meg senkit, igen virágvasárnapi:
„Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, és ezt mondta nekik: „Menjetek az előttetek fekvő faluba, és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt: oldjátok el, és vezessétek hozzám. Ha valaki szól nektek valamit, mondjátok meg, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék a próféta mondása: „Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, szelíden és szamáron ülve, igavonó állat csikóján.” A tanítványok elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik: odavezették a szamarat a csikójával együtt, ráterítették felsőruhájukat, Jézus pedig ráült. A sokaság legnagyobb része az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. Az előtte és utána menő sokaság pedig ezt kiáltotta: „Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban.”” Máté 21,1-9
Az egyházi év és a karácsonyi ünnepkör első napján teljes egyértelműséggel hirdeti: a szelíd, alázatos, de Mennyei Király jött e világra alázatosságban, őt fogadhatja mindenki személyesen, aki szívében helyet készít neki és ő az, aki az idők végén is eljön hatalomban és dicsőségben.
Ezért ne az elmúlt 24 óra statisztikai adatai, se a körülöttünk levő félelmet keltett állapot, határozzák meg életünket, hanem a Krisztus várás.
Sose voltak alkalmas idők, mindig csak alkalmatlan időket élt át népünk, de még a „vörös ideológia” sem rombolta annyira közösségeinket, mint a jelenlegi félelemkeltés. Isten nem azért adott többeknek pár milligrammal több tudást, hogy embertásainak betegséget, szövődmények által halált okozzanak, hanem hogy emberibb életet élhessenek. Ha csak kis százaléka igaz a különböző elméleteknek (emberi elme készítette a vírust – akár a népesség csökkentésére vagy harcászati célra, hogy kiszavazták sokfelé az emberi jogok -az élethez és a szabad döntéshez való jog eltiprását „154 cikkely” az 1997 törvénymódosítás, a gyors „védőoltás” elfogadását – hány nemzedék után jönnek rá, hogy tesztelni is kellett volna a hatásait az emberi szervezetre, stb.), akkor szomorú képet festett 10. Zsoltár első 11 verse ma is nagyon helyt álló: „Uram, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején? A bűnösök gőgjükben üldözik a nyomorultat, de saját ármánykodásuk ejti el őket. Dicsekszik kapzsiságával a bűnös, és áldást mond a haszonleső, de ezzel megcsúfolja az Urat. Fennhéjázva mondja a bűnös: Nem lesz számonkérés, nincs Isten! Ez minden gondolata. Útjai mindenkor eredményesek, azt hiszi, hogy messze van ítéleted, semmibe veszi ellenségeit. Azt mondja magában: Nem rendülök meg, nemzedékek váltják egymást, de engem nem ér baj. Szája tele van átokkal, csalással és durvasággal, nyelve nyomorúságot és bajt okoz. Ólálkodik a házak körül, titokban meggyilkolja az ártatlant, szeme a gyámoltalant figyeli. Lesben áll rejtekhelyén, mint oroszlán a bozótban. Lesi, hogy elragadhassa a nyomorultat. Kiveti hálóját, és elragadja a nyomorultat. Szétzúzza, levágja a gyámoltalanokat, ha a körmei közé jutnak. Azt mondja magában: Elfelejtett az Isten, eltakarta arcát, nem lát meg soha!” (Zsoltár 10:1-11).
Viszont már tudjuk, hogy „nem a csüggedés lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Timóteus 1:7) ezért a megkezdett 10. Zsoltár 12 versétől a végéig terjedő igeszakasz ragyogja be ádventi várakozásunkat: „Állj elő, Uram, emeld föl kezedet, Istenem! Ne feledkezz meg a nyomorultakról! Miért vetheti meg Istent a bűnös? Miért mondhatja magában: Nem lesz számonkérés?! Pedig te látod a vészt és a bánatot, rátekintesz, és kezedben tartod. Rád bízhatja magát a gyámoltalan, az árvának te vagy a segítője. Törd össze a bűnös hatalmát, a gonosztól kérd számon bűnét, hogy nyoma se maradjon! Király lesz az ÚR mindörökké, a pogányok pedig kivesznek országából. Az alázatosok kívánságát meghallgatod, Uram. Megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet, véded az árva és elnyomott ügyét, hogy ne hatalmaskodjék többé senki a földön.” (Zsoltár 10:12-18).
Az ádventi idő egyben tehát készülés, „lelki takarítás”, önvizsgálat, bűnbánattartás. Mindez a lehető legteljesebben hiányzik mai világunkból, ahol az év végi hajrá, a bevásárlási láz, a csillogás, a felfokozottsága vagy az Istentől – emberektől – templomtól való távolságtartás közepette lehetetlenné teszik a visszavonult elcsendesedést.
A kiüresedés ellen lelki feltöltekezéssel védekezzünk!
Drága magyar népem, e világ porában botladozva, de Krisztus felé haladó életünket segítse a kegyelemnek Istene, hogy valóban a reménység Lelke lakozzák bennük. Imádkozzunk az alkalmatlan időkben, hogy tegye Isten őket alkalmasakká az Ige számára, bennünket méltókká az ünneplésre és egy Krisztus által meggazdagított boldog életre!
Boldog új egyházi évet!
Botos Elemér, püspök